1500 milliárd forinttal segíti a gazdaság újraindítását az MFB

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és a hozzá tartozó vállalatcsoport összesen 1490 milliárd forint keretösszegű finanszírozási csomagot bocsát a magyar vállalkozások rendelkezésére összehangolt hitel-, tőke- és garancia programokon keresztül. A koronavírus járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozására, illetve a gazdaság újraindításának elősegítésére kidolgozott programok egyaránt célozzák a vállalkozások likviditási problémáinak megoldását, a munkahelyek megőrzését, a beruházási, fejlesztési tevékenység ösztönzését és a cégek hazai kézben való megőrzését - tájékoztatta a bank szerdán az MTI-t.

1500 milliárd forinttal segíti a gazdaság újraindítását az MFB

A közlemény hangsúlyozza, az MFB-csoport a teljes finanszírozási eszköztárát és termékportfólióját érintő csomagot dolgozott ki, amely a mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint a nagyvállalatok számára célzott módon biztosítja a működés fenntartásához, munkavállalóik megtartásához, illetve beruházásaik megvalósításához szükséges forrást. Az újonnan kidolgozott, illetve jelentősen átalakított három hitel, kettő garancia és négy tőkeprogram révén az MFB-csoport összesen 1490 milliárd forint összegű finanszírozási megoldást nyújt a vállalkozások számára.
   
Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter az MFB-csoport gazdasági csomagja kapcsán elmondta: "a gazdaság újraindítására készített finanszírozási csomag elfogadását megelőzően a kormány széles körű egyeztetést végzett, számos javaslatot és véleményt vizsgált meg. A program-csomag, melynek gerincét az MFB-csoport összehangolt termékei képezik, nem csak arra biztosít lehetőséget a vállalkozásoknak, hogy átvészeljék ezt az időszakot, hanem arra is, hogy sikeres résztvevői legyenek a gazdaság újraindulásának és további fejlődésének. Ennek érdekében a vállalkozásokat állami kezességvállalás, valamint kamat- és díjtámogatás segíti a csomag egyes termékein keresztül".
   
Sipos-Tompa Levente, az MFB elnök-vezérigazgatója a csoport legerősebb gazdaságélénkítő csomagjaként jellemezte a programokat. "A hitel, tőke és garancia eszközök együttes hatására épülő program mentőöv a bajba jutott cégeknek, ugyanakkor fontos eszköz a fejlesztések, beruházások, jelentős méretű projektek megvalósításának ösztönzésére is. Feladatából adódóan az MFB-nek ebben a helyzetben széles körben elérhető eszközökkel és magas kockázattűrő hajlandósággal kell szerepet vállalnia, ez tükröződik a csomag finanszírozási termékeiben is" - közölte.

Mennyit tudsz Magyarországról? - Teszteld tudásod ITT!
   
Az MFB a hazai és európai uniós forrású hitelprogramokon keresztül forrást biztosít a vállalkozások számára - összesen 439 milliárd forint keretösszegig. A programok mind az elérhető hitelösszeg, mind a hitelcélok tekintetében széles körben nyújtanak megoldást a cégeket érő kihívásokra.
   
A saját forrású hitelprogramok közül elsősorban a mikro- és kisvállalkozásoknak jelent segítséget az MFB Krízis hitel, amely pénzügyi vállalkozásokon keresztül igényelhető. A hitelprogram keretében a vállalkozások 2,5 százalékos éves ügyfélkamat mellett vehetik fel a hitelt minimum 1 millió, maximum 150 millió forint összegben, általános beruházási célokra, forgóeszköz finanszírozásra - ideértve a likviditás finanszírozást is.
   
Az MFB Versenyképességi hitelprogram elsősorban nagyvállalkozások, illetve a jelentős beruházást tervező közép-vállalkozások számára jelent hatékony eszközt. A hitelprogram felhasználható beruházás, forgóeszköz finanszírozására, hitelkiváltásra, és akvizíció, azaz részesedés vásárlás finanszírozására, illetve likviditásfinanszírozásra is. Mindkét programot 80 százalékos állami kezességvállalás egészíti ki, a kamathoz pedig további 0,1 százalék kezességvállalási díj kapcsolódik. Az MFB saját forrású programjai április 30-tól igényelhetők.
   
Az MFB az európai uniós forrású Ginop-hiteltermékek keretében még szabad források többségének átcsoportosításával egy módosított feltételekkel elérhető hitelprogramot bocsát rendelkezésre, Mikro- és kisvállalkozások technológiai korszerűsítése célú hitelprogram (GINOP-8.3.5-18) elnevezéssel. A kkv technológia hitelprogram néven a vállalkozások körében már ismert program beruházások és likviditás finanszírozására is igényelhető az MFB Pontok hálózatában - továbbra is nulla százalékos ügyfélkamat mellett.
   
A hitelezés mellett minden eddiginél magasabb összegű, 500 milliárd forintos hitelgarancia program indul, Krízis garanciaprogram néven az MFB Csoporthoz tartozó Garantiqa Hitelgarancia Zrt. kezelésében. Az év végéig meghirdetett program keretében a vállalkozások folyószámlahiteleikhez, forgóeszköz- és beruházási hiteleikhez vehetik igénybe a 90 százalékos mértékű állami garanciavállalást. Ezen túlmenően, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. tevékenységének további bővítését pedig 130 milliárd forintos költségvetési garanciakeret-emelés is segíti. Az MFB emellett - a Garantiqa Zrt. garanciaprogramjainak kiegészítésére - létrehozta az MFB Vis Maior Garanciaprogramot, amely 5 milliárd forinttól nyújt hitelhez kapcsolódó garanciát.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: