20 éves a legrégebbi magyar tulajdonban lévő műsorgyártó cég

Húszéves a Show & Game, a legrégebbi magyar tulajdonban lévő műsorgyártó cég, amelynek két évtizedes portfóliójában mintegy 5500 órányi műsor szerepel. A változatlan tulajdonosi formában működő cég gyakorlatilag a kereskedelmi televíziózás kezdete óta jelen van a piacon, valamennyi csatorna vetített már általa gyártott műsorokat - tájékoztatta a cég az MTI-t.

20 éves a legrégebbi magyar tulajdonban lévő műsorgyártó cég

A cég nevéhez kötődik többek között a Duna televízióban látható Virtuózok és annak nemzetközi V4+ változata, valamint a Honfoglaló és A Dal első négy évada, valamint a Csináljuk a Fesztivált! első 6 évada is.

"Magyarországon még mindig a televízió az elsődleges tartalomfogyasztási csatorna, nálunk kiemelkedően magas a televíziózással töltött idő" - összegezte a két évtized tapasztalatait Závodszky Zoltán, a Show & Game Zrt. elnöke a cég közleményében.

A cég 53 fajta műsorból több ezer adást gyártott, 19 nemzetközi licensz hazai verzióját készítette el. Fő profilját a szórakoztató műsorok jelentik, comedy műsorokból a legtöbbet és a legtöbb félét gyártotta Magyarországon - áll a közleményben.

Mint Závodszky Zoltán kifejtette, a cégalapítók 1997 óta dolgoznak együtt, 2002 óta a Show & Game keretei között és arra a legbüszkébbek, hogy a szakembergárdájuk magja szinte két évtizede változatlan. A televíziós szakma legprofibb partnerei biztosítanak mindent, a díszlet és műszaki tervezéstől a kivitelezésen át az utómunkálatokig - fejtette ki a társtulajdonos. Hozzátette: a televíziós tartalomgyártás szűk piac, csak a gazdaságilag stabil, nagy tapasztalattal rendelkező vállalkozások tudnak fennmaradni. Egy tévéműsor elkészíttetése többszáz millió forint, amit a csatornáknak kell kockáztatniuk, így biztosra kell menniük, hogy a produkció minősége megfelelő lesz. A csatornák nem csak anyagi, de presztízsbeli kockázatot is vállalnak, hiszen a néző a műsorokat az adott csatornával azonosítják, ezért nagy a műsorgyártó felelőssége.

Závodszky Zoltán rámutatott arra, hogy a stúdióban készített napi szappanoperák ideje lejárt, most a minisorozatok és a külső helyszínes, fikciós szériák hódítanak, emellett az élő show varázsa megtörhetetlen, mert a közös élmény, amit együtt élnek át a nézők, feledhetetlen. A trendek előre jelzik, hogy újabb és újabb platformok jelennek meg, de a tartalom a lényeg, amit a nézők szeretnek.

Koós György rendező-producer, a cég társtulajdonosa elmondta, játékshowk, talk showk, vígjátékok, realityk, gasztroműsorok, életmód- és a napi szappansorozatok is szerepelnek a cég két évtizedes portfóliójában, ezekből eddig több mint 5500 órányi minőségi műsort készítettek. Cégük jegyezte például a Jóban Rosszbant, de számos népszerű vetélkedő és zenés show jelenlegi vagy korábbi évada is fűződik a nevükhöz, többek között az Áll az alku, Maradj talpon!, A Kocka, az Észbontók, Az ének iskolája, A Nagy Duett vagy a Csináljuk a fesztivált. "Mi fejlesztettük ki és gyártottuk a Virtuózokat is és A Dalt is" - tette hozzá. Hozzátette: a Mindentudás Egyeteme vagy a Virtuózok nem versenyezhetett nézettségben a szórakoztató műsorokkal, de ismertsége, pozitív visszajelzései és a tudomány vagy a komolyzene népszerűsítésében kifejtett hatása kiemelkedő volt.

Oláh Károly producer, a Show & Game társtulajdonosa hozzátette, hogy az elmúlt évtizedek egyik legösszetettebb televíziós műsora gyártási szempontból a nemzetközi Virtuózok V4+.

Arról is beszélt, hogy az általuk gyártott műsorok döntő többsége nagy költségvetésű, főműsoridős produkció. A jelenlegi munkák közül kiemelte, hogy most fejeződött be a Város vs. Vidék műsorsorozat. Zajlik az Észbontók, a Show & Game díjnyertes saját formátuma 11. évadának előkészítése, közben zajlanak a Virtuózok V4+ utómunkálatai. A Virtuózok nemzetközi évada 5 országban kerül képernyőre egy időben novemberben.

Az összegzés szerint az elmúlt 10 évben a cég átlagos éves árbevétele mindig meghaladta az 1 milliárd forintot, ami az elmúlt két, pandémiával terhelt évben némiképp csökkent, de a 2022-es árbevétel újra visszaáll a Covid előtti szintre és 1 milliárd forintos nettó árbevétel felett zárják az idei évet - írták. A cég fő piaca Magyarország, ahol három országos csatornán van jelen a műsoraival, de sikerrel értékesítették már külföldön is saját formátumaikat, és jelenleg is fut általuk készített műsor Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában és Szlovéniában. Emellett saját és vásárolt licensz értékesítést is folyik a Közép-Kelet Európai régióban.


Kármán András: a magyar gazdaság stabil

A magyar gazdaság stabil, a kormány 2 százalék közelébe várja az idei gazdasági növekedést, ez duplája az előző parlamenti ciklus négy éve alatti összes növekedésnek - írta Kármán András pénzügyminiszter vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 21. 07:30
Megosztás:

Cseh államfő: súlyos Robert Fico kijelentése a NATO 5. cikkelyéről

Petr Pavel cseh államfő súlyosnak nevezte vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök szombati nyilatkozatát, miszerint nem szeretné, ha Szlovákia részesévé válna valamilyen külföldi katonai konfliktusnak a NATO alapokmányának 5. cikkelye alapján.
2026. 09. 21. 06:00
Megosztás:

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal

A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről.
2026. 09. 21. 00:01
Megosztás:

Targoncák jövője: melyik akkumulátor a jobb választás?

Az ipari akkumulátorok területén kifinomult technológiai megoldások várják a logisztikai szakma képviselőit. A targoncák hajtására használt energiaforrásoknak két fő változata létezik: az ólom-savas és a lítium-ion akkumulátorok. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de hogyan döntheti el, melyik felel meg leginkább az Ön igényeinek?
2026. 09. 20. 23:00
Megosztás:

Melyik a legjobb talajfogás a futók számára?

Futás közben mindannyiunknak megvannak a saját beidegződései. Képzeld el, hogy futás közben a lábad melyik részével érsz először a talajhoz: a sarkaddal, a középtalppal vagy éppen a lábujjpárnákkal?
2026. 09. 20. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 20. 21:00
Megosztás:

Háromszorosára növeli részvényei számát a Grayscale Zcash ETF – szeptember 30-án jön a split

A Grayscale Zcash-alapú tőzsdei terméke, a ZCSH mindössze néhány héttel az indulása után máris fontos technikai változtatás előtt áll. A vagyonkezelő szeptember 30-ra három az egyhez arányú részvényfelosztást jelentett be, vagyis minden meglévő ZCSH-részvény után összesen három split utáni részvény lesz a befektetők számláján. A lépés önmagában nem növeli a befektetés értékét, viszont jelentősen csökkenti az egy részvényre jutó árat, ami javíthatja a termék hozzáférhetőségét és kereskedhetőségét.
2026. 09. 20. 20:00
Megosztás:

Bitcoinnal és USDT-vel is lehet Toyotát venni Bolíviában: a Toyosa bővíti kriptofizetését

A bolíviai Toyosa újabb lépést tett a kriptovaluták kereskedelmi használata felé: a Toyota hivatalos helyi forgalmazója már Bitcoint is elfogad Toyota gépjárművek vásárlásakor. A BTC a bolíviai boliviano, az amerikai dollár és a korábban bevezetett USDT mellett jelenik meg új fizetési lehetőségként.
2026. 09. 20. 18:00
Megosztás:

Erős széllel hidegfront érkezik

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, de hajnalban néhol akár fagypont közelébe is lehűlhet a levegő. Futó eső többször is lehet, és a hét elején sokfelé lesz erős, viharos a szél - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 20. 17:00
Megosztás:

Meglepetést okozott a Goldman Sachs: már októberben újabb Fed-kamatemelést vár

A Goldman Sachs jelentősen módosította korábbi előrejelzését, és most már arra számít, hogy az amerikai jegybank (Fed) már a következő, október 27–28-i ülésén újabb 25 bázispontos kamatemelést hajt végre.
2026. 09. 20. 16:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia hajtja a Coinbase kereskedését? Az AI-ügynökök vették át a vezetést

A Coinbase Global (Nasdaq: COIN) szerint a platformján az elmúlt héten a tranzakciók többségét mesterséges intelligencián alapuló kereskedési rendszerek, úgynevezett AI-ügynökök generálták.
2026. 09. 20. 14:00
Megosztás:

Mit érdemes tudni az irodaszer beszerzés során?

Az irodai eszközök beszerzése olykor összetett feladat lehet, függetlenül attól, hogy egy kisebb vállalkozásnak vagy egy nagyobb cégnek vásárolunk. Jászberényben azonnali átvételi lehetőségünk van, ami lényegesen megkönnyíti a szükséges irodai eszközök megszerzését. Számos gyártó termékei közül választhatunk, például különféle irodaszerek vagy irodai kisgépek közül. De hogyan érdemes ezt megközelíteni?
2026. 09. 20. 13:00
Megosztás:

A pizza, mint globális közösségteremtő erő

Amikor a pizzára gondolunk, a forró, nyúlós sajtot és az illatos paradicsomszószt látjuk magunk előtt. Ez az étel nem pusztán az olasz konyha ajándéka, hanem egy globális szimbólum, ami embereket köt össze. A pizza egyfajta kapocs lett az eltérő kultúrák között, miközben különleges gasztronómiai élményt nyújt.
2026. 09. 20. 12:00
Megosztás:

Alzheimer-kór: az esetek közel fele megelőzhető vagy késleltethető lenne Magyarországon

Az Alzheimer-kór egymillió embert érint Magyarországon betegként, illetve hozzátartozóként, ám az esetek 45 százaléka megelőzhető vagy jelentősen késleltethető lenne. Kevés az állami segítség, a betegség terheinek túlnyomó többségét a családok viselik - erről beszéltek szakemberek az Alzheimer-kór világnapja, szeptember 21. alkalmából az MTI érdeklődésére.
2026. 09. 20. 11:00
Megosztás:

A gyros varázsa: miért imádjuk annyira ezt a görög finomságot?

Ahogy a tavaszi eső után megjelennek a gombák, úgy bukkannak fel a városok utcáin a gyros árusok az üdülőterületek közelében. De vajon mi teszi ezt a görög nemzetiségű ételt ilyen kedveltté? Talán a mediterrán életérzés, amit képvisel? Vagy az ízek harmóniája, amit más ételek ritkán nyújtanak? Keressük meg együtt a válaszokat.
2026. 09. 20. 10:00
Megosztás:

Versenyfelszerelés és innováció az autósportban

Az autósport mindig is elkápráztatta az embereket a sebességgel és a technológiával. De az autó teljesítménye mellett a megfelelő felszerelés is elengedhetetlen, ami garantálja a biztonságot és kényelmet minden versenyző számára. Az innovatív megoldások, amiket a versenyruházatok és felszerelések kínálnak, hozzájárulnak a maximális teljesítmény eléréséhez.
2026. 09. 20. 09:00
Megosztás:

Nőtt a lakossági eladósodás aránya Európában

Európa lakossága körében nőtt azok aránya, akik a megelőző fél év során hitelből fizették a számláikat. Több a késedelmes fizetés is, de a többség még biztos benne, hogy az alapvető kiadásokat megengedheti magának – állapította meg az Intrum nemzetközi követeléskezelő cég felmérésében, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 20. 08:05
Megosztás: