2025-re elképzelhetetlen lesz drón nélkül agrárvállalkozás

Az építőipar, a rendvédelem és a biztonságtechnikai területek mellett ma már az agráriumban is egyre nagyobb népszerűségnek örvend a drónozás. A tendenciát jól szemlélteti, hogy míg becslések szerint néhány évvel ezelőtt a mezőgazdasági vállalatok körülbelül 80 százaléka elzárkózott a technológiától, ma már 80 százalék nyitott arra. Török Gyula drónszakértő arról beszélt, az eszközök felhasználása az agráriumban a multispektrális mérésektől a vadállomány megfigyeléséig szerteágazó, és az elvégzendő feladatoktól függően a megtérülési idejük rendkívül gyors. Mint fogalmazott, 2025-re aligha lesz a szegmensben olyan cég, ahol nem alkalmaznak drónt.

2025-re elképzelhetetlen lesz drón nélkül agrárvállalkozás

Folyamatosan javul a magyarországi drónpiac helyzete, hazánkban nemcsak a kínálat, hanem a technológiához szükséges szaktudás is kimagasló az Európai Unió többi tagállamához képest. A másik oldalon a kereslet is élénkül: míg néhány évvel ezelőtt az agrárvállalatok 80 százaléka hallani sem akart a modern és hatékony megoldásról, ma már 80 százalék nyitott arra. Igaz, a napi szintű gazdálkodásba bevezetett eszközök száma egyelőre alacsony.

Török Gyula, az ABZ Drone ügyvezető-tulajdonosa arról beszélt, az agráriumban is számtalan területen lehet bevetni a drónokat.

„A legnépszerűbb felhasználási mód az úgynevezett monitoring. Multispektrális mérésekkel növényállapot-elemzéseket lehet végezni, ezáltal egyszerű detektálni a különféle betegségeket. A drónos permetezés szintén egyre elterjedtebb, a gazdákra az időjárási körülmények is nagy nyomást helyeznek, hogy térjenek át erre a módszerre. Bár Magyarországon még nem, Nyugat-Európában már jellemző az is, hogy a vadállomány megfigyelésére, számlálására és mentésére alkalmazzák a drónokat, de emellett földmérést és területszemlézést is rendkívül hatékonyan végre lehet hajtani a technológiával” - sorolta a szakember a teljesség igénye nélkül.

Rövid megtérülési idő

Mint mondta, a technológia a legkisebb agrárvállalkozásoktól a multikig mindenki számára elérhető, ráadásul a várható pályázatok meg is könnyíthetik majd az eszköz- és szoftverbeszerzést. Erre meglátása szerint szüksége is lesz mindenkinek, mert 2025-re elképzelhetetlen lesz egy olyan mezőgazdasági cég, ahol nem alkalmaznak drónt valamely munkafolyamatban.

Török Gyula kérdésre válaszolva arról is szót ejtett, a drónok a munkagépekhez viszonyítva kifejezetten olcsók, és az elvégzendő feladat típusától függően rövid megtérülési idővel lehet számolni. Példaként említette, hogy 100 hektárnyi táblának a növényvédelmi kezelése kétmillió forintba is kerülhet, de ha a multispektrális mérés azt mutatja, hogy elég a 15 százalékára kijuttatni a permetet, akkor 300 ezer forintból is meg lehet azt oldani.

Megjegyezte, a megtérülési idő függhet még az adott gazdaság vezetőjétől illetve attól is, hogy mennyire veszik komolyan a precíziót.

150 órás tanfolyamon magas szinten elsajátítható a drónkezelés

Az ABZ Drone ügyvezető-tulajdonosa úgy fogalmazott, a szakemberek képzésének ideje is változó.

„Egy kis drónos repülés egy 4-5 napos tanfolyammal elsajátítható, de a permeteződrónok esetében már 150 aktív órát kell ahhoz eltölteni, hogy valaki képes legyen a kezeléseket hibátlanul és felelősségteljesen megvalósítani. Vállalatunknál az eszközöket csak oktatást követően veszik át ügyfeleink, gyakorlatorientált képzéseinkkel is elősegítve, hogy a lehető legjobb és legbiztonságosabb legyen a repülés a légi forgalomra tekintettel is” – értékelt.

Török Gyula kiemelte, az ABZ Drone nagy hangsúly fektet arra, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű eszköz álljon partnereik rendelkezésére, de Magyarországon általánosságban hiány van a raktárkészletből a dinamikus keresletnövekedés miatt.

A cégnél egyedi igény szerint drónfejlesztésben is részt tudnak venni. A megvásárolt eszközöket minden esetben integrálják a gazdaságba, kiemelkedő szervizhátterük, support és cseregép szolgáltatásuk pedig biztosítja, hogy minden egyes nap zökkenőmentesen lássák el feladataikat a drónok.

94%-ra emelte részesedését a Gloster a P92-ben

A Gloster bejelentette, hogy a korábban megkötött akvizíciós ügylet lezárult, melynek keretében a P92-ben eddig meglévő többségi (51%) részesedése 94%-ra emelkedett.
2025. 07. 10. 16:30
Megosztás:

Fontos lesz augusztus első napja

A rézre kiszabott vám 50%-os mértékét már megtudtuk korábban, azonban Donald Trump bejelentette, hogy augusztus 1-jétől lép érvénybe a határozat.
2025. 07. 10. 16:00
Megosztás:

A SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus mozgatórugója – idén májusban közel 10%-kal többet költöttek a SZÉP-kártyákról tavalyhoz képest

A kormány azon dolgozik, hogy a magyar családok anyagi helyzete folyamatosan javuljon, így minél többet költhessenek és utazhassanak.
2025. 07. 10. 15:30
Megosztás:

Új korszak kezdődik a magyar konténerlogisztikában

A magyar intermodális árufuvarozás történetének egyik jelentősebb technológiai beruházása valósult meg a csepeli Szabadkikötőben: megérkezett az a nagyteljesítményű, trimodális konténerrakodó bakdaru, amely új szintre emeli a vasúti, közúti és vízi logisztikai műveletek hatékonyságát.
2025. 07. 10. 15:00
Megosztás:

Formabontó szaniter változtatná meg a vízhasználati szokásokat

Egy svájci gyártó és Yves Béhar formatervező új típusú mosdót fejlesztett, amely szokatlan kialakításával és működésével szakít a hagyományos megoldásokkal. A víz nem csapból érkezik, hanem egy felső nyílásból indul, és spirálszerű pályán folyik a lefolyóba. A szerkezet célja a vízfogyasztás csökkentése és az élményszerű használat előtérbe helyezése.
2025. 07. 10. 14:55
Megosztás:

Jó befektetés még mindig az Unicredit részvénye

Az idei évben jelentős európai felülteljesítés volt eddig megfigyelhető a részvénypiacokon. Ezen belül is kiemelkedő a bankok helyzete, melyek átlagosan 30%-ot emelkedtek és ezzel a legjobban teljesítő iparágnak számítanak.
2025. 07. 10. 13:30
Megosztás:

Hogyan kereshetünk hatékonyan munkát 2025-ben?

A munkaerőpiacon jelenleg több területen is kimagasló az álláshirdetésekre beérkező jelentkezések száma. Egy-egy pozícióra rövid időn belül nagyszámú pályázat érkezik, így egy jól célzott, az adott pozícióhoz illeszkedő önéletrajz kulcsszerepet játszik a sikeres kiválasztásban. A tömeges, nem célzott pályázatok ritkán hoznak eredményt – ezzel szemben már néhány tudatos lépéssel jelentősen növelhetjük esélyeinket a kiválasztási folyamatban. De mitől lesz igazán hatásos egy pályázat, és hogyan emelkedhetünk ki már az első szűrésnél?
2025. 07. 10. 13:00
Megosztás:

Javuló eredmények: felfelé módosította várakozásait a Mapei Kft.

Stabil bővüléssel zárta a 2025-ös év első félévét a Mapei Kft., az árbevétel 9,4 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. A vállalat ennek hatására felfelé módosította év végi prognózisát, és egyre erősebb bizalommal tekint az év második felére, különösen az új Otthon Start Program várható hatásaira építve.
2025. 07. 10. 12:30
Megosztás:

Budapest vagy az agglomeráció? Az árak újra mozgásba hozták a vevőket

Az elmúlt hónapokban ismét megélénkült az agglomeráció iránti kereslet. A fővárosban elszálló árak, a családi házas kínálat vonzereje sokakat terel vissza a Budapest környéki településekre. Ugyanakkor az árakat tekintve nem túl nagy az eltérés a főváros peremkerületei és a közvetlenül mellettük fekvő agglomerációs települések között.
2025. 07. 10. 12:00
Megosztás:

Korrupcióellenes intézkedéscsomagot jelentett be a spanyol kormányfő

Tizenöt pontból álló korrupcióellenes intézkedéscsomagot jelentett be a spanyol miniszterelnök szerdán a madridi parlamentben.
2025. 07. 10. 11:30
Megosztás:

Fedezd fel a rozmaringolaj hajápoló erejét!

Sokan keresnek természetes megoldásokat, amikor hajproblémáikkal szembesülnek, és a rozmaringolaj éppen ilyen jellegű megoldást kínál. Talán meglepő lehet, hogy a konyhában is megtalálható fűszer növényi esszenciája képes javítani hajunk egészségét, mégis, egyre többen tapasztalják ennek előnyeit. Miért különleges ez az olaj? Hogyan segíthet a hajnövekedés elősegítésében és milyen további hasznos hatásai lehetnek?
2025. 07. 10. 11:00
Megosztás:

Új szintre lép az ausztrál digitális jegybankpénz: indul a Project Acacia

Miközben a világ központi bankjai egyre inkább vizsgálják a digitális jegybankpénzek (CBDC-k) szerepét a pénzügyi rendszerben, Ausztrália most konkrét lépéseket tesz a megvalósítás irányába. A Reserve Bank of Australia (RBA) bejelentette, hogy elindítja a „Project Acacia” elnevezésű kezdeményezést, mely során valódi pénzügyi eszközökkel és partnerekkel tesztelik a digitális valuta felhasználási lehetőségeit — kifejezetten a nagykereskedelmi piacok számára.
2025. 07. 10. 10:30
Megosztás:

Enyhültek az inflációs félelmek

A piacok által várva várt tegnapi 10 éves kötvényaukció jól sikerült az USA-ban: erős volt a kereslet, ami mérsékelte a finanszírozással kapcsolatos aggodalmakat.
2025. 07. 10. 10:00
Megosztás:

A Fed jegyzőkönyve idénre kamatcsökkentést valószínűsít

A Wall Street-i részvényindexek is emelkedéssel zárták a napot, amit elsősorban a technológiai szektor vezetett. A NASDAQ 0,95%-kal, az S&P 500 0,61%-kal, míg a Dow 0,49%-kal erősödött. A pozitív hangulat részben annak volt köszönhető, hogy a Fed júniusi ülésének jegyzőkönyve szerint a döntéshozók többsége az év későbbi szakaszában kamatcsökkentést tart valószínűnek, miközben Trump elnök vámintézkedéseinek inflációs hatásait „átmenetinek vagy mérsékeltnek” ítélték.
2025. 07. 10. 09:30
Megosztás:

Trump vámfenyegetései fokozzák a feszültséget, mégis szárnyaltak az európai tőzsdék

Donald Trump amerikai elnök újabb vámintézkedéseket jelentett be: az Egyesült Államok akár 50%-os vámot is kivethet az importált rézre, és hamarosan hasonló lépések várhatók a félvezetők valamint a gyógyszeripari termékek esetében is. A rézre vonatkozó vám célja az amerikai bányászat és ipar védelme.
2025. 07. 10. 09:00
Megosztás:

Ez történt a forinttal csütörtök reggelre

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 07. 10. 08:30
Megosztás:

Veszélyes kriptovaluta átverések burjánzanak a stabilcoin-láz közepette

Miközben a világ figyelme a digitális eszközök és a stabilcoinok (stablecoin) körüli technológiai versenyre szegeződik, Kínában egyre komolyabb aggodalom övezi a csalárd kriptós befektetési sémákat. A pekingi internetes pénzügyi szövetség friss figyelmeztetése szerint a „stabil” digitális valuták burjánzó népszerűsége újraéleszti a régi trükköket: csalók magas hozamokat ígérnek, miközben piramisjátékokat működtetnek. A figyelmeztetés nemcsak a kínai befektetőknek szól — a stabilcoinpiac robbanásszerű növekedése globális szabályozási versenyt indított el.
2025. 07. 10. 08:00
Megosztás:

Otthon Start Hitel 3%-os kamattal első lakás vásárlásához

Várhatóan szeptembertől indul az Otthon Start Program, ami fix 3 százalékos kamatú lakáshitelt kínál azoknak, akik az első saját tulajdonú lakásukat vagy házukat vásárolnák meg. Nem érdemes azonban őszig várni, célszerű már most elkezdeni a felkészülést, így a program indulásakor az első között kaphatod meg a lakáshitelt.
2025. 07. 10. 07:30
Megosztás:

1600 viharkár-bejelentés érkezett szinte egy nap alatt

Rengeteg lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett kedd estig a K&H-hoz az előző napokban az országon átvonuló zivatarlánc miatt – közölte a pénzintézet. Eddig összesen közel 1600 károsult jelentkezett, de a K&H szakértői további bejelentésekre számítanak. A károk felmérése azonnal megkezdődött, az előzetes becslések szerint a kárkifizetések összege meghaladhatja a 200 millió forintot. A legtöbb káreseményt Budapestről, valamint Pest-, és Békés vármegyékből jelentették be az érintettek.
2025. 07. 10. 07:00
Megosztás:

A GDP 1%-a kevés a STEM oktatás felzárkóztatására

Európai összevetésben is keveset költ Magyarország az oktatási szférára az Eurostat 2025-ös tavaszi adatai szerint. Az óvodai és az általános iskolai képzésekre mindössze a GDP 1%-át fordítja az ország, amely eredménnyel a harmadik legrosszabb helyen állunk.
2025. 07. 10. 06:30
Megosztás: