18 havi csúcsot döntött a Bitcoin, a jövő a Bitcoin ETF-nek kedvez?

Írásunk idején a bitcoin értéke 37,800 dolláros szintén áll, amihez hasonlót az utóbbi időben csak egészen ritkán és rövid ideig lehetett látni.

18 havi csúcsot döntött a Bitcoin, a jövő a Bitcoin ETF-nek kedvez?

Korábban az árfolyam átmenetileg képes volt áttörni a 38,100 dollárt, amivel a BTC éves csúcsot állított fel. Azonban a kiugrást minimális konszolidálódás követett, így továbbra is kérdés, hogy a novemberben többször elutasításra került szintet ezúttal képes lesz-e sikeresen átlépni a bitcoin.

Ahhoz azonban semmi kétség nem férhet, hogy a bitcoin mellett rövid és hosszú távú befektetők számára egyaránt kiváló befektetés lehet a Bitcoin ETF Token.

Ezzel ugyanis képes lehetsz maximálisan kiaknázni a bitcoinban rejlő lehetőségeket, ráadásul a BTC-nél magasabb profitot is érhetsz el vele.

Nem adnak túl a BTC-n a hosszú távú befektetők

Az előző hét ismét eseménytelire sikeredett, köszönhetően az Amerikai Igazságügyi Minisztérium (DOJ) és a Binance között megszületett megállapodásnak. Ennek értelmében a legnagyobb kriptotőzsde elismerte bűnösségét, továbbá elfogadta a DOJ által kiszabott 4.3 milliárd dolláros bírságot.

Az ügy következményeként a cég vezérigazgatója, Changpeng “CZ” Zhao lemondott, vállalva minden felelősséget a történtekért. Az ügy kapcsán érthető módon sokan azonnal elkezdték felvenni a Binancenél tárolt vagyonukat attól tartva, hogy ismét egy FTX-szintű összeomlás következik majd be.

Ennek ellenére katasztrófa nem történt, ráadásul az átmeneti visszaesést követően a bikák ismét lendületbe jöttek. 

Ami még ennél is meglepőbb, hogy on-chain adatok alapján az inaktív BTC tárcák száma rekordot ért el. A kettő, három és ötéves időszakban bitcoinnal rendelkező kriptotárcák továbbra is álomba merülten szunnyadnak. Vagyis a hosszú távú befektetők az éves BTC csúcs ellenére is töretlenül hisznek a legnépszerűbb kripto további sikerében.

A rövid életű eladási hullám során nem csak a hosszú, de a rövid távú befektetők is kötötték az ebet a karóhoz és nem adtak túl érméiken.

A Glassnode adatai alapján tisztán látszik, hogy a BTC-vel rendelkező befektetők több mint 70 százaléka megtartotta érméit.

A Binance birtokában továbbra is vagyonok vannak

Fontos azonban kiemelni, hogy a centralizált tőzsdék közül továbbra is a Binance rendelkezik a legnagyobb mennyiségű BTC-vel. 

Az oldal felhasználóinak bizalma a lemondást követően minimálisan torpant csak meg, ezért jelenleg is több mint félmillió BTC van a kriptotőzsde birtokában.

A második legnagyobb készlettel a Coinbase rendelkezik (441 ezer BTC), míg harmadik helyen a Bitfinex áll 385 ezer BTC érmével.

A szektort továbbra is a spot Bitcoin ETF híre tartja lázban, ami olyannyira meghatározó, hogy még egy Binance-botrányon is képesek túllépni a befektetők.

Éppen ezért a bitcoin mellett egy új kripto kezdett el felemelkedni, amivel a kereskedők képesek lehetnek a BTC-vel megszerezhető jutalom sokszorosát is elérni.

Amennyiben szeretnéd diverzifikálni a portfóliódat, vagy csak egy izgalmas lehetőséget keresel, esetleg szeretnéd alaposabban kihasználni a közelgő engedélyezést, abban az esetben a Bitcoin ETF Tokent mindenképpen érdemes megfontolni.

Spekulálj a spot Bitcoin ETF engedélyezésére

A Bitcoin ETF Token egy teljesen új ERC-20 projekt, melynek előértékesítésén a befektetők lehetőséget kapnak a BTCETF tokenen megvételére.

A projekt előértékesítése mindössze egyetlen hónapja indult, ennek ellenére mostanra több mint 1.5 millió dollárt sikerült gyűjteni a készítőknek.

Az előértékesítés hard capje mindössze mindössze 5 millió dollár. Ennek köszönhetően amennyiben az eddigi érdeklődés stabil marad, januárban már elérhetővé is válhat a kriptotőzsdéken a BTCETF.

bitcoin ETF

Az időzítése a csapatnak minden bizonnyal nem véletlen, hiszen több szakértő is úgy vélekedik, hogy januárban az amerikai tőzsdefelügyelet kiadhatja az első spot Bitcoin ETF engedélyeket.

Ez pedig nem kizárólag a Bitcoin és a teljes altcoin szektorra lesz jótékony hatással, hanem egyúttal a Bitcoin ETF tokenek ökoszisztémáját is alapvetően befolyásolja. 

A készítők ugyanis különböző mérföldköveket határoztak meg, melyek teljesülése esetén a teljes tokenkészlet egy jelentős hányada elégetésre kerül.

Mivel ilyen mértékű égetés alapvető hatást gyakorol majd a BTCETF értékére, így a korai befektetők elképesztő bevételekhez juthathatnak majd hozzá egy-egy mérföldkő lezárásakor.

Természetesen azzal a csapat is tisztában van, hogy nem garantált a januári engedélyezés, ezért addig is kiugróan magas stakelési jutalmakat biztosít a befektetőknek.

Írásunk idején is több mint 160 százalék éves jutalomra lehet szert tenni a tokenek lekötésével. Ami talán még ennél is fontosabb, hogy a korai vásárlók túlnyomó része lekötötte a tokenjeit, vagyis a legtöbben hosszú távú befektetésként gondolnak a Bitcoin ETF Tokenre.

5 mérföldkő ami mindent meghatároz

A csapat 5 mérföldkövet határozott meg, melyek során alkalmanként 5 százaléka fog megsemmisülni a teljes tokenkészletnek.

A BTCETF készlet jelenleg 2.1 milliárd tokenből áll, azonban amikor minden mérföldkő lezárul, már csupán 1.575 milliárd elérhető kripto fog maradni.

ETF engedélyezés és bevezetés

Ráadásul ezzel párhuzamosan minden sikeres teljesítés alkalmával a tranzakciós adó mértéke is csökkenni fog 1 százalékkal. Ennek hatására nem csupán kevesebb token lesz az ökoszisztémában, hanem ingyenesen lehet majd kereskedni is a BTCETF-fel.

A mérföldkövek olyan eseményeket foglalnak magukba mint a közelgő spot Bitcoin ETF engedélyezése, a bevezetése vagy éppen azt a pillanatot, amikor a BTC értéke eléri a 100,000 dollárt.

Mivel a legtöbb szakértő szerint ezek jóformán egyszerre teljesülhetnek majd, ezért várhatóan egyszerre akár több mérföldkő is teljesülhet majd. 

Annak érdekében, hogy mindig naprakész tudj maradni a legújabb hírek kapcsán, a Bitcoin ETF Token csapata az előértékesítés weboldalán keresztül elérhetővé tett egy állandóan frissülő hírfolyamot.

Ennek köszönhetően minden, a spot Bitcoin ETF-et érintő hírt egyetlen felületen keresztül el tudsz érni.

Amennyiben kedvet kaptál a projekthez, úgy nem kell más tenned, csak egy ingyenes MetaMask kriptotárcával elvégezni a vásárlást.

BTC ETF staking

A tranzakciót ETH, USDT, MATIC és BNB mellett akár bankkártyával is el tudod végezni. Amennyiben az utóbbit választod, abban az esetben a vásárlás valóban néhány pillanat alatt elvégezhető.

Ha szeretnéd alaposabban megismerni a projektet, látogass el a Bitcoin ETF Token magyar nyelvű weboldalára, még ma!

Irány a Bitcoin ETF Token weboldala

Ez is érdekelhet: 

Bár az Uniswap érméje sokat erősödött, egy másik kriptó jobban megéri

3 mém token, amik kiüthetik a Dogecoint és a Shiba Inut

15 altcoin, amit érdemes megnézni még 2023-ban

A fenti írás egy vendégtartalom így annak tartalmáért a ProfitLine szerkesztősége semminemű felelősséget nem vállal. A megjelenített információk nem minősíthetők befektetési tanácsadásnak, befektetési ajánlásnak, értékpapír / kriptovaluta / token / ICO stb. jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak, azok kizárólag tájékoztatásul szolgálnak. Minden befektetés esetében kiemelten fontos az azt megalapozó információk és lehetőségek széleskörű megismerése. Fektessen be megfontoltan, járjon el pénzügyeiben felelősségteljesen!


Nyugdíjasok bolti kedvezményéről döntöttek - hol jár nyugdíjas-diszkont?

A bevásárlásból, egy új szemüveg árából, de még az otthoni vírusvédelem költségéből is lefaraghatnak a nyugdíjasok. Több kereskedő külön kedvezménnyel várja az idősebb vásárlókat, az engedmény azonban gyakran regisztrációhoz, meghatározott napokhoz vagy életkorhoz kötött.
2026. 10. 16. 02:00
Megosztás:

Önnek is hiányzik havi 266.000 Ft? Akkor ezt érdemes tudnia

Kevésbé borúlátók a magyarok, de még mindig szűkös a családi kassza. Egyre kevesebb magyar számít anyagi helyzete romlására, de többségük továbbra is nehezen jön ki a jövedelméből – derül ki a Cofidis és az NRC közös Hitel Monitor kutatásából.
2026. 10. 16. 01:00
Megosztás:

Rómában tarthatják meg a jövő márciusi uniós csúcstalálkozót

Belgium hozzájárult ahhoz csütörtökön, hogy a jövő márciusra tervezett hivatalos uniós csúcstalálkozót Brüsszel helyett Rómában tartsák meg a Római Szerződés aláírásának március 25-én esedékes 70. évfordulója alkalmából.
2026. 10. 16. 00:30
Megosztás:

A cseh és szlovák felügyeleti hatóságok nyilvántartásba vették a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-t

A cseh és szlovák felügyeleti hatóságok (a Cseh Nemzeti Bank, illetve a Szlovák Nemzeti Bank) nyilvántartásba vették a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. fióktelepét - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 10. 15. 23:30
Megosztás:

Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét

Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára Kármán András pénzügyminiszter csütörtökön - értesült a HVG.
2026. 10. 15. 23:00
Megosztás:

Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell

A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják megtéveszteni – ráadásul folyamatosan újabb trükkökkel. Az Erste idei adatai szerint a bankkártyák esetében elsősorban az adathalászattal, míg az átutalásos csalásoknál pszichológiai manipulációval próbálkoznak. A technológiai védelem mellett ezért legalább ilyen fontos a tudatosság: nem elég egyszer megtanulni, mire kell figyelni, az újabb trükköket is fel kell ismerni. Az Erste az első hat hónapban a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát akadályozta meg sikeresen, és ezzel az ügyfeleknek csaknem 6 milliárd forintot takarított meg.
2026. 10. 15. 22:30
Megosztás:

Rosszindulatú daganat elleni gyógyszert jegyeztek be Oroszországban

Nimolancim néven a nyelőcső, valamint a fej és a nyak rosszindulatú daganatainak kezelésére szolgáló gyógyszert jegyzett be az orosz egészségügyi minisztérium csütörtöki közlése szerint.
2026. 10. 15. 22:00
Megosztás:

Új befektetési igazgató a SIGNAL IDUNA Fund Invest Alapkezelőnél

Új szakemberrel erősödik a SIGNAL IDUNA Fund Invest Alapkezelő Zrt. vezetői csapata: október 15-től Munkácsi Dávid tölti be a társaság befektetési igazgatói pozícióját. A szakember a Generali Alapkezelőtől érkezik, ahol több mint egy évtizeden át portfóliómenedzserként dolgozott.
2026. 10. 15. 21:30
Megosztás:

Felfüggesztették ügyészi állásából Fürcht Pált

Lajtár István, a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes felfüggesztette ügyészi állásából Fürcht Pált, aki ellen egyben újabb fegyelmi eljárást kezdeményezett - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) júniusban lemondott vezetőjének képviseletét ellátó Horváth Lóránt ügyvédi iroda csütörtökön az MTI-vel. A hírt a Legfőbb Ügyészség megerősítette, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy ez nem a jogi képviselő által hangoztatott "válaszcsapás".
2026. 10. 15. 21:00
Megosztás:

Megérjük a 90 éves kort? Ha biztosak lennénk benne, egészen másképp takarékoskodnánk

Akiknek jelenleg nincs nyugdíjcélú megtakarításuk, azoknak az 57 százaléka kezdene el rendszeresen félretenni, ha biztosan tudná, hogy hosszú élet vár rá.
2026. 10. 15. 20:30
Megosztás:

Kutatás: ötből négy ipari szereplő szakemberhiánnyal küzd, mégsem örül mindenki az AI térnyerésének

Egy friss kutatás szerint a hazai gyártóvállalatok fele iparági növekedésre számít a következő egy évben, és saját kilátásaikat is többnyire bizakodóan látják. Ugyanakkor cégmérettől függően kihívásként értékelik az energiaárak kiszámíthatatlanságát, a gazdasági és geopolitikai bizonytalanságokat, valamint az ázsiai gyártók generálta árversenyt is.
2026. 10. 15. 20:00
Megosztás:

Vajon milyen szakemberre lesz szükséged 3 év múlva, az AI korában?

Tapasztalt HR-szakemberrel erősítette meg csapatát a Prohuman, hogy még nagyobb segítséget nyújthasson a HR területén a vállalatok versenyképességének megőrzésében.
2026. 10. 15. 19:30
Megosztás:

Elemző: az elbizonytalanodó nemzetközi hangulat ellenére emelkedett a BUX

Az elbizonytalanodó nemzetközi hangulat ellenére emelkedett a BUX - közölte Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-vel csütörtökön.
2026. 10. 15. 19:00
Megosztás:

Béremelést követelnek a közgyűjteményi és közművelődési dolgozók

Azonnali ágazati béremelést követelnek a közgyűjteményi és közművelődési dolgozók.
2026. 10. 15. 18:30
Megosztás:

A vállalkozások előbb látják a fordulatot, mint a statisztika

Miközben a friss statisztikai adatok összességében továbbra is növekedést mutatnak, a havi számok már árnyaltabb képet rajzolnak a keresletről. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szerint a gazdasági fordulatok első jelei sokszor ennél is hamarabb megjelennek: a vállalkozók megrendelési naptárában, a vásárlói kosarak összetételében, az ügyfelek döntéseiben és a partnerhálózat működésében. A VOSZ „100 nap – 100 vállalkozás” programjában összegyűjtött tapasztalatok azt mutatják, hogy ezeknek a korai jelzéseknek a felismerése egyre fontosabb versenyképességi tényező.
2026. 10. 15. 18:00
Megosztás:

Kedvezővé váltak a körülmények a repce fejlődéséhez és az őszi kalászosok talajmunkáihoz

Június óta nem látott csapadék érkezett a múlt hét vége óta, ami átnedvesítette a talaj felső rétegét, így kedvezővé váltak a körülmények a repce fejlődéséhez és az őszi kalászosok talajmunkáihoz - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 10. 15. 17:30
Megosztás:

Több időt adna az adóhatóság a digitális átállásra

Fokozatos átállást javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az általános nyomtatványkitöltőről a korszerűbb digitális szolgáltatásokra, a december 31-ei teljes kivezetés helyett több lépcsőben valósulna meg az átmenet.
2026. 10. 15. 17:00
Megosztás:

Tovább erősítette a magyar tejágazat iránti elköteleződését az MBH Bank

Az MBH Bank tovább erősítette 2015 óta fennálló stratégiai együttműködését a Tej Szakmaközi Szervezettel és Terméktanáccsal, immár kiemelt pártoló tagként támogatva a szervezet munkáját, és ezáltal a hazai tejágazat hosszú távú fejlődését. A megállapodás célja többek között a magyar tejtermelés hatékonyabb és szakszerűbb banki finanszírozásának elősegítése, valamint a hazai tejfogyasztást ösztönző kezdeményezések támogatása, különösen a jelenlegi kedvezőtlen nemzetközi piaci környezetben, amellyel az ágazat az elmúlt több mint egy évben szembesült.
2026. 10. 15. 16:30
Megosztás:

Eltérő üzletági eredmények az AutoWallisnál: változó dinamikák az átrendeződő piacon

Több mint hét százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának értékét az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi Üzletágának újgépjármű-értékesítése 2026 első három negyedévében a Mobilitási Szolgáltatások Üzletág erős teljesítménye mellett, miközben a Nagykereskedelmi Üzletágban közel hét százalékkal csökkent az értékesítés darabszáma. A nagykereskedelmi adatokat egyes piacokon jelentkező kedvezőtlen külső hatások is befolyásolták, amelyeket az elmúlt időszak üzletfejlesztései és a portfólióba bevont új márkák értékesítése még csak részben tudtak ellensúlyozni.
2026. 10. 15. 16:00
Megosztás:

A vállalatok a legfelkészültebb munkavállalóikat veszíthetik el az AI-versenyben

Folyamatosan nő a szakadék a mesterséges intelligenciához kapcsolódó készségek terén. A PwC 2026-os Global Workforce Hopes and Fears Survey felmérése szerint a munkavállalók több mint fele lemaradóban van az AI-hoz kapcsolódó skillek terén, és kevesen érzik azt, hogy hozzáférnek a szükséges tanulási és fejlődési lehetőségekhez. Az AI-t napi szinten használók viszont magabiztosabbak munkahelyük biztonságát illetően, jobban bíznak vezetőikben, és abban is, hogy képesek lesznek új készségeket elsajátítani.
2026. 10. 15. 15:30
Megosztás: