2016 első félévében tovább növekedtek a befektetések

Az idei év első hat hónapjában 38 befektetési projekt kapcsán született pozitív döntés a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) támogatásával, ami 27%-os növekedést jelent 2015 azonos időszakához képest. A sikeresen végigtárgyalt projektek eredményeként 8529 új munkahely jön létre és 1,33 milliárd eurónyi külföldi tőke érkezik az országba, ami megközelíti a 2015-ös egész éves 1,4 milliárd eurós volument. Az ágazatokat tekintve továbbra is a járműipar dominál az üzleti szolgáltató központok (SSC), és az élelmiszeripar előtt. A relációkat vizsgálva az USA-ból és Németországból érkezett a legtöbb beruházás.

2016 első félévében tovább növekedtek a befektetések

2016 első félévében tovább javultak a tavaly rekordévet záró HIPA eredményei: a sikeresen végigtárgyalt projektek száma elérte a 38-at. A pozitív projektek nyomán létrejövő munkahelyek számát illetően 37%-os emelkedés tapasztalható 2015 azonos időszakához viszonyítva, ami 8529 új állást jelent, míg a befektetési volumen egyedülálló 124%-os növekedéssel megközelíti a tavalyi egész éves értéket és eléri az 1,33 milliárd eurót, azaz közel 420 milliárd forintot.

 

A beruházások ágazati és relációs megoszlását tekintve megállapítható, hogy a dobogós helyeken a legtöbb, szám szerint 8 az Egyesült Államokból érkezett, Németország a második héttel, a magyar vállalatok ezúttal is a harmadik helyre kerültek 4 projekttel. Az ágazatok közül a járműipar 15, az üzleti szolgáltató szektor (SSC) 7, az élelmiszeripar pedig 5 projektért felel. A járműipar nemcsak a beruházások számában, hanem volumen (59,8%) és teremtett munkahely (43,2%) tekintetében is kiemelkedik az ágazatok közül.

 

A sikeresen végigtárgyalt 38 projektből 32, azaz több mint 80% újrabefektetés, vagyis Magyarországon már letelepedett vállalatok bővítése, hazai kapacitásainak fejlesztése. Ez az eredmény egy irányba mutat a kormány törekvéseivel és a HIPA utógondozási (after care) programjával, hiszen ezek a vállalatok nem viszik ki az országból a nyereségüket, hanem tőkét hoznak, és Magyarországon forgatják vissza profitjukat, további munkahelyeket és értéket létrehozva.

 

A beruházások földrajzi megoszlását vizsgálva szembetűnő a Budapesttől távolabb eső lokációk előretörése, hiszen a legtöbb (5) projekt Hajdú-Bihar megyét érinti, de Fejér, Komárom-Esztergom, Pest és Veszprém megye is 4-4 pozitív döntésben érintett. Ezen kedvező folyamatok további motorja lehet az év elején egyszerűsített egyedi kormánydöntésen alapuló (EKD) támogatási rendszer, hiszen a fővárostól távolodva egyre magasabb arányú állami támogatás adható a beruházásokhoz. Szintén a vidéki helyszínek befektetési szempontból még vonzóbbá tételét segíti a HIPA Befektetőbarát Település Programja, melynek célja a képzésen részt vevő települések felkészítése a befektetők professzionális fogadására. A közelmúltban lezárult programnak köszönhetően 34 település várhatja még felkészültebben a legnagyobb külföldi érdeklődőket is.

 

A befektetésösztönzés mellett a HIPA feladatai közé tartozik a hazai KKV szektor beszállítói szerepének támogatása és fejlesztése a hozzáadott magyar értékhányad növelés érdekében. Ennek keretein belül a HIPA beszállítói osztálya a 2016-os első félév során 1408 magyar potenciális beszállítót ajánlott ki, 31 nagyvállalati megkeresésre.

 

Nem csak a befektetésösztönzés és a KKV szektor beszállítói szerepének támogatásában volt sikeres az Ügynökség az idei év első félévében. A HIPA Beruházási Projektek Osztályának feladata, hogy sikeres együttműködéseket teremtsen a magyar vállalkozások és a pénzügyi, illetve szakmai befektetők között, azaz az objektív szűrési szempontoknak megfelelt projekteknek hazai- vagy külföldi befektetői forrást találjon. Az idei első félévben a portfólióból összesen 6 projekt kelt el, hozzávetőleg 234 millió euró volumenben. Ez a volumen jóval meghaladta a tavalyi teljes évet, amikor is 5 projekt került értékesítésre valamivel több, mint 120 millió euró értékben.

 

A hazai befektetési környezetet külföldön is egyre inkább elismerik: a szakmai körökben kiemelten tekintélyes fDi Magazine, a Financial Times csoport 2016-17-es befektetési melléklete szerint Budapest továbbra is a legvonzóbb kelet-európai városok top tízes listáján, valamint a legjelentősebb európai városok top tízes listájának három alkategóriájában is szerepel. Jelentős előrelépés ugyanakkor, hogy Budapesten kívül először került fel a kisebb városok toplistájára Győr, valamint a régiók között Közép-Magyarország és a Dunántúl is elismerésekben részesült.

 

A HIPA fontos szereppel bír a kormány stratégiai partnerségi programjának sikeres lebonyolításában is. Jelenleg 68 stratégiai együttműködési megállapodással rendelkezik a Magyar Kormány. 2016-ban három új céggel, az NNG Kft.-vel, a BT ROC Kft.-vel, és a Henkel Magyarország Kft.-vel írt alá megállapodást a Kormány. A 68 stratégiai partner több mint 200 ezer embernek ad munkát.

 

Ésik Róbert, a HIPA elnöke a sajtótájékoztatón kiemelte: további sikereket tartogathat a 2016 második féléve is, hiszen az ügynökség jelenleg is 169 aktív, döntés előtti minősítésű projektet kezel. Amennyiben ezen projektek a tárgyalási folyamatok végét követően a jelenleg ismert paraméterekkel valósulnak meg, úgy a beruházások által összesen 33 817 új munkahely jön létre, és ezáltal mintegy 4827,06 millió euró kerül befektetésre.

 

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: