10 lélegzetelállító látnivaló, amit semmiképp ne hagyj ki Las Vegasban

Mi az, ami a legnagyobb eséllyel szerepel az utazni vágyók bakancslistáján? Naná, hogy a nyugati part! Los Angeles, a Grand Canyon, és persze a világ elsőszámú sivatagi vidámparkja, Las Vegas. Tekintsük át a legfontosabb nevezetességeket, amiket – ha már ilyen messzire eljutottunk - vétek lenne kihagyni!

10 lélegzetelállító látnivaló, amit semmiképp ne hagyj ki Las Vegasban

Kezdjük azzal, vajon hogyan barangolhatjuk be Amerikát anélkül, hogy súlyos milliókat kéne elköltenünk? Egyre többen vannak, akik hátizsákos turistaként vágnak neki a nagy útnak – nekik azonban számolniuk kell jó pár kellemetlenséggel. Ilyenek a sok átszállásos repülőutak, amik során fél napokat dekkolhatunk valamelyik reptéren. Szerencsére ma már nem csak a leggazdagabbak kiváltsága a kényelem: sokan döntenek úgy, hogy landolás után egyből lakóautót bérelnek, esetleg motorral vágnak neki a 66-os útnak.

Kevéssé ismert, de meglepően költséghatékony az is, ha egy magánrepülős (!) nyugati parti túrára fizetünk be. Nem, ez sem luxus! Hihetetlen, de körülbelül egy buszos körút áráért ússzuk meg a városnézést, kényelmesen, átszállások nélkül, transzferrel, szállodákkal, reggelivel együtt. Ha megszületett a tökéletes útiterv, vágjunk neki a Vegas-i kalandoknak!

A Las Vegas Strip ad otthont a kaszinóknak, amiket a filmekből már jól ismerhetünk: ezen a sugárúton tornyosulnak a felhőkarcoló méretű luxushotelek és plázák, éjszakánként pedig színes neonfényben úszik. Méterenként ütközünk valamilyen látványosságba, folyamatosan zajlanak a koncertek és performanszok, és az sem kirívó, ha séta közben félmeztelen go-go táncosok ugranak a nyakunkba. Lássuk, milyen látványosságokban lehet részünk itt végigsétálva!

Párizstól Velencéig 10 perc alatt

Ha járt már Velencében, meg lesz döbbenve, milyen precizitással másolták le az olasz város minden részletét a Venetian Hotelben, kék égbolttal, kanálisokkal és gondolákkal együtt. Még a Sóhajok hídja is megtalálható benne! A gondolázás pedig szórakoztató módja annak, hogy bejárjuk az óriási komplexumot. Innen nem messze található a Bellagio, ahol úgy érezhetjük, egy mesebeli tündér kertjébe csöppentünk: a gyönyörű virágok, sövények és vízesések tarkította botanikus kert mellett a gigahotel előtt kialakított szökőkút koronázza meg a látványosságot, ami esténként káprázatos fény- és víziműsorral szórakoztat.

Hová utazzak legközelebb? ITT megtudhatod!

Ezt az előadást nem is nézhetnénk kiválóbb helyről, mint a luxusétteremből, amit a Paris Las Vegasban, a párizsi Eiffel-torony tökéletes másában alakítottak ki. A torony csúcsáról, 46 emelet magasan fantasztikus 360 fokos panoráma tárul elénk, míg a hotel aljában a párizsi operaház pontos mását találhatjuk. A Strip átellenben lévő végén pedig olyan látványosság vár, ami kizárólag a legbátrabbaknak való! A Stratosphere torony messze kiemelkedik Vegas látképéből a maga 350 méteres magasságával. A tetején hajmeresztő kalandokat élhetünk át: bungee jumpinggal vethetjük magunkat a mélybe, vagy épp a világ egyik legijesztőbb vidámparkjában küzdhetük a tériszonnyal. Gyengébb idegzetűek beérhetik a kilátóval, ahonnan egész Vegas a szemünk elé tárul.

Aki a természetet hiányolná, annak is legfeljebb a Strip délnyugati végéig kell elsétálnia érte: itt található ugyanis a Mandalay Bay Resort, aminek fő látványossága a Shark Reef Aquarium. Ez a több mint egymillió gallonos víztartály a legkülönbözőbb halfajoknak, cápáknak, rájáknak és hüllőknek ad otthont, és egy alagúton is áthaladhatunk itt, ahol körbevesz minket a cápákkal teli akvárium.

A Vegas-i esküvő ára

Na de mi terül el a Stripen kívül? Például a Fremont Street, a Vegas régi központjában található, tetővel fedett sétálóutca, ahol esténként a hálószerűen felszerelt LED lámpák fényjátékában gyönyörködhetük. A környék a nap minden órájában tele van mutatványosokkal, és aki szeretné, a zipline-ingot is kipróbálhatja: ennek során egy karabinerrel egy drótkötélpályára erősítve lehet végigszáguldani az utca fölött. Különleges látványosság még a neon múzeum, ahol a már lecserélt reklámtáblákat helyezték örök nyugalomra. A szebb napokat látott neonokat tárlatvezetés során nézhetjük végig – némelyiket fel is újították, hogy a régi fényükben ragyogjanak.

Anélkül sem hagyhatjuk el a várost, hogy ne vettünk volna szemügyre legalább egyet a világhírű kápolnák közül. Ha kifejezetten házasságkötési céllal érkeztünk, ezt akár potom 75 dollárért is megtehetjük, igaz, ez esetben egy irodában kell egybekelnünk. Ha ennél is kényelmesebbek vagyunk, még a hotelünkből sem kell kimozdulni, hiszen a legtöbben kápolna is található. A költekezésnek azonban nincsenek korlátai: választhatunk akár egy Star Trek-tematikájú esküvőt is, vagy olyat, ahol egy Michael Jackson-hasonmás ad össze minket.

Amerika égen-földön

És mi a helyzet, ha Las Vegas határánál is távolabbra merészkednénk? Mondani sem kell, hogy egy gyalogtúra során is feledhetetlen élmény megcsodálni Amerika ikonikus természeti látványosságát, a Grand Canyont, ám ha lehetőségünk nyílik rá, hogy helikopterrel tegyük ugyanezt, egy teljesen új perspektívából tárul elénk az óriás kanyonok és a meredek szakadékok világa.

Ha a magánrepülős körút mellett maradunk, akkor még a helikoptert is kihagyhatjuk, hiszen a programba a Grand Canyon fölötti sétarepülés is beletartozik – mondta Schmid-Lengyel Mónika, a Világszerte Travel tulajdonosa a 2 havonta megrendezésre kerülő nyílt nap keretében, ahol amerikai utazásokkal kapcsolatos kérdésekre is válaszolt az érdeklődőknek.

Habár ez a típusú utazás a magyarok előtt egyelőre kevéssé ismert, valószínű, hogy egyre többen élnek vele, már csak a meglepően alacsony, minden költséget magába foglaló ár miatt is. Az iroda szervezésében ugyanakkor más járművel is útra kelhetünk: családoknak ideális választás lehet a lakóautós körút, aki pedig motoron vágna neki Amerikának, annak sem kell a helyszínen bajlódnia a foglalással.

Nagy bírságot kapott a booking.com

Oroszország monopóliumellenes hatósága 1,3 milliárd rubel (17,52 millió dollár) bírságot szabott ki a Booking.com szállodafoglalási online szolgáltatóra a monopóliumellenes törvények megsértéséért - közölte a felügyelet csütörtökön.
2021. 08. 28. 05:00
Megosztás:

A nyaralókban telelők verik fel az árakat az üdülőövezetekben

Drasztikus áremelkedés zajlik a nyaralóövezetekben a pandémia első hulláma óta, legutóbb a Velencei-tavi ingatlanok drágultak jelentősen, de a Balaton déli partján épült újlakások már jelenleg is kiugróan magas négyzetméterárai is tovább nőhetnek a jövőben. Az árakat a kereslet húzza felfelé: minden üdülőövezet kedvelt célpontja lett a befektetőknek, de nagyon jellemzővé vált az is, hogy a fővárosi, városi agglomerációk helyett inkább nyaralókba költöznek ki az ingatlantulajdonosok – mutat rá az OTP Ingatlanpont friss elemzésben. A nyaralóövezetekben minden ingatlantípus iránt jelentős kereslet mutatkozik, a telkek, felújításra szoruló ingatlanok az építőanyagok drágulása és a szakemberhiány ellenére is keresettek.
2021. 08. 19. 17:00
Megosztás:

A Hyatt felvásárolja az Apple Leisure Groupot

A Hyatt Hotels Corporation bejelentette, hogy végleges megállapodást kötött egy vezető luxusüdülő-kezelési, utazási és vendéglátási szolgáltatásokat nyújtó vállalatcsoport, az Apple Leisure Group (ALG) készpénzben történő felvásárlásáról 2,7 milliárd dollárért. Az ügylet zárására várhatóan 2021 negyedik negyedévében kerül sor - közölte a cég az MTI-vel szerdán.
2021. 08. 19. 00:05
Megosztás:

A külföldön nyaralók 40 százaléka Horvátországot célozza meg

A koronavírus miatt a magyarok többsége óvatosan tervezte idei nyaralását: a külföldi utazást választók többsége közeli célpontot célzott meg. A Netrisk.hu már megkötött utasbiztosításai alapján megállapítható, hogy júliusban a célországok közül messze Horvátországba utaztak a legtöbben, 40 százaléknyian, miközben az olasz és görög nyaralást választók aránya 11, illetve 10 százalék volt. Az Európán kívüli utazások aránya alig érte el az 1 százalékot.
2021. 08. 17. 18:00
Megosztás:

Tarolhat a főváros augusztus 20-án

Feltámad Budapest: Siófok és Hajdúszoboszló után a fővárosba foglalt szállást a legtöbb vendég az államalapítás ünnepének idejére a Szallas.hu adatai szerint. Az átlagos foglalási hossz 3 éjszaka és átlagosan 10 ezer forintot fizetünk éjszakánként egy főre. Biztosra mentünk: a nyárzáró hosszú hétvégét átlagosan 2 hónappal előre lefoglaltuk.
2021. 08. 15. 06:00
Megosztás:

Leginkább belföldön nyaralnak idén – de sokan hagyták utolsó pillanatra a tervezést

A megkérdezettek több mint fele tölti belföldön idei nyaralását, de közel 45 százalékuk utolsó pillanatra hagyta ennek megtervezését – derül ki az OTP Pénztárszolgáltató megbízásából a Szeretlekmagyarország.hu által készített felmérésből. A belföldön nyaralók pénzügyileg is tudatosabban készültek az átlagban 4-7 naposra tervezett üdülésre, a megkérdezettek több mint harmada fogja felhasználni ehhez SZÉP-kártya juttatását is.
2021. 08. 11. 22:00
Megosztás:

A hétvégén csak belépésre használható a röszkei közúti határátkelőhely

A Nyugat-Európa felé tartó forgalom gördülékenyebb kezelése érdekében szombaton és vasárnap 7 és 19 óra között csak a belépőforgalom használhatja a röszkei közúti határátkelőhelyet - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t. A kilépő utasok a röszkei autópálya-határátkelőhelyen mehetnek át Szerbiába.
2021. 08. 07. 01:00
Megosztás:

A BGYH tulajdonába került a Rác fürdő

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. tulajdonába került a Rác fürdő és a mellé épült szálloda; a fürdő jövőre megnyithat - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön az MTI-t.
2021. 08. 06. 05:30
Megosztás:

Magyarországra hozza a TRIBE hotelmárkát az Accor

Közép Európa első TRIBE hoteljét valósítja meg közösen az Accor, a világ vezető szállodacsoportja és a Futureal, a kelet-közép-európai régió egyik legnagyobb ingatlanfejlesztője. A 250 szobás hotel Budapesten, várhatóan 2023 végén nyitja meg kapuit. A projekt új korszakot jelent a Futureal számára, mivel a vállalat ezzel az együttműködéssel lép be a szállodafejlesztési szektorba.
2021. 08. 04. 05:30
Megosztás:

Rekordot dönthet júliusban a belföldi turizmus

A tavaly belföldi rekordot hozó nyári hónapok után idén júliusban tovább emelkedett a vendégéjszakák száma Magyarországon - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese szerdán Zalakaroson.
2021. 07. 29. 05:00
Megosztás:

A tavalyi év turizmusát látványosan lehúzta a járvány

A koronavírus okozta járvány és az ezzel összefüggő korlátozó intézkedések 2020 jelentős részében markáns visszaesést okoztak a magyarországi turizmus és vendéglátás szinte minden szegmensében, ennek hatására a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás bruttó hozzáadott értéke az előzetes becslések alapján 32 százalékkal csökkent az előző évhez képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, Helyzetkép a turizmus, vendéglátás ágazatról 2020 című kiadványából.
2021. 07. 27. 16:00
Megosztás:

Újranyithat a bezárt négy velencei-tavi strand

Ismét megnyithat a Velencei-tónál az a négy strand, amelynek a működési engedélyét a víz minősége miatt a múlt héten felfüggesztették.
2021. 07. 27. 15:00
Megosztás:

Megnyílt az Egri Országos Akvarell Triennále

Több mint száz alkotó 170 művét láthatják az érdeklődők az IV. Egri Országos Akvarell Triennálén, amely Áttetsző világ címmel nyílt meg szombaton a Kepes Intézetben, ahol a triennále megújítása érdekében megállapodás is létre jött.
2021. 07. 25. 13:00
Megosztás:

Augusztus elején rendezik az Auer fesztivált Veszprémben

Nemzetközi zenei fesztivállal tiszteleg Veszprém városa és a Mendelssohn Kamarazenekar Auer Lipót (1845-1930) hegedűművész, a város világhírű szülöttének emléke előtt augusztus 3. és 8. között.
2021. 07. 25. 10:00
Megosztás:

Hamarosan nyit a római-parti szabadstrand

Jövő pénteken nyit a római-parti szabadstrand - írta a III. kerület, Óbuda-Békásmegyer hivatalos honlapja pénteken.
2021. 07. 25. 05:00
Megosztás:

Négy velencei-tavi strand szünetel

Felfüggesztette a Velencei-tó déli partján négy strand működését a Fejér Megyei Kormányhivatal a vízminőség romlása miatt. Egyelőre nem fogadhat fürdőzőket a Drótszamár Park és Kemping Strand, a Velence Resort & Spa, az Agárd Napsugár Strand és a Gárdony Tini Strand.
2021. 07. 24. 07:00
Megosztás:

Sokkal több magyar utazott horvátba mint tavaly

A múlt év hasonló időszakához képest 90 százalékkal több magyar turista látogatott eddig Horvátországba, leginkább a szállodákban emelkedett a foglalásuk - tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi képviseletének igazgatója pénteken az MTI-t.
2021. 07. 24. 00:05
Megosztás:

Így lehet gyorsabban átlépni a horvát határt

Csökkenhet a Magyarország felől Horvátországba utazók várakozási ideje a határon - írta a rendőrség honlapján az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken, azt javasolva, hogy a szomszédos országba utazók regisztráljanak az erre a célra létrehozott oldalon a könnyebb és gyorsabb átjutás érdekében.
2021. 07. 19. 02:00
Megosztás:

Életveszélyes hegyi utakra vezet a Google térképe

Skót hegymászó szervezetek hevesen kritizálják a Google-t, véleményük szerint ugyanis térképe potenciálisan életveszélyes útvonalakat ajánl a Ben Nevisre és egyéb hegycsúcsokra tartó túrázóknak, és az embereket sziklaszirtekre irányítja.
2021. 07. 17. 23:00
Megosztás:

Vigyázat: fokozott veszélyt jelentenek a kibertámadók az Európában nyaralókra

Egyre intenzívebb a kiberbiztonsági fenyegetés az európai országokban – derült ki az IT-biztonsági megoldásokat gyártó Kaspersky felméréséből. Az utazástervezéskor különösen a bizalmas céges adatokat kezelő vezetőknek érdemes tudni, hogy amíg Délkelet-Európában a legkockázatosabb online banki tranzakciókat végezni, addig az Apple-felhasználókra elsősorban nyugaton vadásznak leginkább a kiberbűnözők. A hazánkban is egyre gyakoribb web-alapú támadások, valamint zsarolóvírusok miatt pedig a belföldi nyaraláskor is érdemes fokozottan óvatosnak lenni.
2021. 07. 15. 11:00
Megosztás: