10% feletti betéti kamatok vannak, hiába csökkenti a rátát az MNB

A jegybanki kamatvágások ellenére még kitartanak a 10 százalék feletti banki betéti kamat ajánlatok.

10% feletti betéti kamatok vannak, hiába csökkenti a rátát az MNB

Az MNB irányadó kamata ugyan már 3 százalékkal csökkent, de aki jó helyen keresi, továbbra is találhat 10 százalék feletti lekötött betéti kamatot a bankokban. Az elvárt feltételek azonban eltérőek, vannak olyan konstrukciók is, amelyeknél a hozam majd együtt mérséklődik a most még 13 százalékos alapkamattal. Néhány bank még a lekötés nélkül számlán lévő pénzre is ad 7-8 százalékot - derül ki a Bank360.hu összeállításából. 

Még mindig vannak bankok, amelyek 10 százalék feletti betéti kamatokkal csábítják az ügyfeleket. Teszik ezt annak ellenére, hogy a Magyar Nemzeti Bank az elmúlt hónapokhoz hasonlóan a héten ismét egy százalékkal csökkentette az irányadó kamatot, amely így most 15 százalék. Az alapkamat azonban továbbra is 13 százalék, így az ehhez kötött, változó kamatozású betéti konstrukciókat ez egyelőre nem érinti.  

A diszkonkincstárjegy átlaghozamának esése miatt a 10 százalék fölötti kamatok legfeljebb egyéves lekötésre már beleütköznek a betéti kamatstopba, ami érinti a 20 millió forint feletti lakossági betéteseket is. Ennél kisebb összegű megtakarítással vagy egyévesnél hosszabb idejű lekötési lehetőségnél azonban ezek az ajánlatok még maradéktalanul kihasználhatók - hívja fel a figyelmet a legmagasabb aktuális betéti kamatokat összegyűjtő Bank360.hu. 

A 10 százalékosok klubjába tartozik a Gránit Bank, amely a KamatMax Plusz betétre 13 hónapos lekötésnél 11 százalékos éves kamatot ad bankszámlanyitás esetén. A akamtozás változó, a jegybanki alapkamat mínusz 2 százalék,  így az év vége körül csökkenhet. A KamatMax betétnél 6 hónapos lekötéssel 9 százalékos kamatot kínál a Gránit, amely 3 hónapos konstrukciókra 8,5-8,2 százalékot nyújt különböző feltételekkel.

A Kamat Plusz bankszámlára viszont megadja a 8 százalékos kamatot lekötés nélkül is, és ez a diákszámlás ügyfelekre is igaz. A hagyományos megtakarítási számlán tartott, nem lekötött pénzre félmillió forint feletti egyenleg esetén 5 százalékos kamatot kínál, alatti 2 százalékkal számolhatunk. 

A Cetelem a legmagasabb, 9 százalékos éves kamatot a két évre lekötött betétekre kínálja. Az egy évre lekötött betétek után 8 százalékos kamattal számolhatunk, de akkor sem járunk sokkal rosszabbul, ha egyáltalán nem kötjük le a pénzünket a Cetelemnél, ahol a látra szóló kamat 7 százalék. 

A Magnet Bank Prizma Forint Betét lehetősége 500 ezer forinttól érhető el, így többet kell felmutatni, mint például a Gránitnál, ahol tizedennyi pénzzel is elkezdhetjük a megtakarítást. A lakossági befektetőknek 3 hónapra 11,12 százalékos az éves kamat, 6 hónapra 10,56, 12 hónapra pedig 10,88 százalék. A Magnetnél más betéti konstrukciókban is elérhető a 7-9 százalékos éves kamat.

Az Oberbank a vastagabb bukszájú ügyfeleknek kínál 10 százaléknál magasabb kamatot. Aki legalább 8 millió forintot köt le, annak 9 hónapra 10,45, 12 hónapra pedig 10,75 százalék a betéti kamat. Rövidebb futamidőkre 7,75-9,75, alacsonyabb összegekre pedig 4,79-7,25 százalékos kamatot kínál a bank a lekötés hosszától függően.


A kedvező közel-keleti hírekre meredek emelkedésben zártak az amerikai indexek

Az amerikai indexek meredek emelkedésben zárták a napot, miután az iráni háborúval kapcsolatos híreket egyre inkább a közeli megállapodással kapcsolatos várakozások dominálták. Az S&P 500 1,8%-kal, a Dow Jones 1,9%-kal, a Nasdaq Composite 2,5%-kal emelkedett.
2026. 06. 12. 09:30
Megosztás:

Újra emelkedtek az európai indexek, kamatot emelt az EKB

0,5%-os emelkedéssel négy napi csökkenés után zárt újra zöldben a páneurópai STOXX 600. A DAX 0,1%-kal, a CAC 40 és az FTSE 100 0,5%-kal került feljebb.
2026. 06. 12. 09:00
Megosztás:

Az USA gazdasági szankció alá vette Kuba állami tulajdonú kőolaj- és földgázvállalatát

Az Egyesült Államok gazdasági szankció alá vette Kuba állami tulajdonú kőolaj- és földgázvállalatát, a Union Cuba-Petroleo-t - jelentette be az amerikai külügyminisztérium csütörtökön.
2026. 06. 12. 08:30
Megosztás:

Felkészülés az eÁfa 2.0-ra: kevesebb mint fél év maradt az ÁNYK kivezetéséig

A NAV a Github portálon tette közzé az eÁfa XSD 2.0-ás változatát. Ez a lépés kulcsfontosságú, hiszen az új séma számos korábbi technikai kérdést megválaszol, és egyértelműsíti a kiegészítő információk jelentésének módját. Ezeket az adatokat eddig az áfabevallás mellékletein keresztül kellett szolgáltatni, mostantól azonban integráltabban kezelhetőek.
2026. 06. 12. 08:00
Megosztás:

A Magyar Mérnöki Kamara szakmai útmutatójával segítené a kórházi klímafejlesztéseket

Már rendelkezésre áll a Magyar Mérnöki Kamara (MMK) által kiadott szakmai útmutató, amely segítheti a kormány csütörtökön bejelentett kórházi klíma- és hűtőberendezés-javítási, valamint fejlesztési programját - hívta fel a figyelmet a kamara az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
2026. 06. 12. 07:30
Megosztás:

Ekkora büntetést nem kell megfizetni júliustól a bajba jutott babaváró hiteleseknek, novemberig kitolják a határidőt

Hatalmas büntetés megfizetésétől mentesülnek egy időre azok a babaváró hitelesek, akiknek nem sikerült teljesíteni a gyermekvállalási kötelezettségüket. A kormány a június végén lejáró határidő október végéig történő meghosszabbítását javasolja. A BiztosDöntés.hu számításai szerint 2-3,5 millió forintos összegről van szó attól függően, mikor vették fel az érintettek a kölcsönt. Ez a büntetés ugyan addig tovább hízhat, de az ígért méltányosabb szabályozás a végén csökkentheti is.
2026. 06. 12. 07:00
Megosztás:

Súlyos gazdasági károkat okoz az aszály, a magyar élelmiszerek vásárlása minden eddiginél fontosabb

A HungaroMet Zrt. idei elemzései aggasztó adatokat mutatnak a hazai mezőgazdaság szempontjából. Magyarország területének közel 90 százalékát veszélyezteti az aszály, az elmúlt hónapok csapadékhiánya pedig már nemcsak a mezőgazdasági termelést, hanem a hazai élelmiszerlánc egészét is egyre nagyobb nyomás alá helyezi. A szárazság különösen az Alföldön és a Duna–Tisza közén okoz súlyos problémákat, miközben a korábbi években már több százezer hektáron jelentkezett aszálykár. A Marketing Resolution júniusi makrogazdasági összefoglalója szerint 2026 áprilisában a teljes kiskereskedelmi forgalom éves alapon 3,6 százalékkal nőtt, ezen belül az élelmiszer-kiskereskedelem 3,4 százalékkal bővült. Ebben a környezetben a Magyar Termék védjegy olyan tájékozódási pontként jelenhet meg, amely segít a fogyasztóknak felismerni és tudatosan támogatni a magyar értéklánchoz kötődő termékeket.
2026. 06. 12. 06:30
Megosztás:

A Visa és az OpenAI együttműködése formálja az AI-alapú kereskedelem következő generációjá

Az együttműködés összekapcsolja a Visa globális fizetési hálózatát a világ egyik legnagyobb LLM-platformjával, ezzel támogatva a zökkenőmentes és biztonságos tranzakciókat, valamint a mesterséges intelligencia által vezérelt, ügynökalapú kereskedelmi megoldások szélesebb körű elterjedését.
2026. 06. 12. 06:00
Megosztás:

Egyelőre nem fenyegeti kiszáradás a Velencei-tó ingatlanpiacát

Még csak most kezdődik a nyári szezon, de a Velencei-tóról szomorú hírek érkeznek. A tó már az elmúlt években is folyamatosan alacsony vízállással küszködött, de most új mélypontra esett a vízállása. A jelenlegi 60 centiméter körüli szint azt jelenti, hogy nagyjából egy méter hiányzik az ideális vízálláshoz, 2025-ben nyár végén volt hasonló szinten a vízmérce. A nyári hónapokban pedig várhatóan a párolgás következtében további minimum 20-30 centimétert veszít majd a tó.
2026. 06. 12. 05:30
Megosztás:

VB-láz és digitális csapdák: így verik át a fogadókat a legújabb online csalásokkal

Nemcsak a focisták, hanem az online csalók is megpróbálnak labdába rúgni a június 11-én, magyar idő szerint este kilenckor kezdődő 2026-os labdarúgó világbajnokság ideje alatt. A Szerencsejáték Zrt. biztonságtudatossági kampánnyal kívánja felhívni a figyelmét az illegális szerencsejáték oldalak veszélyeire, a személyes és banki adatok védelmére, valamint a kiskorúakat és sérülékeny csoportokat védő szigorú magyar előírások betartására.
2026. 06. 12. 05:00
Megosztás:

2000 milliárd felett a hazai e-kereskedelem

2026 fontos mérföldkő lehet a magyar online kereskedelemben: a piac mérete 2025 végére meghaladta a 2000 milliárd forintot, a növekedés szerkezete és a verseny működési logikája alapvetően átalakult. A PwC Magyarország 2026 májusban publikált adatai alapján a pandémiát követő gyors felfutást és a 2022-2024 közötti turbulens időszakot lezárva a piac érettebb, kiszámíthatóbb fázisba lépett. A növekedés üteme mérsékeltebb, 10-12% körül várható, a verseny pedig egyre inkább globális dimenzióban zajlik.
2026. 06. 12. 04:30
Megosztás:

Kiderült, mely várakért rajonganak a magyarok: az Egri vár az abszolút kedvenc

A hazai várak közül a magyarok legszívesebben az Egri várat, a Visegrádi Fellegvárat és a Sümegi várat keresik fel – derül ki a Csodásmagyarország.hu online felméréséből. A népszerűségi lista negyedik helyén Boldogkő vára szerepel, ötödik a Szigligeti vár. Őket követi Füzér Vára, majd a Siklósi vár, a Hollókői és az Esztergomi, míg a top tízes rangsort a sárospataki Rákóczi-vár zárja.
2026. 06. 12. 04:00
Megosztás:

Miközben a vállalatok szakemberhiányra panaszkodnak, a szoftvereik tömegesen rekesztik ki a tehetségeket

Az automatizált toborzási szoftverek és a kulcsszó-matching elterjedése miatt a vállalati algoritmusok rutinszerűen szűrik ki a 20-30 éves szakmai tapasztalattal rendelkező jelentkezőket, még mielőtt egy humán szakember láthatná a pályázatukat. Ez a digitális működés egy önmagát gerjesztő folyamatot indított el a hazai munkaerőpiacon, amelynek következményeként a The Seniors friss kutatása szerint a senior álláskeresők 73,9 százaléka kap indoklás nélküli, automatikus elutasítást, miközben közel 80 százalékuk a teljes visszajelzés hiányával szembesül.
2026. 06. 12. 03:00
Megosztás:

Özvegyi nyugdíj megszűnése

Az özvegyi nyugdíj sokak számára nem egyszerű ellátás, hanem biztonsági kapaszkodó egy súlyos élethelyzet után.
2026. 06. 12. 02:00
Megosztás:

Az ALDI szinte ingyen adja most a háztartási cikkeket - mutatjuk miket

Az ALDI Magyarország az év elején elindított tartós árcsökkentési programjának újabb lépéseként ismét bővíti azon termékkategóriák körét, amelyeknél mérsékli az árakat.
2026. 06. 12. 01:00
Megosztás:

Kétórás sztrájk volt a Hanon székesfehérvári telephelyén

A múlt pénteki, pécsi telephelyen tartott kétórás figyelmeztető sztrájk után csütörtökön a székesfehérvári telephelyen tartottak kétórás munkabeszüntetést a dolgozók a Hanon Systems Hungary Kft.-nél - tájékoztatta a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke a munkabeszüntetést követően az MTI-t.
2026. 06. 12. 00:30
Megosztás:

A Mi Hazánk Mozgalom 1,1 milliárd forintot fordított a 2026-os országgyűlési választásra

A Mi Hazánk Mozgalom 1,1 milliárd forintot fordított a tavaszi országgyűlési választásra - derül ki a párt beszámolójából, amely a csütörtöki Hivatalos Értesítőben jelent meg.
2026. 06. 12. 00:05
Megosztás:

Coinbase–MassPay együttműködés: új lendületet kaphatnak a vállalati USDC-fizetések

A Coinbase és a MassPay partnersége újabb fontos lépés lehet a stabilcoin-alapú vállalati fizetések terjedésében. Az együttműködés célja, hogy a cégek egyszerűbben, gyorsabban és olcsóbban küldhessenek nemzetközi kifizetéseket USDC-ben, anélkül hogy saját kriptós infrastruktúrát kellene kiépíteniük.
2026. 06. 11. 23:30
Megosztás:

A Nasdaqon indulhat az Avalanche treasury platform: új kapu nyílik az AVAX-kitettség előtt

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezhet az Avalanche ökoszisztéma: egy AVAX-fókuszú treasury platform Nasdaq-listázásra készül. A lépés hidat építhet a hagyományos tőkepiacok és a kriptoszektor között, miközben új típusú befektetői kitettséget kínál azoknak, akik nem közvetlenül vásárolnának kriptoeszközöket.
2026. 06. 11. 22:30
Megosztás:

Kamatot emelt az EKB, a prognózisukat is módosították

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak megfelelően 2,25%-ra emelte a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,65%-ra emelkedett, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,40%-ra emelkedett.
2026. 06. 11. 21:30
Megosztás: