2020-ban 5548,6 milliárd forint volt a költségvetés hiánya

A kormány szerint nem lehet pénzügyi akadálya annak, hogy bárki megfelelő egészségügyi ellátást kapjon, vagy a munkahelyét megtarthassa. Így a meghozott intézkedések következtében 2020 decemberében az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 2250,5 milliárd forintos hiánnyal zárt, a tavalyi egész éves deficit ezzel 5548,6 milliárd forint lett - erősítette meg pénteken kiadott részletes jelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).

Az uniós módszertan szerinti GDP-arányos államháztartási hiány 2020-ban várhatóan 9 százalék körül lehet - tette hozzá a PM. A központi költségvetés 4953,5 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 641,8 milliárd forintos hiánnyal zárta a tavalyi évet, az elkülönített állami pénzalapok 46,7 milliárd forintos többletet értek el.
   
A központi alrendszer 22 865,4 milliárd forint összegű bevételei 1323,1 milliárd forinttal, 6,1 százalékkal, a 28 414,0 milliárd forint összegű kiadásai pedig 5743,8 milliárd forinttal, 25,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat.
   
A kormány év végi forrásbiztosító intézkedései mintegy 1200 milliárd forint többletkiadással jártak. Az év végi intézkedések keretében a kórházi adósságrendezésre 44,5 milliárd forintot fordított a kormány. Ezen
 túl gazdaságvédelmi, oktatási-nevelési és egészségügyi célokat, kulturális tevékenységek finanszírozását szolgálták a decemberi intézkedések - közölte a PM.
   
Tavaly decemberben a költségvetés bevételei 23,0 százalékkal, a kiadások 111,3 százalékkal múlták felül az egy évvel korábbiakat.
   
2020 decemberében 664,8 milliárd forint uniós bevétel érkezett a költségvetésbe, így az egész évi uniós bevétel  1684,2 milliárd forintot tett ki, miközben uniós kiadások meghaladták a 2025,4 milliárd forintot.
   
2020-ban 614,7 milliárd forintot tettek ki a koronavírus-járványhoz kapcsolódó egészségügyi eszközbeszerzések. A jelentésből kiderül: társasági adó jogcímen a 2020-ban 406,5 milliárd forint bevétel realizálódott, 103,2 milliárd forinttal magasabb összeg az egy évvel korábbinál.
   
Általános forgalmi adóból 4669,0 milliárd forint bevétele keletkezett a költségvetésnek, ami az egy évvel korábbi bevételt 136,6 milliárd forinttal, 3,0 százalékkal múlta felül.
    

A jövedéki adóból származó 1196,0 milliárd forint tavalyi bevétel  19,6 milliárd forinttal - 1,7 százalékkal - volt magasabb az egy évvel korábbnál. A dohánytermékek után befolyt jövedéki adó 9,6 százalékkal nőtt, az üzemanyagok utáni 1,5 százalékkal csökkent az előző évhez képest.
   
A 2527,7 milliárd forint személyi jövedelemadó bevétel  volt 103,1 milliárd forinttal - 4,3 százalékkal - magasabb a bázisidőszakban befolyt összegnél.
   
A társadalombiztosítási alapok 5901 milliárd forint bevétele 5,9 százalékkal elmaradt az előző évitől azzal együtt is, hogy a költségvetési támogatásuk 3,8 százalékkal, 652 milliárd forintra nőtt.
   
A kiadási  oldalon a lakásépítési támogatásokra fordított 251,5 milliárd forint az előző évhez viszonyítva 60,3 milliárd forinttal több. A családi támogatásokra 2020-ban összesen 398,4 milliárd forintot fordítottak, 0,8 milliárd forinttal kevesebb, mint az előző évben.
   
A költségvetési szervek kiadásai mérlegsoron a 7380,9 milliárd forint kiadás jelent meg, 18,5 százalékkal több az előző évinél.  Ebből 201,5 milliárd forinttal, 3537,9 milliárd forintra nőtt a személyi juttatásokra és járulékokra kifizetett összeg, ami  tartalmazza az egészségügyi dolgozók részére az egyszeri, 500 ezer forint rendkívüli juttatás kifizetését. Ezenkívül 588,3 milliárd forint a külképviseletek igazgatásánál jelent meg, amiből a koronavírus-járványhoz kapcsolódó egészségügyi eszközbeszerzések 537,9 milliárd forintot tettek ki,  177,3 milliárd forint az Állami Egészségügyi Ellátó Központ kiadása volt amiből 123,1 milliárd forint a koronavírus-járványhoz kapcsolódó egészségügyi eszközbeszerzésekre kellett. A főként harckocsik és gyalogsági harcjármű beszerzésére és helikopterbeszerzésre kifizetett összeg 323,0 milliárd forint volt.
   
Az egyéb szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok soron szereplő kiadások között a PM jelentése egyebek mellett kiemelte  244,9 milliárd forint kifizetését a Turisztikai fejlesztési célelőirányzatból, 200,7 milliárd forintot a kiemelt közúti projektekre, 193,2 milliárd forint pedig a koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatásra. A Falusi Útalap programjaira 112,0 milliárd forint,  105,4 milliárd forint pedig  a nagyvállalati beruházások támogatására, 102,4 milliárd forint a nemzeti agrártámogatásokra, 96,5 milliárd forint a határon túli gazdaságfejlesztési programok támogatására, 94,2 milliárd forint a közúthálózat fenntartására és működtetésér jutott. A Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának felújítására 80,9 milliárd forint, a beruházás ösztönzési célelőirányzatból pedig 68,8 milliárd forint kifizetése történt meg, míg  50,3 milliárd forint az egészségipari vállalatok versenyképességének javítására szolgált.
   
A nettó kamatfizetése 16,4 százalékkal 980,5 milliárd forintra nőtt.
   
Az államadósság egy év alatt 7002,4 milliárd forinttal nőtt és 2020 végén 36 684,3 milliárd forintot tett ki. A forintadósság 4880,2 forinttal 29 237,3 milliárd forintra nőtt és az összes adósság 79,7 százalékát tette ki. a devizaadósság 2197,0 milliárd forinttal nőtt, amiből 547,0 milliárd forintot a forint gyengülése okozott.

Mínuszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Gyengüléssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken, a hét utolsó kereskedési napján.
2024. 04. 19. 10:30
Megosztás:

Eséssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Az európai és az amerikai határidős indexek a közel-keleti helyzet hatására negatív értéket mutatnak, így eséssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) is pénteken az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint. A BUX 441,01 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 65 674,41 ponton zárt csütörtökön.
2024. 04. 19. 10:00
Megosztás:

Gyengültek az ázsiai indexek

Gyengültek a vezető ázsiai tőzsdék pénteken, a térség irányadó tőzsdéje, a tokiói börze Nikkei225 indexe 2,53 százalékos csökkenéssel, 37 090 ponton zárt.
2024. 04. 19. 09:30
Megosztás:

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2024. 04. 19. 08:30
Megosztás:

Csökkent a Danone negyedéves bevétele

A Danone francia élelmiszer- és italgyártó bevétele éves szinten 2,5 százalékkal, 6,79 milliárd euróra csökkent az idei első negyedévben - áll a cég honlapján.
2024. 04. 19. 08:00
Megosztás:

Az OECD-ben stagnált az infláció februárban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban februárban átlagosan 5,7 százalék volt a fogyasztói árak éves növekedése ugyanúgy, mint januárban.
2024. 04. 19. 07:30
Megosztás:

Az év végén kaphat egy újabb lökést a hazai ingatlanpiac

A tavalyi és második felében és az idei év első negyedévében határozott élénkülés figyelhető meg a IV. és XV. kerületek ingatlanpiacán, mely legnagyobb részben a kedvezőbbé váló hitelkamatok eredménye. Az év végén, illetve a jövő év elején viszont újra nagyobb számban megjelenhetnek a befektetők is az ingatlanpiacon.
2024. 04. 19. 07:00
Megosztás:

Tovább erősítette nemzetközi pozícióját és milliárdos beruházásokkal zárta a 2023-as évet a BioTechUSA-cégcsoport

Emelkedő pályán maradt a nehéz gazdasági környezetben is a BioTechUSA-cégcsoport, amely tavaly az egy évvel korábbi rekordév magas bázisához képest is csaknem 15 százalékkal, 90,49 milliárd forintra növelte az árbevételét. Közel 5 milliárd forintot fordított beruházásokra, amelyből többek között több mint 1000 négyzetméter hasznos összterületű, négyszintes, modernebb és kényelmesebb szociális blokk épült Szadán, közel egymilliárd forint értékben üzembe helyezte automata raktárát, 45 új üzletet nyitott Európa-szerte és megvalósult óbudai régi irodaháza teljes felújítása is. A turbulens környezet ellenére a társaság pénzügyi helyzete tovább javult 2023-ban, miután az EBITDA-mutatója több mint 3,5 százalékkal 10,47 milliárd forintra nőtt.
2024. 04. 19. 06:30
Megosztás:

Már ragaszkodnak az otthoni munkavégzéshez a munkavállalók

Az otthonról dolgozó munkavállalók harmada teljesen a lakóhelyéről látja el feladatait, míg a második leggyakoribb opció a heti három nap home office – derült ki az Erste felméréséből. A koronavírus-járvány alatt még kötelező rossznak tekintett otthoni munkavégzés lehetősége ma már a bank kérdőívét kitöltők 93 százaléka szerint alapvető vagy nagyon fontos. A legtöbben azért szeretik a home office-t, mert rugalmas, valamint időt és pénzt is megspórolnak azzal, hogy otthonról dolgoznak.
2024. 04. 19. 06:00
Megosztás:

Hiába javult sokat a magyar termékenységi ráta, ez is kevés lehet

Habár európai összevetésben a magyar születési ráta különösen 2011-től 2022-ig felettébb kedvezően alakult, mégis fenyeget a társadalom elöregedésének veszélye. Ennek egyik oka a Bankmonitor szakértői szerint az, hogy a szülőképes korú nők száma (a Ratkó-unokák kiöregedésével) mostanra jelentősen csökkent. Ha pedig eleve kevés nő tud szülni, akkor a magas születési ráta is alacsony születésszámokhoz vezethet.
2024. 04. 19. 05:30
Megosztás:

Benzines és dízelautóra telik a magyaroknak, elektromosra nem

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint továbbra is a belső égésű motorok viszik a prímet, amely elsődleges oka a kedvezőbb árak terén keresendő. Az elmúlt 1 évben viszont az elektromos autók népszerűsége növekedett, és időközben mind hirdetésszám, mind telefonos érdeklődések tekintetében maguk mögött hagyták a hibrideket.
2024. 04. 19. 05:00
Megosztás:

Mivel magyarázható a munkaerőpiaci átrendeződés?

Miközben több mint 70 ezer állás betöltetlen ma Magyarországon, csaknem 100 ezer külföldi munkavállaló dolgozik az országban és több mint 200 ezer ember inaktív. Az elvándorlás és a külföldi munkavállalás évtizedes jelenség és a magyar gazdaságra egyértelműen negatív hatással van. Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni?
2024. 04. 19. 04:30
Megosztás:

Mérséklődött a fluktuáció, de nem hoz megkönnyebbülést

Országos szinten számottevően csökkent a munkavállalói fluktuáció, 28 százalékra mérséklődött tavaly, az egy évvel korábbi 33 százalékról. Azonban a vállalatok nem lélegezhetnek fel, mert ez az érték még mindig kétszerese az elfogadhatónak. A csökkenés pedig nem a munkaerőpiaci feszültségek enyhülésének köszönhető, hanem a múlt év gazdasági nehézségeinek és a munkaerőpiac átrendeződésének a következménye – állapítja meg a HR-Evolution idei országos fluktuációkutatása.
2024. 04. 19. 04:00
Megosztás:

Mivel fűtsön a magyar ember ha nem lesz gáz vagy az Unió betiltja a gázkazánokat?

A magyarországi háztartások jellemzően földgázzal fűtenek. A Központi Statisztikai Hivatal 2019-es adatai szerint az ország 2877 településén érhető el vezetékes földgáz. Az ellátottság 2000 és 2005 között 80%-ról 91%-ra emelkedett, azóta ez az arány lényegesen nem változott. A lakossági felhasználók 73%-a gázfűtést alkalmazott otthonaiban. A legmagasabb gázellátottsági arány Pest, Fejér és Csongrád-Csanád megyékben volt (83 és 81–81%), míg Komárom-Esztergom, Tolna és Baranya megyékben a legkisebb (46 és 54–54%).
2024. 04. 19. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer - aki átvált, jól járhat

Magyarországon új elektromos-áramtarifa-rendszer bevezetésén dolgozhatnak: előnyös lehet azok számára, akik hajlandóak áttérni? Jelenleg számos akadálya van a dinamikus áramtarifák magyarországi megvalósításának. Balogh József, egy energetikai szakértő a Pénzcentrum.hu oldalán elmondta, hogy többek között számos új okosmérő beszerzése szükséges, amelyek jelenleg hiánycikknek számítanak a piacon.
2024. 04. 19. 02:00
Megosztás:

Nők 40 éves nyugdíj - Változhat a nyugdíj pénzösszege?

Az öregségi teljes nyugdíjra életkorától függetlenül jogosult az a nő, aki legalább 40 év jogosultsági idővel rendelkezik, és a nyugdíj megállapításának kezdő időpontjában az általános szabályok szerint biztosítással járó jogviszonyban nem áll. Jó, jó, ezt mindenki tudja, de...
2024. 04. 19. 01:00
Megosztás:

Ezentúl naponta frissülnek az anomália-előrejelzések

Mostantól naponta frissülnek a heti csapadék- és hőmérsékleti anomália-előrejelzések a met.hu oldalon - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján csütörtökön.
2024. 04. 19. 00:40
Megosztás:

Beindult a visszaszámlálás: már csak 9 nap maradt megvenni ezt a kriptót

A Solana alapú szenzációs, több millió dolláros, új és „420 barát” mém érme projekt, a Slothana (SLOTH) egy időzítőt jelentetett meg a weboldalán. Az óra visszaszámol a projekt előértékesítésének április 29-i végéig, így a Slothana rajongóknak már csak 9 napjuk maradt arra, hogy csatlakozzanak az előértékesítéshez.
2024. 04. 19. 00:01
Megosztás:

Ismét csökkent az építőipari termelés az EU-ban

Éves összehasonlításban csökkent az euróövezet és az Európai Unió építőipari termelése februárban - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.
2024. 04. 18. 23:30
Megosztás:

Növelte árbevételét és eredményét a Bosch csoport

A Bosch csoport 2023-ban növelte árbevételét és eredményét, sikeresen folytatja növekedési stratégiáját - emelte ki csütörtökön Stefan Hartung, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának elnöke a vállalat éves eredményeit ismertetve.
2024. 04. 18. 23:00
Megosztás: