2 százalék feletti eséssel zártak a piacok Amerikában
A DJIA index 236,09 ponttal, azaz 2,05 százalékkal 11.257,63 pontra csökkent. Az S& P 500-as mutató 26,2 ponttal, 2,21 százalékkal 1161,80 pontra mérséklődött. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 61,20 ponttal, 2,43 százalékkal gyengült és 2460,08 ponton zárt. A Hálaadás Napja miatt csütörtökön az Egyesült Államok valamennyi tőzsdéje zárva tart.
Szerdán elsősorban az a félelem befolyásolta a befektetőket, hogy a mélyülő euróövezeti adósságválság egyre inkább veszélyezteti a globális gazdaságot, és a krízis az erősebb európai gazdaságokra is átterjedhet. Olaj volt a tűzre, hogy a 10 éves német állampapíroknak csupán mintegy felét sikerült eladni szerdán. Eközben az olasz és a spanyol államkötvény-hozamok tovább emelkedtek a szakértők szerint már veszélyesnek tartott szintről.
Még délelőtt csökkenéssel zártak az ázsiai börzék, részben mert Kínában a feldolgozóipari beszerzési menedzser index - előzetes számítások alapján - 51,0 pontról 48,0 pontra süllyedt novemberben, így már zsugorodást jelez. Egyebek között emiatt gyengültek a vezető európai tőzsdemutatók is, ami kihatott a tengerentúli kereskedésre is.
A legnagyobb vesztesek a pénzügyi részvények és a nyersanyagtermelő cégek papírjai voltak New Yorkban. Mindkét ágazat alindexe két százalék körüli mínuszban állt az S&P mutatón belül. Napközben több fontos amerikai makrogazdasági adat látott napvilágot: a múlt héten a szakértők által várt minimális mértékben nőtt a munkanélküli segélyért először folyamodók száma. Az irányzatot pontosabban mutató négyhetes mozgóátlag ugyanakkor csökkenést jelzett, ezzel már nyolcadik hete tart a trend.
Ugyancsak szerdán hozták nyilvánosságra, hogy októberben a vártnál kisebb mértékben bővült a lakossági kiadás, miközben a jövedelmek növekedése felülmúlta a vártat. Októberi adat az is, hogy öt hónapon belül negyedszer csökkent a tartós fogyasztási termékek rendelésállománya.
A januári szállítású WTI olajfajta árfolyama 1,84 dollárral 96,17 dollárra csökkent hordónként, míg a decemberi szállítású arany jegyzáse 6,50 dollárral 1.695,90 dollárra ereszkedett unciánként.