30 éve nem látott változás a német DAX tőzsdeindexben

1988 óta alapvetően 30 tagú a német részvényindex, a DAX. Ettől csak átmenetileg, technikai jelleggel tértek el akkor, amikor egy-egy index komponens spin-off keretében önállóan tőzsdére vitt üzletágakat. Ilyenkor a leválasztott cégek jellemzően egy napig DAX komponensé váltak.

30 éve nem látott változás a német DAX tőzsdeindexben

Ebben a 33 éves változatlanságban hoz jelentős módosításokat a DAX index mostani átsúlyozása. A féléves felülvizsgálat eredményét szeptember 3-án este hozta nyilvánosságra az index szolgáltató, az új összetétel szeptembertől 20-tól lép életbe.

A legjelentősebb változás, hogy az eddig 30 elemből álló index 40 tagúra bővül. Ezzel párhuzamosan a közepes kapitalizációjú MDAX index az eddigi 60 tagról 50 tagúra szűkül. Vagyis leegyszerűsítve úgy is fogalmazhatnánk, hogy az MDAX legnagyobb papírjai átkerülnek a DAX-ba. Az index kiszélesítésétől azt várják, hogy jobban fogja reprezentálni a német gazdaságot. Az indexen belüli eddigi iparági koncentráció csökken. A számítások alapján a jelenlegi közel 1.400 milliárd eurós piaci kapitalizációjú index 300 milliárd euróval bővülhet az átalakítás eredményeként.

Nem csak az indextagok száma változik, hanem új kritériumokat is bevezetnek, részben a Wirecard botrányra adott válaszként. Ezek a DAX mellett az MDAX, az SDAX és a TECDAX indexeket is érintik.

2021 szeptemberétől a minimum forgalmi kritérium fölött már csak a piaci kapitalizációt fogják figyelembe venni a rangsorolásnál, a forgalmat nem.

A minimum likviditási kritérium 1 milliárd euró vagy a piaci kapitalizáció 20%-a az elmúlt 12 hónapra vetítve.

A jövőben az index tagsághoz már elvárás lesz, hogy a bekerülést megelőző két lezárt évet pozitív EBITDA eredménnyel fejezze be az adott társaság.

Az eddigi szeptemberi felülvizsgálat helyett a jövőben évente kétszer, márciusban és szeptemberben is lesz index felülvizsgálat.

Kötelező lesz negyedéves pénzügyi jelentést készíteni a társaságoknak. Azt a céget, amelyik ezt elmulasztja, 30 napos türelmi időt követően kizárják az indexből.

A Wirecard botrányból tanulva a fizetésképtelen cégeket a jövőben a 2 kereskedési nap alatt törölni lehet az indexből, nem kell megvárni a féléves felülvizsgálatot.

A profitabilitási kritériumot nem alkalmazzák visszamenőlegesen. Ez a Delivery Hero számára kedvező, hiszen a cég az elmúlt két évben egyszer sem tudta pozitív EBITDA-val zárni az évet. Ennek ellenére továbbra is indextag maradhat.

Az átsúlyozás legnagyobb nyertese talán az Airbus lesz majd, amely jelentős piaci kapitalizációja ellenére a viszonylag visszafogott kereskedési volumene miatt nem lehetett eddig DAX komponens. Az új szabályok mentén viszont nemcsak DAX komponensé válik, de egyből az Allianz-hoz és a Daimlerhez mérhető súlyt kap az indexben, hiszen 90 milliárd eurós piaci kapitalizációjú részvényről beszélünk.

Vesztesnek tekinthető az MDAX index, mely ugyan csak 10 tagot veszít, de ez kapitalizációjának csaknem felét jelenti. Ez szinte garantálja, hogy az MDAX iránti befektetői figyelem csökkenni, míg a DAX iránti még inkább nőni fog.

A piaci reakciókat jelentősen enyhítheti, hogy a befektetők részéről rendkívül hosszú időszak állt rendelkezésre az alkalmazkodáshoz. 600 befektető részvételével még tavaly októberben indult konzultáció, ami novemberre lezárult, így már csaknem egy éve ismertek a főbb újítások. Az aktív befektetők valószínűleg már felkészültek a változásokra, azonban a passzív befektetési formák részéről, élükön az ETF-ekkel az utolsó pillanatban, szeptember 17-é várható jelentős forgalom növelés az átsúlyozás miatt.

Az index kibővítésével a következő új tagok kerülnek be a DAX-ba:

Airbus
Zalando
Siemens Healthineers
Symrise
Hello Fresh
Sartorius
Porsche Automotive
Brenntag
Puma
Qiagen

A jelenlegi piaci kapitalizációt alapul véve az átalakítás hatására az ERSTE számításai szerint a következőképpen változik majd a DAX index tagjainak súlya:

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

Tovább emelkednek az ingatlanárak a budapesti agglomerációban – közölte a GDN Ingatlanhálózat. A legfrissebb adatok szerint a dél-keleti szektorban egy 90 négyzetméteres ház ára egy hónap alatt 63-ról 70 millió forintra nőtt. Tóth Péter régióigazgató szerint a támogatott hitelek fokozzák a keresletet, ami a fővárostól távolabbi településekre tereli a vevőket. Gombár János, az újpesti iroda vezetője úgy véli, a telekárak különbségei miatt sokan akár Nógrád vármegyéig is elköltöznek. A szakértők szerint a jelenlegi piaci helyzetben érdemes minél előbb vásárolni, különösen szakértői segítséggel.
2025. 08. 22. 16:00
Megosztás:

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

Tovább emelkednek az ingatlanárak a budapesti agglomerációban – közölte a GDN Ingatlanhálózat. A legfrissebb adatok szerint a dél-keleti szektorban egy 90 négyzetméteres ház ára egy hónap alatt 63-ról 70 millió forintra nőtt. Tóth Péter régióigazgató szerint a támogatott hitelek fokozzák a keresletet, ami a fővárostól távolabbi településekre tereli a vevőket. Gombár János, az újpesti iroda vezetője úgy véli, a telekárak különbségei miatt sokan akár Nógrád vármegyéig is elköltöznek. A szakértők szerint a jelenlegi piaci helyzetben érdemes minél előbb vásárolni, különösen szakértői segítséggel.
2025. 08. 22. 16:00
Megosztás:

Bűncselekmény a kriptózás? Váratlan jogszabályi változások a magyar kriptovaluta piacon

Június utolsó hetében előzmények nélkül, derült égből villámcsapásként sújtott le az újabb salátatörvény keretében érkező módosítási csomag a hazai kriptoeszköz-szolgáltatókra és felhasználókra. Hiába tűnt úgy, hogy a hosszú éveken át tárgyalt MiCA rendelet egységes szabályozást hoz az Unió minden tagállamába, Magyarországon most újabb kérdések gördültek a kriptopiaci működés elé. Az Oppenheim Ügyvédi Iroda összefoglalójából kiderülnek a részletek.
2025. 08. 22. 15:00
Megosztás:

Emelkedtek a fejlett piaci kötvényhozamok

A beszerzési menedzser-indexek – elsősorban a feldolgozóipari alindex váratlan javulása miatt – az euróövezetben és az USA-ban is erősebbek lettek a vártnál.
2025. 08. 22. 14:00
Megosztás:

Estek a főbb amerikai indexek, a piacok Jerome Powell beszédét várják

A csütörtöki kereskedés során a Wall Street főbb indexei mérsékelt csökkenéssel zártak, a befektetők kivárnak a Fed-elnök mai, Jackson Hole-i beszéde előtt. Az S&P 500 0,4%-kal esett vissza, az indexet alkotó 11 szektorból 9 vesztett értékéből.
2025. 08. 22. 13:00
Megosztás:

Vegyesen zártak az európai tőzsdék

Csütörtökön visszafogott hangulat uralkodott az európai piacokon, miközben a befektetők a Federal Reserve Jackson Hole-i szimpóziumára várnak, ahol Jerome Powell pénteki beszéde irányt mutathat az amerikai kamatpolitika jövőjéről.
2025. 08. 22. 12:00
Megosztás:

Ethereum, Cardano és Dogecoin új csúcsokra tör 2025-ben, de a Layer Brett lehet a következő 100-szorozó kriptó

Jól látható, hogy olyan érmék, mint az Ethereum, a Cardano és a Dogecoin új történelmi csúcsokat céloznak meg 2025-re.
2025. 08. 22. 11:00
Megosztás:

Alig változott péntek reggelre a forint

Alig változott a forint árfolyama péntek reggelre a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 08. 22. 10:00
Megosztás:

A legjobb altcoinok, amelyeket érdemes megvásárolni 2025 augusztusában: Dogecoin, Cardano és egy új, virális ETH L2 projekt 5000%-os staking hozammal

Ahogy a 2025-ös kriptopiaci bikafutás egyre gyorsul, a befektetők gőzerővel keresik a legjobb altcoinokat, amelyeket érdemes lehet megvásárolni 2025 augusztusában. Miközben a már jól bejáratott szereplők, mint a Dogecoin és a Cardano stabil teljesítményt nyújtanak, az igazi lehetőség azokban az új kriptovalutákban rejlik, amelyek az elsöprő mémenergiát új generációs hasznossággal ötvözik.
2025. 08. 22. 09:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: újabb támadás érte a Barátság-kőolajvezetéket az orosz-belorusz határnál

Az éjszaka folyamán kaptuk a hírt, hogy ismételten - rövid időn belül immár harmadszor - támadás érte a Barátság-kőolajvezetéket az orosz-belorusz határnál. A Magyarországra irányuló kőolajszállítás újra leállt! - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebookon.
2025. 08. 22. 08:15
Megosztás:

Lassul a magyar luxusingatlanpiac és a hazai vevők kerültek többségbe

A vevői kivárás és a csökkenő külföldi kereslet miatt érezhetően lassul a magyar luxusingatlanpiac. Szeder Krisztina, a Duna House Prime ingatlanszakértője szerint a luxusingatlanok értékesítése sokszor nem hónapok, hanem évek kérdése, így az eladók számára az egyik legnagyobb próbatétel a türelem.
2025. 08. 22. 06:00
Megosztás:

Itt a meglepő bizonyíték: a tavalyi nagy pörgés után év elején már csak minimális növekedésre futotta a magyar lakáspiacon

Meglepő adatokkal szolgált az idei első negyedévet illetően az Eurostat, hiszen a magyar piacon mindössze 1,5%-kal emelkedett a lakáspiaci tranzakciók száma 2024 hasonló időszakához képest, ez pedig a visszaesést produkáló Írország, Málta és Ciprus után a negyedik legrosszabb statisztika az adatot szolgáltató 17 európai ország közül. Mindez azért lehet meglepetés, mert az év eleje itthon a közbeszédben épp arról szólt, hogy nagyon erős az érdeklődés, amit újabb intézkedések is támogattak. Ilyen volt a SZÉP kártyákon szereplő összeg felhasználhatósága, az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások felszabadítása, illetve a lakossági állampapírokból felszabaduló jelentős kamat- és tőkefizetés. Azonban a jelek szerint ez sem mozgatta meg igazán a lakáspiacot, inkább csak az érdeklődés volt erős, kevésbé tükröződött ez tranzakciókban.
2025. 08. 22. 05:00
Megosztás:

Az amerikai gazdasági teljesítmény növekedése nyolchavi csúcsra gyorsult augusztusban

Az amerikai gazdasági aktivitás növekedése nyolchavi csúcsra gyorsult augusztusban az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet kompozit beszerzésimenedzser-indexének (BMI) csütörtökön közzétett előzetes értékei alapján.
2025. 08. 22. 03:00
Megosztás:

Itt a nagy pálinka törvény! A NAV döntése a pálinkafőzés mennyiségi korlátozásáról

A szabályozás alapján bárki, aki betöltötte a 18. életévét, és saját gyümölcsöt termeszt, jogosult arra, hogy a saját terméséből párlatot állítson elő.
2025. 08. 22. 02:00
Megosztás:

Vége a gázfűtésnek és a fafűtésnek Magyarországon - ez jön helyette

A fosszilis energiahordozók árának állandó emelkedése, valamint az ezekből fakadó környezeti terhelések következtében mind nagyobb szükség van a megújuló energiaforrások és az intelligens vezérlési megoldások bevezetésére a fűtési és hűtési rendszerekben.
2025. 08. 22. 01:00
Megosztás:

Itt a döntés! A nyugdíjas élelmiszer utalvány furcsa címletei

Közel 70 milliárd forint értékben kapnak élelmiszer-utalványt az idős korúak, melynek címleteiről is döntés született.
2025. 08. 22. 00:01
Megosztás:

Eredményes volt az augusztus 20-i vasúti forgalom lebonyolítása

Az ünnepi hétre megerősített kapacitásokkal és ügyelettel készült a MÁV-csoport és az augusztus 20-i ünnepi forgalmat eredményesen bonyolította le a társaság - közölte Hegyi Zsolt vezérigazgató csütörtökön a Facebook-oldalán.
2025. 08. 21. 23:00
Megosztás:

Romlott a fogyasztói hangulat az euróövezetben

Az euróövezetben romlott a fogyasztói hangulat augusztusban az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
2025. 08. 21. 22:00
Megosztás:

Továbbra is a Yettelé a leggyorsabb magyarországi mobilhálózat

A tavalyi második fél év után 2025 első hat hónapjában is a Yettel nyújtotta a leggyorsabb mobilinternetes hozzáférést Magyarországon az Ookla Speedtest Intelligence valamit a szelessav.net országos összesített átlagsebesség-mérései alapján - közölte a mobilszolgáltató csütörtökön az MTI-vel.
2025. 08. 21. 21:00
Megosztás:

Debrecenben ismét megrendezik a Farmer-Expót

Harmincnegyedik alkalommal rendezik meg az idén augusztus 28-30. között Debrecenben a Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítást, amelyen az agrárium szinte minden ágazata képviselteti magát - jelentették be a szervezők a rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján csütörtökön a Debreceni Egyetem (DE) Böszörményi úti campusán.
2025. 08. 21. 20:00
Megosztás: