25 milliárdos főösszeggel fogadták el Dunaújváros költségvetését

Elfogadta csütörtökön a város közgyűlése Dunaújváros idei költségvetését, amelynek főösszege 24,75 milliárd forint.

25 milliárdos főösszeggel fogadták el Dunaújváros költségvetését

A képviselők 9 igen, 3 nem és 1 tartózkodással fogadták el a rendeletet.

A megyei jogú város 2024. évi költségvetésében a bevételek és a kiadások 2,410 milliárd forint hiányt mutatnak, ennek rendezése érdekében 1,5 milliárd forint folyószámlahitel szerepel a büdzsében, míg 910,8 millió forintot az előző évi maradvány fedez

Pintér Tamás (Jobbik) polgármester a tervezet vitájában elmondta, hogy igyekeztek optimális módon felhasználni a rendelkezésre álló pénzt, s törekedtek oda többet adni, ahol igazán szükség van rá. Megemlítette, hogy folytatják a rezsitámogatást a leginkább nehéz helyzetben lévő nyugdíjasoknak: tavaly a távfűtési és vízszámlákból egy-egy havi rezsidíjat fizetett ki az önkormányzat, erre idén is lesz lehetőség.

A városvezető jelezte, hogy a tavaly - a diákok és a 65 év alatti nyugdíjasok számára - bevezetett 100 forintos buszbérletet idén kiterjesztik valamennyi dunaújvárosi lakosra, így próbálnak a magas üzemanyagárak okozta problémákon enyhíteni.

Szabó Zsolt (DK) alpolgármester a hitelfelvétellel kapcsolatban leszögezte, nem eladósítják a várost, hiszen kevesebb hitele lesz az önkormányzatnak, mint amennyivel átvették a várost az elődeiktől. Megjegyezte, hogy idén normatíva kiegészítésre közel 2,5 milliárdot fordítanak, hogy a helyi intézmények működni tudjanak, továbbá szolidaritási hozzájárulásként közel kétmilliárdot fizetnek vissza az államkasszába.

Úgy vélte, feszes és szociálisan érzékeny, gondoskodó költségvetést állítottak össze, amelyben jelentős források vannak a helyi polgárok támogatására.

A spanyol mezőgazdaság kritikus helyzetére figyelmeztettek a legnagyobb szakmai érdekképviseletek

A spanyol mezőgazdaság kritikus helyzetére figyelmeztettek a legnagyobb szakmai érdekképviseletek pénteken, sürgős intézkedéseket, köztük az ukrán gabonaimport korlátozását követelve.
2025. 06. 01. 08:00
Megosztás:

75 ezren igényeltek erkölcsi bizonyítványt a DÁP alkalmazáson keresztül

Eddig több mint 75 ezer erkölcsi bizonyítványt igényeltek a Digitális Állampolgárság (DÁP) alkalmazáson keresztül, sorban állás és papír nélkül - közölte Nyitrai Zsolt a Facebook-oldalán szombat reggel.
2025. 06. 01. 07:00
Megosztás:

Magyarul tanítja a Microsoft a mesterséges intelligenciát a GVH-nak köszönhetően

A magyar nyelv szempontjából történelmi léptékű kötelezettségvállalást ért el a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Microsofttal szemben folytatott eljárásában. A GVH eljárása annak vizsgálatára indult, hogy a szoftveróriás megfelelően tájékoztatta-e a magyar felhasználókat a 2023 februárjában elindított mesterséges intelligencia alapú szolgáltatásáról. A globális technológiai cég a magyar nemzeti versenyhatóság eljárásának eredményeként egy átfogó kötelezettségvállalás végrehajtását kezdeményezte, amit a GVH Versenytanácsa kötelezően elő is írt számára. Ennek lényege, hogy a Microsoft 10 milliárd magyar szón alapuló – megfelelően előkészített – adatállományon tanítja mesterséges intelligencia alapú rendszereit, és az adatállományt más MI rendszerek számára is felhasználhatóvá teszi. Ezzel az úttörő fejlesztéssel nagyságrendekkel javulhatnak a magyar nyelvű MI-alapú alkalmazások képességei.
2025. 06. 01. 06:00
Megosztás:

Álláskeresés nyáron? Készüljön extra körökre!

A nyári hónapokban a munkaerőpiac ritmusa lelassul, különösen az irodai, szellemi munkakörökben. A szabadságolások miatt elérhetetlenné váló döntéshozók, az időzítési nehézségek és a túl általános toborzási kampányok miatt a kiválasztás akár kétszer annyi ideig is eltarthat, mint az év többi részében. Ez nemcsak időveszteség, hanem komoly üzleti kockázat is – figyelmeztet a HR szakértő.
2025. 06. 01. 05:00
Megosztás:

Többet ér a garázs, mint egy autó vagy lakás? Néhol luxusautók helyett már luxus-parkolóhelyekről beszélhetünk

Néhány kivételtől eltekintve általánosságban elmondható, hogy az évek során folyamatosan emelkednek a gépjárművek átlagárai. Érthető tehát, hogy egyre több tulajdonos szeretné óvni autóját a külső hatásoktól, és nem az utcán hagyni estére, hanem biztonságban tudni egy garázsban. Ennek kapcsán 2022-től 2025 áprilisáig vizsgálta a Használtautó.hu a magyarok által legkedveltebb modellek átlagárát a használtautó-piacon, valamint ezzel párhuzamosan az ingatlan.com is megnézte az eladó és kiadó garázsok kínálatát Budapesten és vármegyeszékhelyeken.
2025. 06. 01. 04:00
Megosztás:

9 órai iskola kezdés – Itt a bejelentés, senki nem számított erre

Újra előkerült az iskolakezdés időpontjának kérdése.
2025. 06. 01. 03:00
Megosztás:

Munkaszüneti napok 2025 – ez jön még idén!

Mire számíthatunk 2025 hátralévő részében? Ahogy a 2025-ös év fele lassan a hátunk mögött marad, egyre többen kezdik tervezgetni az év végi szabadságokat, hosszú hétvégéket és a munkanap-áthelyezésekkel járó bonyodalmakat.
2025. 06. 01. 02:01
Megosztás:

Kiderült a júniusi nyugdíj utalás időpontja: mikor érkezik meg most pontosan a pénz?

Bár a nyugdíjasok többsége már megszokhatta a rendszeres pénzérkezést, 2025-ben sem árt figyelni az aktuális nyugdíjfolyósítási dátumokra.
2025. 06. 01. 01:00
Megosztás:

A legjobb mém érmék felkutatásán dolgozol? Vár a Snorter ICO!

Kiégtél a legjobb mém érmék felkutatásától? Segítségre van szükséged? A Snorter kereskedő bot segít a Solana blokkláncán futó legjobb mém érmék megtalálásában.
2025. 06. 01. 00:01
Megosztás:

Valós adatok alapján teremtenek mesterséges személyiségeket a kiberbűnözők

Mivel a kiberbűnözők sokféle módszert vetnek be a személyes adtok ellopására, önmagában véve az óvatosság nem mindig védi meg az ügyfeleket a csalásoktól, pénzük eltulajdonításától, az informatikai biztonsággal foglalkozó ESET tanulmánya szerint, a megelőzés, így például biztonsági szoftver telepítése mellett nagyon fontos az is, hogy rendszeresen ellenőrizzék az ügyfelek bankszámlájukat, s ha bármi rendelleneset tapasztalnak, azonnal tiltsák le a bankkártyájukat és cseréljenek jelszavakat.
2025. 05. 31. 22:00
Megosztás:

Ezért mondott le a cseh igazságügyi miniszter

Lemondott pénteken Pavel Blazek cseh igazságügyi miniszter, mert tárcája nagy értékű ajándékot fogadott el bitcoin kriptovalutában egy büntetett előéletű volt drogkereskedőtől.
2025. 05. 31. 21:00
Megosztás:

A fiatalok 22 %-ának van hosszabb időre elegendő tartaléka

Tízből közel hat fiatalnak van valamennyi megtakarítása a legfrissebb K&H ifjúsági index szerint. Jelentős eltérések vannak közöttük: a megtakarítók 38 százalékának legalább hat hónapra elegendő tartaléka lenne arra az esetre, ha nem lenne bevétele, 36 százalékuk maximum egy, 26 százalékuk pedig legfeljebb három hónapra tud tervezni. Ugyanakkor a tartalékoló fiatalok több mint tizede egy évnél hosszabban tudna bevételek nélkül élni.
2025. 05. 31. 20:00
Megosztás:

Az Ideona átadta második hibrid naperőművét

Az Ideona tanácsadói csoport újabb, elektrokémiai energiatároló rendszerrel integrált napelemes erőművet adott át a Vas vármegyei Söptén - közölte az Ideona Zrt. az MTI-vel.
2025. 05. 31. 19:00
Megosztás:

Trump ismét kamatcsökkentésre szólította fel a jegybankot

Jerome Powell, a Fed elnöke csütörtökön személyesen egyeztetett Donald Trumppal a gazdasági fejleményekről, többek között a növekedésről, a foglalkoztatásról és az inflációról.
2025. 05. 31. 18:00
Megosztás:

Mi lesz így a Japán gazdasággal?

A japán főváros térségében mért éves infláció 3,4% volt májusban, ami megegyezik az előző hónapban mért adattal.
2025. 05. 31. 17:00
Megosztás:

Lengyelországi választások borzolják a hétvégét

Vasárnap tartják a lengyel elnökválasztás második fordulóját.
2025. 05. 31. 16:00
Megosztás:

A SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak – áprilisban 14%-kal többet költöttek a kártyabirtokosok mint egy évvel korábban

A kormány azon dolgozik, hogy a magyar családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni, ezáltal pedig többet is tudjanak költeni akár utazásra, kikapcsolódásra is. A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyával is kiemelten támogatja, amely a hazai turizmus teljesítményéhez is érdemben hozzájárul.
2025. 05. 31. 15:00
Megosztás:

A kőolaj árfolyama csökkent, szombaton lesz a sorsdöntő OPEC ülés

A kőolaj ára esett, miután a globális nyersolaj piacon erős a félelem az OPEC szombati döntése miatt.
2025. 05. 31. 14:00
Megosztás:

Jamie Dimon újra beleszállt a Bitcoinba: "Tartalékoljunk tankokat, ne kriptót!"

Jamie Dimon, a JPMorgan vezérigazgatója ismét nem finomkodott, amikor a Bitcoin jövőjéről kérdezték. Bár bankja most már lehetővé teszi ügyfeleinek a BTC-vásárlást, Dimon saját álláspontját nem rejtette véka alá: szerinte Amerikának nem digitális eszközökbe, hanem fegyverekbe és nyersanyagokba kellene fektetnie, ha valóban a nemzetbiztonság érdekli.
2025. 05. 31. 13:00
Megosztás:

Belerokkan az USA a magas kamatú államadósságba?

Gyakorlatilag már jó ideje az év eleji árfolyam környékén oszcillál az S&P500 index, azaz öt hónap után – jó nagy kilengések közepette – visszajutottunk oda, ahol kezdtünk.
2025. 05. 31. 12:00
Megosztás: