14 év után először lett veszteséges a Daimler - zuhan az árfolyam
A BMW után a világ második legnagyobb luxusautó-gyártója 2,644 milliárd euró (718 milliárd forint) adózás utáni veszteséget jelentett csütörtökön 2009-ről. Egy évvel korábban még 1,414 milliárd euró nyereséget ért el a Kecskeméten 800 millió eurós beruházást végző társaság.
Az egy részvényre jutó veszteség 2,63 euró. A bevétel éves szinten 20 százalékkal 78,9 milliárd euróra csökkent. A társaság 2009-ben összesen 1,6 millió járművet értékesített, félmillióval kevesebbet a 2008-ban eladott 2,1 milliónál.
A prémium kategóriás gépkocsikat és egyéb járműveket gyártó társaság a nehéz körülmények ellenére 6,6 milliárd euró értékben hajtott végre beruházásokat tavaly, főként a kutatás-fejlesztés és a gyártás területén.
A csoport vezetése most azt ígéri, hogy az idén megcélozzák a 2,3 milliárd eurós üzemi eredményt, miután tavaly az üzemi mérlegben 1,5 milliárd eurós hiány keletkezett.
Az eladásokat is fel akarják tornázni, mert arra számítanak, hogy világszerte 3-4 százalékkal bővül a személyautók kereslete, és mérsékelt növekedést várnak a teherautó piacon is. A bevétel már növekedésnek indul az idén, de a cég vezetése szerint valószínűleg nem fogja még elérni a 2008. évi 98,5 milliárd eurót.
A negyedik negyedéves vesztesége 352 millió euró volt, mely ugyan jóval kisebb, mint az egy éve elért 1,53 milliárd euró, ennek ellenére a piac csalódottan vette tudomásul az eredményeket, melynek nyomán az árfolyamot 8 százalékos veszteséggel büntették. A bevétele a negyedik negyedévben 21,3 milliárd euróra csökkent a 2008-ban mért 23,2 milliárd euróról.