15 százalékkal nőtt tavaly a mezőgazdaság kibocsátási értéke

A mezőgazdaság kibocsátása 2021-ben 3378 milliárd forintot tett ki, 15 százalékkal nőtt 2020-hoz képest; a 17 százalékos árindex mellett a volumen 2,1 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal az MTI-vel.

15 százalékkal nőtt tavaly a mezőgazdaság kibocsátási értéke

A magyar nemzetgazdaság bruttó hozzáadott értékéből (GDP) 3,9 százalékkal részesedett a mezőgazdaság, míg 2020-ban 4,1 százalékkal. 2021-ben a GDP 7,1 százalékos növekedéséhez a szolgáltatások 3,6, az ipar 1,9, az építőipar 0,7 százalékponttal járult hozzá, miközben a mezőgazdaság 0,1 százalékponttal mérsékelte a GDP volumennövekedését, miután hozzáadott értéke 3,0 százalékkal csökkent.

Az Európai Unió mezőgazdasági kibocsátási értékéről egyelőre csak becslések állnak rendelkezésre, amelyek szerint az előző évinél 7,1 százalékkal több, 444 milliárd euró volt. Ez alapján Magyarország az unió mezőgazdasági kibocsátásának 2,1 százalékát adta, akárcsak 2020-ban.

A növénytermesztési ágazat legtöbb termékcsoportjának termelése a szélsőséges időjárás és a betakarított szántóföldi terület zsugorodása miatt csökkent, kivéve a búzát, az árpát, a napraforgót, az almát és a körtét. A legfontosabb gabonanövények közül a búza termesztése 4,1 százalékkal bővült, a kukoricáé 25 százalékkal visszaesett.

Az élő állat és az állati termék teljes termelési volumene az állategészségügyi vészhelyzetek - afrikai sertéspestis, madárinfluenza - előfordulása ellenére nőtt.

Gabonából csaknem 2,3 millió hektáron 13,7 millió tonna termést takarítottak be, 12 százalékkal kevesebbet, mint 2020-ban. A főbb gabonák közül kukoricából 6,3 millió tonnát, az előző évinél 25 százalékkal kevesebbet, búzából 3,8 százalékkal többet, 5,3 millió tonnát takarítottak be. Az árpa  mennyisége (1,7 millió tonna) az előző évhez képest 14 százalékkal nőtt. Napraforgóból az előző évinél 3,7 százalékkal többet, közel 1,8 millió tonnát takarítottak be, repcéből 722 ezer tonnát, 18 százalékkal kevesebbet az előző évinél.

A zöldségek mennyisége 2018 óta folyamatosan csökken, 2021-ben 1,3 millió tonna, az előző évinél 5,5 százalékkal kevesebb termett. Kisebb lett a csemegekukorica, a paradicsom és a zöldpaprika hozama is, mivel nem kedvezett a növényeknek a vetés után beköszöntött hideg időjárás, majd az azt követő forróság.

A gyümölcsfélék termése csaknem negyedével nőtt, 703 ezer tonnát takarítottak be. Elsősorban az alma és a szilva termésmennyisége növekedett. Almából 511 ezer tonnát szüreteltek, 28 százalékkal többet, mint 2020-ban. A kajszi és az őszibarack, akárcsak egy évvel korábban, 2021-ben is jelentős fagykárt szenvedett. A szőlő mennyisége egy év alatt 2,0 százalékkal csökkent, 2021-ben 426 ezer tonnát szüreteltek a gazdák.

Az előzetes adatok szerint 2021-ben a hazai vágóállat-termelés 5,7 százalékkal, 1,7 millió tonnára nőtt 2020-hoz képest. 2021-ben többet vágtak baromfiból, sertésből és marhából is, mint 2020-ban. A szárnyasok vágása jelentősen, 7,8 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál. A termelésből a vágóbaromfi 56, a vágósertés 34 százalékkal részesedett. Az elmúlt években az előbbi aránya nőtt a kibocsátásból, az utóbbié csökkent, a vágómarha 6,5 százalékos súlya nem változott jelentősen.

A gazdaságok 2021-ben az állati termékek közül tyúktojásból az előző évivel azonos mennyiséget, 2,5 milliárd darabot termeltek. A tehéntej termelése emelkedő tendenciát mutat, egy év alatt 6,0 százalékkal 2,1 milliárd literre nőtt.

A szarvasmarha-állomány 2010-es évekbeli folyamatos bővülése 2021-ben megállt, számuk december 1-jén (902 ezer) 31 ezerrel csökkent az előző év azonos időpontjához képest. A tehénállomány egy év alatt több mint 6 ezerrel, 420 ezerre gyarapodott.

A sertések száma (2,7 millió) a 2020. decemberihez képest 4,4 százalékkal mérséklődött. Az anyakoca-állomány egy év alatt 4,1 százalékkal 157 ezerre csökkent.

A tyúkok száma (32,1 millió) egy év alatt 11 százalékkal emelkedett. A 9,1 milliós tojóállomány lényegében megegyezett a 2020. decemberivel. A kacsaállomány 43 százalékkal 4,2 millióra, a lúdállomány 19 százalékkal 952 ezerre nőtt a 2020. évi mélypont után. A pulykaállomány 2,6 millió volt, 3,8 százalékkal kevesebb a 2020 decemberinél.


4 milliárd dollárral csökkent az USDT kínálata: kifelé áramlik a tőke a kriptopiacról?

A kriptopiac likviditása több mint egy éve nem látott ütemben apad: a Tether USDT kínálata az elmúlt 60 napban mintegy 4 milliárd dollárral csökkent, miközben csak az utóbbi 11 napban további 870 millió dollár tűnt el a rendszerből. A folyamat már túlmutathat egy egyszerű piaci átrendeződésen. Egyre több jel utal arra, hogy bizonyos befektetők nem más kriptoeszközökbe forgatják át tőkéjüket, hanem teljesen kivonulnak a piacról, és stabilcoinjaikat ismét hagyományos fiat pénzre váltják.
2026. 08. 12. 16:00
Megosztás:

Erősödik az európai abroncspiac, közben látványosan átrendeződik az import

Az európai csereabroncs-piac 2026 második negyedévében határozott javulást mutatott: a személygépkocsikhoz, SUV-okhoz és könnyű haszonjárművekhez értékesített abroncsok forgalma 3 százalékkal, a tehergépkocsi- és autóbusz-abroncsoké pedig 13 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A személyautó-abroncsok között továbbra is a négyévszakos termékek teljesítenek a legjobban, miközben az európai importpiacon jelentős földrajzi átrendeződés zajlik: Kína visszaszorul, a délkelet-ázsiai gyártók pedig egyre nagyobb részesedést szereznek.
2026. 08. 12. 15:00
Megosztás:

Dubai ingatlanvásárlás: lehetőségek és kihívások

Dubai az elmúlt évtizedek során az ingatlanbefektetők egyik kedvenc célpontjává vált. Ez nem véletlen, hiszen a lenyűgöző építészeti projekteken túlmenően vonzó befektetési feltételeket kínál, különösen a kedvező adózási feltételek és a biztosított vízumlehetőségek miatt. Mielőtt azonban belevágnánk a dubai ingatlanvásárlásba, fontos, hogy megismerjük a helyi piac sajátosságait.
2026. 08. 12. 14:00
Megosztás:

A vetőmagszektor idén is biztosítja a megfelelő mennyiségű őszi kalászos vetőmagot

A 2026-os őszi kalászos vetési szezonra az őszi búza, az őszi árpa és a tritikálé vetőmagok esetében is rendelkezésre áll a szakmailag elfogadható, 45 százalék feletti vetőmag-felújítási arányhoz szükséges készlet a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács adatai szerint. A VSZT ugyanakkor arra számít, hogy a terményárak várható csökkenése és a gazdálkodók költségcsökkentési törekvései mérsékelhetik a fémzárolt vetőmag iránti keresletet.
2026. 08. 12. 13:00
Megosztás:

A Rain felvásárolta az Ansát: jöhet a stabilcoin-költés Visa- és Mastercard-hálózaton

A stabilcoinok mindennapi fizetési eszközzé válását gyorsíthatja fel a Rain legújabb felvásárlása. A stabilcoin-alapú kártyás fizetési megoldásokat kínáló vállalat megszerezte az Ansát, amely digitális, előre feltölthető pénztárcák infrastruktúrájára specializálódott. Az ügylet célja, hogy a vállalatok saját márkás digitális tárcáiban tárolt egyenlegeket a jövőben ne csak zárt ökoszisztémákban, hanem Visa- és Mastercard-elfogadóhelyeken is el lehessen költeni.
2026. 08. 12. 12:00
Megosztás:

Kismértékben csökkentek a fejlett piaci hozamok, miközben az éven túli magyar hozamok 8-10 bázisponttal emelkedtek

Az amerikai állampapírpiacon tegnap csak mérsékelt elmozdulások voltak megfigyelhetők, miközben a befektetők továbbra is a közel-keleti geopolitikai feszültségeket és a hét második felében érkező inflációs adatokat értékelték.
2026. 08. 12. 11:00
Megosztás:

A kisebb papírokat tartalmazó Russell 2000 kivételével gyengültek kedden a főbb amerikai indexek

A Russell 2000 kivételével gyengüléssel zártak kedden a főbb amerikai indexek, miután a befektetői hangulatot rontotta, hogy egyre kisebbnek látszott a Hormuzi-szoros gyors újranyitásának esélye. Az S&P 500 szektorai közül a kommunikációs szolgáltatások teljesítettek a leggyengébben: az Alphabet árfolyama 3,8%-kal esett.
2026. 08. 12. 10:00
Megosztás:

Vegyesen zártak kedden az európai indexek, miközben a továbbra is magas olajárak rontották a hangulatot

Vegyesen zártak az európai részvénypiacok tegnap, miközben a befektetők a hét második felében érkező fontos makrogazdasági adatokra vártak. A pán-európai STOXX 600 index történelmi csúcsa közelében stagnált.
2026. 08. 12. 09:00
Megosztás:

Alig mozdult szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, kissé erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.
2026. 08. 12. 08:00
Megosztás:

CIB Bank: a magyarok harmada tervez lakásfelújítást

Minden harmadik magyar felnőtt felújítaná otthonát a közeljövőben, ám a tervezők majdnem egyharmadának legfeljebb 500 ezer forintja van erre a célra, derül ki a CIB Bank megbízásából készült reprezentatív felmérésből.
2026. 08. 12. 07:00
Megosztás:

Egyedülálló robottechnológiával érkezett meg a jövő Mezőtúrra

Mérföldkőhöz érkezett a hazai facsomagolóanyag-gyártás: a jövő év elején életbe lép a szigorú uniós EUDR-szabályozás. Az erdőirtási rendelet a GPS-koordinátákig visszakövethetővé teszi majd a felhasznált faanyag származását. Eközben egyedülálló csúcstechnológiát honosít meg a régióban az iparág egyik legjelentősebb hazai képviselője. Egymilliárd forint összértékű beruházás révén, egy nagymúltú, német cégcsoport stratégiai referenciaüzeme valósul meg Mezőtúron.
2026. 08. 12. 06:00
Megosztás:

Drága lehet, ha a ChatGPT-re bízzuk a felújítást

Az építőipari szakemberek 73 százaléka találkozott már olyan megrendelővel, aki az AI segítségével ellenőrizte vagy kérdőjelezte meg szakmai javaslatait, munkáját vagy árait. A legtöbben nem az AI használatát kifogásolják, hiszen sokan maguk is alkalmazzák, hanem azt, amikor egy chatbot általános válasza felülírja a helyszíni felmérést és a szakmai tapasztalatot. A Mapei Kft. felmérése szerint ennek akár hibás kivitelezés is lehet a következménye.
2026. 08. 12. 05:00
Megosztás:

A nők közel fele úgy gondolja, hogy munkanélküliség esetén nehezen tudna újra elhelyezkedni

Jóval negatívabban ítélik meg a magyar munkavállalók a saját munkaerőpiaci mobilitási lehetőségeiket az év elejéhez képest, mivel megkétszereződött azok aránya, akik szerint egy esetleges állásvesztés vagy felmondás esetén nehezen, illetve nagyon nehezen találnának a képzettségüknek megfelelő új állást. A BNP Paribas Cardif Biztosító és az NMS legfrissebb közös kutatása a jelentős nemi eltérésekre is felhívja a figyelmet, mivel az újra elhelyezkedés sikere kapcsán jelenleg másfélszer annyi nő, mint férfi vélekedik pesszimistán.
2026. 08. 12. 04:00
Megosztás:

Többfrontos küzdelem a szellemi hanyatlás kockázatának csökkentésére

A szellemi frissesség megőrzését sokan egyetlen megoldástól várják: egy vitamintól, egy új alkalmazástól, egy edzésformától vagy étrendi változtatásoktól. A WHO 2026-os irányelvei azonban inkább összetett , több területet érintő megközelítésben gondolkodnak.
2026. 08. 12. 03:00
Megosztás:

Másnaposság elleni készítmények: mi működik és mi az átverés?

Egy kapszula lefekvés előtt, egy tapasz a karra vagy egy vitaminshot ébredés után – valóban létezik egyszerű megoldás a másnaposságra?
2026. 08. 12. 02:00
Megosztás:

Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet

Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A tervezett intézkedések több százezer idős ember helyzetén javíthatnának, ugyanakkor a teljes csomag évente akár 795 milliárd forintos többletkiadást is jelenthet a nyugdíjkasszának - nyilatkozta Dr. Farkas András a Magyar Hangnak.
2026. 08. 12. 01:00
Megosztás:

100.000 Ft-os iskolakezdéssel számolnak az elsősök szülei

A tervezett iskolakezdési kiadás mediánja gyermekenként 60.000 forint a REGIO JÁTÉK felmérésében részt vevő szülők körében. Az elsősöknél ez az összeg 100.000 forint, ami kétszer akkora, mint a 2-8. osztályos gyermekek esetében.
2026. 08. 12. 00:01
Megosztás:

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus 27-29. között rendeznek meg Debrecenben - mondta Vaszkó László vásárigazgató kedden sajtótájékoztatón.
2026. 08. 11. 23:00
Megosztás:

Több évtizedes mélypontra került az Egyesült Államok stratégiai olajkészlete

Több évtizedes mélypontra került az Egyesült Államok stratégiai olajkészlete augusztus elejére a szövetségi energiaügyi minisztérium összesítése szerint.
2026. 08. 11. 22:00
Megosztás:

Kültéri tárolás helyesen: párnák, plédek, és kiegészítők rendszerezése

A terasz akkor a legjobb, ha nem kell minden használat előtt újrarendezni. Ha a párnák kéznél vannak, a plédek nem áznak el, a kiegészítők nem kallódnak, és egy hirtelen zápor sem teszi tönkre a délutáni pihenést, akkor a kültéri tér valóban a mindennapok része lesz. Ehhez azonban nem elég egy szép kerti bútor szett vagy egy kényelmes napozóágy. A kültéri tárolás legalább annyira fontos, mint maga a berendezés.
2026. 08. 11. 21:00
Megosztás: