Cséfalvay: növelni kell Európa versenyképességét

A költségvetési stabilitás megtartása és a válságkezelés mellett az európai versenyképesség növelésére is szükség van, mert anélkül a költségvetési hiányokat és a növekvő adósságokat sem lehet csökkenteni - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára szerdán Brüsszelben az Európai Parlament belső piaci és fogyasztóvédelmi bizottsága előtti meghallgatásán.

A növekedésnek az innováció lehet az egyik motorja - hangsúlyozta Cséfalvay Zoltán, hozzátéve, hogy a növekedés fenntartható kell hogy legyen, és munkahelyteremtéssel kell együtt járnia. A magyar adórendszerre vonatkozó képviselői kérdésre kifejtette: a kormány intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy a legjobb beruházási környezetet hozza létre Európában, ehhez hozzátartozik például a társasági adó 10 százalékra csökkentése.

 

A válságadókról elmondta: azokat három évre tervezte a kormány. Remélik, hogy a társasági adó, a bürokrácia és az állami kiadások csökkentésével erőteljesebb gazdasági növekedést lehet elérni, és így 2012 után már nem lesz szükség a válságadókra. A magyar elnökség a versenyképességi tanácsban kiemelten foglalkozni kíván a vállalatok adminisztratív terheinek csökkentésével, valamint az egységes piac szétaprózottságának megszüntetésével - mondta az államtitkár.

 

Lehetővé kell tenni, hogy a vállalatok Európa-szerte kevésbé költségesen működhessenek, mert ez kulcskérdés a gazdasági talpra állás és a munkahelyteremtés szempontjából is - fűzte hozzá. Hangsúlyt kell fektetni arra is, hogy az európai szabványokat olcsóbban lehessen alkalmazni, különösen a kisvállalatok esetében. Az egységes európai szabadalom bevezetése kapcsán az államtitkár elmondta: itt áttörést szeretne elérni a magyar elnökség, és törekedni fog arra, hogy a versenyképességi tanácsban már márciusban megállapodás szülessen.

 

Cséfalvay Zoltán jelezte azt is, hogy az európai zártkörű társasággal kapcsolatos nyitott kérdések közül a magyar elnökség a minimális tőkekövetelmény, a székhely és a munkavállalói részvétel kérdéseivel szeretne foglalkozni és egy kompromisszumhoz közelebb kerülni. Az államtitkár kiemelte: az egységes piac előnyeit csak akkor lehet kihasználni, ha annak szétaprózottsága megszűnik. Különösen fontos az áruk és szolgáltatások szabad áramlása, és a szolgáltatási irányelv megfelelő és átfogó végrehajtása elengedhetetlen a belső piac megfelelő működéséhez.

 

A belső piaci intézkedéscsomagot a magyar elnökség prioritásként kezeli, és májusban tanácsi következtetést szeretnének elfogadni a témában. A szolgáltatások piaca a legfelaprózottabb az Európai Unióban, különösen igaz ez az új technológia alapú szolgáltatásokra - jelezte az államtitkár. Hozzátette: az EU GDP-jének 70 százalékát adja a szolgáltatási ágazat, de csak a szolgáltatások 20 százalékának van határokon átnyúló jellege. A szolgáltatási irányelv teljes végrehajtása jelentősen, 0,6-1,5 százalékkal is gyorsíthatja a gazdasági növekedés ütemét.

 

A fogyasztói jogokra vonatkozó irányelvről elmondta: két és fél évnyi tárgyalás után eljött a pillanat, hogy első olvasatban megállapodás szülessen a tanács és a parlament között, a magyar elnökség erre fog törekedni. Evelyne Gebhardt, a szocialista frakció tagja ezzel kapcsolatban elmondta: a fogyasztói jogok fejlesztésénél fontos a minőség is, hogy ne "gyorsított eljárásban" lépjenek előre, ezért a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége frakció nem fogja első olvasatban megszavazni a megállapodást.

 

Cséfalvay Zoltán válaszában hangsúlyozta, hogy az első olvasatbeli gyors megállapodás nem megy majd a minőség rovására. A magyar adórendszerrel kapcsolatos felvetésekre reagálva az államtitkár elmondta: Magyarországon fontos azt jelezni, hogy nem a kemény munkát "büntetik" magas adókkal, ezért vezette be a kormány az egykulcsos, 16 százalékos személyi jövedelemadó rendszert - amely a legalacsonyabb Közép-Kelet Európában -, és csökkentette 10 százalékra a társasági adót.

 

Anna Maria Corazza Bildt néppárti képviselő megjegyezte: konstruktív párbeszédet szeretnének folytatni a magyar kormánnyal a válságadókról, és arról, hogy ezek az adók a külföldi vállalatokat is érintik, és - szavai szerint - egyenlőtlen játékszabályokat teremtenek. Az ülés végén Malcolm Harbour, a bizottság elnöke jelezte, hogy február 22-24-én Magyarországon tesznek hivatalos látogatást, de az informális konzultációk addig is folytatódnak.


A vetőmagszektor idén is biztosítja a megfelelő mennyiségű őszi kalászos vetőmagot

A 2026-os őszi kalászos vetési szezonra az őszi búza, az őszi árpa és a tritikálé vetőmagok esetében is rendelkezésre áll a szakmailag elfogadható, 45 százalék feletti vetőmag-felújítási arányhoz szükséges készlet a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács adatai szerint. A VSZT ugyanakkor arra számít, hogy a terményárak várható csökkenése és a gazdálkodók költségcsökkentési törekvései mérsékelhetik a fémzárolt vetőmag iránti keresletet.
2026. 08. 12. 13:00
Megosztás:

A Rain felvásárolta az Ansát: jöhet a stabilcoin-költés Visa- és Mastercard-hálózaton

A stabilcoinok mindennapi fizetési eszközzé válását gyorsíthatja fel a Rain legújabb felvásárlása. A stabilcoin-alapú kártyás fizetési megoldásokat kínáló vállalat megszerezte az Ansát, amely digitális, előre feltölthető pénztárcák infrastruktúrájára specializálódott. Az ügylet célja, hogy a vállalatok saját márkás digitális tárcáiban tárolt egyenlegeket a jövőben ne csak zárt ökoszisztémákban, hanem Visa- és Mastercard-elfogadóhelyeken is el lehessen költeni.
2026. 08. 12. 12:00
Megosztás:

Kismértékben csökkentek a fejlett piaci hozamok, miközben az éven túli magyar hozamok 8-10 bázisponttal emelkedtek

Az amerikai állampapírpiacon tegnap csak mérsékelt elmozdulások voltak megfigyelhetők, miközben a befektetők továbbra is a közel-keleti geopolitikai feszültségeket és a hét második felében érkező inflációs adatokat értékelték.
2026. 08. 12. 11:00
Megosztás:

A kisebb papírokat tartalmazó Russell 2000 kivételével gyengültek kedden a főbb amerikai indexek

A Russell 2000 kivételével gyengüléssel zártak kedden a főbb amerikai indexek, miután a befektetői hangulatot rontotta, hogy egyre kisebbnek látszott a Hormuzi-szoros gyors újranyitásának esélye. Az S&P 500 szektorai közül a kommunikációs szolgáltatások teljesítettek a leggyengébben: az Alphabet árfolyama 3,8%-kal esett.
2026. 08. 12. 10:00
Megosztás:

Vegyesen zártak kedden az európai indexek, miközben a továbbra is magas olajárak rontották a hangulatot

Vegyesen zártak az európai részvénypiacok tegnap, miközben a befektetők a hét második felében érkező fontos makrogazdasági adatokra vártak. A pán-európai STOXX 600 index történelmi csúcsa közelében stagnált.
2026. 08. 12. 09:00
Megosztás:

Alig mozdult szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, kissé erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.
2026. 08. 12. 08:00
Megosztás:

CIB Bank: a magyarok harmada tervez lakásfelújítást

Minden harmadik magyar felnőtt felújítaná otthonát a közeljövőben, ám a tervezők majdnem egyharmadának legfeljebb 500 ezer forintja van erre a célra, derül ki a CIB Bank megbízásából készült reprezentatív felmérésből.
2026. 08. 12. 07:00
Megosztás:

Egyedülálló robottechnológiával érkezett meg a jövő Mezőtúrra

Mérföldkőhöz érkezett a hazai facsomagolóanyag-gyártás: a jövő év elején életbe lép a szigorú uniós EUDR-szabályozás. Az erdőirtási rendelet a GPS-koordinátákig visszakövethetővé teszi majd a felhasznált faanyag származását. Eközben egyedülálló csúcstechnológiát honosít meg a régióban az iparág egyik legjelentősebb hazai képviselője. Egymilliárd forint összértékű beruházás révén, egy nagymúltú, német cégcsoport stratégiai referenciaüzeme valósul meg Mezőtúron.
2026. 08. 12. 06:00
Megosztás:

Drága lehet, ha a ChatGPT-re bízzuk a felújítást

Az építőipari szakemberek 73 százaléka találkozott már olyan megrendelővel, aki az AI segítségével ellenőrizte vagy kérdőjelezte meg szakmai javaslatait, munkáját vagy árait. A legtöbben nem az AI használatát kifogásolják, hiszen sokan maguk is alkalmazzák, hanem azt, amikor egy chatbot általános válasza felülírja a helyszíni felmérést és a szakmai tapasztalatot. A Mapei Kft. felmérése szerint ennek akár hibás kivitelezés is lehet a következménye.
2026. 08. 12. 05:00
Megosztás:

A nők közel fele úgy gondolja, hogy munkanélküliség esetén nehezen tudna újra elhelyezkedni

Jóval negatívabban ítélik meg a magyar munkavállalók a saját munkaerőpiaci mobilitási lehetőségeiket az év elejéhez képest, mivel megkétszereződött azok aránya, akik szerint egy esetleges állásvesztés vagy felmondás esetén nehezen, illetve nagyon nehezen találnának a képzettségüknek megfelelő új állást. A BNP Paribas Cardif Biztosító és az NMS legfrissebb közös kutatása a jelentős nemi eltérésekre is felhívja a figyelmet, mivel az újra elhelyezkedés sikere kapcsán jelenleg másfélszer annyi nő, mint férfi vélekedik pesszimistán.
2026. 08. 12. 04:00
Megosztás:

Többfrontos küzdelem a szellemi hanyatlás kockázatának csökkentésére

A szellemi frissesség megőrzését sokan egyetlen megoldástól várják: egy vitamintól, egy új alkalmazástól, egy edzésformától vagy étrendi változtatásoktól. A WHO 2026-os irányelvei azonban inkább összetett , több területet érintő megközelítésben gondolkodnak.
2026. 08. 12. 03:00
Megosztás:

Másnaposság elleni készítmények: mi működik és mi az átverés?

Egy kapszula lefekvés előtt, egy tapasz a karra vagy egy vitaminshot ébredés után – valóban létezik egyszerű megoldás a másnaposságra?
2026. 08. 12. 02:00
Megosztás:

Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet

Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A tervezett intézkedések több százezer idős ember helyzetén javíthatnának, ugyanakkor a teljes csomag évente akár 795 milliárd forintos többletkiadást is jelenthet a nyugdíjkasszának - nyilatkozta Dr. Farkas András a Magyar Hangnak.
2026. 08. 12. 01:00
Megosztás:

100.000 Ft-os iskolakezdéssel számolnak az elsősök szülei

A tervezett iskolakezdési kiadás mediánja gyermekenként 60.000 forint a REGIO JÁTÉK felmérésében részt vevő szülők körében. Az elsősöknél ez az összeg 100.000 forint, ami kétszer akkora, mint a 2-8. osztályos gyermekek esetében.
2026. 08. 12. 00:01
Megosztás:

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus 27-29. között rendeznek meg Debrecenben - mondta Vaszkó László vásárigazgató kedden sajtótájékoztatón.
2026. 08. 11. 23:00
Megosztás:

Több évtizedes mélypontra került az Egyesült Államok stratégiai olajkészlete

Több évtizedes mélypontra került az Egyesült Államok stratégiai olajkészlete augusztus elejére a szövetségi energiaügyi minisztérium összesítése szerint.
2026. 08. 11. 22:00
Megosztás:

Kültéri tárolás helyesen: párnák, plédek, és kiegészítők rendszerezése

A terasz akkor a legjobb, ha nem kell minden használat előtt újrarendezni. Ha a párnák kéznél vannak, a plédek nem áznak el, a kiegészítők nem kallódnak, és egy hirtelen zápor sem teszi tönkre a délutáni pihenést, akkor a kültéri tér valóban a mindennapok része lesz. Ehhez azonban nem elég egy szép kerti bútor szett vagy egy kényelmes napozóágy. A kültéri tárolás legalább annyira fontos, mint maga a berendezés.
2026. 08. 11. 21:00
Megosztás:

Új korszak jön a csomagolásoknál

Holnaptól (aug. 12.) kell alkalmazni az Európai Unió új csomagolási rendeletét, a PPWR-t, amely fokozatosan új követelményeket vezet be a csomagolások összetételére, újrahasznosíthatóságára, jelölésére. A Niveus szerint a változások jóval több vállalkozást érintenek, mint azt sokan gondolják: nemcsak a csomagolások gyártóira, hanem az importőrökre, a forgalmazókra és a saját márkás termékeket értékesítő cégekre is új kötelezettségek várnak.
2026. 08. 11. 20:00
Megosztás:

Lassult a termőföldek drágulásának üteme

Mérsékelt szintű, de nominálisan továbbra is növekvő ártrendet jelző 3,3 százalékkal emelkedtek a termőföldárak Magyarországon 2025-ben, így a hazai termőföldpiac tavaly is megőrizte stabilitását. A szántók hektáronkénti átlagára országosan csaknem 2,5 millió forintra nőtt, a legdrágább régió ebben a művelési ágban továbbra is az Észak-Alföld, míg megyei bontásban Hajdú-Bihar őrzi vezető pozícióját – derül ki az MBH Jelzálogbank legfrissebb Termőföldindex elemzéséből, amely szerint a vízellátottság és az időjárási kockázatok egyre fontosabb szerepet játszhatnak a termőföldek értékének alakulásában, különösen hosszabb időtávon vizsgálva.
2026. 08. 11. 19:00
Megosztás:

Alulárazott lehet a Circle, miközben nő a stabilcoinpiac

A stabilcoinpiac már mintegy 300 milliárd dolláros méretű, a következő években pedig akár több trillió dolláros szektorrá is válhat. A Bitwise kutatási vezetője, Ryan Rasmussen szerint a befektetők ennek ellenére még mindig nem megfelelően árazzák a Circle-t: az USDC kibocsátója ugyanis szerinte nem egyszerűen egy stabilcoin-vállalat, hanem egy globális digitális fizetési infrastruktúra kiépítésén dolgozó pénzügyi technológiai cég.
2026. 08. 11. 18:00
Megosztás: