2024-ben megjelennek Angela Merkel emlékiratai

Angela Merkel volt német kancellár politikai emlékiratai 2024-ben jelennek meg - közölte csütörtökön a kötet kiadója, a kölni Kiepenheuer & Witsch (KiWi).

2024-ben megjelennek Angela Merkel emlékiratai

Közleményük szerint a kötet 2024 őszén jelenik meg, és kiadására a KiWi az egész világra kiterjedő jogot szerzett. Angela Merkel első könyve "fontos nemzetközi kortörténeti dokumentum" lesz, egy olyan politikus döntéseinek hátterét és mozgatórugóit világítja meg, aki kancellárként "drámai válságokon vezette át az országot", és "egyedülálló módon alakította a német és a nemzetközi politikai és társadalmi folyamatokat" - húzta alá Kerstin Gleba, a kiadó vezetője.

A közleményben idézték Angela Merkelt, aki kiemelte, hogy legközelebbi munkatársával, a mellette 1992 óta irodavezetőként dolgozó Brigitte Baumann-nal dolgozik a köteten, amelyben politikai pályafutása legfontosabb helyzeteire és döntéseire "reflektál".

Angela Merkel 16 évi kormányzás után, tavaly decemberben adta át hivatalát az új kancellárnak, Olaf Scholznak, és azóta igen ritkán jelenik meg a nyilvánosságban.

A KiWi a német nyelvterület egyik legrangosabb könyvkiadója, szakterülete a kortárs szépirodalom, a szórakoztató irodalom és az ismeretterjesztés. Olyan világhírű alkotók köteteit adja ki németül, mint például Jonathan Safran Foer, Nick Hornby, J.D. Salinger és Zadie Smith.


Nemzetközi rendfenntartó erők léphetnek be a Gázai övezetbe

Az izraeli biztonsági kabinet vasárnap jóváhagyta az úgynevezett nemzetközi stabilizációs erő (International Stabilization Force - ISF) korlátozott gázai telepítését egy kísérleti program keretében - jelentette az izraeli katonai rádió.
2026. 07. 26. 22:00
Megosztás:

A spanyol kormányfő szerint "még nehéz órák" várhatók

"Még nehéz órák" és kemény munka várható, de az éjszaka pozitívan telt az ország középső részén tomboló erdőtüzek megfékezésére tett erőfeszítések szempontjából - hangsúlyozta Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök a Navaluenga településen felállított parancsnoki központban tett látogatását követő sajtótájékoztatón vasárnap.
2026. 07. 26. 21:00
Megosztás:

Rekordot döntött a szlovén idegenforgalom, a hegyvidék volt a legnépszerűbb júniusban

Rekordot döntött a szlovén idegenforgalom júniusban: a vendégéjszakák száma ebben a hónapban először haladta meg a kétmilliót, a forgalom legnagyobb részét a hegyvidéki üdülőhelyeken regisztrálták - írták vasárnap szlovén lapok a statisztikai hivatal adataira hivatkozva.
2026. 07. 26. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 30. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 07. 26. 18:00
Megosztás:

Újabb hőhullám várható a jövő héten

Újabb hőhullám várható a jövő héten: a hét elején még 30 Celsius-fok körül alakul a csúcshőmérséklet, de a hét második felétől a derült, száraz időben már jellemzően 33-38 fok között alakul a hőmérséklet napközben, és a hajnalok is egyre kevésbé hoznak felfrissülést - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 07. 26. 16:00
Megosztás:

Elindult a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság 2030 Megújulási Program előkészülete

Elindult a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) 2030 Megújulási Program előkészülete a szociális területek vonatkozásában - osztotta meg Tóth Kinga Dóra szociális, család- és idősügyi államtitkár írásában, amelyet Kátai-Németh Vilmos szociális- és családügyi miniszter osztott meg közösségi oldalán vasárnap.
2026. 07. 26. 15:00
Megosztás:

Karácsony Gergely ismertette a Népliget fejlesztési terveit

Üdvözli a Planetárium felújítását és ismertette a Népliget fejlesztési terveit Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere vasárnap délelőtt Facebook-oldalán.
2026. 07. 26. 14:00
Megosztás:

Jamaica kiadta az Egyesült Államoknak a Covid-csalások körözési listájának élén szereplő bűnözőt

A jamaicai hatóságok kiadták az Egyesült Államoknak egy több tíz millió dolláros csalás vádlottját, a Covid-forrásokkal való visszaélések körözési listájának élén álló bűnözőt - közölte Kash Patel, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szombaton.
2026. 07. 26. 13:00
Megosztás:

Bezár a BitMart kriptotőzsde: fontos határidők jönnek

A BitMart bejelentette, hogy fokozatosan leállítja kriptotőzsdei szolgáltatásait. A platform nem egyik napról a másikra tűnik el, de a regisztrációk, befizetések és kereskedési funkciók kivezetése már megkezdődött. A felhasználók számára most az a legfontosabb, hogy időben lezárják pozícióikat, visszaváltsák lekötött eszközeiket, és biztonságosan kiutalják kriptovalutáikat.
2026. 07. 26. 12:00
Megosztás:

Új úton próbálkozik a Wise az amerikai banki engedélyért

A Wise új kérelmet készül benyújtani egy amerikai országos trust banki engedély megszerzésére, miután az Egyesült Államok pénzügyi felügyelete megfelelési és vezetési hiányosságokra hivatkozva elutasította a vállalat első beadványát. A nemzetközi pénzátutalási szolgáltató ezúttal a fizetési stabilcoinokra létrehozott GENIUS Act szabályozási keretére támaszkodna, miközben hangsúlyozza: jelenlegi amerikai szolgáltatásai változatlanul működnek tovább.
2026. 07. 26. 11:00
Megosztás:

A GDP-ről, a külkereskedelemről, és a szálláshelyekről is közölnek adatokat a jövő héten

A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a bruttó hazai termékről (GDP), a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, a külkereskedelemről, a lakásépítésekről és az ipari termelői árakról is közöl adatokat.
2026. 07. 26. 10:00
Megosztás:

Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 143 471,05 ponton zárt, 1,77 százalékkal magasabban, mint az előző héten.
2026. 07. 26. 09:00
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai

Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 07. 26. 07:00
Megosztás:

Már mindenki leírja az Ethereumot? Korábban éppen ez indította el a nagy emelkedéseket

Az Ethereum (ETH) piaci hangulata ismét rendkívül pesszimistává vált – immár harmadszor egy hónapon belül. A Santiment elemzőcég szerint a korábbi két hasonló időszakot jelentős árfolyam-emelkedés követte, ezért a mostani borúlátás akár újabb fordulat előjele is lehet.
2026. 07. 26. 06:00
Megosztás:

A tejpiaci válság kezelésére kamattámogatást hirdetett az agrágminiszter

A tejpiaci válsághelyzet kezelése érdekében 100 százalékos, illetve 70 százalékos mértékű kamattámogatást hirdetett meg a tejhasznúszarvasmarha-tenyésztéssel foglalkozó gazdaságok és a tejfeldolgozó vállalkozások likviditási, jövedelmezőségi helyzetének javítása érdekében Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a friss Magyar Közlönyben megjelent rendeletében.
2026. 07. 26. 05:00
Megosztás:

Meddig marad zárva a Hormuzi-szoros? Egy elemző szerint 2027-ig is elhúzódhat a válság

A Kpler árupiaci elemzőcég szerint a Hormuzi-szoros teljes újranyitása akár 2027-ig is késhet, ami tartósan magas olajárakat eredményezhet. Matt Smith, a vállalat vezető elemzője a CNBC-nek nyilatkozva azt mondta, hogy a közel-keleti konfliktusban egyelőre nem látszik a rendezés lehetősége.
2026. 07. 26. 04:00
Megosztás:

Kevesebb antibiotikum és környezetterhelés, kisebb járványkockázat: ezért számít az állatjólét

A magasabb állatjóléti követelményekkel szemben gyakran az az ellenérv hangzik el, hogy a tágasabb férőhely, a több mozgás és a hosszabb nevelési idő növeli az állattenyésztés takarmány- és területigényét. Berezvai Zombor, a Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint ez azonban csak a mérleg egyik oldala. A zsúfolt, nagyüzemi tartás nagyobb antibiotikum-felhasználással, koncentrált trágyaterheléssel és a fertőző betegségek gyorsabb terjedésével is együtt járhat. Ha ezeket a következményeket is figyelembe vesszük, az állatok jóléte már nem a fenntarthatóság ellenfelének, hanem bizonyos esetekben annak egyik feltételének látszik.
2026. 07. 26. 03:00
Megosztás:

Elfogadták a törvényt! Korhatár előtti nyugdíj lehetséges módjai Magyarországon

Nyugdíj korhatár előtti nyugdíjazás lehetőségei Magyarországon 2026-ban.
2026. 07. 26. 02:00
Megosztás:

Külön élnek? Egy fillért sem örökölhet!

Sokan biztosra veszik, hogy az elhunyt gyermekei mellett a házastárs minden esetben törvényes örökös. A valóság azonban ennél jóval összetettebb. Bizonyos körülmények között ugyanis a férj vagy a feleség nem jogosult örökségre – és nem kizárólag akkor, ha erről végrendelet rendelkezik.
2026. 07. 26. 01:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok eltörli a szerb árukra kivetett 35 százalékos vámot

Az Egyesült Államok megszünteti a szerb termékekre kivetett 35 százalékos vámot, amely jelentősen érintette a szerb exportot és az abból származó bevételeket - jelentette be Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök.
2026. 07. 26. 00:05
Megosztás: