Augusztus 24-én indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió - újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak - közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Augusztus 24-én indul a megújult Kossuth Rádió

A közlemény szerint tizenhat év pártpropagandává züllesztés és egy rövid átmenet után hétfőtől ismét hallhatóak a nemzeti főadó műsorai. Az elmúlt másfél hónapban - hallgatók tízezreinek örömére - napi 24 órában sugárzott hangjátékok, időtálló, emblematikus beszélgetések után augusztus 24-én, hétfőn hajnali fél 5-kor megszólaló Rákóczi-induló az új közszolgálati adó indulását jelzi.

"Műsorstruktúránk folyamatosan frissül. Megőrizzük, amit érdemes, elbúcsúzunk attól, ami már megfáradt" - fogalmazott Kerényi György csatornaigazgató, aki 2006 és 2010 között már újrabrandingelte a Kossuth Rádiót, ami aztán 2010 után elvesztette közszolgálatiságát és pártrádióvá vált.

A hírek, hírműsorok és néhány fontos műsorsáv már most teljesen megújul. Több új műsor podcastként is elérhető lesz, de megszólal a régi Sokol rádión is."Híreink igazak, történeteink hitelesek, vendégeink hozzáértőek lesznek"- tette hozzá az adó vezetője, aki több tapasztalt újságírót hívott a megújuló rádiós közszolgálatba.

A két főszerkesztő-helyettes Bogár Zsolt és Magyari Péter, utóbbi szombatonként 9-től az elmúlt 16 (sőt, az elmúlt 36) év zűrös ügyeit bemutató műsort is indít Nyílt titok címmel. Ebben tényfeltáró riporterként Báthory Róbert és Kovács Áron dolgozik. Magyari Péter Világrend című új külpolitikai elemző műsora is debütál augusztus 29-én fél 1-től.

A reggeli hír és információs műsort, a Felkelőt, a Krónikákat és napi közéleti háttérműsorokat Benyó Rita, Hatvani Tóth Erika, Tatár Tímea és Teszári Nóra vezetik. A szerkesztők Farkas György, Illisz László, Király István Dániel és Kiss Gábor lesznek. A hírműsorokba visszatér, illetve érkezik Dercsényi Dávid, Fórizs Mátyás, Kovács Anna, Papp Roland és Sipos Ildikó. A hírszerkesztőséget Fazekas Pálma vezeti.

A délutáni sávban kapott helyet a közéleti aktualitásokat női látószöggel feldolgozó Necces. Az élő műsor két házigazdája, Orosz Csilla és Sashegyi Zsófia lesz.

Vasárnap reggel két új, a határon túli magyarokkal és a hítéleti kérdésekkel foglalkozó műsor jelentkezik. A hétkor induló Anyanyelve még mindig magyar címűt csak határon túl dolgozó újságírók készítik Rácz Vince, a pozsonyi közszolgálati adó, a Pátria Rádió munkatársa vezetésével. Hetedik nap címmel Laborczi Dóra, egyházi kérdésekkel foglalkozó újságíró hitéleti műsora lesz hallható a Kossuth Rádióban.

A kulturális tartalmak is megújulnak, jóval több műsoridőt kapnak, ahogy a hangjátékok is. A kulturális rovat új vezetője Bödő Anita. Doktor Kossuth címmel napi egészségügyi, A Föld marad címmel napi zöld műsorsáv is indul.

Új tartalom és új hangzás - de a legfontosabb, hogy a megújult Kossuth Rádió augusztus 24-től újra mindenkié! - zárul a közlemény.


Nőtt az MVM Zrt. első féléves nyeresége

Az MVM Zrt. 221,8 milliárd forintról 282,3 milliárd forintra növelte az első féléves adózott eredményét éves összevetésben - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett kibocsátói tájékoztatóban.
2026. 09. 14. 20:30
Megosztás:

Újabb történelmi csúcson a dízel és a fűtőolaj ára Szlovéniában

Ismét emelkednek a szabályozott üzemanyagárak kedden Szlovéniában: a dízel literje 5,2 eurócenttel, a fűtőolajé 5,8 centtel drágul, miközben a benzin ára is több mint öt centtel nő.
2026. 09. 14. 20:00
Megosztás:

Heti 6,5 órát nyernek az AI-val a magyar szoftverfejlesztők

A magyar szoftverfejlesztők 82 százaléka már naponta használ mesterséges intelligencián alapuló eszközöket, amelyekkel átlagosan heti 6,5 munkaórát takarítanak meg. A fejlesztők több mint háromnegyede (77%) érzékel termelékenységnövekedést, 71 százalékuk pedig vállalati versenyelőnyt lát az AI alkalmazásában. A technológia gyors terjedése a munkaerőpiaci elvárásokat is átalakítja: öt év múlva az AI-rendszerek irányítása, a kritikus gondolkodás és a rendszertervezés jóval fontosabb lehet a manuális kódírásnál – derül ki a Strand Partners 500 magyar szoftverfejlesztő megkérdezésével, az Amazon Web Services (AWS) megbízásából készített DevHorizon Hungary 2026 kutatásából.
2026. 09. 14. 19:30
Megosztás:

Több mint 620 millió forint munkavédelmi bírságot szabott ki a munkavédelmi hatóság az első fél évben

Az első fél évben 80 súlyos munkabaleset történt, amelyek közül 33 halálos volt, 31 életveszélyes sérüléssel járt; a munkavédelmi hatóság hat hónap alatt több mint 620,6 millió forint munkavédelmi bírságot szabott ki - közölte a Szociális és Családügyi Minisztérium hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 14. 19:00
Megosztás:

Kiemelt agrárpolitikai cél a méhészek támogatása

Kiemelt agrárpolitikai cél a méhészek támogatása, jövőjüket a minőségi méz tisztességes versenyfeltételeit megteremtő szabályok biztosíthatják - írta a Facebook-oldalán az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) hétfőn.
2026. 09. 14. 18:30
Megosztás:

A Hunguest új szállodaüzemeltető leányvállalatot hozott létre

Pannon Hospitality Kft. néven 100 százalékos tulajdonú leányvállalatot alapított a Hunguest Szálláshelyszolgáltató Zrt., az új cég a felcsúti Hotel Pancho üzemeltetését fogja ellátni, a kőszegi Hotel Benedict üzemeltetését pedig lezárják - közölte az OPUS GLOBAL Nyrt. a tőzsde honlapján hétfőn.
2026. 09. 14. 18:00
Megosztás:

Hibrid erőművet helyez üzembe az Alpiq Csepelen

Átadták az Alpig Magyarország legújabb fejlesztését a csepeli erőmű területén hétfőn, a gázmotoros, hibrid erőművi blokk kialakítására 23 milliárd forintot fordított a vállalat.
2026. 09. 14. 17:30
Megosztás:

Az orosz olajfinomítók elleni támadások leállítására kérte Donald Trump Volodimir Zelenszkijt

Az oroszországi olajfinomítók elleni támadások leállítására kérte Donald Trump amerikai elnök Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt a magas dízelárak miatt.
2026. 09. 14. 17:00
Megosztás:

Sorra döntik a rekordokat a hitelfelvételben a magyarok, ebből a kölcsönből mégis kevesebb fogy

Hiába vettük a tévéket a labdarúgó vb-re és a légkondikat a nyár extra hőség idején, az áruhitelekből mégis kevesebb fogyott 2026 első hét hónapjában – számolta ki a BiztosDöntés.hu. Ebben a személyi kölcsönöknek is szerepe lehet, hiszen már online is igényelhetők, nagyon rövid idő alatt megkaphatók, ezért sok ügyfelet elcsábíthatnak az áruhitelektől.
2026. 09. 14. 16:30
Megosztás:

Az árrésstoprendszer megszüntetését sürgeti a FruitVeB

Az árrésstoprendszert haladéktalanul meg kell szüntetni, mert kedvezőtlenül hat a zöldség- és gyümölcságazatra, az infláció csökkentéséhez pedig nem járult hozzá - olvasható a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet hétfői közleményében.
2026. 09. 14. 16:00
Megosztás:

Három megye harmincnyolc településén gyérítik a héten a szúnyogokat

Három megye harmincnyolc településén gyérítik a héten a szúnyogokat: a kezeléseket a települések lakott területein az esti, éjszakai órákban földi permetezéssel, platós gépjárműre rögzített berendezéssel végzik el a szakemberek - közölte a katasztrófavédelem hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 14. 15:30
Megosztás:

Új vezető a Mentőszolgálat élén

Constantinovits Miklós oxyológust és sürgősségi szakorvost nevezi ki az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) élére Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.
2026. 09. 14. 15:00
Megosztás:

Eurókötvény kibocsátását tervezi a Mol Nyrt.

A Mol Nyrt. legfeljebb 500 millió euró értékű eurókötvény kibocsátását tervezi - közölte a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2026. 09. 14. 14:30
Megosztás:

Drágul a benzin és a dízel Horvátországban

Literenként hat centtel emelkedik a benzin és a dízel legmagasabb kiskereskedelmi ára keddtől Horvátországban - közölte a horvát kormány hétfőn.
2026. 09. 14. 14:00
Megosztás:

Harmadik hónapja csökkent az építőipar teljesítménye júliusban

Júliusban az építőipari termelés volumene a nyers adatok alapján, valamint munkanaptényezővel kiigazítva egyaránt 12,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Júliusban már harmadik hónapja csökkent az ágazat teljesítménye - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 09. 14. 13:30
Megosztás:

A német vállalatok többsége már használ mesterséges intelligenciát

Németországban a legalább 20 alkalmazottat foglalkoztató vállalatok 57 százaléka használ már mesterséges intelligenciát (MI), csaknem háromszor annyi, mint két évvel ezelőtt - derül ki a Bitkom digitális ágazati szövetség 603 vállalat megkérdezésével készült reprezentatív felméréséből.
2026. 09. 14. 13:00
Megosztás:

A dán jegybank figyelmeztet: a stabilcoinok a pénzügyi rendszerre is hatással lehetnek

A stabilcoinok használata egyelőre alig érzékelhető Dániában, a jegybank mégis arra figyelmeztet, hogy egy gyors terjedés idővel már a fizetési rendszerre, a bankokra és akár a monetáris politika működésére is hatással lehet. A Danmarks Nationalbank szerint különösen akkor nőhetne meg a kockázat, ha a dán gazdaságban szélesebb körben terjednének el külföldi devizához – mindenekelőtt az amerikai dollárhoz – kötött digitális tokenek.
2026. 09. 14. 12:30
Megosztás:

Hamis hatósági kérésre adott ki Bitcoin-adatokat a Revolut

A Revolut ügyfélazonosító adatokat, személyes dokumentumokat és teljes tranzakciós előzményeket – köztük Bitcoin-tranzakciókhoz kapcsolódó információkat – adott át egy olyan megkeresésre, amelyről később kiderült, hogy nem valódi hatósági kérés volt. A különösen érzékeny esetben a csaló kommunikáció egy hivatalos kormányzati szerv valódi e-mail-domainjéről érkezett, ezért a megkeresés átment a technikai hitelesítési ellenőrzéseken.
2026. 09. 14. 11:30
Megosztás:

A miniszterelnök felszólalásával kezdődik a parlament ülése

Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik hétfőn az Országgyűlés kétnapos ülése.
2026. 09. 14. 11:00
Megosztás:

Csaknem 350 ezer lappal csökkent a papírfelhasználás a vámszakterületen

Egy év alatt 886 ezerről 537 ezer lapra csökkent a papírfelhasználás a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vámszakterületén, ami csaknem 40 százalékos megtakarítást jelent - közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 14. 10:30
Megosztás: