Orbán: van jövője a biztosítási szektornak Magyarországon

Van jövője a biztosítási szektornak Magyarországon - jelentette ki a miniszterelnök a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) szerdai budapesti konferenciáján, ahol Orbán Viktor azt mondta, szamárságnak tartja, hogy az országban bank-, hitel- vagy biztosításellenesség lenne. Szólt arról is, hogy szerinte "mozgásba jöhet az EU hajója", és már a hétvégi csúcstalálkozón fontos döntések születhetnek.

Orbán Viktor kifejtette, hogy bár a magyar gazdaság, így a biztosítási szektor nehéz helyzetben van, ennek ellenére leszögezhető: ha a magyar gazdaság talpon marad, megerősödik, akkor ebben nagy szerepet fognak játszani a pénzintézetek, a biztosítók, és a talpon maradás után - a kormány reményei szerint - bekövetkező jelentős gazdasági növekedésben is fontos szerep jut majd a biztosítóknak.

 

Közölte ugyanakkor, tudatában van annak, hogy bizonytalan a biztosítási szakma, nehéz követnie, hogy milyen irányba halad a magyar gazdaságpolitika hajója, amely "nem egy európai uniós nagy, lomha tengerjáró, hanem egy gyorsnaszád". A kabinet nagyra értékeli azt az áldozatot, amelyet a biztosítási szektor vállalt a magyar gazdaság rendbetétele érdekében válságadók formájában - fejtette ki, hozzátéve, hogy a hiánycsökkentés a biztosítók közreműködése nélkül nem lett volna lehetséges ilyen mértékben. A miniszterelnök biztosította az ágazat képviselőit, hogy a kabinet nem egyszerűen a pénzügyi súlya miatt értékeli a biztosítási piacot, hanem azért is, mert fontos társadalmi értékeket is képvisel.

 

Példaként azt mondta, hogy az öngondoskodás felé próbálja terelni az embereket, ami fontos polgári erény, hiszen egy hosszú távon növekedni akaró gazdaság nehezen lehet meg saját lábukon álló polgárok milliói nélkül. Orbán Viktor szerint a válság utáni időszakban a biztosítók jelentősebb szerepet fognak játszani a nemzetgazdaságokban, mint előtte. Erőeltolódás jöhet majd létre a pénzintézetek között - mondta, megjegyezve: szerinte el kellene választani egymástól a klasszikus kereskedelmi és a kockázatos befektetési banki tevékenységet. A kabinet elképzeléseiben olyan biztosítási piac szerepel, amely kétpilléres: van egy állami és egy erős magánlába.

 

Az üzleti biztosítókkal kötött nyugdíjbiztosítások ügyéről is érdemi tárgyalásokat kell folytatni - hangsúlyozta. Előadásában kifejtette: a válság idején vannak, akik "örömmel jelentkeznek a vészmadár szerepére", holott az ilyen helyzetekben a legfontosabb az, hogy ne veszítsük el a józan ítélőképességünket. Magyarország legfőbb ellensége szerinte ma nem is a válság, hanem a reménytelenség, amelynek leküzdésében a legtöbbet a politikusok, az elemzők, a szakértők és az üzletemberek tehetnek; ezért "a mi feladatunk nem a riogatás", hanem a cselekvés.

 

A kormányfő szerint ahhoz, hogy a válság után a magyar gazdaság minél jobb helyzetből tudjon startolni, szakítani kell azzal a téveszmével, amely szerint a magas adósság természetes velejárója az életnek. Az adósság ugyanis megfojt - mondta, kiemelve ugyanakkor: nem arra gondol, amikor értékteremtéshez használnak fel tisztességes, fedezettel bíró hiteleket, az ilyen kölcsönök nélkül ugyanis nem működik a gazdaság. Szerinte ezért az a gondolat, hogy Magyarországon bank-, hitel- vagy biztosításipiac-ellenesség lenne, "úgy szamárság, ahogy van". "Az egész magyar gazdaságtörténet éppen az ellenkezőjéről szól" - tette hozzá.

 

Megjegyezte viszont, hogy a pusztán a költekezést, fogyasztást gerjesztő hitelezéssel szakítani kell: "nem lehet sokszoros mennyiségű pénz forgalomban ahhoz képest, amennyi tényleges értéket elő tudunk állítani". Minden eszközzel elejét kell venni az ország, a családok további eladósodásának: ebben részeredmények már vannak, tartósságuk egy-másfél év múlva derül ki, de az figyelemreméltó, hogy a GDP-arányos államadósság szintje az év végére 82-ről 73 százalék környékére csökken - mondta a miniszterelnök, aki szerint az államadósság-csökkentés politikájának alternatíváját Görögországnak hívják. Magyarország gazdasági helyzetét értékelve a miniszterelnök kijelentette: "mi kifelé jövünk a válságból" - a válságot mint államadósság-növekedést tekintve -, "más országok pedig befelé mennek".

 

Szerinte a 85 százalékos GDP-arányos államadósság az a szint, amely fölött rendkívül nehéz visszatérni a csökkenő államadósság pályájára. A kormányfő azonban úgy vélte, hogy "mozgásba jöhet az EU hajója", és már a közösség vezetőinek hétvégi csúcstalálkozóján fontos döntések születhetnek, mert vannak nagy országok, amelyek nem késlekedhetnek tovább. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy látszatmegoldásokkal az EU nem kerülhet ki a jelenlegi gazdasági helyzetből, a gazdaságpolitika radikális megújítására van szükség. Megítélése szerint jó remény van arra, hogy nem lesz több időhúzás, késlekedés. Kitért arra is, hogy Közép-Európa a válság után Európa növekedési motorja lehet, Magyarországnak pedig azt a célt kell kitűznie, hogy ezen a régión belül is a legkedvezőbb üzleti, gazdasági környezetet biztosító állam legyen 2014-re.

 

A nyugdíjrendszerre rátérve elmondta: "először fordul elő Magyarország történetében", hogy a nyugdíjkasszába annyi pénz megy be, mint amennyi ki, vagyis zárt a rendszer, és ez hosszabb távra is igaz. Megjegyezte, ugyanez a terv az egészségügyi kasszával is, annak ugyancsak zárttá kell válnia. Utóbbival kapcsolatban hozzáfűzte, ennek vannak kedvezőtlen vonatkozásai, például az egyszázalékos járulékemelés. Elmondta, a versenyképességhez az is szükséges, hogy a családokat is kimentsék az adósságból. Olyan kitörési lehetőség persze biztosan nincs, amely egyöntetű tapsot váltana ki, csak vitatott megoldások léteznek, de majd a "végén meglátjuk, az eredmény igazolja-e a választott módszert" - mondta, hozzátéve, hogy az önkormányzatokat is ki kell menteni a devizaalapú eladósodottságból. (MTI)

Váltás a cégtulajdonosok között: az Y generáció lett a magyar vállalkozások új motorja

A rendszerváltás után alapított cégek alapítói tömegesen adják át a helyüket: az X generáció stabil, de már visszavonulóban van, az Y pedig átvette a kezdeményezést. Az új alapítások közel felét már a 30–40-es korosztály indítja, miközben a Z generáció is belépett a vállalkozói térbe.
2025. 11. 10. 19:30
Megosztás:

Magasabb szerves árbevétel-növekedés a harmadik negyedévben – jelentős volumenbővülés mindkét üzletágnál

A Henkel jelentős árbevétel-növekedést ért el 2025 harmadik negyedévének továbbra is kihívásokkal teli piaci környezetében – a gyengélkedő ipari kereslet és a világszerte visszafogott fogyasztói hangulat ellenére. A vállalatcsoport árbevétele mintegy 5,1 milliárd eurót tett ki, ami 1,4 százalékos szerves növekedésnek felel meg. A csoportszintű bővülést elsősorban az értékesítési volumen kedvező alakulása és a stabil árak támogatták.
2025. 11. 10. 19:00
Megosztás:

Új üzleti központ születik Magyarországon – miért tart most mindenki Debrecen felé?

Miközben a hazai vállalkozások többsége még mindig Budapest központúságában gondolkodik, egyre több szereplő látja meg a növekedés lehetőségét a keleti régiókban is. A közel négy évtizede működő, teljesen magyar tulajdonú OMIKRON Informatika Kft. most Debrecenben nyitott irodát, hangsúlyozva, hogy a régiós jelenlét nem csupán operatív kérdés, hanem hosszú távú üzleti stratégia is lehet.
2025. 11. 10. 18:30
Megosztás:

Parajd - Meghosszabbították a veszélyhelyzetet

Újabb 30 nappal meghosszabbította a sóbánya elárasztása miatt május elején bevezetett veszélyhelyzetet az erdélyi Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság - közölte hétfőn a Hargita megyei prefektusi hivatal.
2025. 11. 10. 18:00
Megosztás:

Új csúcsot dönthetnek az amerikai befektetések Magyarországon

Idén történelmi csúcsra emelkednek az amerikai beruházások Magyarországon, ezen a héten újabb egyesült államokbeli cég fejlesztéséről számolhat be a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség - tájékoztatta a szervezet az MTI-t hétfőn.
2025. 11. 10. 17:00
Megosztás:

Az Egyesült Államokban mintegy már másfél ezer légi járatot töröltek

Az Egyesült Államokban már mintegy másfél ezer légi járatot töröltek helyi idő szerint a hétfő reggeli órákban, a légiirányítók hiánya miatt, ami a kormányzati leállás következménye.
2025. 11. 10. 16:30
Megosztás:

Csökkent a FAO élelmiszerár-indexe októberben

Csökkent az élelmiszertermékek világpiaci árának referenciaértéke októberben, jórészt a bőséges globális kínálat hatására az ENSZ római székhelyű Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján közzétett adatok szerint.
2025. 11. 10. 16:00
Megosztás:

Tájékoztatás a Bakonyi Erőműben történt balesettel kapcsolatban

A Veolia Enegria Magyarország Zrt. csoporthoz tartozó Bakonyi Erőmű Zrt.-ben 2025. november 8-án 13 órakor súlyos munkahelyi baleset történt, amelyben az erőmű három munkavállalója sérült meg. A baleset a porleválasztó filter karbantartása és tisztítása során történt, amikor a filterről kifolyó forró por égési sérülést okozott.
2025. 11. 10. 15:30
Megosztás:

Történelmi rekord: 5000 vállalkozás igényelte az első hónapban a fix 3%-os kkv hitelt

Soha nem látott roham indult az új, fix 3%-os kamatozású vállalkozói hitelekért: a Széchenyi Kártya Program hét terméke esetén egyetlen hónap alatt több mint 5000 igénylés és 280 milliárd forintnyi hitelkérelem érkezett. A kedvezményes konstrukció újraindította a vállalati hitelezést, rekord szintre emelve a hitelkeresletet.
2025. 11. 10. 15:00
Megosztás:

A Mazda veszteséggel zárta az első fél évét

A Mazda Motor Corporation japán autógyártó veszteséggel zárta pénzügyi évének első felét, részben a járműeladások csökkenése következtében.
2025. 11. 10. 14:45
Megosztás:

Tíz Black Friday-tipp az NMHH szakértőitől

Az ünnepekhez közeledve egyre többen választják az online vásárlás kényelmét, a fogyasztói tudatosság és a kellő körültekintés azonban az internetes rendeléseknél is elengedhetetlen. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Hírközlés-felügyeleti Igazgatósága az év végi vásárlási szezon kockázataira figyelmeztetve osztja meg szakértői tanácsait, hogy a kivételesnek mondott „Black Friday” akciókkal valóban jól járjunk, és a karácsonyra megrendelt termékeket időben kézhez is kapjuk.
2025. 11. 10. 14:00
Megosztás:

Álláskeresési trendek: egyre kevésbé használjuk a közösségi médiát

Az idei év első 8 hónapjában mintegy 6 százalékkal kevesebb álláshirdetést tettek közzé a cégek, mint a tavalyi év azonos időszakában. A jelölt oldali kereslet ezt követte, ugyanis a csökkenő kínálat miatt nőtt a jelentkezések száma: csaknem tizedével több pályázatot adtak le az álláskeresők a meghirdetett pozíciókra.
2025. 11. 10. 13:30
Megosztás:

A költségvetés minden szükséges forrást biztosít a magyar családokat, nyugdíjasokat, fiatalokat és a hazai kkv-kat támogató kormányzati programokhoz

Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil, így a Kormány képes minden szükséges forrást előteremteni az olyan családokat, nyugdíjasokat, fiatalokat és vállalkozásokat támogató programokhoz, mint például: a fix 3%-os Otthon Start Program, a fix 3%-os kkv hitel, a családi adókedvezmény megduplázása, a két- és háromgyermekes anyák szja-mentessége, a nyugdíjasok 30 ezer forintos élelmiszerutalványa vagy a Demján Sándor Program.
2025. 11. 10. 13:00
Megosztás:

A költségvetés minden szükséges forrást biztosít a magyar családokat, nyugdíjasokat, fiatalokat és a hazai kkv-kat támogató kormányzati programokhoz

Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil, így a Kormány képes minden szükséges forrást előteremteni az olyan családokat, nyugdíjasokat, fiatalokat és vállalkozásokat támogató programokhoz, mint például: a fix 3%-os Otthon Start Program, a fix 3%-os kkv hitel, a családi adókedvezmény megduplázása, a két- és háromgyermekes anyák szja-mentessége, a nyugdíjasok 30 ezer forintos élelmiszerutalványa vagy a Demján Sándor Program.
2025. 11. 10. 12:30
Megosztás:

Európai abroncspiac a 3. negyedévben

A Tyres Europe közzétette tagvállalatainak 2025 harmadik negyedévére, valamint az év első három negyedévére vonatkozó csereabroncs-értékesítési adatait. Adam McCarthy, a Tyres Europe főtitkára elmondta, hogy az abroncspiacok általában stabilak maradtak 2025 harmadik negyedévében, bár az egyes szegmensek teljesítménye eltérően alakult.
2025. 11. 10. 12:00
Megosztás:

A piaci hitelek döntő részét felváltja az Otthon Start

Szeptember és november között mintegy 160 milliárd forintnyi Otthon Start-hitel folyósítása történhet meg a BiztosDöntés.hu becslése szerint, ami közel 4800 szerződést jelent. A 3 százalékos kamatozású konstrukció az őszi hónapokban a teljes lakáshitelpiacon akár 60 százalékos arányt is elérhet, ami történelmi arányeltolódást jelenthet a támogatott hitelek javára – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2025. 11. 10. 11:30
Megosztás:

Bécsben nyit újabb irodát az Indotek Group

A hazai piac egyik vezető ingatlanbefektető és vagyonkezelő cégcsoportja, az Indotek Group új, bécsi irodával bővíti nyugat-európai irodahálózatát. Az Indotek több mint egy évtizede terjeszkedik Nyugat- és Dél-Európában, az osztrák iroda megnyitásával még közelebb viszi a cégcsoportot a német nyelvű piacokhoz, és ez lesz a budapesti központból irányított vállalatcsoport első, regionális magántőke-befektetési központja is - közölte a társaság az MTI-vel.
2025. 11. 10. 11:00
Megosztás:

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

A mesterséges intelligencia munkaerőpiaci térhódításáról szóló vita évek óta tart. Vannak, akik az emberi munkát féltik, mások szerint ez a korszak inkább arról szól, hogyan tanulunk meg együttműködni az új technológiákkal. Katkics Attila HR-szakértő az utóbbi csoportba tartozik.
2025. 11. 10. 10:30
Megosztás:

Ballon a határon: egekben a cigarettacsempészet

Százhetven repülőjáratot és több mint 30 ezer utast érintett, hogy Litvániában az elmúlt hónapban ötször is reptérzárra volt szükség, miután héliummal töltött ballonok százaival juttattak át illegális dohánytermékeket a fehérorosz határon. A meghökkentő módszer nemcsak a légtérbiztonságot veszélyezteti, hanem rávilágít arra is, hogy a meggondolatlan adóemelések hogyan terelhetik az európai dohányosokat a feketepiac felé.
2025. 11. 10. 10:00
Megosztás:

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 11. 10. 09:30
Megosztás: