15 százalékkal csökkent az Egis nyeresége

Az Egis Gyógyszergyár konszolidáltan 4,123 milliárd forint adózott nyereséget ért el a 2009. október 1-jén kezdődött üzleti évének első negyedévében, 15 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál, de lényegesen jobbat az elemzők által vártnál - közölte a társaság a nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) szerinti, konszolidált tőzsdei jelentésében szerdán. (MTI)

A negyedéves konszolidált árbevétel 27,4 milliárd forint volt, 5,8 százalékkal kisebb, mint 2008 október-decemberében. A profit jelentősen meghaladja az elemzői becsléseket, a portfolio.hu által készített konszenzus 3 milliárd forint körüli eredmény-várakozást mutatott. A jelentés megjegyzi, hogy a bázisidőszakban a lengyelországi előszállítások miatt a konszolidált árbevételben 1,319 milliárd forint, az adózás előtti eredményben pedig 813 millió forint többlet keletkezett, amelyek a második negyedévben kiegyenlítődtek.

 

Konszolidáltan az egy részvényre jutó nyereség (EPS) 530 forint, szemben az előző évi 622 forinttal. Az anyavállalat IFRS alapján számított, nem konszolidált adózott nyeresége az előző évi bázishoz képest 25 százalékkal csökkent, 4,161 milliárd forintra, a bevételek pedig 11,4 százalékkal 25,5 milliárd forintra csökkentek.

 

Az értékesítés önköltsége konszolidáltan 11,767 milliárd forintot tett ki, ez 10 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A bruttó eredmény 15,635 milliárd forint, 2,3 százalékkal marad el a bázistól. A fedezeti hányad 2,1 százalékponttal 57,1 százalékra javult. A konszolidált üzleti eredmény 3,568 milliárd forint volt, 20 százalékkal alacsonyabb a bázisnál.

 

Az üzleti év első negyedévének nettó pénzügyi eredménye 743 millió forint, szemben az előző évi 384 millió forinttal. A társaság számára stratégiai területeken a forgalom a célkitűzéseknek megfelelően nőtt - írja a jelentés. A társaság az üzleti év során továbbra is nehéz külső feltételekre, de a stratégiai üzleti területeken folyamatos növekedésre számít.

 

Az Egis Magyarországon 8,068 milliárd forint bevételre tett szert, ez 4,6 százalékkal haladja meg a bázist. Az Egis piaci részesedése 5,3 százalék, ezzel az ötödik a magyarországi gyógyszerszállítók rangsorában. A hazai szabályozási környezettel kapcsolatban a jelentés kedvezőnek értékeli, hogy míg a hatályos törvények szerint a gyógyszergyártók a 2009. évi külön befizetéseiknek 2010-ben a 20 százalékát igényelhetik vissza kutatási-fejlesztési célra, addig jövőre a befizetéseknek akár a 100 százaléka visszaigényelhető lesz.

 

Az Egis-csoport kivitelének konszolidált értéke 105,4 millió dollár volt 2009 október-decemberében, ez 2 százalékkal elmarad az előző év hasonló időszakának forgalmától. A legnagyobb exportpiacon, Oroszországban a negyedév során 33,1 millió dollár volt a forgalom, 11 százalékkal nagyobb a bázisnál. Ukrajnában a bázisidőszakinál 2,4-szer nagyobb volt a forgalom, 6,5 millió dollárt ért el, míg az egyéb FÁK-országokban 7 százalékkal 7,3 millió dollárra nőtt.

 

A kelet-európai országokban 44,7 millió dollár értékben adott el az Egis, a bázishoz képest 2 százalék a csökkenés, ám a múlt évi lengyelországi előreszállításokkal korrigált bázishoz mérve a forgalom dollár-értéke 14 százalékos emelkedést mutat. A nyugati késztermék export 29 százalékkal 6 millió dollárra, a hatóanyag kivitel értéke 45 százalékkal 7,8 millió dollárra csökkent.

 

A 7,786 milliárd forint jegyzett tőkéjű Egis konszolidált saját tőkéje 136,1 milliárd forint volt 2009. december 31-én, 10 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi értéknél. A társaság részvényeit a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában jegyzik. A papír a szerdai kereskedést 0,24 százalékos gyengüléssel, 18.405 forinton zárta. Az elmúlt egy évben a részvény legalacsonyabb árfolyama 9.800 forint, a legmagasabb 21.500 forint volt.


Stellar anchorok: így épül híd a bankok és a blokkláncok között

A Stellar anchorok teszik lehetővé, hogy a hagyományos pénzek, például a dollár, a peso vagy a naira szabályozott módon kerüljenek fel a blokkláncra, majd szükség esetén vissza a banki rendszerbe. Ezek a szolgáltatók kulcsszerepet játszanak a Stellar nemzetközi fizetési infrastruktúrájában, mivel összekapcsolják a bankszámlákat, a készpénzes hálózatokat, a stabilcoinokat és a digitális eszközöket.
2026. 07. 01. 17:00
Megosztás:

Bővülő exportarány, régiós terjeszkedés a Pek-Snack Csoportnál

Stabil árbevétel és növekvő nyereség mellett tovább bővült 2025-ben a Pek‑Snack Csoport régiós jelenléte. A kiterjedt franchise-hálózattal és stratégiai jelentőségű kiskereskedelmi partnerekkel rendelkező finompékáru-gyártó konszolidált árbevétele az előző évivel közel azonos, 12,7 milliárd forint volt, adózott eredménye 619 millió forintra bővült.
2026. 07. 01. 16:30
Megosztás:

Nyári utazás egyszerűbben: az OTP digitális devizaváltási megoldásokkal segíti ügyfeleit

A nyári utazási szezon kezdetével jelentősen megnő a külföldi vásárlások és a devizás tranzakciók száma. Az OTP Bank ezért olyan digitális megoldásokat kínál ügyfeleinek, amelyekkel a devizaváltás és a külföldi költések kezelése egyszerűbbé, gyorsabbá és kiszámíthatóbbá válik.
2026. 07. 01. 16:00
Megosztás:

A Henkel technológiája segítette a Sagrada Família központi tornyainak megépülését

Barcelona – A Sagrada Família központi tornyainak elkészülte a bazilika történetének egyik legösszetettebb építészeti és mérnöki kihívása volt. A megvalósításban a Henkel Adhesive Technologies üzletágának innovatív Loctite megoldása is kulcsszerepet játszott: a technológia lehetővé tette, hogy a kő- és acélelemek egyetlen stabil szerkezeti egységként működjenek. A több mint tíz éve tartó együttműködés során a Henkel nem csupán a nagy teljesítményű Loctite EA9497 szerkezeti ragasztót biztosította, hanem átfogó műszaki támogatással a projekt speciális igényéhez igazított kiterjedt tesztelési és validációs folyamatokkal, valamint folyamatos szakértői együttműködéssel támogatta a kivitelezést.
2026. 07. 01. 15:30
Megosztás:

Elérte a jegybank fájdalomküszöbét a forint erősödése

Hirtelen sokat erősödött a forint, az elmúlt egy év felértékelődése már történelmi távlatban is jelentősnek mondható. Az árfolyam ezzel elérhette a Magyar Nemzeti Bank fájdalomküszöbét, erre utal a májusi devizaswap-tender kamatcsökkentése – vélekednek legfrissebb negyedéves elemzésükben az OTP Global Markets szakemberei. Ennek ellenére a bank elemzői nem várnak komoly forintgyengülést, de a kockázatok inkább a korrekció irányába mutatnak. A friss prognózis szerint a magyar gazdaság növekedése az év elején jórészt egyszeri hatások miatt élénkült, de az 1,5-2 százalékos bővülés így is elérhetőnek tűnik 2026-ban.
2026. 07. 01. 15:00
Megosztás:

Az EU most rendet tesz a kínai webshopok körül, de mit jelent ez a magyar vásárlóknak?

Véget ér a rendkívül olcsó csomagok korszaka az olyan kínai webshopoktól, mint a Temu, a Shein vagy az AliExpress. Az Európai Unió új vámszabályokat vezet be, amelyek jelentős hatással lesznek a magyar vásárlókra is, az Árukereső.hu pedig igyekszik tisztázni a felmerülő kérdéseket.
2026. 07. 01. 14:30
Megosztás:

Tajvan átfogó kriptotörvényt fogadott el, szigorú szabályok jönnek a stabilcoinokra

Tajvan törvényhozása elfogadta az ország első átfogó kriptovaluta-szabályozását, amely engedélyhez köti a virtuáliseszköz-szolgáltatók működését, és külön követelményeket vezet be a stabilcoinok kibocsátására. Az új jogszabály szigorú tartalékolási, auditálási és ügyfélvédelmi előírásokat határoz meg, miközben komoly büntetéssel fenyegeti az engedély nélkül működő kriptopiaci szereplőket.
2026. 07. 01. 14:00
Megosztás:

Harmadik alkalommal indul az Anti-Scam Month kampány, új jelentés mutatja be a többeszközös csalások fejlődését

A Bitget elindította Anti-Scam Month kezdeményezésének harmadik évét, és közzétette „The Evolution of Fraud in the Multi-Asset Era” című 2026-os csalásellenes jelentését, amely a blokklánc-biztonsági vállalattal, a SlowMisttel együttműködésben készült.
2026. 07. 01. 13:30
Megosztás:

Elindult a Revolut extra készpénzfelvételi akciója

A Revolut megkezdte az akciót, 300 000 forint limiten felüli ingyen készpénzfelvételt biztosít a hazai felhasználóknak.
2026. 07. 01. 13:00
Megosztás:

Több százezer dolgozó marad ki az egészségprogramokból

Míg a legtöbb nagyvállalat az irodaházakban egyre jobban odafigyel a munkavállalói jóllétére, és egyre többet költ egészségmegőrző programokra, akár ergonomikus székekre is, addig a magyar gazdaság motorját jelentő fizikai dolgozók kimaradnak ezekből a lehetőségekből. A 2026-os Országos Mozgásszervi Állapotfelmérés eredményei azt mutatják, hogy a fizikai állomány mozgásszervi állapota kritikus gazdasági mutató lett.
2026. 07. 01. 12:30
Megosztás:

Mától végigsöpör a bankszámlákon a drágulási hullám

Eddig mondták, de mától már csinálják is: július 1-től a legtöbb banknál megemelkednek a lakossági számlák díjai. Lejárt a másfél éves moratórium, és ezt kihasználva a pénzintézetek többsége érvényesíti a tavalyi inflációt, akad amelyik még az előző évit is. Az ügyfelek többsége így 4,4 százalékos vagy kicsivel ez alatti díjemelkedéssel számolhat – derül ki a BiztosDöntés.hu összefoglalójából. A szerencsésebbeknek most nem nő a költsége, a pechesebbeknél viszont 8,1 százalékos a drágulás.
2026. 07. 01. 12:00
Megosztás:

A kriptokereskedelmi szabályok enyhítését szolgáló törvényjavaslatot nyújtott be a kormány

Benyújtotta a kormány kriptokereskedelmi szabályok enyhítését szolgáló törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.
2026. 07. 01. 11:30
Megosztás:

Emelkedtek a hosszú hozamok az USA-ban és az euróövezetben is

A fejlett gazdaságok kötvénypiacain emelkedtek a hozamok kedden nap végén, a JOLTs munkapiaci adatai szerint a betöltetlen álláshelyek száma az USA-ban két éve nem volt ilyen magas; jóval meghaladva a piaci várakozásokat; illetve összhangban állt az elmúlt időszakban tapasztalt foglalkoztatotti létszám ugrásszerű növekedésével.
2026. 07. 01. 11:00
Megosztás:

A TEMU-ról vagy Shein-ről rendeltél eddig? Mától nem fogsz!

Véget ér a rendkívül olcsó csomagok korszaka az olyan kínai webshopoktól, mint a Temu, a Shein vagy az AliExpress. Az Európai Unió új vámszabályokat vezet be, amelyek jelentős hatással lesznek a magyar vásárlókra is, az Árukereső.hu pedig igyekszik tisztázni a felmerülő kérdéseket.
2026. 07. 01. 10:22
Megosztás:

Új csúcson zárt a Dow, a befektetők továbbra is optimisták a béketárgyalásokkal kapcsolatban, kedvező munkapiaci adat jelent meg

Kedden tovább emelkedtek az amerikai részvényindexek, a Dow 0,3, az S&P 0,8, a Nasdaq Composite pedig 1,5%-os pluszban zárt. Ezzel a Dow sorban második napja kúszott történelmi csúcsra, az S&P és a Nasdaq pedig 2020 óta nem zárt ilyen erős negyedévet, mint a tegnap véget ért második negyedév. A Dow 13%-ot ugrott, az S&P 14, a Nasdaq Composite bő 20%-kal értékelődött fel. Ami a júniust illeti, az utóbbi hetekben a technológiai szektor gyengélkedése rányomta bélyegét a havi teljesítményekre, az S&P és a Nasdaq 1, illetve 3%-os mínuszban zárt.
2026. 07. 01. 10:00
Megosztás:

Kedden mérsékelt volt az emelkedés Európában, erős lett a második negyedév a közel-keleti háború ellenére

Az európai részvénypiacok emelkedéssel indították a keddi kereskedési napot, a STOXX600 0,9-kal nőtt, továbbá napközben új történelmi csúcsra ért. Az index ezzel sorozatban a harmadik hónapot zárja emelkedéssel, és 10%-os negyedéves pluszt mutat, ami 2020 októbere óta a legerősebb teljesítmény. A növekedést elsősorban az AI-jal kapcsolatos optimizmus, valamint a közel-keleti feszültségek enyhülése táplálta. A FTSE100 kedden 0,1%-ot erősödött, a DAX 1,5%-os pluszban zárt. Havi szinten 0,8%-ot erősödött a londoni benchmark, míg a német index 0,4%-kal lemorzsolódott; a második negyedév 3, illetve közel 8%-os felértékelődést hozott.
2026. 07. 01. 09:30
Megosztás:

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

Az érdi ingatlanpiacon továbbra is jellemző a túlárazás, miközben a hirdetési árak egyre szélesebb sávban mozognak. A vevők továbbra is elsősorban a jó állapotú, azonnal költözhető ingatlanokat keresik, de olyan ársávban, amelyben gyakorlatilag nincs kínálat.
2026. 07. 01. 09:00
Megosztás:

Az EU a műanyag palackok újrahasznosítására vonatkozó szabályokat fogadott el

Az Európai Bizottság új szabályokat fogadott el kedden az elsősorban polietilén-tereftalátból (PET-palackok) készült egyszer használatos műanyag italpalackok újrahasznosítására vonatkozóan, a szabályok első alkalommal határoznak meg módszertant a kémiailag újrahasznosított összetevők kiszámítására, ellenőrzésére és jelentésére.
2026. 07. 01. 08:00
Megosztás:

Visszaszorulóban az éhezés Európa és Közép-Ázsia országaiban, de az egészséges étrend továbbra sem elérhető közel 60 millió ember számára

Európai és Közép-Ázsia országai továbbra is jó úton haladnak a 2. számú fenntartható fejlődési cél (SDG) elérése felé, és a táplálkozási problémák nagy része is jóval a globális átlag alatt marad – olvasható az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által készített, a térség élelmezésbiztonságról és táplálkozásról szóló jelentés új kiadásában. E szerint a régióban emberek milliói továbbra is küzdenek az éhezés valamilyen formájával és nem engedhetik meg maguknak az egészséges étrendet.
2026. 07. 01. 07:00
Megosztás:

InterCapital a BÉT szekciótagjai között

A Budapesti Értéktőzsde (BSE) nyitó csengetéssel ünnepelte meg az InterCapital belépését a magyar tőkepiacra. A zágrábi székhelyű InterCapital Securities Horvátország és Szlovénia egyik vezető brókercége, valamint a zágrábi, a ljubljanai és a bukaresti értéktőzsdék tagja. Az InterCapital Csoport kiemelkedő szerepet játszik a közép- és délkelet-európai piacokra fókuszáló ETF-ek fejlesztésében és kezelésében. Az InterCapital budapesti tőzsdei megjelenése várhatóan tovább erősíti a magyar tőkepiac nemzetközi profilját, egyúttal támogatva a BSE stratégiai célját: a helyi ETF-ökoszisztéma fejlesztését.
2026. 07. 01. 06:30
Megosztás: