25 éve írták alá a nagypénteki megállapodást

Huszonöt éve, 1998. április 10-én írták alá Belfastban a nagypénteki megállapodást, hivatalos nevén a Belfasti Egyezményt, amely fokozatosan véget vetett az észak-írországi szektariánus villongások csaknem három évtizedes, Nagy-Britanniára is rendszeresen átcsapó véres összecsapásainak.

A brit fennhatóság ellen és az ír sziget egyesítéséért egykor fegyverrel küzdő legnagyobb katolikus milícia, az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) 1969-ben kezdődött terrorhadjáratának három évtizedében legalább 3500-an vesztették életüket.

A halálos áldozatoknak több mint a fele civil volt, de ezernél több brit katona és háromszáz rendőr is meghalt az összecsapásokban vagy merényletekben.

Az IRA terrorhadjáratának egyik legsúlyosabb incidensében, 1979-ben pokolgépes merénylet áldozatául esett Lord Mountbatten, India utolsó brit alkirálya, aki a tavaly szeptemberben elhunyt II. Erzsébet királynő néhai édesapjának, VI. György királynak távoli, a brit uralkodó két éve elhunyt férjének, Fülöp edinburghi hercegnek viszont közeli rokona volt, és ő ismertette össze a későbbi királyi házaspárt még 1939-ben.

Ő a brit királyi család egyetlen tagja, aki IRA-merényletben halt meg.

A nagypénteki megállapodás sem teremtett azonnal békét Észak-Írországban. Hónapokkal az ünnepélyes belfasti ceremónia után követték el a konfliktus három évtizedének legvéresebb merényletét: az észak-írországi Omagh városában 1998 augusztusában pokolgépes merényletet hajtott végre a magát "igazi IRA"-ként azonosító szervezet, amelynek tagjai jórészt az IRA soraiból verbuválódtak.

Az autóba rejtett robbanószerkezet 29 embert ölt meg, köztük kilenc gyermeket és egy terhes nőt, aki ikrekkel volt várandós.

A robbanásban a hivatalos korabeli vizsgálati adatok szerint 220-an sebesültek meg, de későbbi becslések szerint számuk elérhette az ötszázat.

A nagypénteki rendezési megállapodás - amelyet brit részről Tony Blair akkori miniszterelnök, az Ír Köztársaság részéről Bertie Ahern kormányfő írt alá - mindazonáltal számos, korábban elképzelhetetlen megbékélési fejlemény felé nyitotta meg az utat. Ezek közé tartozott, hogy az ír kormány a független Írország fennállása óta először ismerte el jogilag kötelező erővel bíró nemzetközi szerződésben, hogy Észak-Írország az Egyesült Királyság része.

A megállapodás ugyanakkor lehetővé teszi népszavazás kiírását is az ír sziget egyesítéséről, ha a közvélemény-kutatásokból nyilvánvalóvá válik, hogy az észak-írországi lakosság többsége ezt pártolja.

Ebből a szempontból potenciálisan hatalmas horderejűnek bizonyulhat, hogy a tavaly májusi észak-írországi parlamenti választáson a britellenes katolikus mozgalom legnagyobb pártja, a Sinn Féin szerezte meg a legtöbb képviselői mandátumot a belfasti törvényhozásban, a Stormontban, ahol korábban mindig a brit fennhatóságot pártoló protestánsoké - az utóbbi évtizedekben a Demokratikus Unionista Párté (DUP) - volt a legnagyobb létszámú frakció.

Nemrégiben kiderült az is, hogy Észak-Írország 101 éves történetében először relatív többségbe kerültek a katolikusok a helyi lakosságon belül: a legutóbbi népszámláláson a válaszadók 45,7 százaléka mondta magát katolikusnak, a protestánsok aránya 43,5 százalék.

A katolikus lakosság zömmel az ír sziget újraegyesítéséért küzdő britellenes mozgalmakat, mindenekelőtt a Sinn Féint támogatja. A megbékélés két korai kulcsfigurája Martin McGuinness és Ian Paisley volt.

A hét éve elhunyt McGuinness a hetvenes években az IRA katonai tanácsának egyik parancsnoka volt az ulsteri katolikus radikalizmus talán legforróbb gócpontjában, Derry városában.

Ian Paisley tiszteletesről, a gyújtó retorikájú protestáns unionista politikusról soha senki nem képzelte volna - beleértve saját magát -, hogy valaha is közösen alakít kormányt az általa szenvedélyesen gyűlölt Sinn Féinnel.

Mégis, 2007 tavaszán megtörtént a korábban elképzelhetetlen: Paisley, a protestáns koronahű Demokratikus Unionista Párt akkori vezetője a protestáns-katolikus észak-írországi kormány élére állt, a felekezetközi hatalommegosztásról született egyezség alapján elfogadva helyettesének Martin McGuinnesst, a Sinn Féin akkori második emberét.

Paisley tiszteletes korábban nem vesztegetett sok jó szót a katolikusokra. Politikai karrierjének egyik leghírhedtebb megnyilvánulása volt, amikor 1988-ban, az Európai Parlamentben felszólaló II. János Pál pápát a beszédbe belekiabálva Antikrisztusnak bélyegezte, mielőtt kidobták az ülésteremből. Mégis, Paisley kötötte meg 2007-ben az újkori európai politikatörténet egyik legvalószínűtlenebb koalíciós egyezségét azzal a Sinn Féin-vezérkarral, amelynek tagjait nem sokkal korábban még "vérszomjas szörnyetegeknek" nevezte.

 katolikus-protestáns felekezeti hatalommegosztásra alapuló észak-írországi kormányzati rendszer azonban korántsem nevezhető zökkenőmentesnek. A helyi önkormányzat többször is összeomlott, és most sem működik, ezúttal - legalábbis névleg - azért, mert a radikálisan EU-szkeptikus DUP nem fogadja el a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után Észak-Írország különleges státusára kidolgozott, azóta jelentősen módosított különmegállapodást, amelynek célja az, hogy Írországba - vagyis az EU-ba - ne kerülhessen át ellenőrizetlen termék északír területről.

Ráadásul a minap a hatóságok súlyos fokozatra emelték az észak-írországi terrorfenyegetettségi készültséget, mivel ismét aktivizálódnak a radikális britellenes félkatonai szervezetek. Az egyik ilyen milícia nemrégiben lőfegyverekkel életveszélyesen megsebesített egy rendőrt.

Mindez jelzi, hogy negyedszázaddal a történelmi jelentőségű nagypénteki megállapodás után sem lehet kijelenteni, hogy az észak-írországi szektariánus megosztottság a múlté.

A „币安人生 token” fogalma, jelentése és értelmezése: mit mutat meg egy kínai nevű mémcoin a kriptopiac működéséről?

A kriptopiacon néha egyetlen furcsa név is elég ahhoz, hogy befektetők ezrei kapják fel a fejüket. A 币安人生 token, angolosított nevén gyakran BinanceLife, pontosan ilyen jelenség: kínai karakterekkel írt, BNB Chainen futó, mémcoin-jellegű kriptoeszköz, amely körül egyszerre keveredik a közösségi lendület, a spekuláció, a tőzsdei elérhetőség és a magas kockázat. A fogalom megértéséhez nem elég annyit mondani, hogy „ez egy token”: látni kell, hogyan működik a BNB Smart Chain, mit jelent a BEP-20 szabvány, miért tud egy mémcoin hirtelen nagy forgalmat produkálni, és miért lehet veszélyes összekeverni a népszerűséget a valódi értékteremtéssel.
2026. 04. 25. 11:00
Megosztás:

Mi most a legjobb kriptovaluta befektetés?

Az elmúlt 24 óra kriptopiaci mozgásai ismét emlékeztettek arra, milyen gyorsan változhat a hangulat a digitális eszközök világában. Miközben a befektetők egy része még mindig a makrogazdasági bizonytalanságok árnyékában mozog, a toplistás nyertesek látványos emelkedése egyértelműen jelzi: a piac nem alszik. Sőt, sokak számára most körvonalazódik az új legjobb kriptovaluta befektetés narratíva – de hogy pontosan melyik projekt tölti be ezt a szerepet, az már jóval összetettebb kérdés.
2026. 04. 25. 10:00
Megosztás:

A Fehér Ház bejelentette a Pakisztánba utazó delegáltjait

Donald Trump közel-keleti ügyekben tárgyaló diplomatái - Steve Witkoff elnöki különmegbízott és Jared Kushner üzletember - szombaton Pakisztánba utaznak, hogy ismét tárgyalóasztalhoz üljenek az iráni kormány képviselőivel - közölte Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője pénteken.
2026. 04. 25. 09:00
Megosztás:

Még az idén megkezdődik a tehergépjármű- és buszabroncsok gyártása a Hankook rácalmási gyárában

A Hankook történetének egyik legjelentősebb stratégiai lépéseként 2026-ban megkezdi a tehergépjármű- és buszabroncsok (TBR) hazai gyártását, amely során a legmodernebb technológiákat – köztük mesterséges intelligencia alapú tervezést, 3D-s fémnyomtatást és többrétegű futófelületi megoldásokat – alkalmazza. A vállalat az 540 millió euró értékű beruházással nem csupán gyártókapacitását növeli, hanem az európai piac kiszolgálásának hatékonyságát és rugalmasságát is új szintre emeli, biztosítva a közvetlen hozzáférést a Hankook prémium minőségű termékeihez.
2026. 04. 25. 08:00
Megosztás:

Ursula von der Leyen: a közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az EU számára

Az 54 napja tartó közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az Európai Unió számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.
2026. 04. 25. 07:00
Megosztás:

Brit kormány: nincs hiány repülőgép-üzemanyagból

A brit légitársaságok egyöntetűen arról számolnak be, hogy nincs hiány repülőgép-üzemanyagból, az utasoknak nem kell módosítaniuk utazási terveiket - közölte pénteki tájékoztatásában a londoni közlekedési minisztérium.
2026. 04. 25. 06:00
Megosztás:

Hann Endre: a háború mint veszélyforrás "túlfeszítése" tévedés volt a Fidesz kampányában

Tévedésnek nevezte a háború mint veszélyforrás "túlfeszítését" a Fidesz kampányában a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója a Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcast pénteken közzétett epizódjában. Hann Endre azt mondta: a kormánypártok választási vereségéhez vezető társadalmi folyamatokat nem lehet egyetlen okra visszavezetni, lélektani, illetve nagyon erős gazdasági jelenségek hatottak.
2026. 04. 25. 05:00
Megosztás:

Felgyorsulnak a halálbüntetések az USA-ban

A halálbüntetés végrehajtásához vezető jogi utak lerövidítéséről és a végrehajtás módjainak szélesítéséről szóló intézkedéseket jelentett be pénteken az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium.
2026. 04. 25. 04:00
Megosztás:

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési miniszteri posztra

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési és beruházási miniszteri posztra, a szervezet szerint a közlekedést új alapokra kell helyezni, nem különálló alágazatokként, hanem egységes, stratégiai rendszerként kell kezelni.
2026. 04. 25. 03:00
Megosztás:

A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

Több évnyi szünet után idén július 1-jétől lépett volna ismét hatályba a reklámadó Magyarországon. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna. A leköszönő kormány azonban módosította a szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette. Ezzel elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől. Az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója azonban arra figyelmeztet, hogy bár a döntés rövid távú pénzügyi könnyítést jelent, a jogtechnikai megoldásból következően a szektor adóterhelése bármikor újra napirendre kerülhet.
2026. 04. 25. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj döntés! Így számolják a nyugdíjadat a jövőben

Az öregségi nyugdíj kiszámítása alapvetően két fő tényezőtől függ: a megszerzett szolgálati időtől, és az úgynevezett havi átlagkeresettől (vagyis attól, hogy mennyit kerestél a munkával töltött évek alatt). Hogyan számolják ki a nyugdíjat?
2026. 04. 25. 01:00
Megosztás:

Nagy lesz a Dugó hétvégén a Balatonon

Rendkívüli forgalomra kell számítani a Balaton körül ezen a hétvégén: azmiatt több mint 40 ezer turista érkezik a régióba. Akik a bringautak környéken is komoly torlódásokat okozhatnak.
2026. 04. 25. 00:01
Megosztás:

Az amerikai fogyasztói hangulat az előzetesen becsültnél kevésbé romlott áprilisban

Romlott a Michigani Egyetem (University of Michigan) amerikai fogyasztói hangulatindexe áprilisban, azonban az előzetesen becsültnél kevésbé meredeken.
2026. 04. 24. 23:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot az Appeninn

Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. pénteki közgyűlésének döntése alapján nem fizet osztalékot a 2025-ös év után - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 24. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét tartalékba helyezi

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét az eredménytartalékba helyezi - közölte a a győri székhelyű járműgyártó vállalat pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján, éves közgyűlése után.
2026. 04. 24. 21:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, a hetet pedig veszteséggel fejezte be.
2026. 04. 24. 20:00
Megosztás:

Folytatódott a korrekció a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 926,76 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel 133 872,25 ponton zárt pénteken.
2026. 04. 24. 19:00
Megosztás:

Meglepetést okozott Magyar Péter bejelentése: ő lesz az új oktatási miniszter

Lannert Juditot kérte fel gyermek- és oktatásügyi miniszternek Magyar Péter; a miniszterjelölt a leendő kormányfővel folyatott, a Facebookon pénteken közzétett beszélgetésben szemléletváltást ígért az oktatásban, és új nemzeti alaptanterv bevezetéséről, a tankötelezettség korhatárának 18 évre való emeléséről és a felsőoktatási alapítványi modell felülvizsgálatáról is beszélt.
2026. 04. 24. 18:00
Megosztás:

A lakáspiac kettészakad: egyes otthonok felértékelődnek, mások lemaradnak

Az ingatlanpiaci változásokat a piac ritkán azonnali eseményekre reagálva árazza be. Sokkal inkább a gazdasági környezet alakulása, a finanszírozási feltételek, a beruházási aktivitás és a kínálat alkalmazkodóképessége határozza meg az árakat. Éppen ezért a valódi kérdés ma nem az, hogy általános drágulás következik-e, hanem az, hogy milyen irányban és milyen mértékben differenciálódik a piac
2026. 04. 24. 17:30
Megosztás:

Oroszország új kriptotörvénye: az XRP és a digitális eszközök jogi státuszt kapnak

Fordulóponthoz érkezhet a kriptoszektor: Oroszország egy új törvényjavaslattal hivatalosan is tulajdonként (property) ismerné el a kriptovalutákat, köztük az XRP-t. A lépés nemcsak jogi keretet adna a digitális eszközöknek, hanem új lendületet is adhat a határokon átnyúló fizetések piacának.
2026. 04. 24. 17:00
Megosztás: