Londoni elemzők: több tényező enyhíti az olajsokkot

A líbiai felkelés okozta olajársokk érződik majd a globális gazdasági növekedésen és az infláción, ám több lényeges enyhítő tényező is érvényesül - áll londoni befektetési elemzők legújabb helyzetértékelésében.

A JP Morgan pénzügyi szolgáltató csoport szakértői hétvégi globális áttekintésükben kiemelték, hogy ökonometriai modelljük szerint 20 százaléknyi olajár-emelkedés - vagyis hozzávetőleg olyan mértékű ármegugrás, mint amennyivel a globális nyersolaj-alaptípusnak tartott Brent hordója drágult eddig - 0,25 százalékpontnyit faraghat le az idei első félévi világgazdasági növekedésből. A cég korábbi előrejelzéseiben egyaránt 4 százalékosra jósolta az idei első és második negyedév éves szintre számolt világgazdasági növekedési ütemét.

 

A JP Morgan elemzése szerint az olajsokkok által okozott károkat rendszerint felnagyítja, ha az áremelkedés mértéke egy negyedéven belül meghaladja az 50 százalékot, ha az ársokk feszes pénzügypolitikával jellemzett időszakban következik be, és/vagy ha az olajárak megugrását olyan geopolitikai léptékű stresszhatások okozzák, amelyek nyomán zuhanni kezd az üzleti és a fogyasztói bizalom. A ház szerint ugyanakkor e hatásfokozó tényezők közül jelenleg egyik sem érvényesül; a globális üzleti és fogyasztói bizalom az idén eddig - az olajárakkal együtt - még növekedett is. A líbiai olajtermelés jelenleg "zéróhoz közeli", de Szaúd-Arábia napi 3,5 millió hordós termelési kapacitásfeleslege, valamint az ipari gazdaságokban felhalmozott magas stratégiai tartalékok hosszabb ideig pótolni tudják a kiesett mennyiséget - áll az elemzésben.

 

A JP Morgan adatai szerint a felhasználó országok olajtartalékai jelenleg jóval magasabbak, mint 2008-ban voltak, amikor 145 dollárig emelkedett a nyersolaj hordónkénti ára. Emellett hamarosan kezdődnek a szezonális finomítói karbantartások, amelyek a következő hat hétben csökkentik az olajkeresletet. Mindezek alapján a cég alapeseti forgatókönyve azzal számol, hogy ha az ellátási problémák Líbiára korlátozódnak, az azonnali piaci olajárak az év közepére 95 dollár felé süllyednek majd vissza. A JP Morgan elemzői távlati visszatekintésű táblázatot is kidolgoztak a jelenlegi és a korábbi olajsokkok összevetésére, azt vizsgálva, hogy az egyes olajár csúcsok mennyivel haladták meg a hat hónappal korábbi átlagárakat.

 

Eszerint az 1973-1974-es sokk idején 299 százalékos volt a hat havi összehasonlításban mért legnagyobb olajár-emelkedés, 1979-1980-ban 56, 1990-ben 121, 2008-ban 46, a 2010-2011-es időszakban eddig azonban csak 27 százalékos volt ugyanilyen időtávban a legnagyobb árkiugrás. Más londoni elemzői vélemények szerint ugyanakkor egyedi tényezők teszik pótolhatatlanná a piacról kiesett, napi több mint egymillió hordónyi líbiai olajkínálatot. A Barclays Capital, a City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, amely rendszeres olajpiaci elemzéseket is közöl, legutóbbi helyzetértékelésében azt írta, hogy Líbia rövid szállítási távú, "light sweet" típusú, vagyis a legmagasabb minőségű olajpárlatok gyártására alkalmas, alacsony kéntartalmú könnyűolajat kínált, és ezt ugyanilyen minőségben jelenleg "semmivel nem lehet pótolni", mivel nincs a piacon napi egymillió hordó kínálati felesleg rövid szállítási útvonalú light sweet nyersolajból.

 

A Barclays Capital elemzése szerint a líbiai olaj legfőbb felhasználói az európai finomítók, és éppen a rövid szállítási útvonal miatt az ellátási láncban igen kevés a tartalék. Ráadásul ez a minőség jó eséllyel hosszú ideig hiányozni fog a kínálatból. A ház által felvázolt forgatókönyvek szerint ugyanis ha az eddigi rezsim "túlélné" a felkelést, abban az esetben "meglepő lenne", ha a líbiai exportra nem rónának ki szigorú szankciókat. Ha azonban a rezsim végül megbukik, az is jelentős bizonytalanságot okozna a továbbiakkal kapcsolatban, beleértve az ország területi integritásának fenntarthatóságát is, vagyis ebben az esetben sem lehetne számítani arra, hogy a líbiai olajipar visszatér korábbi stabil állapotába - állt a Barclays Capital elemzésében.


Újabb Bitcoin-vásárlás Michael Saylortól: 250 BTC-t vett a Strategy, de másra tízszer ennyit költött

A Michael Saylor vezette Strategy újabb 250 bitcoinnal növelte kriptovaluta-állományát, emellett 192 millió dollár értékben vásárolt vissza saját STRC elsőbbségi részvényeiből. Saylor hétfőn, az X-en jelentette be a tranzakciókat.
2026. 10. 13. 00:30
Megosztás:

Nemzetbiztonsági kockázattá vált a tartós vízhiány

Tartósan vízhiányos időszakba lépett Magyarország, ennek következményei már messze túlmutatnak a mezőgazdaságon és a vízgazdálkodáson. Ha nincs elegendő mennyiségű víz, annak hatását először a növénytermesztés és az állattenyésztés érzi meg, de közben az energiatermelés, az ipar és az áruszállítás számára is egyre komolyabb kockázatot jelent. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) szerint a tartós vízhiány mára a gazdaság működését és az élelmiszerellátást is veszélyezteti, ezért nemzetbiztonsági kockázattá vált. Az ország az utolsó előtti pillanatban van, már nem lehet tovább halogatni a szükséges fejlesztéseket.
2026. 10. 13. 00:05
Megosztás:

Kibertámadás bénította meg több száz francia szupermarket hűtőrendszerét

Kibertámadás érte hétfőre virradóra franciaországi áruházláncok hűtőberendezéseit több száz szupermarketben - tudta meg az AFP.
2026. 10. 12. 23:00
Megosztás:

EU-Egyesült Királyság csúcstalálkozót tartanak november 20-án Brüsszelben

November 20-án Brüsszelben rendezik meg a második EU-Egyesült Királyság csúcstalálkozót, amelynek középpontjában a stratégiai partnerség megerősítése, valamint az európai béke és biztonság érdekében folytatott együttműködés elmélyítése áll - jelentette be hétfőn az Európai Tanács.
2026. 10. 12. 22:30
Megosztás:

A volt Vas megyei főügyészhelyettest javasolja az államfő legfőbb ügyésznek

Fejes Péter volt Vas megyei főügyészhelyettest javasolta legfőbb ügyésznek a köztársasági elnök hétfőn. Fejes Péter jogász, egyetemi oktató, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja, 2025-ben ment nyugdíjba.
2026. 10. 12. 22:00
Megosztás:

Peking kész erősíteni Oroszországgal a tengeri és északi-sarkvidéki együttműködést

Kína kész erősíteni Oroszországgal a tengeri és északi-sarkvidéki együttműködést, valamint közösen fellépni a fontos nemzetközi hajózási útvonalak zavartalan használatáért - hangsúlyozta Vang Ji kínai külügyminiszter hétfőn Pekingben, a Nyikolaj Patrusev orosz elnöki tanácsadóval folytatott tárgyaláson.
2026. 10. 12. 21:30
Megosztás:

Kiterjesztik a gyógykezelés finanszírozását egyes emlődaganatos nők számára

Immár mindkét emlő eltávolítását és szükség esetén helyreállítását is finanszírozza a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) az emlődaganat miatt kezelt, örökletes géneltéréssel élő nők számára - tájékoztatta az Egészség Hídja Összefogás az Egészségért a Mellrák Ellen Egyesület hétfőn az MTI-t.
2026. 10. 12. 21:00
Megosztás:

Két amerikai tudós kapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat

Két amerikai tudós, Robert E. Hall és Michael Woodford kapta megosztva az idén a közgazdaságtudományi Nobel-emlékdíjat a makrogazdasági stabilizáció mikroökonómiai alapjainak kidolgozásáért - jelentette be döntését a Svéd Tudományos Akadémia hétfőn Stockholmban.
2026. 10. 12. 20:30
Megosztás:

Az OTP húzta fel a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1269,29 pontos, 0,9 százalékos emelkedéssel, 142 940,29 ponton zárt hétfőn.
2026. 10. 12. 20:00
Megosztás:

Szlovákiában rekordot döntött a turisták száma augusztusban

Minden eddigi rekordot megdöntött a Szlovákiában a turisták száma augusztusban - derült ki a szlovák statisztikai hivatal (SÚSR) által hétfőn közölt adatokból.
2026. 10. 12. 19:30
Megosztás:

Egyiptomban 13,9 százalékra lassult az infláció

Egyiptomban 13,9 százalékra, február óta a legalacsonyabbra mérséklődött az éves infláció szeptemberben az augusztusi 14,5 százalékról - derült ki az egyiptomi statisztikai hivatal, a CAPMAS adataiból.
2026. 10. 12. 18:30
Megosztás:

Fitch: Magyarországon fokozatos költségvetési konszolidáció várható a választások előtti költekezés után

Magyarországon fokozatos ütemű államháztartási konszolidáció várható a választások előtti költségvetési lazítás, valamint az aszálykárok és az energiaárak ellentételezését célzó kiadások időszaka után, de rövid távon még folytatódik a hiány és az államadósság egyidejű növekedése - áll a Fitch Ratings hétfőn Londonban bemutatott őszi regionális helyzetértékelésében.
2026. 10. 12. 18:00
Megosztás:

Kismértékben csökkennek az üzemanyagárak Szlovéniában

Egyaránt 0,2 centtel csökken a benzin, a dízel és a fűtőolaj szabályozott ára keddtől Szlovéniában.
2026. 10. 12. 17:30
Megosztás:

Rövidebb ideig jár a balatoni komp

Hétfőtől rövidebb ideig, de továbbra is félóránként jár a balatoni komp Szántód és Tihany között.
2026. 10. 12. 17:00
Megosztás:

Praktikus és stílusos kisasztalok: a lakberendezés apró titkai

A kisasztalok igazi jolly joker szereplők lehetnek az otthonodban. Ezek a kisbútorok nem csak praktikus funkcióval bírnak, hanem könnyedén beilleszthetők bármelyik enteriőrbe, legyen az modern, minimalista vagy éppen klasszikus. Egy jól elhelyezett kisasztal nem pusztán a dekorációt szolgálja, hanem praktikus megoldás is, ha extra felületre van szükséged.
2026. 10. 12. 16:30
Megosztás:

Súlyos látáskárosodást okozhat ez a Temus játék!

Súlyos látáskárosodási kockázat miatt a Temu online piactéren árult LED-es játék markolót hívtak vissza a vásárlóktól, a regisztrált vevőket a Temu közvetlenül is értesíti a vételár visszatérítésének részleteiről - tudatta a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az MTI-vel hétfőn.
2026. 10. 12. 16:00
Megosztás:

Szeptemberben csökkentek a lakbérek, de kétéves mélyponton a kínálat

A nyári albérletszezon után szeptemberben ismét csökkenésnek indultak a lakbérek, a kínálat szűkülése azonban tovább szűkült, és kétéves mélypontra került – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből. A KSH–ingatlan.com lakbérindex szeptemberi adatai szerint országosan 0,2, Budapesten 0,1 százalékkal csökkentek a bérleti díjak augusztushoz képest. Egy év alatt ugyanakkor országosan 6, a fővárosban 5,3 százalékkal drágultak az albérletek.
2026. 10. 12. 15:30
Megosztás:

Olcsóbb lesz a dízel, jelentősen drágul a cseppfolyós gáz Horvátországban

Egy centtel csökken a dízel legmagasabb kiskereskedelmi ára kedden Horvátországban, miközben a benzin és a mezőgazdaságban használt kék dízel ára nem változik, a cseppfolyós gáz viszont kilogrammonként 12 centtel drágul.
2026. 10. 12. 15:00
Megosztás:

Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal a Déli körvasút ügyében

Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a budapesti Déli körvasút beruházás ügyében - tájékoztatta a hatóság hétfőn az MTI-t.
2026. 10. 12. 14:30
Megosztás:

Felhőtől a teniszpályáig: SAP-val gyorsítja globális működését a Wilson

Közel húsz éve SAP-megoldásokra támaszkodik globális működésének összekapcsolásában a Wilson Sporting Goods, a világ egyik legismertebb sporteszköz- és sportruházati vállalata. A pénzügytől és értékesítéstől a beszerzésen, raktározáson és vámfolyamatokon át az adatelemzésig egységes digitális alap segíti, hogy a Wilson több ezer terméke a megfelelő időben jusson el profi sportolókhoz, üzletekhez, webáruházakhoz és vásárlókhoz világszerte. A vállalat következő nagy lépése a 2027-ben induló SAP S/4HANA-transzformáció lesz, amelyhez már mesterségesintelligencia-alapú támogatást is használ.
2026. 10. 12. 14:00
Megosztás: