140 milliárd forint sorsa a tét – indul a lakásbiztosítási kampány

Idén márciusban, azaz vasárnap ismét elindul az országos lakásbiztosítási kampány, a lakóingatlanok drágulása miatt pedig már több mint 140 ezer milliárd forintos állományról van szó. Extra keresletet teremt a piacon az Otthon Start Program, a Netrisk szakértői szerint a lakáshitelek mellé teljes körű lakásbiztosítást érdemes kötni, a “minimumbiztosítás” könnyen lehet, hogy nem nyújt megfelelő fedezetet baj esetén. Az idei kampányban jelenleg átlagosan 18 ezer forintot tudnak megspórolni azok, akik új biztosítást választanak a Netrisk adatai szerint, de minden 5. szerződő akár több mint 30 ezer forintot is megtakarít. Sokan azonban a spórolás helyett inkább a magasabb minőségű szolgáltatást választják.

140 milliárd forint sorsa a tét – indul a lakásbiztosítási kampány

A korábbiakhoz képest idén más lehet a márciusi lakásbiztosítási kampány. Részben azért, mert az elsőlakás-vásárlók számára elérhető államilag támogatott lakáshitelek élénkülést hoztak az lakóingatlanok piacára, amely extra keresletet jelent. Részben pedig azért, mert az utóbbi évek lakásdrágulása miatt jóval nagyobb az érintett lakásállomány összértéke. Magyarországon több mint 4,6 millió lakóingatlant tartanak nyilván, melyeknek 87 százaléka lakott a legutóbbi népszámlálási adatok alapján. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb – múlt év második negyedévére vonatkozó elemzése –  szerint egy lakás átlagos ára már 35,5 millió forint. Ez egyben azt is jelenti, hogy a lakóingatlan-álllomány összértéke átlépte a 140 ezer milliárd forintot. 

„Minimumbiztosítás” helyett inkább teljes körűt érdemes kötni

„Ebből az adatból is látható, hogy a magyarok legfontosabb vagyontárgya a lakóingatlan, amelynek értéknövekedését a biztosításokban is le kell követni. Komolyabb baj esetén egy alulbiztosított lakásnál a kártérítés nem biztos, hogy megfelelő fedezetet jelent a helyreállításra” – mondta Besnyő Márton, a Netrisk Csoport Ausztriáért és Magyarországért felelős regionális ügyvezetője. 

A lakáshitelekhez legtöbb esetben kötelezően megkötendő lakásbiztosításoknál sokszor az ügyfelek csak a bank által elvárt minimális fedezetet kötik meg. Ez pedig veszélyes lehet, hiszen egy komolyabb kár esetén a minimumbiztosítás gyakran csak a hiteltartozást fedezi, de nem nyújt elegendő forrást az ingatlan helyreállítására vagy az ingóságok pótlására. 

A szakember hozzátette, hogy szintén érdemes elővenni a korábbi, akár évekkel ezelőtt megkötött lakásbiztosítási szerződéseket. Az építőanyag-árak és a kivitelezési költségek drasztikus emelkedése miatt a régebbi kötvényekben rögzített összegek mára elavultak, így a tulajdonosok jelentős része tudtán kívül alulbiztosítottá válhatott. 

A márciusi kampány éppen arra ad lehetőséget, hogy a biztosítási összegeket a valós piaci árakhoz igazítsák. 2024 óta ugyanis már évente már kétszer – a biztosítási évfordulókor és minden év márciusában – lehet biztosítást váltani. Ez azt jelenti, hogy ha kedvezőbb megoldást talál valaki, akkor indoklás nélkül, költségmentesen felmondhatja a meglévő szerződését, és új biztosítást köthet.

Mennyiért és milyet? 

​A biztosítási díjakat látva Budapesten egy átlagos társasházi lakás éves lakásbiztosítási védelme a Netrisk adatai szerint jelenleg 26 ezer forint, ami éves szinten 2,5 százalékos emelkedést jelent. Egy átlagos vidéki családi ház esetében ugyanez az összeg 46 ezer forint, ez pedig közel 4 százalékos emelkedést jelent éves szinten. Az újrakötésnél azonban nemcsak az árra, hanem a szolgáltatásokra is érdemes figyelni.  A modern szerződések ma már olyan kiegészítő fedezeteket is tartalmaznak, amelyek korábban nem voltak elérhetőek: ilyen a napelemek, hőszivattyúk védelme, vagy az elektromos autók töltőberendezéseire vonatkozó biztosítás. A leggyakoribb káresemények – mint a vihar, a beázás vagy a csőtörés – mellett a 24 órás gyorsszerviz (asszisztencia) is az egyik legnépszerűbb elem lett. ​ 

Mínusz 18 ezer forint

Besnyő Márton hozzátette, hogy az idei kampányban a Netrisk adatai szerint eddig átlagosan 18 ezer forintot tudnak megspórolni azok, akik új biztosítást választanak, de minden 5. szerződő akár 40 százalék feletti összeget is megtakarít, ami átlagosan több mint 30 ezer forintot jelent. Sokan azonban a spórolás helyett inkább a magasabb minőségű szolgáltatást választják, közel 30 százaléka az ügyfeleknek a korábbi biztosítási díjánál drágább csomagra vált. A tudatosságot jelzi az is, hogy a lakásbiztosítások összehasonlítása után alig az emberek fele választja a legolcsóbb opciót, és ez az arány egyre csökken. 

A márciusi időszak tehát a biztosítók közötti verseny miatt a legalkalmasabb arra, hogy a tulajdonosok megtalálják a legjobb ár-érték arányú védelmet életük legnagyobb befektetésére. A kampány iránti kimagasló érdeklődést jól mutatja, hogy a Netrisk felületén márciusi időszakban a kalkulációk száma 6-7-szeresére nőtt az elmúlt években.

Középső Parancsnokság: az amerikai haderő hétfőn tengeri blokád alá veszi az iráni kikötőket

Az amerikai katonai erők hétfőn tengeri blokád alá veszik az iráni kikötőket - közölte vasárnap a Középső Parancsnokság (CENTCOM).
2026. 04. 13. 03:00
Megosztás:

Magyar Péter: felszabadítottuk Magyarországot, visszavettük a hazánkat

A Tisza és Magyarország megnyerte ezt a választást, nem kicsit, hanem nagyon, sőt nagyon nagyon - jelentette ki a Tisza Párt elnöke vasárnap este Budapesten.
2026. 04. 13. 02:00
Megosztás:

Zseniális húzás vagy vakmerő kockázat a Strategy Bitcoin-stratégiája?

Általában, ha egy eszköz közel 46%-ot esik a csúcsáról, a befektetők inkább visszafogják a vásárlást. A Strategy azonban ennek az ellenkezőjét teszi: már 766 970 darab Bitcoin-t birtokol, és még az április eleji alacsonyabb árak mellett is tovább növelte készletét. Miközben más cégek leálltak vagy eladni kezdtek, a vállalat kitart stratégiája mellett.
2026. 04. 13. 01:00
Megosztás:

Kína tízpontos intézkedéscsomagot jelentett be Tajvannal kapcsolatban

A kínai szárazföldi hatóságok tíz intézkedésből álló csomagot jelentettek be a Tajvani-szoroson átívelő kapcsolatok és együttműködés erősítésére – közölte vasárnap a Kínai Kommunista Párt (KKP) Központi Bizottságának tajvani ügyekért felelős hivatala.
2026. 04. 13. 00:05
Megosztás:

Kellemes tavaszi idő várható a jövő héten

A jövő héten kellemes tavaszi idő várható. A hét elején nedves, de enyhe levegő érkezik és melegedés kezdődik, így az éjszakák is fagymentessé válnak, napközben pedig az egyre több napsütés mellett 20 Celsius-fok körüli hőmérséklet várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 04. 12. 23:00
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 72,44%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már a szavazatok közel háromnegyedét feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 72,44%-ot, ami gyakorlatilag már kirajzolja a végső parlamenti erőviszonyokat.
2026. 04. 12. 21:48
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 60,24%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei: az országos feldolgozottság már 60,24%-on áll, ami alapján egyre biztosabban kirajzolódik a parlamenti erőviszonyok végleges képe.
2026. 04. 12. 21:29
Megosztás:

Megvan a TISZA 2/3 !!! ÉLŐ választási eredmények 2026 - 45,71%-os feldolgozottság

Szenzációs fordulat a 2026-os országgyűlési választás élő eredményeiben: a 45,71%-os feldolgozottság mellett a TISZA párt már elérte a kétharmados többséget a parlamentben (ez még közel sem végleges eredmény).
2026. 04. 12. 21:09
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 37,04%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már közel a szavazatok harmadát feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 37,04%-ot, és az eddigi adatok egyre stabilabb politikai erőviszonyokat mutatnak.
2026. 04. 12. 21:01
Megosztás:

Trump: a Hormuzi-szoroson vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem

Az Egyesült Államok a "mindent, vagy semmit" megközelítést alkalmazza a Hormuzi-szorosnál, azaz vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem - ismertette vasárnap Donald Trump amerikai elnök a hajózási útvonalra bejelentett teljes tengeri blokáddal kapcsolatosan.
2026. 04. 12. 21:00
Megosztás:

Friss, ÉLŐ választási eredmények 2026 - 29,21%-os feldolgozottság

Folyamatosan frissülnek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei, és az eddigi adatok alapján egyre határozottabb tendencia bontakozik ki. Az országos feldolgozottság jelenleg 29,21%, ami már jelentősebb mintát ad a várható parlamenti erőviszonyokról.
2026. 04. 12. 20:49
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 21,54%-os feldolgozottság

Újabb jelentős frissítés érkezett a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság elérte a 21,54%-ot, és az eddigi adatok alapján tovább erősödik a vezető erő pozíciója.
2026. 04. 12. 20:39
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 14,72%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás adatai: az országos feldolgozottság már 14,72%-on áll, és az eddigi eredmények egyre markánsabb képet rajzolnak ki.
2026. 04. 12. 20:33
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 6,56%-os feldolgozottság

Megérkeztek az első hivatalos adatok a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság jelenleg 6,56%-on áll, és már most kirajzolódni látszanak az erőviszonyok.
2026. 04. 12. 20:21
Megosztás:

Hivatalosan befejeződött a szavazás, így zajlik a számlálás

Vasárnap este hét órakor hivatalosan befejeződött a szavazás az ország 3154 településén és a 23 budapesti kerületben kialakított 10 047 szavazókörben az országgyűlési választáson.
2026. 04. 12. 20:00
Megosztás:

Közel félmilliárd forintot fordít a Budapest Airport a repülőtér környéki intézmények zajvédelmére-

Ezzel párhuzamosan elindult a repülőtér-üzemeltető által 3 milliárd forintból finanszírozott lakossági zajvédelmi program hatodik üteme 250 millió forint összegű adományt adott át ma a VINCI hálózat részeként működő Budapest Airport a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek. A támogatás egy átfogó zajvédelmi stratégia része: a most átadott adományon felül a Budapest Airport további 220 millió forintot fordít intézményi zajszigetelésre annak érdekében, hogy a repülőtér környezetében működő iskolák, óvodák és egyéb közintézmények zajterhelését csökkentse.
2026. 04. 12. 18:00
Megosztás:

Ismert kockázatok, elmaradt lépések: hogyan jutott ide a magyar energiapolitika

Míg az Európai Unió és a régió országai csökkentették az orosz energiafüggőséget, Magyarország továbbra is nagymértékben a Barátság vezetéken érkező kőolajra támaszkodik, miközben az Adria vezeték körüli viták sem rendeződtek. Az elmúlt évek döntései nyomán beszűkült a mozgástér, és az ellátásbiztonságot érintő kockázatok csak növekedtek. Ráadásul a téma annyira átpolitizálódott, hogy egyelőre egyik nagy párt sem ígér átfogó és meggyőző megoldást. Perger András, az Energiaklub energiaprogram-vezetője szerint a rövid távú szempontok háttérbe szorították a stratégiai gondolkodást, aminek következményei egyre inkább kézzelfoghatóvá válnak.
2026. 04. 12. 17:00
Megosztás:

Stabilcoin boom: mely hálózatok és tokenek lehetnek a legnagyobb nyertesek?

A stabilcoin-piac potenciális robbanása – akár a 719 billió dolláros, sőt extrém esetben az 1,5 kvadrillió dolláros éves volumen – alapjaiban rajzolhatja át a blokklánc-ökoszisztémák erőviszonyait. Fontos azonban tisztázni: nem minden hálózat profitál egyformán. A kulcs a skálázhatóság (scalability), alacsony díjak (low fees), szabályozási kompatibilitás (compliance) és a valós fizetési integráció (real-world payments adoption).
2026. 04. 12. 16:00
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatt korlátozott körzetek Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs hazánkban korlátozás alá eső terület. Ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos.
2026. 04. 12. 15:00
Megosztás:

Robban a stabilcoin piac: 719 billió dolláros forgalom jöhet 2035-re

A stabilcoinok (stablecoins) már nem csupán kriptokereskedési eszközök – a következő évtizedben a globális fizetési infrastruktúra egyik alapkövévé válhatnak. Egy friss iparági előrejelzés szerint a piac volumene akár elképesztő magasságokba is emelkedhet.
2026. 04. 12. 14:00
Megosztás: