2 százalékos csökkenésére számít a spanyol kormány

A spanyol kormány a gazdaság teljesítményének 9,2 százalékos csökkenésére számít idén - jelentette be a gazdaságért felelős miniszterelnök-helyettes pénteki sajtótájékoztatóján Madridban.

2 százalékos csökkenésére számít a spanyol kormány

"A spanyol gazdaság az euróövezet átlaga felett növekedett (...), de a járvány okozta váratlan sokk hirtelen véget vetett ennek a pozitív növekedésnek" - mondta a tárcavezető, felidézve, hogy a kormány év elején még a bruttó hazai termék (GDP) 1,6 százalékos bővülésével tervezett. Mint mondta, várakozásaik szerint a munkanélküliség 19 százalékra emelkedik ebben az évben a tavalyi 13,8 százalékos rátáról.
   
"A pesszimistább előrejelzést választottuk" - fogalmazott Nadia Calvino, ismertetve a kormány a 2020-2021-es időszakra vonatkozó gazdasági stabilitási programját, amelyet felülvizsgálatra és jóváhagyásra megküldött az Európai Bizottságnak. Számításaik szerint ebben az évben a háztartások fogyasztásának 8,8, beruházások 25,5, az export 27,1, az import 31 és a foglalkoztatás 9,7 százalékos visszaesése várható.

A spanyol gazdaság a második negyedévben éri el mélypontját, ahonnan egy "aszimmetrikus V alakban", növekszik majd újra, fokozatosan - hangsúlyozta Nadia Calvino.
   
A GDP-növekedése 6,8, a munkanélküliségi ráta 17,2 százalék lehet a következő évben. 2021-ben a háztartások fogyasztásának 4,7, a beruházások 16,7, az export 11,6, az import 9,3 és a foglalkoztatás 5,7 százalékos növekedésével tervez a kormány - tette hozzá.
   
Európai országok és fővárosaik - alapszint kvíz ITT

María Jesús Montero pénzügyminiszter a tájékoztatón kifejtette: a költségvetési hiány idén várhatóan 10,34 százalékra ugrik, amelyre 2012 óta nem volt példa. Az államháztartási hiány pedig minden korábbinál magasabb szintre, a GDP 115,5 százaléka fog emelkedni 2020-ban a járvány miatt megnövekvő kiadások és csökkenő bevételek következtében.
   
Felidézte, hogy március közepén 200 milliárd euró értékben fogadott el a kormány gazdasági kárenyhítő csomagot, amellyel megerősítették az egészségügyi rendszert és a családok, a munkavállalók, az egyéni vállalkozók és cégek védelmét.
   
A spanyol statisztikai hivatal (INE) csütörtökön tette közzé, hogy a spanyol gazdaság teljesítménye minden korábbinál nagyobb mértékben, 5,2 százalékkal csökkent az idei első negyedében, és meghaladja a spanyol jegybank (Banco de Espana) várakozásait is, amely 4,7 százalékos zsugorodást valószínűsített múlt heti előrejelzésében.
   
A spanyol gazdaság a tavalyi utolsó három negyedévben 0,4 százalékkal növekedett.
   
A dél-európai országban péntekig 24 ezer 824-en veszítették életüket a SARS-CoV-2-vírus okozta fertőzés következtében, amelyet 215 ezer 216 ember szervezetében mutatták ki a koronavírust a legmegbízhatóbbnak tartott PCR-tesztekkel. Az egészségügyi minisztérium statisztikája nem tartalmazza az egyéb vizsgálati módszerekkel azonosított pozitív eseteket. A fertőzésből 114 ezer 678-an gyógyultak meg.
   
A kormány jövő hétfőtől elkezdi feloldani a március 15-én bevezetett járványügyi korlátozásokat. Négy, egyenként legkevesebb két hétig tartó fázisban enyhítenek az óvintézkedéseken, várhatóan június végéig. A tervek szerint például a kiskereskedelmi és vendéglátó egységek, szállodák május közepétől nyithatnak ki fokozatosan, szigorú feltételek mellett.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: