21 pontos Új Gazdasági Akciótervet jelentett be a kormány!

A kormány Új Gazdaságpolitikai Akciótervről döntött: a világgazdaság a koronavírus-világjárvány és a háború következtében megváltozott. Ahhoz, hogy Magyarország a megváltozott helyzetben is sikeres legyen, új megoldásokra és új gazdaságpolitikai eszközökre van szükség - áll az NGM friss közleményében.

21 pontos Új Gazdasági Akciótervet jelentett be a kormány!

Kizárólag a gazdasági semlegesség biztosításával nyílik lehetőség arra, hogy 2025-ben elérhető legyen a 3-6 százalék közötti gazdasági növekedés. A gazdaság újbóli lendületbe hozása mellett a Kormány célul tűzi ki, hogy a konjunktúra helyreállítása bevonó jellegű legyen, a társadalom és gazdaság lehető legszélesebb köre részesüljön belőle, különösen a magyar családok és a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások.

Mindezek érdekében a kormány megkezdi az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv kidolgozását, amely a következő három alappilléren nyugszik:

(I) jövedelmek vásárlóerejének növelése;

(II) megfizethető lakhatás biztosítása; valamint

(III) a Demján Sándor Program, melynek célja a vállalkozások méretének megduplázódása.

Az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv e három pillér mentén összesen 21 intézkedést tartalmaz.

I. A jövedelmek vásárlóerejének növelését a kormány három intézkedéssel támogatja:

1. hároméves bérmegállapodás megkötése a munkavállalói és munkáltatói érdekképviseletekkel,

2. Munkáshitel Program elindítása,

3. a gyermekek után járó csaldi adókedvezmény megduplázása (két lépésben).

II. Budapest súlyos lakhatási problémával néz szembe, amely probléma megoldása elsődlegesen a főváros feladata lenne, de láthatóan ezt a problémát nem tudja kezelni. A budapesti lakhatási probléma enyhítése érdekében a kormány három intézkedést dolgoz ki:

4. a magánszálláshely-szolgáltatásnyújtás, azaz az Airbnb feltételeinek szigorítása,

5. a lakásbérleti díjak és szerződési feltételek rendszerének vizsgálata,

6. a kollégiumi férőhelyek bővítése a felsőoktatási hallgatók számára.

A kormány célja, hogy Budapesten túlmutatóan az egész országra kiterjedően fejlessze a lakhatási feltételeket, ezért további hét, a megfizethető lakhatással kapcsolatos lépést tervez:

7. fiataloknak szóló lakásprogram kialakítása,

8. Vidéki Otthonfelújítási Program elindítása,

9. a Széchenyi Pihenő Kártyára érkező juttatások 50 százalékának átmeneti, lakásfelújítást lehetővé tévő lehetőségének biztosítása,

10. az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások opcionális, önkéntes döntésen alapuló, átmeneti, lakáscélú felhasználásának biztosítása,

11. a munkáltató által adható lakhatási támogatás adókedvezményének kidolgozása,

12. az új lakóingatlanok értékesítésére vonatkozó kedvezményes, 5 százalékos ÁFA fenntartása 2026 végéig,

13. 5 százalékos, önkéntesen vállalt lakáshitel kamatplafon bevezetése, együttműködésben
a bankszektorral.

III. A kormány meghirdeti a Demján Sándor Programot, amelynek célja a hazai vállalkozások méretének megduplázása. A kkv szektor jelenti a magyar gazdaság gerincét, amelynek támogatását, további megerősítését nyolc intézkedéssel segíti a kormány:

14. jelentős mértékű tőkefinanszírozási program,

15. „1+1 KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program”,

16. „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program a digitalizáció elősegítése érdekében,

17. A Széchenyi Kártya Program beruházási típusú hiteltermékei esetében a fizetendő éves kamat jelentős csökkentése 3,5 százalékra,

18. Eximbank Zrt. exportösztönző hitelprogramjának újraindítása,

19. az Eximbank Zrt. által nyújtandó kifektetési hitelprogram, valamint az NTH által lebonyolított kifektetési tőkeprogram meghirdetése,

20. a hazai KKV-szektort érintő európai uniós programok felgyorsítása,

21.a KKV-szektor adminisztrációjának csökkentése, így a kötelező könyvvizsgálati értékhatár alkalmazási feltételének enyhítése.

Az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv 21 intézkedése összességében hozzájárul 3-6 százalék közötti gazdasági növekedés eléréséhez. Így ahhoz is, hogy a magyar GDP bővülése az Unió átlagos növekedését meghaladva az élmezőnyébe tartozzon, ezáltal tovább folytatva hazánk felzárkózását az Európai Unióhoz.


Ezeken a Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el

Több Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el, vagy takarékosságra kérték a lakosságot a nagy hőség és az emiatt megnövekedett vízhasználat miatt - tudta meg az MTI az érintett településektől, illetve a vízszolgáltatóktól.
2026. 06. 29. 03:00
Megosztás:

Ennyi most a traffipax bírság Magyarországon, 2026-ban

Elég egy figyelmetlen pillanat, egy későn észrevett sebességkorlátozó tábla, és máris 50 ezer forintról indulhat a számla. A legsúlyosabb gyorshajtásért pedig 2026-ban akár 468 ezer forintos bírság is érkezhet. Mutatjuk, pontosan milyen sebességnél mennyit kell fizetni.
2026. 06. 29. 02:00
Megosztás:

A 13-as lottó szám rejtélye a magyar 5-ös lottó húzásokon: hogyan húzhatták ki ennyiszer?

A 13-as számot sokan balszerencsésnek tartják, mások viszont éppen emiatt választják előszeretettel a lottón. De vajon mit mutatnak a tények? Valóban feltűnően gyakran bukkant fel a magyar Ötöslottó nyerőszámai között, vagy csak a hozzá kapcsolódó babonák miatt figyelünk fel rá könnyebben?
2026. 06. 29. 01:00
Megosztás:

Franciaországban legalább ezer haláleset tulajdonítható a kánikulának

Franciaországban az elmúlt három napban ezerrel több halálesetet regisztráltak, mint az előző hónapokban - jelentette be vasárnap az Országos Közegészségügyi Szolgálat a rendkívül intenzív hőhullám végén, kiemelve, hogy az áldozatok száma várhatóan emelkedni fog.
2026. 06. 28. 23:00
Megosztás:

A hét közepén hidegfront enyhít a forróságon

A jövő hét elején folytatódik a forróság, a hét közepén azonban hidegfronttal érkező záporok, zivatarok enyhítenek a hőségen - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 28. 22:00
Megosztás:

Stabilcoin-pánik a láthatáron? Az amerikai állampapírpiac lehet a következő áldozat

A stabilcoinokat sokáig a kriptopiac legcsendesebb és legkiszámíthatóbb eszközeinek tartották. Egy komolyabb bizalmi válság azonban dollármilliárdos visszaváltási hullámot indíthat el, amely rövid lejáratú amerikai állampapírok tömeges értékesítésére kényszerítheti a kibocsátókat. Ha a folyamat felgyorsul, a sokk már nem maradna a kriptoszektor falain belül: megjelenhetne a pénzpiaci hozamokban, a repofinanszírozásban és a hagyományos pénzügyi rendszer likviditásában is.
2026. 06. 28. 20:00
Megosztás:

Az elektromos rendszer 90 százalékos csúcsterhelésére számítanak

A hőségben a nyári csúcs 90 százalékát elérő terhelésre számítanak a szakemberek az elektromos rendszeren.
2026. 06. 28. 19:00
Megosztás:

832%-kal ugrottak az XRP long likvidálások – kényszerű piaci tisztulás jöhetett

Komoly tőkeáttétel-leépítés zajlott le az XRP derivatív piacán: a long pozíciók likvidálása egy hét alatt közel 3 millió dollárt ért el, miközben a nyitott kötésállomány és a finanszírozási ráta is meredeken visszaesett. A spotpiaci befektetők ugyanakkor nem kezdtek pánikszerű eladásba, a technikai grafikonon pedig már megjelent néhány lehetséges fordulós jelzés.
2026. 06. 28. 18:00
Megosztás:

Országos és budapesti napi melegrekordok, valamint legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti csúcsok dőltek meg

Megdőlt a napi országos és fővárosi melegrekord szombaton, valamint a legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti rekordok is megdőltek vasárnap hajnalban - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap.
2026. 06. 28. 17:00
Megosztás:

Késnek a vonatok az észak-balatoni vonalon

Egy meghibásodott vonat miatt késésekre kell számítani az észak-balatoni vonalon - ezt a honlapján tette közzé a MÁV-csoport vasárnap.
2026. 06. 28. 16:00
Megosztás:

Bónuszháború indult a Binance ügyfeleiért a MiCA-határidő előtt

A Coinbase és az OKX gyorsan reagált arra, hogy a Binance több szolgáltatását is korlátozhatja az Európai Unióban. A MiCA július 1-jei átmeneti határideje előtt a megfelelő engedéllyel rendelkező kriptotőzsdék akár 5–8 százalékos jóváírásokkal próbálják magukhoz csábítani az európai felhasználókat.
2026. 06. 28. 15:00
Megosztás:

Láthatatlan kockázat a cégeknek, ha a dolgozók nem ellenőrzött mesterséges intelligenciát használnak

Gyakran láthatatlan kockázat a magyar vállalatok számára is ha az alkalmazottak shadow AI-t (árnyék AI - nem ellenőrzött mesterséges intelligencia) használnak a cégen belül: jóllehet a kiberbiztonsággal foglalkozó ESET elemzése szerint a generatív megoldások, mint a ChatGPT, a Gemini vagy a Claude gyors és hatékony segítséget nyújtanak a mindennapi munkában, jelentős biztonsági és adatvédelmi problémákhoz vezethet, ha a cégek nem szabályozzák alkalmazásukat.
2026. 06. 28. 14:00
Megosztás:

Az ipari termelői árakról, külkereskedelemről és a kormányzati szektorról érkeznek adatok

A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az ipari termelői árakról, a külkereskedelmi termékforgalomról és a kormányzati szektor egyenlegéről közöl adatokat.
2026. 06. 28. 13:00
Megosztás:

Bitcoin 60 ezer dollár alatt: a történelem szerint most jöhet a fordulat?

A Bitcoin árfolyama ismét 60 000 dollár alá csúszott, ami újra felerősítette a befektetők aggodalmait. Bár a legnagyobb kriptovaluta rövid időn belül visszakapaszkodott 61 ezer dollár közelébe, a piaci hangulat továbbra is kifejezetten borús.
2026. 06. 28. 12:00
Megosztás:

Csökkenő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 139 790,13 ponton, történelmi csúcson zárt, 1,57 százalékkal, 2164,59 ponttal magasabban, mint az előző héten.
2026. 06. 28. 11:00
Megosztás:

A szerb elnök bejelentette a lemondását

Néhány héten belül lemond a szerb köztársasági elnöki tisztségéről Aleksandar Vucic, ugyanakkor továbbra is aktív szerepet kíván vállalni a politikában, és pártja felkérésére részt vesz a következő parlamenti választási kampányban - jelentette be maga a szerb államfő szombaton Belgrádban, a Szerbia - egy család elnevezésű nagygyűlésen.
2026. 06. 28. 10:00
Megosztás:

Megerősítette az Egyesült Államok államadós-osztályzatait az S&P

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Egyesült Államok hosszú és rövid lejáratú szuverén kötelezettségeinek "AA plusz/A-1 plusz" besorolásait az S&P Global Ratings.
2026. 06. 28. 09:00
Megosztás:

Génmintázatok alapján diagnosztizálnak bőrbetegségeket az SZTE-n

Nemcsak a pontosabb diagnózis felállítását, hanem a hatékony gyógyszeres kezelés beállítását is segíti az a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) részvételével zajló projekt, amely során génmintázatok alapján határozzák meg, milyen bőrbetegségben szenved egy páciens - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény az MTI-t.
2026. 06. 28. 08:00
Megosztás:

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni - mondta Linczmayer Szilvia, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője az MTI érdeklődésére.
2026. 06. 28. 07:00
Megosztás:

Több mint négyezren teljesítették a MOL Balaton-átevezést

A hatalmas hőség ellenére több mint négyezren teljesítették a Zamárdi–Tihany–Zamárdi útvonal nyolc kilométeres távját a kilencedik alkalommal megrendezett a Balaton-átevezésen.
2026. 06. 28. 06:00
Megosztás: