14,5 százalékkal nőtt az hazai ipari termelés novemberben

Az ipari termelés volumene az előző év azonos időszakához képest 14,5 százalékkal nőtt 2010 novemberében a munkanaphatástól megtisztított index és a kiigazítatlan index szerint egyaránt, míg 2010 tizenegy hónapjában 10,5 százalékkal volt magasabb a termelés, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.

Októberhez viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelési index novemberben 4,3 százalékkal emelkedett. A jelentős éves bővülés elsősorban az exportértékesítés növekedésének köszönhető: a munkanappal kiigazított adatok szerint novemberben 20,7 százalékkal nőtt az exportértékesítés, miközben a belföldi eladások 4,9 százalékkal csökkentek az előző év novemberéhez képest. A most közölt adatok megegyeznek a korábban közölt előzetes számokkal.

 

Az előző hónappal összevetve az export 4,3 százalékkal nőtt a novemberi 2,4 százalékos emelkedés után, míg a belföldi értékesítés 0,2 százalékkal tovább csökkent a novemberi 6,5 százalékos visszaesést követően. Novemberben az exportértékesítés közel hattizedét a feldolgozóipar két alága adta. Az év tizenegyedik hónapjában a feldolgozóipari kivitel egyharmadát képviselő számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának exportvolumene kiugróan, 45 százalékkal emelkedett az egy évvel , miközben a másik meghatározó alág, a feldolgozóipari export közel egynegyedét adó járműgyártás kivitele csak kismértékben, 6,1 százalékkal nőtt.

 

Emellett a gépexport 24,1 százalékkal és a villamos berendezések kivitele is 13,1 százalékkal nőtt. A feldolgozóipar belföldi eladásai az év első tizenegy hónapjában 0,3 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól, ez elsősorban azzal függ össze, hogy az exportra termelő vállalkozások hazai beszállítóinak termelésnövekedése nem tudta kompenzálni a lakossági kereslet visszaesését.

 

Az ipar nemzetgazdasági ágai közül 2010 novemberében a feldolgozóipar termelése az előző év azonos hónapjához viszonyítva 16 százalékkal nőtt, az export 21,1 és a belföldi értékesítés 5,1 százalékos növekedésének eredményeképp. Az energiaipar - villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás - kibocsátása 3 százalékkal haladta meg a 2009. évi bázis szintjét. 2010 novemberében a feldolgozóipar tizenhárom alága közül a KSH tízben regisztrált termelésbővülést.

 

A jelentősebb súlyú alágak közül a feldolgozóipari termelés több mint egynegyedét képviselő számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása igen jelentősen, 47 százalékkal bővült. Az alágon belüli növekedés hajtóerejét továbbra is a híradás-technikai berendezések, illetve az elektronikus fogyasztási cikkek iránti tartós keresletélénkülés jelenti, de átlagon felül teljesített az elektronikai alkatrész, valamint a számítógép, perifériás egység gyártása szakágazat is.

 

A második legnagyobb súlyú, a feldolgozóipari termelés csaknem egyötödét adó járműgyártás átlag alatti mértékben, 6,8 százalékkal nőtt; az év eddigi legkisebb növekedéséhez elsősorban a magas bázis járult hozzá. A harmadik legnagyobb alág, a feldolgozóipari termelés egytizedét kitevő élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 7,7 százalékkal bővült, ami nagyrészt az értékesítés egyharmadát kitevő exporteladások (15,0 százalékos)élénkülésének köszönhető, a hazai eladások csak kisebb mértékben nőttek.

 

Jelentős, 14 százalékos bővülést mértek a közepes súlyú villamos berendezés gyártásban, de 13 százalékkal bővült a gumi-, műanyag és nem fém ásványi termék gyártása is. A KSH adatai szerint novemberben a megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelése kiugróan, 35 százalékkal nőtt 2009 azonos hónapjához viszonyítva. Az új exportrendelések 39, az új belföldi rendelések 16 százalékkal emelkedtek.

 

Az új rendelések bővülése azonban nem volt elegendő a válság miatt lecsökkent rendelésállomány feltöltésére, így a november végi összes rendelésállomány gyakorlatilag az előző év szintjén maradt, de 25 hónapja először ért fel az egy évvel korábbival. Az egy alkalmazásban állóra jutó ipari termelés 13 százalékos növekedése - a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozások körében, 2010 első tizenegy hónapjában - az egy évvel korábbi 12 százalékos létszámcsökkenést folytató 1,7 százalékkal tetéző létszámvisszaesés mellett következett be. 2009 azonos időszakához képest az ipari termelés 2010 első tizenegy hónapjában Magyarország minden régiójában nőtt, a legnagyobb, 18 százalékos volumenbővülés Észak-Magyarországon, míg a legkisebb, 5 százalékos a Közép-Dunántúlon figyelhető meg.


Kedvezményes napközbeni töltési időszakot vezet be az MVM Mobiliti

2026. július 1-jétől új kedvezményes töltési konstrukciót vezetett be a Mobiliti országos villámtöltő-hálózatának kijelölt töltőin. A társaság célja, hogy a napközbeni időszakban kedvezőbb feltételeket biztosítson az elektromos autósok számára, miközben ösztönözze a villamosenergia-rendszer leterheltségéhez és a megújuló energiaforrások termelési sajátosságaihoz jobban illeszkedő töltési szokások elterjedését.
2026. 07. 02. 12:30
Megosztás:

Stabilcoin-szuperkoalíció: ezért fontosabb a Google és a Stripe, mint egy új kriptotőzsde

A Google, a Shopify, a Stripe, a Visa és a Mastercard részvétele többet jelenthet a stabilcoinok jövője szempontjából, mint egy újabb nagy kriptotőzsde megjelenése. Az Open USD köré szerveződő, több mint 140 vállalatot összefogó szövetség ugyanis nem elsősorban kereskedési termékként, hanem a globális fizetési infrastruktúra részeként próbálja meghonosítani a dollárhoz kötött digitális eszközöket.
2026. 07. 02. 12:00
Megosztás:

A Pek-Snack csoport nyeresége bővült stabil árbevétel mellett 2025-ben

A mélyfagyasztott pékáruk piacán működő Pek-Snack csoport konszolidált árbevétele 2025-ben az előző évivel közel azonosan 12,7 milliárd forint volt, adózott eredménye 619 millió forintra emelkedett a 2024. évi 589 millió forintról - közölte a társaság az MTI-vel.
2026. 07. 02. 11:30
Megosztás:

Világbajnoki pénzeső: 45 milliárd dollárig száguldott a Kalshi és a Polymarket

Robbanásszerűen nőtt a Kalshi és a Polymarket forgalma 2026 júniusában: a két vezető predikciós piaci szolgáltató amerikai platformjaikkal együtt közel 45 milliárd dolláros kereskedési volument ért el. A látványos növekedés legfontosabb motorja a labdarúgó-világbajnokság volt, amely új felhasználókat és jelentős likviditást terelt az eseményalapú kontraktusok piacára.
2026. 07. 02. 11:00
Megosztás:

Lépett az OTP Bank, de mikor követik a többiek? Elindult végre a kamatcsökkentés a lakáshitelnél

Júliustól megkezdődött a kamatcsökkentés a lakáshiteleknél is. Elsőként a legnagyobb jelzáloghitelező, az OTP Bank lépett: fél százalékot faragott több lakáshitelének a kamatából is. Mivel a bankok árazását meghatározó referenciakamatok hónapok óta csökkennek, a BiztosDöntés.hu szerint az ajánlatait kedvezőbbé tevő OTP-t várhatóan a többi bank is követi majd hamarosan.
2026. 07. 02. 10:30
Megosztás:

Eredménytelennek nyilvánította az MCC a budapesti, központi épületére kiírt közbeszerzési eljárást

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) kuratóriumának döntése alapján az MCC ingatlanfejlesztési társasága eredménytelennek nyilvánította a budapesti, központi épületre kiírt közbeszerzési eljárást - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.
2026. 07. 02. 10:00
Megosztás:

Az amerikai és a német tízéves hozam is emelkedett

Szerdán az amerikai tízéves hozam 4,5% felett is járt, de Kevin Warsh Sintrában mondott üzenetei, továbbá a vártnál gyengébb ADP foglalkoztatási adat és lassuló feldolgozóipari aktivitás mérsékelték a hozamemelkedést.
2026. 07. 02. 09:30
Megosztás:

Szerdán lefelé vették az irányt az amerikai részvényindexek

Szerdán mindhárom vezető Wall Street-i index mínuszban zárta a napot. Az S&P 500 0,2%-ot, a Nasdaq Composite 0,7%-ot csökkent, míg a Dow Jones minimálisan zárt a keddi értéke alatt. 8,8%-os emelkedéssel kiemelkedő teljesítményt nyújtott a Meta, miután a Bloomberg arról számolt be, hogy a vállalat felhőszolgáltatási üzletágat épít ki annak érdekében, hogy értékesítse a felesleges mesterséges intelligencia-számítási kapacitását.
2026. 07. 02. 09:00
Megosztás:

0,4%-os mérséklődéssel kezdte a júliust a páneurópai STOXX600

A kimondottan erős második negyedév után (+10%-os erősödés Q2-ben) 0,4%-os mérséklődéssel kezdte a júliust a páneurópai STOXX600. Bár a DAX 0,2%-ot erősödött, a CAC 40 0,8%-kal, az FTSE100 pedig 0,2%-kal került lejjebb. A technológiai szektorindex 1,2%-ot esett, amiben az ASML 4,6%-os csökkenése is szerepet játszott. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó berendezéseket gyártó Schneider Electric 3,1%-ot veszített értékéből, miután megállapodott a Cognite Holding felvásárlásáról. Az egyedi részvények között a Primark tulajdonosa, az Associated British Foods 3,2%-ot esett, miután jelezte, hogy az éves profit várhatóan elmarad az előző évi szinttől. A svéd védelmiipari vállalat, a Saab 3,3%-kal erősödött, miután mintegy 2,54 milliárd dollár értékű szerződést írt alá 16 darab Gripen vadászgép Ukrajnának történő szállításáról.
2026. 07. 02. 08:30
Megosztás:

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült a forint csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 07. 02. 08:00
Megosztás:

Peking és Washington közös érdeke a kapcsolatok erősítése

Kína és az Egyesült Államok közös érdeke, hogy kapcsolataik a konstruktív stratégiai stabilitás irányába fejlődjenek - hangsúlyozta Vang Ji kínai külügyminiszter amerikai kollégájával, Marco Rubióval folytatott telefonbeszélgetésén.
2026. 07. 02. 07:00
Megosztás:

A Toyota Corolla a hibrid-verseny győztese? Nagyot nőtt a hibridek piaca

Valóságos roham indult a részben elektromos hajtású járművek iránt a hazai használtautó-piacon a Használtautó.hu legfrissebb, 2026 májusi statisztikái szerint. Egyetlen év alatt több mint 34%-kal emelkedett a hibrid modellek iránti kereslet, miközben a kínálatbővülésnek köszönhetően a szegmens átlagára némileg csökkent. A legnépszerűbb modellek rangsorában trónfosztás történt: a Toyota Corolla megszerezte az első helyet, a Ford Kuga pedig hatalmasat lépett előre.
2026. 07. 02. 06:30
Megosztás:

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek - így vásárolnak bútort a magyarok

A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.
2026. 07. 02. 06:00
Megosztás:

Júniusban jelentősen felpörgött a lakáspiaci forgalom

2026 júniusában országosan 9 862 lakóingatlan-adásvétel köttetett, a lakáscélú jelzáloghitelek várható szerződéses összege pedig elérte a 222 milliárd forintot a Duna House havi tranzakciószám-becslése és jelzáloghitel-előrejelzése szerint.
2026. 07. 02. 05:30
Megosztás:

Az engedélyek megérkezése után indulhat a tevékenység a CATL debreceni cellagyárában

A CATL debreceni cellagyára teljesen készen áll, az üzem elindításához az engedélyeket várják; eközben megkezdődött az ötödik toborzási kampány a CATL-nél - hangzott el a cég debreceni telephelyén szerdán tartott sajtótájékoztatón.
2026. 07. 02. 05:00
Megosztás:

A magyarok közel kétharmada kerékpározik, és ez egyre inkább jelent identitást is

A nyári szabadságok és a szünidő kezdetével egyre többen ülnek nyeregbe, és sokan még a külföldi nyaralásukra is magukkal viszik kerékpárjukat. Egy friss kutatás szerint a szabadidős kerékpározás egyre inkább közösségi élménnyé válik, és a magyar bringások fele már életmódja szerves részének tekinti a biciklizést, amely sokak számára identitásformáló szerepet is betölt. De hogyan élik meg a magyarok a kerékpáros létet? Mit ad számukra a bringázás, milyen kapcsolatban vannak a többi közlekedővel, és mennyire figyelnek saját biztonságukra? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ a Groupama Biztosító legfrissebb, országos reprezentatív kutatása.
2026. 07. 02. 04:30
Megosztás:

Megállt a lakásárak száguldása - Jelentős fordulatot hozott a második negyedév

Az idei első negyedévben még látványos volt az éves áremelkedés a hazai lakáspiacon, a második negyedévben azonban elfogyott a lendület. A zenga.hu legfrissebb elemzése szerint éves összevetésben ugyan még mindig 14 százalékkal magasabbak a lakóingatlanok hirdetési árai, de ez jelentős lassulás az első negyedévi 20 százalékos növekedéshez képest. Negyedéves alapon pedig mindössze 0,3 százalékkal emelkedtek az árak, vagyis országosan gyakorlatilag megállt az áremelkedés.
2026. 07. 02. 04:00
Megosztás:

Vizsgálják a Paksi Atomerőmű hulladékhőjének a fővárosi távfűtésben történő hasznosítását

A Főváros távhőrendszerét FŐTÁV divíziója keretében üzemeltető Budapesti Közművek - több hónapig tartó tárgyalásokat követően - megbízási szerződést kötött a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel. Az együttműködés célja egy majdani döntést megalapozó tanulmány közös elkészítése a Paksi Atomerőmű hőjének a fővárosi távfűtési rendszerbe történő eljuttatásának lehetőségéről. A beruházás révén számottevően csökkenhetne a Duna vizének hőterhelése, továbbá a jelentős CO2 kibocsátáscsökkenés mellett tovább mérséklődne az ország földgázimport-függése. A Paks és Budapest közötti távhővezetékre a nyomvonal közelében lévő városok távhőrendszerei, ipari fogyasztói is rácsatlakozhatnának, ezzel tovább javítva az energetikai és gazdasági hatékonyságot.
2026. 07. 02. 03:30
Megosztás:

Mi történt a magyar tőzsdén júniusban?

Emelkedéssel zárta a júniust a Budapesti Értéktőzsde irányadó részvényindexe, a BUX, amely a hónap végén 139 892,19 ponton állt. Az azonnali részvénypiaci forgalom összesen 565,7 milliárd forintot tett ki, ami napi átlagban 25,7 milliárd forintos kereskedési volument jelentett. A befektetői aktivitás továbbra is elsősorban az OTP Bank, a Magyar Telekom és a MOL részvényeire koncentrálódott, míg a befektetési szolgáltatók közül júniusban is a WOOD & Company zárt az első helyen, amelyet a Concorde és az ERSTE követett.
2026. 07. 02. 03:10
Megosztás:

Légkondipiac 2026: jön a nagy klíma-drágulás!

A magyarországi klímapiac 2026-ban jelentős fordulóponthoz érkezett: a 2025-ös évhez képest átlagosan 20–25 százalékkal csökkentek az árak, ami elsősorban a forint erősödésének és a piaci túlkínálatnak köszönhető.
2026. 07. 02. 02:40
Megosztás: