10 nyitott kérdés a nyugdíjmegtakarítások lakáscélú felhasználásával kapcsolatban

Éjszaka megjelent a jogszabálytervezet a nyugdíjmegtakarítások adómentes lakáscélú felhasználásáról. Számos kérdés tisztázódott, de akad azért még néhány nyitott pont. Mi lesz azokkal, akik önerőből vásárolnának lakást? Mi lesz azokkal, akik építkeznek? Mit értünk hiteltörlesztés alatt?

10 nyitott kérdés a nyugdíjmegtakarítások lakáscélú felhasználásával kapcsolatban

Éjszaka megjelent a tervezet, amelyből kiderül hogyan, mikortól lehet a nyugdíjmegtakarítást lakáscélra fordítani. A szövegből számos lényeges részlet kiderül. A lehetőség a tervek szerint 2025-ben lesz elérhető. Az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításokat lehet majd adómentesen lakáscélra felhasználni.

A jogalkotó bezárt egy kiskaput is: a 2024. szeptember 30-án fennálló egyenleg erejéig lehet a megtakarítást lakáscélra fordítani. Vagyis az idén év végén újonnan befizetett összegek a jövő évi adójóváírással már nem lesznek elérhetők. (Ezzel gyakorlatilag azon ügyeskedők előtt zárták be a kiskaput, akik most nyitnának nyugdíjmegtakarítást és gyorsan befizetnének rá abban a reményben, hogy a jövő évi állami támogatással gyorsan extra hozamot érjenek el.)

Van azonban számos nyitott kérdés is, amiket érdemes lehet megmagyarázni, esetleg pontosítani.

1. Mi lesz azokkal, akik saját megtakarításból vásárolnának ingatlant?

Lakáscélú felhasználás alatt a jogalkotó két konkrét lehetőséget nevesít:
1. A Hpt.-ben meghatározott lakáscélú hitel- vagy kölcsönszerződés önrészének, valamint törlesztésének támogatása.

2. A Magyarország területén fekvő, az ingatlan-nyilvántartásban lakás vagy lakóház fő rendeltetés szerinti jelleggel nyilvántartott ingatlan, valamint tanya, vagy birtokközpont jogi jelleggel nyilvántartott ingatlan lakáscélú épülete (a továbbiakban együtt: lakás) korszerűsítésének, felújításának támogatása.

Ez valójában három önálló célnak tűnik: lakás felújítása, korszerűsítése, lakáshitel törlesztése, lakáshitel mellé szükséges önerő kiegészítése.

Ez alapján úgy tűnik, hogy azok nem használhatják fel lakásvásárlásra nyugdíjcélú megtakarításukat, akik nem igényelnek lakáskölcsönt a vásárlásra. Ez érthető abból a szempontból, hogy ezen réteg jó eséllyel a vételárnak jelentős részét ma is meg tudná finanszírozni (az átlagos egyenleg az ÖNYP-ben 2 millió Ft), vagyis valójában nincs igazán szükség az érintett megtakarításukra lakáscéljuk eléréséhez.

2. Mennyi lakáshitelt szükséges igényelni a vásárláshoz?

Az előző pontban leírtak alapján úgy tűnik a hitel nélküli ingatlan vásárlás nem lesz megfelelő cél. Ugyanakkor arról a jogalkotó nem rendelkezett, hogy milyen mértékű, mekkora összegű kölcsön felvételére lenne szükség a lehetőség kihasználásához.
Ezzel azonban megnyílhat egy kiskapu: felvehetnek egy kis összegű - mondjuk 1 millió Ft összegű - lakáshitelt azok a vevők, akik alapvetően saját megtakarításból is meg tudták volna venni új otthonukat csak azért, hogy az új lehetőséget kihasználják.

3. Mit jelent a kölcsön törlesztése?

Alapvetően egy másik cél is felvet egy kérdést, ez pedig a kölcsön törlesztésére vonatkozik. De mit érthet ez alatt a jogalkotó, a kölcsön rendszeres törlesztését, vagy az előtörlesztés, végtörlesztés is elfogadható?
Alapvetően a törlesztés egy általános fogalom, így akár beleérthető lehetne mindhárom kategória is. Mindenesetre jó lenne itt egy értelmezési iránymutatás, ami segít a kérdés biztos eldöntésében.

4. Mi a helyzet az építkezéssel?

A célok között a korszerűsítés, felújítás szerepel. A lakáshiteleknél pedig az van nevesítve, hogy olyan hitel lehet, amely lakóingatlan megszerzésére irányul. Ez alapján felmerülhet a kérdés, hogy mi lesz azokkal, akik saját házat szeretnének építeni.

A felújítás, korszerűsítés nyilván nem vonatkozik rájuk, ugyanakkor erősen kérdéses, hogy a "megszerzés" kifejezésbe belefér-e egy új ház építése. Ugyanez a kérdéskör felmerül a bővítési célú kölcsön esetében is.

5. Mekkora tulajdoni hányad kell az ingatlanban?

Alapvetően Magyarországon fekvő lakóingatlan lehet a cél. A tulajdoni lapon lakás, lakóház megnevezés megfelelő, illetve elfogadható a tanya, birtokközponton fekvő lakáscélú épület is.

Az ingatlannak legalább részben a pénztártagnak, házastársának, vagy gyermekének tulajdonában kell lennie. (Lakáshitel esetén elfogadható, ha ilyen ingatlan megszerzésére irányul a szerződés.)

Ugyanakkor nincs kikötés a tulajdoni hányad mértékére vonatkozóan, ez alapján akár 1% tulajdoni hányaddal is működhetne a dolog. Illetve nincs időbeni kikötés sem - például egy adott dátum előtt már a tulajdonban kellett lenni az ingatlannak -, ez visszaélésekhez vezethet. (Például egy gyors ajándékozással megoldható az előírás teljesítése.)

Azt azonban mindenképpen meg kell jegyezzük, hogy az átlagos 2 millió Ft összegű egyenleg adómentes felhasználása nem biztos, hogy olyan vonzó, hogy ezért trükközzenek az érintettek a tulajdoni jog átírásával.

6. Otthonteremtés, vagy befektetés?

Alapvetően a korábbi kommunikációban az otthonteremtés cél is elhangzott. Ugyanakkor a jogszabályban nem látni arra vonatkozó előírást, hogy a ténylegesen a pénztártagnak, vagy családjának a kérdéses ingatlanban kellene laknia életvitelszerűen.

Ez alapján akár befektetési célú ingatlanvásárlásra is fordítható lenne az ÖNYP egyenlege. Ez abból a szempontból érthető lenne, hogy így gyakorlatilag egy hosszú távú megtakarítási forma áthelyeződne egy másik szintén jellemzően hosszú távú megtakarítási formába.

7. Mi lesz a festéssel, belső nyílászárók cseréjével?

Pontosan nevesítve lett a felújítási, korszerűsítési munkálatok köre, amire az ÖNYP adómentesen felhasználható lenne:
Fűtésrendszer korszerűsítése, cseréje
Épület szigetelése, beleértve a hőszigetelést, hangszigetelést, lábazati szigetelést is
Külső nyílászárók cseréje
Tetőfelújítás, tetőcsere, tetőszigetelés
Klímaberendezés beszerelése, cseréje
Napkollektor, napelem beszerelése, cseréje
Fali és padlóburkolat készítése, cseréje, felújítása
Konyhai bútor, berendezés cseréje, beszerelése
Akadálymentesítés

A korszerűsítési, energiahatékonyságot javító munkálatok mellett bekerült néhány klasszikus felújítási munka is. Ilyen például a konyha felújítása, vagy épp a burkolás. Ugyanakkor néhány szintén klasszikusnak tekinthető felújítási munka hiányzik: például a belső nyílászárók cseréje, a festés, vagy épp a víz-, áramvezetékek cseréje a lehetőségek közül.

Kérdés, hogy ezek a munkálatok a jogszabály végleges verziójából is hiányozni fognak-e.

8. Utólagos finanszírozás lesz korszerűsítés esetén?

Alapvetően a két cél esetén nevesítve van az, hogyan lehet "lehívni" az ÖNYP-n lévő összeget.
Hiteltörlesztés esetén vagy utólag a törlesztés megtörténtéről szóló igazolás ellenében adják ki az összeget, vagy azt közvetlenül a pénzintézet felé is elutalásra kerülhet.

A felújítási, korszerűsítési munkálatok esetében számlát kell bemutatni. (A számlának a pénztártag, vagy házastársa, gyermeke nevére kell szólnia.) Ezen számlák alapján a pénztár 60 napon belül teljesít.

Azért ez jó eséllyel utófinanszírozást jelent felújítás, korszerűsítés esetén. Az anyagok beszerzésénél is jellemzően fizetni kell azonnal, és a mesteremberek jó része sem fog 60 napot várni a pénzre.

9. Milyen támogatásokkal nem lehet kombinálni a lehetőséget?

A jogszabály tervezetében van egy ilyen kikötés:
A Kincstár jogosult ellenőrizni, hogy az (5) bekezdés szerinti számla, illetve vállalkozási szerződés jogszabályban rögzített más támogatásra nem kerü.l felhasználásra, ezért a nyugdíjpénztár a Kincstár megkeresésére, kérésére a Kincstárnak a számlákról és a vállalkozási szerződésekről adatszolgáltatást teljesít

Felmerülhet a kérdés, hogy mely támogatásokkal nem lehet összekombinálni a lehetőséget. Nyilván az teljesen érthető, hogy mondjuk a Falusi CSOK-ból finanszírozott munkálatra ne legyen lehívható az ÖNYP egyenlege. De mondjuk ezen munkálat önrészébe sem lehet majd beszámítani az ÖNYP egyenlegét?
Illetve érdekesség, hogy a jogalkotó kikötése alapján bármilyen ingatlan megszerzésére irányuló hitel törlesztésére fordítható lehet a nyugdíjcélú megtakarítás. Ez alapján akár egy támogatott CSOK Plusz kölcsön törlesztésére is fordítható az összeg. Ezek szerint ilyen szempontból nem lesz probléma a támogatások összekombinálása.

10. Kellene számla a hiteltörlesztésről is?

Alapvetően három alkalommal kérheti a pénztártag a jövő évben a megtakarításának lakáscélú felhasználását. Ehhez mindenképpen számlát kell benyújtania. A jogszabály azonban itt nem csak a korszerűsítési, felújítási célokat nevesíti.

Ez alapján felmerülhet a kérdés, hogy milyen számlára lenne szükség a hiteltörlesztésről, vagy épp egy használt lakás megvásárlásáról. Vélhetően itt csak a korszerűsítés, felújítás esetében szükséges számlát benyújtani.

Ami mindenképpen jó hír, hogy már 2024. október elsejétől kiállított számla is elfogadható. Ez alapján arra lehet következtetni, hogy a jövő évben az októbertől megkezdett felújítási munkálatokra is fordítható az ÖNYP egyenlege.

Összegzés

Valóban akad számos érdekes kérdés, amit érdemes tisztázni. De ne felejtsük el, hogy még több hónap van a lehetőség indulásáig. Természetes, hogy ilyenkor még vannak pontosítást igénylő elemek. Ezért is indult társadalmi egyeztetés, hogy az esetleges nyitott kérdések, észrevételek, kérések feldolgozására is legyen idő.


Egy nap alatt 93 milliárd forintot igényeltek az EXIM megújított exportösztönző hitelprogramjában

Egy nap alatt 93 milliárd forintnyi finanszírozási igény érkezett az EXIM megújított Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogramjára, ezzel az igények az első napon lefedték a teljes rendelkezésre álló keretet - közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter szerdán Facebook-oldalán.
2026. 11. 04. 17:30
Megosztás:

Az AWS éles teszten bizonyította európai felhőjének függetlenségét

Az Amazon Web Services (AWS) sikeresen tesztelte, hogy európai szuverén felhője az Európai Unión kívüli infrastruktúrától teljesen függetlenül is képes működni. A többórás gyakorlat során az ügyfelek szolgáltatásai zavartalanul üzemeltek, adataik pedig folyamatosan elérhetők maradtak. A teszt különösen fontos eredményt jelenthet a szigorú adatbiztonsági és digitális szuverenitási követelményeknek megfelelő európai vállalatok és közintézmények számára.
2026. 11. 04. 17:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőtt az ipar szeptemberben is

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi ipari termelési adatokat. Az ipar kibocsátása 8,2 százalékkal bővült szeptemberben éves szinten az augusztusi (felfelé revideált) 8,8 százalék után. Az adat pozitív meglepetés, hiszen nagyobb lassulás volt valószínűsíthető az éves indexben: a mi várakozásunk 6,7 százalék, az elemzői konszenzus pedig 6 százalék volt. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezett a kiigazítatlannal - áll az ERSTE elemzői anyagában.
2026. 11. 04. 16:30
Megosztás:

Októberben is csökkent a költségvetési hiány

Októberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének hiánya 200,6 milliárd forint volt, 138,4 milliárd forinttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az első tíz havi deficit 5462,5 milliárd forint volt - jelentette szerdán kiadott gyorsjelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).
2026. 11. 04. 16:00
Megosztás:

Több az eladó autó, jobb alkupozícióba kerültek a vevők – októberi keresleti trendösszesítő

Kisebb versennyel válogathattak a használtautó-vásárlók októberben a Használtautó.hu adatai szerint: egy hirdetésre átlagosan 3,7 érdeklődés* jutott, egy évvel korábban ez a szám 4,2 volt. A kínálat 2,3%-kal, 101,9 ezer hirdetésre bővült. A hibridek és a városi terepjárók egyszerre lettek olcsóbbak és nagyobb a kínálatuk is.
2026. 11. 04. 15:30
Megosztás:

Krízisévet zár az agrárium

Krízisévet zár az agrárium Magyarországon, a mezőgazdaságnak idén nincs problémamentes ágazata, a beruházások mind a mezőgazdaságban, mind az élelmiszeriparban lassulnak - mondta a K&H Bank agrárüzletágának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
2026. 11. 04. 15:00
Megosztás:

Másfélszeresére nőtt a hitelkihelyezés az Ersténél

Az Ersténél az idei első kilenc hónapban jelentősen bővült a lakossági- és a vállalati hitelezés. Az újonnan kihelyezett lakossági hitelek volumene szeptember végén 60 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a vállalkozások esetében a növekedés 47 százalék volt. A bank az időszakot 84 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta, szemben az előző év azonos időszakának 113 milliárd forintos nyereségével, elsősorban az extraprofitadóra vonatkozó új előírások miatt.
2026. 11. 04. 14:30
Megosztás:

Blahalouisiana, Hiperkarma, Parno Graszt, Punnany Massif, Quimby és 30Y – megérkeztek a Művészetek Völgye 2027 első fellépői

A 36. Művészetek Völgye 2027. július 23. és augusztus 1. között ismét tíz napra megtölti zenével, művészettel és közösségi élményekkel Kapolcsot, Taliándörögdöt és Vigántpetendet.
2026. 11. 04. 14:00
Megosztás:

S&P Global: lassult az euróövezet gazdasági teljesítménye októberben

Négyhavi mélypontra lassult az euróövezetben a magánszektor gazdasági teljesítményének növekedése a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) szerdán közzétett végleges értékei alapján.
2026. 11. 04. 13:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 13:00
Megosztás:

A TRON megelőzte az Ethereumot: új vezető az USDT piacán

Fordulat történt a legnagyobb stabilcoin körüli versenyben: a TRON 2026 harmadik negyedévében az átlagos USDT-állomány alapján megelőzte az Ethereumot. A hálózat átlagos stabilcoin-állománya 92,25 milliárd dollárra emelkedett, miközben az átutalások összértéke elérte a 2180 milliárd dollárt. A látványos forgalom mellett azonban a bevételek csökkentek, így a negyedév egyszerre szólt terjeszkedésről és olcsóbb hálózathasználatról.
2026. 11. 04. 12:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 12:00
Megosztás:

A Triumph törökbálinti központját vásárolta meg a Gestor

A Gestor Csoport megvásárolta a Triumph International törökbálinti logisztikai és irodaközpontját, és hosszú távú, 10 éves bérleti szerződést kötött a vállalattal. A svájci fehérneműgyártó a mintegy 3300 négyzetméteres ingatlanban bérlőként folytatja működését.
2026. 11. 04. 11:30
Megosztás:

Milliárdos forgalom a stabilcoin-kártyákon: hová kerül a pénzünk?

Egy érintés a terminálnál, jóváhagyott fizetés a telefonon: a stabilcoin-kártyák használata hétköznapi élménynek tűnik. A háttérben azonban digitális dollárok, devizaváltások, fedezetek és pénzügyi közvetítők összetett rendszere dolgozik.
2026. 11. 04. 11:00
Megosztás:

Az erős makrogazdasági adatok tolták felfelé az amerikai hozamokat kedden

A munkaerőpiaci adatok és a kedvező gyártói megrendelések egyaránt az amerikai gazdaság erejét mutatták, ami a hozamok emelkedésének irányába hatott.
2026. 11. 04. 10:30
Megosztás:

Makrogazdasági szempontból csendes napon csúsztak lejjebb a nyugat-európai indexek

A hétfői emelkedést követően tegnap lefelé vették az irányt a vezető nyugat-európai indexek. A STOXX 600 0,6%-kal, a DAX és a CAC 40 0,4%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal csökkent.
2026. 11. 04. 10:00
Megosztás:

Zcash az élen, PUMP a nyomában: öt kriptó, öt történet a rali mögött

Tíz százalék feletti ugrás, egymilliárd dollárt meghaladó forgalom, közelgő hálózati frissítés és bevételből finanszírozott tokenvásárlások: izgalmas mezőnyt hozott a kriptopiac nyerteseinek legfrissebb listája. A Zcash, a Pump.fun, a LayerZero, az SPX6900 és a Venice Token emelkedése azonban öt különböző történetet takar — és nem mindegyik mögött található friss, bizonyítható híresemény.
2026. 11. 04. 09:30
Megosztás:

Jelentős demokrata győzelem látszik a reggeli órákban

A félidős választási eredményekre várva kedden is vegyesen zártak az amerikai indexek. A Nasdaq Composite 0,8%-kal, az S&P 500 pedig 0,4%-kal emelkedett, miközben a Dow Jones 0,4%-kal gyengült.
2026. 11. 04. 09:00
Megosztás:

Trump kész együttműködni a demokratákkal

Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a keddi félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal - jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott keddi interjúja alapján.
2026. 11. 04. 08:30
Megosztás:

A pedagógusok szerint elmarad a béremelés mértéke a kampányban ígértektől

Emelkedik az oktatásra fordítandó összeg a jövő évi költségvetés tervezete szerint, de a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók béremelésének mértéke elmarad attól, amit a választási kampányban ígért a Tisza Párt - nyilatkozta Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke az MTI-nek.
2026. 11. 04. 07:30
Megosztás: