122-re csökkent a Magyarországon bejegyzett pártok száma

Csökkent a Magyarországon bejegyzett pártok száma idén 141-ről 122-re - derül ki az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalának tájékoztatásából.

 A tavaly év vége óta eltelt hét hónap alatt a Fővárosi Bíróságon 6-tal, 71-ről 65-re, Baranya megyében 3-ról 2-re, Borsodban 4-ről 2-re, Hajdú-Biharban 3-ról 1-re, Hevesben 3-ról 1-re, Pest megyében 23-ról 20-ra, Szabolcsban 9-ről 7-re, Veszprémben pedig 2-ről 1-re csökkent a pártok száma.
    

Az 1989-es párttörvény szerint abban az esetben, ha a bejegyzett párt két egymást követő általános országgyűlési választáson nem   állít jelöltet, akkor a bíróság az ügyész indítványára megállapítja a párt működésének megszűnését, ami azonban nem érinti az adott párt társadalmi szervezetként való továbbműködését.
    

A Legfőbb Ügyészség az év elején arról tájékoztatta az MTI-t, hogy akkor a bejegyzett 141 párt több mint harmadának, 50-nek a megszüntetését kezdeményezte az illetékes megyei bíróságokon. Ezeknek az eljárásoknak az állásáról most az MTI-nek szeptemberre ígértek felvilágosítást.


Az OIT kimutatásai szerint idén megszűnt többek között Heves megyében az önálló pártként bejegyzett Szabad Demokraták Szövetsége egri szervezete, és a Korrupcióellenes Polgári Párt, Borsodban a Civilek Magyarországért Mozgalom és a FÜGGETLEN KISGAZDÁK ORSZÁGOS PÁRTJA, Baranyában az önálló pártként bejegyzett Magyar Szocialista Párt Baranya megyei elnöksége. A Fővárosi Bíróságon megszűnt többek között a Keresztény Szociális Unió, a MAGYAR NEMZETI FRONT, a NÉPPÁRT.HU, a Szövetség Magyarországért, a Magyarországi Független Szociális Agrárpárt, a Magyarországi Zöld Párt, Hajdú-Biharban megszűnt a Földtulajdonosok és Földművelők Pártja, illetve a Szövetség Kelet-Magyarországért, Pest megyében az Istennel a Nemzetért és a Rászorulók Igazságáért Párt, a Dolgozók Magyarországi Pártja és a Roma Egység Párt. Szabolcsban megszűnt az "Harmadikutas Magyar Párt" és a Magyar Keresztény Roma Párt, Veszprémben pedig az Összefogás Esélyegyenlőségért Párt.
    

Öt megyében, Komáromban, Nógrádban, Tolnában, Vasban és Zalában nincs a bejegyzett társadalmi szervezetek között párt. A bírósági nyilvántartásokból kiderül, hogy a legrégebbi, rendszerváltozás hajnalán, 1989-ben bejegyzett pártok közül ma 12 működik, köztük a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Magyar Szocialista Párt, valamint a Szabad Demokraták Szövetsége - a Magyar Liberális Párt, a Magyar Demokrata Fórum, de 21 éve pártként van bejegyezve a Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt is.
    

A tavaly parlamentbe jutott Jobbik Magyarországért Mozgalom 2003-ban, a Lehet Más a Politika pedig 2009-ben lett bejegyezve a  Fővárosi Bíróságon. A 2010-ben létrejött pártok között van többek között a Demokratikus Keresztény Királyság Párt, a Helyreállítás Magyarországi Pártja, a Nemzeti Értékteremtő Párt és a Magyarország Megújulásáért Párt.
    

A jelenleg bejegyzett 122 párt között az elnevezésük alapján legnagyobb számban a baloldali - szociáldemokrata, szocialista, kommunista - pártok vannak, mintegy tucatnyi, de ezen kívül még van néhány párt, amely nevében legalábbis kiáll a szegényekért, a dolgozókért, a rászorulókért, vagy éppen "A Peches Üldözöttekért".
    

Körülbelül 10-10 párt van, amely nevében utal nemzeti, környezetvédő, vagy éppen roma jellegére. Az elnevezésükben nemzeti jellegűnek tekinthető pártok közül 2003-ban alakult a Pajzs Szövetség és az idén megszűnt MAGYAR NEMZETI FRONT, 2008-ban a Magyar Nemzeti Rend Párt és az Árpád Népe Magyar Nemzeti Párt, 2009-ben pedig a "HUNOK NAGY SZÖVETSÉGE" Párt.


Számos, elnevezésében keresztény, konzervatív, valamint kisgazda, agrár jellegű, továbbá civil, független párt van, köztük a 2009-ben bejegyzett Megoldás: EGYIKSEM! Civilkontroll Párt. A néhány, elnevezésében regionálisnak tekinthető párt közül megszűnt a Szövetség Kelet-Magyarországért, de az országrészben pártként működik még a Debrecenért Polgári Szövetség, illetve az Összefogás Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Felemelkedéséért Szövetség, és az ország másik végében is van regionális párt, a SOMOGYÉRT Szövetség.
   

Speciálisabb társadalmi csoportok képviseletét vállalta fel elnevezésében a 2004 óta bejegyzett Magyar Autósok és Motorosok Pártja, a 2005 óta bejegyzett Panellakók Polgári Párt, 2008 óta létezik a Bizonytalanok vagy Nem Szavazók Pártja is, 2009-ben pedig bejegyezték a MÁTYÁS Pártot.


A leghosszabb elnevezésű magyarországi pártalakulat minden bizonnyal a 2009-ben bejegyzett Szövetség az Egységes Magyarországért "Közbiztonság és Demokratikus Közélet Szövetsége", miután az e vonatkozásban versenytársának tekinthető 2005-ben bejegyzett Civil Demokraták - Tiszta Fejjel és Tiszta Kézzel - Összefogás az Új Magyarországért idén már nem szerepel a pártok nyilvántartásában. (MTI)


Garlinghouse betalált: az XRP Ledger megmutatja, mennyire lassú még mindig a hagyományos pénzügy

A Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse újra reflektorfénybe állította a hagyományos pénzügyi rendszer egyik legnagyobb ellentmondását: miközben az AI, az önvezető autók és a műholdas internet elképesztő sebességgel fejlődnek, hatalmas értékek globális mozgatása még mindig gyakran heteket vagy hónapokat igényel.
2026. 09. 06. 11:00
Megosztás:

Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 06. 10:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőttek a német feldolgozóipari megrendelések

A német feldolgozóipar új megrendeléseinek volumene júliusban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az előző hónaphoz képest, a bővülés azonban szinte teljes egészében a nagy értékű megrendeléseknek volt köszönhető - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
2026. 09. 06. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek

Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
2026. 09. 06. 08:00
Megosztás:

Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás:

A „föld alatt” tornáztatja az agyat egy magyar projekt

Szeptemberben, az Alzheimer-világhónap apropóján különösen aktuális arról beszélni, hogyan tarthatjuk aktívan az agyunkat a hétköznapokban is. Erre ad egy szokatlan választ a Zeniiith: egy agytorna-projekt, amely a budapesti kisföldalatti és metrómegállókra épített egy videó-sorozatot.
2026. 09. 06. 02:30
Megosztás:

Ha Ön 1945–1970 között született, akkor van oka a félelemre

Az 1945 és 1970 között születettek 2026-ban 55–81 évesek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyiük beteg vagy közvetlen veszélyben van. Az életkor előrehaladásával azonban több súlyos betegség, baleset és pénzügyi visszaélés kockázata emelkedik.
2026. 09. 06. 02:00
Megosztás:

Itt az időpont! Így vezeti be az EUR-ot Magyarország

Hosszú évek óta először már nem csupán távoli lehetőségként beszélnek a magyar euróról: a kormány konkrét céldátumot jelölt meg a felzárkózásra.
2026. 09. 06. 01:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 06. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 05. 23:00
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség a Gondosóra program miatt

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Gondosóra programmal kapcsolatban - közölte pénteken a Telex megkeresésére válaszolva a BRFK.
2026. 09. 05. 22:00
Megosztás:

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi a dohány- és kaszinókoncessziókét

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi majd a dohány- és kaszinókoncessziókét - derült ki magyar Péter szombati Facebook-bejegyzéséből.
2026. 09. 05. 21:00
Megosztás:

Több ezren tüntettek Zágrábban az illegális hulladéklerakás miatt

Több tízezren vonultak utcára szombaton Zágrábban a Horvátországban illegálisan lerakott több tízezer tonna, részben veszélyes hulladék miatt, az érintett területek azonnali kármentesítését és a felelősök megállapítását követelve.
2026. 09. 05. 20:00
Megosztás:

Fákat döntött ki, ágakat szakított le az erős szél több vármegyében

Szombat délutánig az erős szél miatt több vármegyében autókra, épületekre és vezetékekre dőlt fák, illetve leszakadt faágak eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 09. 05. 19:00
Megosztás:

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám programban

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési programban, amelyben közel nyolcszáz magyar vállalkozás juthat egyenként 10 millió forint fejlesztési forráshoz – közölte a gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 05. 18:00
Megosztás:

Október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között

Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 17:10
Megosztás: