Navracsics Tibor: nemzeti ügyek politikájára van szükség

(MTI) - A nemzeti ügyek politikájára van szükség - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön este a Veszprém megyei Hajmáskéren lakossági fórumon.

Ne tegyünk különbséget baloldali vagy jobboldali ember között, csak a becsületesség és a becstelenség lehet a különbségtétel - közölte a Fidesz politikusa, hangsúlyozva: "akár baloldali, akár jobboldali, akár magyar, cigány, városi vagy falusi, itt van a helye közöttünk". Magyarország nagyon rossz helyzetben van, s ebből a válságból "csak összefogással és pontos célmeghatározással tudunk kijönni" - fogalmazott az ellenzéki politikus. Szerinte olyan kormányra van szükség, amelyik pontosan tudja, hogy melyek azok az ügyek, amelyeket mindenekelőtt orvosolni, megoldani kell. Pontosan tudjuk, hogyan kell kivezetni az országot a bajból; rendbe kell tenni a gazdaságot, munkahelyeket szükséges teremteni, újra kell építeni az egészségügyet, mert lepusztították és "kész csoda, hogy még mindig tud teljesíteni" - mondta Navracsics Tibor. Hozzátette: "vissza kell állítani jogaiba az oktatást és a pedagógus társadalmat". "Minőségi oktatás nélkül nincsen képzett és művelt Magyarország" és ha nincs, akkor "a lecsúszásunk végérvényes lesz" - jelentette ki Navracsics Tibor, rámutatva: változásra és fordulatra van szükség.

 

A Fidesz politikusa utalt arra, hogy volt ugyan pénz az elmúlt nyolc évben is fejlesztésekre, csak "sajnos nem a köz javára hasznosult, hanem magánzsebekben landolt". Lehet sorolni a korrupciós eseteket az autópálya építésektől kezdve a Malév privatizációján át, a BKV-s ügyekig, a pályázati pénzek elosztásáig - vélekedett Navracsics Tibor, aki szerint a nokiás doboz például "önálló életre kelt és sajátos pénzegységgé vált". Tudjuk, hogy egy Nokia-dobozban 15 millió forint fér el - jegyezte meg, s szerinte "önálló jelentést nyertek" már a "schuslagosodás", a "schuslagolni", "hunvaldolni" kifejezések.

 

A Fidesz vezető politikusa szerint az elmúlt nyolc évben a "szocialisták és a szabad demokraták egymásnak ugrasztottak társadalmi csoportokat, az "oszd meg és uralkodj ősi törvénye mentén", hogy aztán a különböző ellentéteket kihasználva, hatalomban tudják tartani magukat. Navracsics Tibor a fórumon szóba hozta egy helybeli lakos tragikus esetét is: hétfőn éjszaka a 8-as főúton, a hajmáskéri elágazónál halálra gázoltak egy helybeli asszonyt, aki át akart menni gyalog az úttesten. A Fidesz politikusa úgy fogalmazott: "négy éve, amióta országgyűlési képviselő vagyok, minden alkalommal benyújtottam a költségvetési törvényhez a hajmáskéri és a litéri elágazó biztonságos átalakításának az indítványát". A négy év során egyszer sem szavazták meg a szocialista képviselők a módosító indítványomat - jelentette ki az ellenzéki politikus, megjegyezve: "most itt van ennek a tragikus következménye".

A Visa szerint a stabilcoinok betörhetnek a 40 billió dolláros hitelpiacra – íme a token, amellyel partnerséget kötöttek az infrastruktúra kiépítéséhez

A hitel és az okosszerződés-kód közötti határvonal elmosódik. A Visa <a href="https://corporate.visa.com/content/dam/VCOM/corporate/solutions/documents/stablecoins-beyond-payments-onchain-lending-opportunity.pdf" target="_blank">legfrissebb kutatása</a> bemutatja, hogyan képes a stabilcoin-alapú hitelezés a negyvenbillió dolláros hiteluniverzum egy részét programozható infrastruktúrára terelni.
2025. 10. 21. 23:30
Megosztás:

Az Otthon Start Program új szakaszba lépett

A kormány hétfőn közzétett rendelettervezete az Otthon Start program további gyorsítását szolgálja: kiemelt beruházássá minősíti az Otthon Start feltételeinek megfelelő lakásépítéseket, gyorsítja az engedélyezést, és lehetővé teszi az egyedi beépítési szabályok alkalmazását, de a minőségi szabályokból nem engedünk - írta az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közleményében kedden.
2025. 10. 21. 23:00
Megosztás:

Már látni, hogy meddig tart ki az Otthon Start-os lendület - de jöhet még meglepetés

Az idei évben hullámvasútra ült a dél-budai ingatlanpiac, a keresletet előbb az állampapírpiacról átáramló tőke, majd az Otthon Start program bejelentése növelte, ami nemcsak forgalomnövekedést, de jelentős áremelkedést is hozott. Bár az augusztusi roham szeptemberre visszafogottabbá vált, a piac továbbra is élénk, a keresett kategóriákba tartozó lakások pedig napok alatt elkelnek.
2025. 10. 21. 22:30
Megosztás:

Magyar vörösbor lett aranyérmes Dél-Koreában

Stratégiai áttörést ért el egy magyar borászat Ázsiában: a villányi Jammertal Borbirtok két aranyérmet nyert a Korea Wine Challenge 2025 nemzetközi versenyen. A Koh-I-Noor Cabernet Sauvignon 2017 és a Koh-I-Noor Cuvée 105.6 2017 sikere a magyar vörösbor exportpiaci esélyeit növeli a feltörekvő kelet-ázsiai régióban. A korábban Kínába is jelentős mennyiségben szállító borászat a járványt követően újra pozíciót épít Dél-Koreában, ahol a borfogyasztás dinamikusan bővül. Dr. Szűcs Róbert társtulajdonos szerint a Jammertal nemcsak bort, hanem szemléletet exportál: a hosszú távú piacszerzés záloga a minőség és a hiteles szakmai megmérettetés.
2025. 10. 21. 22:00
Megosztás:

Csökkent a kukorica és a cukorrépa termésátlaga a szárazság miatt

Csökkent a kukorica és a cukorrépa termésátlaga Tolna vármegyében, az eredmények a csapadékhiány miatt lettek gyengébbek - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Tolna vármegyei elnöke kedden Szekszárdon.
2025. 10. 21. 21:30
Megosztás:

Vegyesen változott kedd estére a forint

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 10. 21. 21:00
Megosztás:

A legmegbízhatóbb fizetési szolgáltatók a magyar szerencsejátékban

Bankolnál, de nem tudod, hogyan és mit válassz? Olvasd el alábbi útmutatónkat. Górcső alá vesszük a magyar kaszinókban elérhető legbiztonságosabb és legjobb fizetési módokat. Röviden ismertetjük mindegyik legfontosabb tulajdonságát.
2025. 10. 21. 20:29
Megosztás:

Közel 900 gazda jelentkezett a Vizet a tájba! programba

Közel 900 gazda jelentkezett a vízvisszatartást célzó Vizet a tájba! programba, több mint 25 ezer hektár területet ajánlva fel a kezdeményezéshez, hiszen a víz megtartása lehet az egyik eszköz, amellyel küzdeni lehet az új éghajlati viszonyok következményei ellen - közölte Raisz Anikó, az Energiaügyi Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára kedden Luxemburgban.
2025. 10. 21. 20:00
Megosztás:

2008 óta négyszeresére emelkedtek a lakásárak hazánkban

A Duna House lakásárindexe alapján hazánkban 2008. első negyedéve és 2025. harmadik negyedéve között megnégyszereződtek a lakásárak. Már „kiheverte” az ingatlanpiac a 2022-ben látható magas inflációt is, hiszen már reál értelemben, az az inflációval korrigálva is csúcson vannak az ingatlanárak.
2025. 10. 21. 19:30
Megosztás:

A Waberer’s stratégiai megállapodást írt alá a kazah KTZ Express-szel

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá Waberer’s Csoport a KTZ Express-szel, a kazah állami vasúttársaság nemzetközi intermodális logisztikai leányvállalatával, a megállapodás célja, hogy közös vállalatot hozzanak létre a Budapest térségében megvalósuló intermodális terminál, gyűjtőpont fejlesztésére és üzemeltetésére - közölte a Waberer&#39;s kedden az MTI-vel.
2025. 10. 21. 19:00
Megosztás:

Ezúttal sem változtatott az MNB a jegybanki alapkamaton

Maradt a kamatszint. A várakozásoknak megfelelően 6,5 százalékon maradt a hazai alapkamat, az overnight jegybanki betét 5,5 százalékon, az overnight fedezett hitel kamata pedig 7,5 százalékon.
2025. 10. 21. 18:30
Megosztás:

A legígéretesebb kriptovaluta-előértékesítések 2025-ben: 6 projekt hasznosság szerint rangsorolva

A mai kriptopiacon az előértékesítések a befektetők egyik legnépszerűbb módjává váltak arra, hogy korai szakaszban csatlakozzanak ígéretes projektekhez, mielőtt azok a főáramba kerülnének. Itt találkozik az innováció a lehetőséggel, ám a szomorú igazság az, hogy nem minden előértékesítés váltja be az ígéreteit. Számos új token forradalmi technológiát ígér, mégsem indul el valós termékkel vagy hasznos szolgáltatással.
2025. 10. 21. 18:00
Megosztás:

Hamarosan bővülnek a háziorvosi hatáskörök

Társadalmi egyeztetésen van az a rendeletcsomag, amely kibővíti a háziorvosok által is elvégezhető vizsgálatok körét az elsősorban népegészségügyi szempontból kiemelkedőnek számító megbetegedések esetében - mondta a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára egy keddi, budapesti háttérbeszélgetésen.
2025. 10. 21. 17:30
Megosztás:

Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója a Közép- és Kelet-Európai Bankszövetség alelnöke lett

Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója a Közép- és Kelet-Európai Bankszövetség (Banking Association for Central and Eastern Europe - BACEE) alelnöke lett, kinevezését a szervezet 50. jubileumi konferenciáján jelentették be kedden Bécsben - tájékoztatta a Gránit Bank az MTI-t.
2025. 10. 21. 17:00
Megosztás:

Nem változtatott az alapkamaton a monetáris tanács

Nem változtatott a jegybanki alapkamat 6,50 százalékos szintjén keddi ülésén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa.
2025. 10. 21. 16:30
Megosztás:

Felfüggesztik időszakosan a kamionstopot

A nehéz tehergépjárművek hétvégi és munkaszüneti napokra vonatkozó forgalomkorlátozása az október 23-i nemzeti ünnep alkalmával is érvényben lenne. A kamionstopot azonban az éjszakai időszakban 22 óra és másnap reggel 6 óra között az áruellátás zavartalansága érdekében részlegesen felfüggesztik - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) az MTI-vel kedden.
2025. 10. 21. 16:00
Megosztás:

Történelmi minimumra süllyedt a születésszám Oroszországban

Történelmi minimumra süllyedt Olaszországban a születések száma, amely 2008 óta folyamatosan csökken - közölte az Istat olasz statisztikai hivatal kedden.
2025. 10. 21. 15:30
Megosztás:

Őszi szünet: érdemes felkészülni az autós vészhelyzetekre belföldi utazás során is

A magyar lakosság több mint fele (57%) legalább negyedévente indul el 100 kilométernél hosszabb belföldi túrára autójával az Europ Assistance friss, reprezentatív kutatása szerint. Az őszi szünet ebből a szempontból kiemelt időszak, hiszen sokan terveznek rövidebb autós utazásokat, ám a megnövekedett forgalom és az időjárás-változás miatt gyakoribbak lehetnek a balesetek és egyéb vészhelyzetek. Egy váratlan meghibásodás nemcsak a kikapcsolódást hiúsíthatja meg, hanem anyagi terhet is jelenthet. Bár az előzetes felkészülés és a gépjárműasszisztencia-szolgáltatások igénybevétele biztonságot nyújthatna, a lakosság csupán alig több mint negyede (27%) rendelkezik ilyen védelemmel.
2025. 10. 21. 15:00
Megosztás:

Jelentősen emelkedtek a fizetések a gyógyszer- és építőiparban is

A tavalyi év végén készített HR Körkép felmérésben optimistán nyilatkoztak a munkáltatók az idei évre tervezett toborzási terveikkel kapcsolatban. Ez a gyakorlatban viszont sokkal inkább óvatos hozzáállásban nyilvánult meg. Az év második negyedévében – a globális trendbe illeszkedve – számottevő volt a fogyatkozás a meghirdetett pozíciók számában, a harmadik negyedévben pedig folytatódott ez a tendencia – derül ki a Profession.hu friss, harmadik negyedéves jelentéséből.
2025. 10. 21. 14:30
Megosztás:

Megugrottak a befektetői ingatlaneladások, nő az ingatlankínálat

A bérleti piac az elmúlt hónapokban látványosan átrendeződött, miközben bérleti díjak növekedése különösen Budapesten megtorpant – derül ki a Duna House elemzéséből.
2025. 10. 21. 14:00
Megosztás: