18 éve nem volt erre példa - csökkent a bankszektorban a megtakarítási állomány
Fekete-Győr András, ügyvezető igazgató előadásában rámutatott: az új kártalanítási értékhatár mellett a hazai betétesek 99,6 százaléka az OBA teljes körű védelmét élvezi. A biztosított betétállomány (12.204 milliárd forint) 70 százaléka tartozik a betétbiztosítási alap kártalanítási kötelezettségébe - mutatott rá a szakember. Hozzátette: az egy főre eső átlagos betétösszeg 1,2 millió forint, ugyanakkor a betétesek 0,4 százaléka (39.217 betétes) birtokol 4802 milliárd forintot.
Kitért arra, hogy a megtakarítások 91 százalékát a bank és lakástakarék-pénztárakban, 9 százalékát pedig a szövetkezeti szektorban helyezték el (utóbbi minimális, 2008 óta tartó növekedésével). Tájékoztatása szerint 5.457 "jógazda" részesült OBA-kártalanításban. Tóth István kommunikációs vezető az MTI-nek elmondta: a mintegy 5.500 "jógazdából" 4.000 borsod-abaúj-zempléni ügyfél volt, a lakcímmel rendelkezőknek 3 és fél milliárd forintot fizettek ki kártalanításként. Az a tény pedig, hogy a kifizetések után a kártalanítottaknak megközelítőleg a fele ismét takarékszövetkezetekbe kérte a pénzét, azt mutatja, Hogy megmaradt a fundamentális bizalom a takarékszövetkezetek iránt - magyarázta. (MTI)