13,5%-kal csökkentek a beruházások a második negyedévben

2023 második negyedévében 13,5%-kal csökkent a beruházások volumene, az előző negyedévi lefelé revideált 4,4%-os visszaesés után, míg 4,1%-kal mérséklődött az előző negyedévihez képest szezonálisan kiigazítva.

13,5%-kal csökkentek a beruházások a második negyedévben

A beruházások volumenének csökkenéséhez a legtöbb nemzetgazdasági ág hozzájárult. A meghatározó súlyú feldolgozóiparban, valamint néhány kisebb súlyú ágazatban nőttek a beruházások. 2022-ben összességében 0,3%-kal bővült a beruházások volumene, míg idén 8-9%-os visszaesésre számítunk.

A beruházásokon belül a teljesítményérték több mint felét képviselő építési beruházásoké 24%-kal csökkent, ezzel szemben a közel felét kitevő gép- és berendezésberuházásoké 4%-kal nőtt. A gépberuházásokon belül az importált gépek és járművek volumene 6,9%-kal emelkedett. 

A beruházási teljesítmény több mint felét megvalósító, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében a fejlesztések volumene 10%-kal csökkent. A beruházások 12%-át realizáló költségvetési szerveknél a fejlesztések 18%-kal csökkentek, az állami és főleg az uniós forrásból finanszírozott projektek visszaesése miatt. A 2015. évi átlaghoz képest 44,9%-kal bővültek, 2010-hez képest pedig 78,8%-kal nőttek a beruházások.

Kilátások

Az egyes nemzetgazdasági ágakban eltérő folyamatok játszódtak le a beruházások tárgyidőszaki alakulását tekintve. Az emelkedő kamatok, a geopolitikai feszültségek miatt növekvő bizonytalanság és kockázatok, csökkenő belső kereslet, valamint korábbiaknál jóval magasabb energiaárak és beruházási költségek elbizonytalaníthatták a vállalatokat a beruházásoktól, azonban az energiahatékonysági beruházások, a hatékonyság és termelékenység növelési kényszer továbbra is erős motiváció maradhat. 

Az emelkedő kamatok negatív hatását a kkv-k és más vállalkozások számára elérhető kedvezményes hitelkonstrukciók, a soha nem látott nagyságú működő tőke beáramlás, valamint GINOP pályázatok ellensúlyozhatják. Az emelkedő kamatok és a lakásépítési költségek, lakásárak meredek emelkedése, a vásárlóerő csökkenése a háztartások beruházásait érdemben fékezi, ami a lakásépítések visszaesésében tükröződik, amit azonban az energetikai korszerűsítési kereslet megugrása valamelyest ellensúlyozhat. A beruházásokat az állami beruházások jelentős visszavágása is fékezi. 

A feldolgozóipari beruházásokat elsősorban a rekordszintű működő tőke beáramlás támogatja. A lakossági beruházásokat az 5%-os kedvezményes újlakás áfa határidejének meghosszabbítása mellett számos családtámogatási és a bürokráciát és egyéb költségeket csökkentő programjai, valamint a lakásfelújítási támogatások is élénkítették átmenetileg, azonban nagyobb mértékű visszaesés várható, amihez a CSOK körének szűkítése is hozzájárulhat. 

Az állami beruházások bejelentett csökkentése már a tavalyi év második felében megjelent az adatokban. Továbbra is fennmaradtak a bizonytalanságok az uniós helyreállítási alap elérhetőségével kapcsolatban, ami soha nem látott többletforrást biztosíthatna. A kamatok csökkenésévelazonban a következő negyedévekben már mind a vállalati, mind a lakossági beruházások stabilizálódhatnak, jövőre pedig fokozatos élénkülést mutathatnak.

Részletek, háttér

A nemzetgazdasági beruházások harmadát megvalósító feldolgozóipar fejlesztései 7,7%-kal bővültek,köszönhetően a járműgyártás beruházásainak rendkívül erőteljes élénkülésének, míg a villamosgép-gyártás (akkumulátor) területén a korábbi időszakokban elkezdett nagyszabású projektek kifutása miatt lassultaz egy évvel korábbihoz képest, azonban így is kétszámjegyű maradt, a következő időszakban pedig akorábbiaknál is nagyobb fejlesztésekre kerül sor. Bővülést mutattak az egyéb feldolgozóipar, a gyógyszergyártás, a kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás fejlesztései is. A többi feldolgozóipari alágazatban csökkentek a beruházások.

A villamos berendezés gyártása területén az elektromos autók akkumulátorgyártásához kapcsolódóan óriási volumenű fejlesztések zajlanak, tekintve az alág termékei iránti erős nemzetközi keresletet, ami a következő években még érdemben fokozódhat az egyre szigorodó követelmények miatt. 

Ezen a területen a CATL Deberecenben 2900 milliárd, az SK Innivation Iváncsán 680 milliárd forintos, a Sunwoda Electronics Nyíregyházán 580 milliárd, a Huayou Cobalt Ácson 520 milliárd, az EVE Power Debrecenben 482 milliárd, az LG Chem és a Toray közösen 267 milliárd forintos (Nyergesújfalu) beruházást jelentett be a Samsung SDI 390 milliárd (Göd), a W-Scope (szeparátorgyártás) 290, milliárd (Nyíregyháza), az EcoPro  (katódgyártás) 264 milliárd (Debrecen), az SK Innovation 239 milliárd (Komárom), a Toray 127 milliárd forint (Nyergesújfalu) értékű beruházásainak korábbi bejelentései után. 

Kedvező, hogy a BMW 2 milliárd euróra növelte a debreceni gyárának beruházási összegét, valamint a Mercedes újabb 400, az Audi pedig 120 milliárd forint volumenű beruházást jelentett be. Tavaly soha nem látott volumenű működő tőke beruházást jelentettek be, ami meghaladta a 4900 milliárd forintot az előző évi rekordmértékű, 2000 milliárd forintot meghaladó (5,9 milliárd euró) működő tőke beruházást követően, így a három évvel ezelőtt bejelentett, 5,7 milliárd eurónyi (1700 milliárd forint) új beruházásokkal együtt folytatódhat a feldolgozóipari beruházások szignifikáns bővülése, amelyek közül már meghatározóvá vált a távol-keleti, azon belül is elsősorban a dél-koreai és kínai tőke, emellett számottevő beruházásokat jelentettek be japán és indiai vállalatok is. 

Az idei évben meghaladja a 2200 milliárd forintot a bejelentett beruházások értéke. A CATL beruházása önmagában meghaladja az uniós helyreállítási alap hazánknak ígért vissza nem térítendő forrásainak összegét. 

A legnagyobb súlyú nemzetgazdasági ágak közül az ingatlanügyletek beruházási teljesítménye 21%-kal esett vissza az egy évvel ezelőtti szinthez képest, részben a bázisidőszakban élénk irodaház építési projektek lezárása, részben a lakásépítések csökkenése miatt.

A szállítás, raktározás beruházásainak volumene 29%-kal csökkent az állami infrastrukturális fejlesztések mérséklődése következtében. Noha az állami beruházási kiadások csökkentése miatt több, korábban tervezett nagyberuházás is elmarad, a következő években többezer milliárd forintnyi forrás jut közúti és vasúti fejlesztésekre, így ezen a területen folytatódhatnak a fejlesztések, bár a korábbitól elmaradó mértékben. (forrás: MBH Bank elemzése)


Az erős makrogazdasági adatok tolták felfelé az amerikai hozamokat kedden

A munkaerőpiaci adatok és a kedvező gyártói megrendelések egyaránt az amerikai gazdaság erejét mutatták, ami a hozamok emelkedésének irányába hatott.
2026. 11. 04. 10:30
Megosztás:

Makrogazdasági szempontból csendes napon csúsztak lejjebb a nyugat-európai indexek

A hétfői emelkedést követően tegnap lefelé vették az irányt a vezető nyugat-európai indexek. A STOXX 600 0,6%-kal, a DAX és a CAC 40 0,4%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal csökkent.
2026. 11. 04. 10:00
Megosztás:

Zcash az élen, PUMP a nyomában: öt kriptó, öt történet a rali mögött

Tíz százalék feletti ugrás, egymilliárd dollárt meghaladó forgalom, közelgő hálózati frissítés és bevételből finanszírozott tokenvásárlások: izgalmas mezőnyt hozott a kriptopiac nyerteseinek legfrissebb listája. A Zcash, a Pump.fun, a LayerZero, az SPX6900 és a Venice Token emelkedése azonban öt különböző történetet takar — és nem mindegyik mögött található friss, bizonyítható híresemény.
2026. 11. 04. 09:30
Megosztás:

Jelentős demokrata győzelem látszik a reggeli órákban

A félidős választási eredményekre várva kedden is vegyesen zártak az amerikai indexek. A Nasdaq Composite 0,8%-kal, az S&P 500 pedig 0,4%-kal emelkedett, miközben a Dow Jones 0,4%-kal gyengült.
2026. 11. 04. 09:00
Megosztás:

Trump kész együttműködni a demokratákkal

Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a keddi félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal - jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott keddi interjúja alapján.
2026. 11. 04. 08:30
Megosztás:

A pedagógusok szerint elmarad a béremelés mértéke a kampányban ígértektől

Emelkedik az oktatásra fordítandó összeg a jövő évi költségvetés tervezete szerint, de a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók béremelésének mértéke elmarad attól, amit a választási kampányban ígért a Tisza Párt - nyilatkozta Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke az MTI-nek.
2026. 11. 04. 07:30
Megosztás:

Ismét nő a madárinfluenza kockázata: kiemelten fontos a járványvédelem

A vadmadarak őszi vonulásával fokozódik a madárinfluenza baromfiállományokba történő behurcolásának kockázata, amit a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumában egyre több pozitív vadmadár minta is jelez. A Nébih felhívja valamennyi baromfitartó figyelmét, hogy a járványvédelmi előírásokat az ország teljes területén szigorúan és következetesen be kell tartani, a magas kockázatúnak minősített járásokban pedig további szigorúbb intézkedések is érvényben vannak.
2026. 11. 04. 07:00
Megosztás:

Jövő augusztusban indulhat a termelés az új orosházi chipsgyárban

Jövő augusztusban a tervek szerint elindul a termelés az új orosházi chipsgyárban, az első évben 40 ezer tonna burgonya- és legfeljebb tízezer tonna kukoricachipset állítanak elő - nyilatkozta az MTI-nek a török Dogus Cay vállalkozás igazgatótanácsának tagja kedden Orosházán.
2026. 11. 04. 06:30
Megosztás:

Még több uniós támogatás érkezhetne Magyarországra

Hivatalba lépése óta a kormány rendkívül jelentős előrelépéseket tett hazánk társadalmi, gazdasági és környezeti állapotának javítása érdekében. A további előrelépést is megkönnyítené, ha Magyarország is támogatná az ETS2 bevezetését, amely a közlekedésre és az épületfűtésre is kiterjesztené a szén-dioxid-kibocsátás árazását. Erre hívta fel Magyar Péter miniszterelnök figyelmét öt hazai civil szervezet.
2026. 11. 04. 06:00
Megosztás:

December 24-e munkaszüneti nap lett - mi lesz az ünnepi forgalommal?

Nem kell attól tartani, hogy december 24. munkaszüneti nappá nyilvánítása bármilyen kiesést okozna az ünnepi forgalomban - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) kedden az MTI-vel arra reagálva, hogy már idén munkaszüneti nap lesz december 24., miután az Országgyűlés egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát.
2026. 11. 04. 05:30
Megosztás:

Ki tartsa el a magyar nyugdíjasokat? Országos kutatási eredmények

A magyar felnőttek véleménye szerint az egyénnek éppúgy felelőssége, hogy gondoskodjon nyugdíjas éveiről, mint az államnak. Sokak szerint az idősek gyermekeire, unokáira is komoly feladat hárul, viszont csak kevesen számítanak arra, hogy saját utódaik anyagilag fogják segíteni őket. A Pénztárszövetség friss, országos kutatásából az is kiderül, hogy nőtt a nyugdíjcélú előtakarékoskodók aránya, viszont a magyarok fele továbbra is aggodalommal gondol időskori anyagi helyzetére.
2026. 11. 04. 05:00
Megosztás:

Az árrésstop várható kivezetése csak az első lépés: a hazai zöldség-gyümölcs ágazat számára az áfacsökkentés is kulcskérdés

Az árrésstop várható kivezetése, a kiskereskedelmi különadó változása és a plázastop esetleges feloldása együttesen alakíthatja át a magyar élelmiszer-kiskereskedelmet. Ezek az intézkedések a hazai termelőkre és beszállítókra is hatással lesznek: bár az árrésstop megszüntetése hozzájárul a normál versenypiaci működéshez, a hazai tulajdonú üzletláncok további nehézségekkel szembesülhetnek. A DélKerTÉSZ szerint a hazai zöldség-gyümölcs ágazat versenyképességének erősítéséhez az áfacsökkentésre is szükség lenne.
2026. 11. 04. 04:30
Megosztás:

Az Otthon Start már lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik

Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.
2026. 11. 04. 04:00
Megosztás:

Nyakunkon a válság? Mit tegyünk az Unióban?

Az Európai Bizottság új iránymutatásokat mutatott be kedden, amelyek a testület közlése szerint rövid távon - legalább az első 72 órában -, de hosszú távon is segítenék a lakosság felkészülését válságokra és vészhelyzetekre.
2026. 11. 04. 03:30
Megosztás:

A kínai autómárkák leigázzák az európai piacokat

A kínai autómárkák 2019-ben még mindössze 0,1 százalékot képviseltek az európai új személyautók piacán, míg 2026-ban már 8 százalékos piaci részesedést értek el, ami hét év alatt nyolcvanszoros növekedést jelent.
2026. 11. 04. 03:00
Megosztás:

Keleti-déli versenytársak is nyernek a közútra terelt áruforgalommal

Miközben a hazai vállalatoknak egyre nehezebb versenyben kell helytállniuk, a vasútról közútra terelődő áruforgalom nagy részét Magyarországtól keletre-délre működő fuvarozók szerzik meg. A közelgő vasúti felújítások további forgalmat terelhetnek el, ha a beruházók és a pályaműködtetők nem készítik fel időben a kerülő útvonalakat. A logisztikai piac meghatározó szereplői szerint a magyar cégek helyzetén a különböző szállítási módok összehangolása és a szolgáltatások fejlesztése javíthatna. Erről a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ), a CT4EU és az UIRR közös rendezvényén, a 6. Közép-Európai Intermodális Konferencia záró kerekasztalán beszéltek.
2026. 11. 04. 02:00
Megosztás:

Óriási lottónyereményt bukott el egy férfi, mert lekéste a beváltási határidőt

Több mint 11 millió jüanos (mintegy 540 millió forintos) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították, és több mint 88 ezer jüan (mintegy 4,3 millió forint) perköltséget is fizetnie kellett - jelentette a kínai állami média.
2026. 11. 04. 01:30
Megosztás:

Zalaegerszeg maximum hatszáz millió forintos hitelt venne fel a mentesítésre

Legfeljebb 600 millió forintos, tízéves lejáratú hitelt venne fel Zalaegerszeg önkormányzata a városban azbesztszennyezéssel érintett területek mentesítésére, erről kedden döntöttek a képviselők rendkívüli közgyűlésen.
2026. 11. 04. 00:30
Megosztás:

Gajdos László: jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon

A fokozatosság elve mentén haladva jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon - mondta Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a tárca keddi sajtóeseményén Budapesten.
2026. 11. 04. 00:05
Megosztás:

Franciaországban folytatódnak a diáktiltakozások

Folytatódtak Franciaországban kedden a középiskolák és a felsőoktatási intézmények egy részében a közoktatás alulfinanszírozottsága elleni tiltakozások a kormány múlt heti bejelentései ellenére, miközben a szakszervezetek csütörtökre általános sztrájkot hirdettek a megélhetési problémák miatt.
2026. 11. 03. 23:30
Megosztás: