10 millió forintra nőtt a vissza nem térítendő támogatás az ÚSZT legnépszerűbb pályázatán

Az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) "Mikrovállalkozások fejlesztése" pályázaton több mint duplájára, 4 millióról 10 millió forintra nőtt a vissza nem térítendő támogatás összege, a támogatás mellé kedvezményesen felvehető hitel elérheti a 20 millió forintot is, és bővült a kedvezményezetti kör - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) pénteken a módosítást.

Közleményében az NFÜ utal arra, hogy a gazdaságfejlesztés eredményei közül kiemelkedő jelentőségű az európai uniós szinten is újszerű "Mikrovállalkozások fejlesztése" című pályázati konstrukció, amelyet 2011. március 1-jétől lehet megpályázni Magyarország bármely régiójában. Az újszerű pályázati formában - egyablakos ügyintézés keretében - közvetítőkön keresztül egyszerre lehet igényelni a vissza nem térítendő támogatást és a hitelt is, az igényléstől számított 30 napos átfutási idővel.

 

Az így felépített konstrukció szinte teljes mértékben forrást biztosít a legkisebb, 1-9 fős mikrovállalkozások fejlesztéseihez, mivel 10 százalékos önerő mellett akár 45 százalék támogatás igényelhető. A fennmaradó rész finanszírozása pedig a piacinál jóval kedvezőbb kamatozású, államilag támogatott mikrohitellel biztosítható - írja közleményében az NFÜ. A 2011 januárjában megjelent kombinált programhoz kapcsolódó "Mikrovállalkozások fejlesztése" című pályázatra Közép-Magyarországon a vállalkozók 1.181 pályázatot nyújtottak be és 565 esetében született már kedvező döntés a támogatásról.

 

Ebben a régióban a megítélt támogatás összege közel 2 milliárd forint volt. Az ország többi területén a beadott pályázatok száma elérte a 2.091-et, ebből támogatásban eddig 1.179-en részesültek, az odaítélt támogatás pedig megközelíti a 4 milliárd forintot. Az eredetileg 2011. év végégig kiírt pályázat beadási határidejét 2012. december 31-ig meghosszabbították. A hitelnyújtás közvetítői körébe a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a bevonja a takarék- és hitelszövetkezeteket, valamint a szövetkezeti hitelintézeteket is , amelyeknél a támogatás igénylése kezdeményezhető. A kedvezményezettek körének bővítését segíti az is, hogy eltörölték a pályázó vállalkozásoknál az árbevétel 200 millió forintos felső határát - közölte az NFÜ. (MTI)

Trump 2000 dolláros „vámtarifa-osztalékot” ígér minden amerikai állampolgárnak – azonnal megugrott a kriptopiac

A kriptopiac újra fellendülésbe váltott Donald Trump legutóbbi bejelentése után, miszerint minden amerikai legalább 2000 dolláros „vámtarifa-osztalékot” kap. A hír órák alatt optimizmust hozott a befektetők körében – a teljes kriptopiaci kapitalizáció 3,5 billió dollárra nőtt november 9-én, ami 2,4%-os napi emelkedést jelent.
2025. 11. 10. 04:00
Megosztás:

Magyarország referencia lehet a moduláris atomerőművek terén

Magyarország referencia lehet a moduláris atomerőművek terén - mondta a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
2025. 11. 10. 03:00
Megosztás:

Lemondott a BBC vezérigazgatója

Lemondott vasárnap Tim Davie, a BBC vezérigazgatója, miután olyan belső feljegyzések kerültek nyilvánosságra, amelyek szerint a brit közszolgálati médiatársaság manipulálhatta Donald Trump amerikai elnök egyik beszédét.
2025. 11. 10. 02:00
Megosztás:

Korlátozások lesznek az M5-ösön és az M0-son

Burkolatfelújítási munkálatok miatt korlátozások lesznek az M5-ös autópályán a soroksári csomópont közelében, valamint az M0-s 7-es főúti csomópontjában - közölte a Magyar Közút vasárnap az MTI-vel.
2025. 11. 10. 00:05
Megosztás:

Oroszország nem szándékozik megsérteni az atomcsend-egyezményt

Oroszország nem szándékozik megszegni a nukleáris kísérletek általános betiltására vonatkozó (átfogó atomcsend-) egyezményben foglalt kötelezettségvállalásait - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című műsorában.
2025. 11. 09. 22:00
Megosztás:

Megfeleződhet az Egyesült Államok negyedéves gazdasági növekedése a folytatódó kormányzati leállás miatt

Megfeleződhet az Egyesült Államok negyedéves gazdasági növekedése a folytatódó kormányzati leállás miatt - jelentette ki Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter vasárnap a szövetségi intézmények 40 napja húzódó működési kényszerszünetének hatásairól.
2025. 11. 09. 21:00
Megosztás:

A ChatGPT szerint ez a 3 legjobb kriptovaluta, amit most érdemes megvásárolni – a Digitap ($TAP) vezeti a listát

A Bitcoin 100 000 dollár alá esése megfagyasztotta a piacot – de nem mindenki pánikol. A hanyatlás közepette a „bálnák” (nagybefektetők) elkezdték felhalmozni azokat az altcoinokat, amelyeket most érdemes megvásárolni – méghozzá jó okkal: stabil felhasználási lehetőség, erős lendület és komoly növekedési potenciál, ha ismét zöldre vált a piac.
2025. 11. 09. 20:00
Megosztás:

Aster kriptovaluta bálnák 51 millió tokent vásároltak – robbanás előtt a kriptó árfolyama?

Az Aster (ASTER) kriptovaluta hetek óta oldalazik, de a háttérben komoly mozgolódás indult: a nagybefektetők, azaz a „bálnák” több mint 50 millió tokent halmoztak fel november óta. Vajon ez a csendes gyűjtögetés egy újabb árfolyamrobbanás előjele lehet? Nézzük, mit mutatnak a technikai jelek és az on-chain adatok!
2025. 11. 09. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 11. 09. 18:00
Megosztás:

Baleset történt az ajkai erőműben

Üzemi baleset történt az ajkai erőműben, a helyszínről egy férfit súlyos sérülésekkel, életveszélyes állapotban, míg két másik férfit könnyebb sérülésekkel szállítottak a mentők kórházba - közölte Magyar Luca Zsuzsanna, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs szervezője vasárnap az MTI-vel.
2025. 11. 09. 16:05
Megosztás:

A vállalatoknak üzleti lehetőséget is hozhatnak az új uniós fenntarthatósági követelmények

Az Európai Unió 2026-tól fokozatosan hatályba lépő új előírásai a csomagolási és csomagolási hulladékról (PPWR) új üzleti lehetőségeket is teremtenek a kötelezettségek mellett az érintett cégek számára, amennyiben fel tudnak készülni a szigorú fenntarthatósági követelményekre - hívta fel a figyelmet az EY az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2025. 11. 09. 15:00
Megosztás:

Meghaladták az előzetes várakozásokat Orbán Viktor és Donald Trump találkozójának eredményei

Meghaladta az előzetes várakozásokat Orbán Viktor és Donald Trump pénteki találkozójának hangvétele és eredményei - értékelte a magyar-amerikai csúcstalálkozót Kiss István a Danube Institute igazgatója szombaton.
2025. 11. 09. 14:00
Megosztás:

Alacsonyabb forgalom mellett minimális mértékben csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest alig változott: 13,25 ponttal, 0,01 százalékkal csökkenve 107 306,66 ponton fejezte be a hetet.
2025. 11. 09. 13:00
Megosztás:

Dubai a milliomosok számára a legvonzóbb város

Dubai lett a vagyonos magánszemélyek számára a legvonzóbb város a Savills londoni székhelyű globális ingatlanpiaci szolgáltató által készített rangsorban. A Savills szakértői 30 globális metropoliszt értékeltek - áll a Bloomberg jelentésében.
2025. 11. 09. 12:00
Megosztás:

Tovább emelik a limiteket a személyi kölcsönöknél a bankok, és ez nem jön jól a jelzáloghitel-piacnak

Az elmúlt hónapokban folyamatosan emelgették a személyi kölcsönöknél igényelhető összeg maximumait a bankok, így ma már öt szolgáltatónál is 15 millió forintnál húzódik a felső határ – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A limitek emelése nyomán a személyi kölcsön egyre többször lehet valós alternatíva a szabad felhasználású jelzáloghitelekkel szemben, bár utóbbiaknál sok esetben több tízmilliós összeget igényelnek az ügyfelek.
2025. 11. 09. 10:00
Megosztás:

Jelentősen romlott az amerikai fogyasztói hangulat novemberben

Novemberben meredeken csökkent a Michigani Egyetem (University of Michigan) amerikai fogyasztói hangulatindexe, az elemzők szerényebb hangulatromlásra számítottak.
2025. 11. 09. 09:00
Megosztás:

Október 31-én az Aszályvédelmi Operatív Törzs ideiglenesen befejezte a munkáját

Október 31-ig lezajlottak a legfontosabb vízvisszatartási beavatkozások, köztük a vízpótlást bővítő vízépítési beruházások és a holtágak feltöltése, amelyek összesen 4,7 milliárd forint értékben valósultak meg – mondta az Agrárminisztérium (AM) pénteki közleménye szerint a tárca mezőgazdaságért felelős államtitkára Karcagon, a TÁSZ–Aszályvédelmi szakmai napon.
2025. 11. 09. 08:00
Megosztás:

Az MVM Csoport és a Westinghouse szerződést kötött a magyarországi nukleáris üzemanyag-ellátás diverzifikálása érdekében

A magyarországi nukleáris üzemanyag-ellátás diverzifikálása érdekében november 7-én szerződést kötött az MVM Csoport és a Westinghouse Electric Company, a megállapodás értelmében az amerikai partner hosszú távú, stabil ellátást biztosít a Paksi Atomerőmű számára Európában gyártott VVER üzemanyaggal - közölte az MVM Csoport szombaton az MTI-vel.
2025. 11. 09. 07:00
Megosztás:

Miért beszél most mindenki a Roblox részvényeiről?

A Roblox (NYSE: RBLX) 2025 egyik legtöbbet emlegetett tőzsdei sztorijává vált. A néhány évvel ezelőtti hullámvasút után a játékplatform ismét reflektorfénybe került – ezúttal nemcsak a felhasználók, hanem a befektetők körében is.
2025. 11. 09. 06:00
Megosztás: