300.000 ügyfél 9 év alatt - Továbbra is népszerű a Diákhitel

A Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója, Bugár Csaba a mai napon székházukban köszöntötte a Pécsi Tudományegyetem első éves biológia szakos hallgatóját, Lákovics Bettinát, a Társaság 300.000-dik hitelt felvevő ügyfelét. A Diákhitel iránti bizalom a 2001-es indulás óta töretlen. A jelenlegi 8,5%-os kamat a diákhitelezés fennállása óta a legalacsonyabb, a lakossági hitelek között ez rendkívül kedvező kamatmértéknek számít. A 2010/2011-es tanév első két hónapjában – azaz az októberben lezajlott első folyósításkor – a Diákhitel Központ közel 8,5 milliárd forint értékben nyújtott hitelt ügyfeleinek, ezzel az indulás óta kihelyezett Diákhitel összege meghaladta a 206 milliárd forintot Ez az elmúlt tanévben összesen nyújtott 22,1 milliárd forint 38%-a. Az idei tanév első 2 hónapjában 10.833 új ügyfél kapott hitelt.

A Diákhitel Központ első embere egy Asus notebook-ot ajándékozott a szerencsés 300.000-dik ügyfélnek, aki reményeik szerint ezt jól tudja majd hasznosítani felsőfokú tanulmányai alatt. A 19 éves Lákovics Bettina államilag támogatott képzés keretében tanul a Pécsi Tudományegyetemen. A hallgatói hitel a szülői támogatáson túl fontos kiegészítő forrást jelent számára egyetemi tanulmányai finanszírozásában. A hitelt havi folyósításban igényelte, így tudatosan tudja beosztani a rendelkezésére álló összeget.

 

Nem nagy meglepetés, hogy a 300.000-dik hiteligénylő a Pécsi Tudományegyetem hallgatója, hiszen az egyetem hagyományosan az élmezőnyben szerepel a Diákhitelt igénylő hallgatók létszáma tekintetében. Az elmúlt tanévben az összes Diákhitelben részesülő diák 8,4%-a itt tanult. A hitelfelvételi arány az intézményben 20%-os a teljes hallgatói létszámot figyelembe véve. A fővárost, ahol a Diákhitelt felvevők 38%-át találjuk (a 2009/2010. tanév adatai szerint), vidéki listavezetőként Pécs követi, ahol az összes diákhiteles közel 9%-a tanult. Az elmúlt tanévi adatok szerint a hitelfelvevői létszámot illetően a Pécsi Tudományegyetem 5.807 diákhiteles hallgatójával az oktatási intézmények között a második helyen áll. E listát a Debreceni Egyetem vezeti 5.884 hiteligénylővel, míg harmadik helyen a Szegedi Tudományegyetem található 5.569 hitelfelvevővel.

 

Néhány fontosabb adat Baranya megyéből a hiteligénylés tekintetében: a megyében lakó (ott állandó lakóhellyel rendelkező) hallgatók 22%-a veszi fel a hitelt, vagyis a 13.650 beiratkozott diákból 2990 fő. A hitelfelvételi arány tekintetében csak Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Somogy megye előzik meg csupán, 23 %-os hitelfelvételi aránnyal. A Baranya megyében lakó hitelfelvevők 40%-a költségtérítéses, 60%-a államilag támogatott képzésben tanul; 65%-uk szemeszterenkénti egyösszegű folyósítást kér, míg 35% havi ütemezésben veszi fel a hitelt. A megyében lakók számára 951 millió Ft-ot folyósított a Diákhitel Központ a 2009/2010-es tanévben.

 

A 2009/2010-es tanév végén érte el a 290.000-et a diákhitelezés indulása óta hallgatói hitelben részesült diákok száma. A további, több mint 10.000 ügyfél a 2010/2011-es tanév első két hónapjában (az októberben lezajlott első folyósításkor) kapott hitelt.

Az idei tanévi hitelnyújtásokkal együtt az indulás óta kihelyezett Diákhitel összege meghaladta a 206 milliárd forintot. Az elmúlt tanévben havi 40.000 Ft-ot az igénylők 41%-a vett fel, 30.000 Ft-ot 25 %, míg 50.000 Ft-ot 20%. A törlesztési fegyelem továbbra is jónak mondható. A 2009/2010-es tanév során törlesztésre kötelezett ügyfelek csupán 3,1 %-ának a szerződését kellett a magas hátralék miatt felmondani.


Rövidebb lejáratú kötvényekbe érdemes most fektetni - ezek a legjobb dolláros, eurós és forintos papírok

A globális kötvénypiacokon jelenleg egyértelmű hozamemelkedési folyamat zajlik, amelynek hátterében egyszerre állnak inflációs, fiskális és monetáris tényezők.
2026. 09. 23. 14:00
Megosztás:

Sokan titkolóznak a családjuk előtt - a pénzt rejtegetik: Ön is?

A magyarok bő harmada tud rendszeresen megtakarítani, ami viszont gyakran súlyos lemondásokkal jár – derül ki a Cofidis és az NRC közös Hitel Monitor kutatásából.
2026. 09. 23. 13:30
Megosztás:

Orbán Anita 11 egyeztetést folytatott EU-n kívüli partnerekkel

Az ENSZ-hét első két napján Orbán Anita 11 kétoldalú egyeztetést folytatott EU-n kívüli partnerekkel Ázsiától Észak-Afrikán át Latin-Amerikáig, emellett pedig több multilaterális találkozón és az ENSZ-közgyűlés általános vitájának megnyitóján is részt vett - erről a külügyminiszter számolt be szerdai Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 23. 13:00
Megosztás:

Több milliárd dolláros károkozással gyanúsított hekkert ad ki Montenegró az Egyesült Államoknak

Montenegró kiadja az Egyesült Államoknak azt az iráni-török kettős állampolgárságú számítógépes bűnözőt, akit az amerikai hatóságok több mint 3,4 milliárd dolláros károkozással gyanúsítanak - közölte Bojan Bozovic montenegrói igazságügyi miniszter.
2026. 09. 23. 12:30
Megosztás:

Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség az MNB korábbi elnökét az Erste-ügyben

Gyanúsítotti kihallgatásokat és kutatásokat hajtott végre a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) az Erste-üggyel kapcsolatban hivatali visszaélés bűntette miatt indult eljárásban kedden - közölte a Fővárosi Főügyészség az MTI-vel. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a nyomozók hét embert hallgattak ki gyanúsítottként, köztük a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi elnökét.
2026. 09. 23. 12:00
Megosztás:

Csökken az olaj ára szerdán

Szerda reggel tovább csökkent a kőolaj ára azokra a reményekre, hogy nő az olajkínálat a Perzsa-öböl térségéből.
2026. 09. 23. 11:32
Megosztás:

Ismét az AI-hoz kapcsolódó csiprészvények húzták felfelé az amerikai piacokat

A Nasdaq 0,5%-os emelkedéssel kedden történelmi csúcson zárt, amit a Micron Technology (+5%), a Sandisk (+7%) és más, mesterséges intelligenciához kapcsolódó részvények emelkedése támogatott. Az S&P 500 közel stagnált, míg a Dow Jones 0,4%-kal gyengült.
2026. 09. 23. 11:00
Megosztás:

Nagy nap jön a Micron részvényeseknek - Most érdemes beszállni?

Egyetlen évszám mozgathatja meg a Micron részvényét: nagy nap közeleg. Szeptember 30-án fontos próba vár az AI-boom egyik leglátványosabb nyertesére.
2026. 09. 23. 10:30
Megosztás:

6 százalékot zuhant a Cisco: miért büntette a piac a technológiai óriást?

Miközben a technológiai részvények teljesítményét követő fontos tőzsdei alapok emelkedtek, a Cisco papírjai szeptember 22-én nap közben mintegy 6 százalékot estek. A hálózati berendezéseket gyártó vállalat versenytársainál nem látszott hasonló eladási hullám, ezért a mozgás inkább a Cisco megítéléséről árulkodhatott. A háttérben profitrealizálás és óvatosabb befektetői várakozások is állhattak, egyértelmű kiváltó okot azonban a korabeli beszámoló nem azonosított.
2026. 09. 23. 10:00
Megosztás:

Altcoin-rali 2026: a Bitcoin Cash kilőtt, mögötte tíz külön történet mozgatja a kriptopiacot

A Bitcoin Cash közel 30 százalékot emelkedett egyetlen nap alatt, a LayerZero 21,5, a Pons csaknem 19 százalékot erősödött, miközben a Uniswap forgalma átlépte a 2,3 milliárd dollárt. A zöld számok mögött azonban nem ugyanaz a történet húzódik: van, ahol egy friss CME-bejelentés mozdította meg a piacot, máshol tokenégetés, új hálózati funkció, szabályozási fordulat vagy egyszerűen a spekulatív tőke rotációja. Megnéztük, mi hajtotta a 24 óra tíz legjobban teljesítő nagyobb kriptoeszközét.
2026. 09. 23. 09:30
Megosztás:

A francia kormány meghosszabbítja az üzemanyagra nyújtott támogatást, és kibővíti a kedvezményezettek körét

Kibővíti a célzott támogatási intézkedéseket a francia kormány az üzemanyagárak emelkedése által súlyosan érintett szektorok dolgozói számára, hogy elejét vegye az egyre növekvő társadalmi elégedetlenségnek.
2026. 09. 23. 09:00
Megosztás:

Ennyi pénz kell a vállalható nyugdíjas életszínvonalhoz

A magyar középkorúak átlagosan 35 millió forint megtakarítást tartanak szükségesnek 65 éves korukra ahhoz, hogy állami nyugdíj nélkül is vállalható életszínvonalat biztosítsanak maguknak - derül ki a K&H biztos jövő kutatásának második negyedéves eredményeiből, amelyről közleményben tájékoztatták az MTI-t.
2026. 09. 23. 08:30
Megosztás:

Erősödött a forint reggelre

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 23. 08:00
Megosztás:

Az EKB bezárná a kiskaput: a stakingre és a kriptohitelezésre is kiterjedhet a stabilcoin-hozamok tilalma

Az Európai Központi Bank és az uniós tagállamok jegybankjai szigorítanák a stabilcoinok után fizetett hozamokra vonatkozó szabályokat. A tervek szerint nemcsak a közvetlen kamatfizetést tiltanák, hanem azokat a kriptohitelezési, kölcsönzési és stakingkonstrukciókat is, amelyek közvetett módon biztosítanak hozamot a stabilcoin-tulajdonosoknak.
2026. 09. 23. 07:00
Megosztás:

Kanada nagybankjai összefogtak: közös digitális pénzrendszer készül

Kanada hat legnagyobb bankja közös, kanadai dollárban működő tokenizáltbetét-rendszer fejlesztését vizsgálja. A kezdeményezés célja, hogy a pénz gyorsabban mozoghasson a pénzügyi intézmények között, miközben a bankok hosszabb távon a blokkláncalapú pénzügyi piacokkal és más digitáliseszköz-rendszerekkel is összekapcsolnák az infrastruktúrát.
2026. 09. 23. 06:00
Megosztás:

Budapest körül forog az országos költözési térkép – még mindig a Ratkó-unokák írják a lakáspiac történetét

Magyarországon 226 ezer ember változtatott állandó lakcímet tavaly úgy, hogy másik településre költözött, a településeken belül pedig 191 ezer ember költözött. Tavaly így összesen 417 ezren változtatták meg állandó lakhelyüket, ami 10 százalékkal kevesebb mint 2024-ben. A legerősebb költözési útvonalak középpontja egyértelműen Budapest: a tíz legnagyobb járásközi áramlás mindegyikének a főváros az egyik végpontja és csak a 35. helyen jelenik meg az első olyan reláció, amely Budapestet nem érinti.
2026. 09. 23. 05:00
Megosztás:

Az egészségesebb életmód átírja a vásárlási szokásokat

Az egészségtudatosság ma már a napi rutin része. Számít, mi kerül a tányérunkra, mit mutat a fitneszalkalmazás, milyen összetevőkre figyelünk vásárláskor, és milyen tanácsot kérünk digitális eszközöktől. A PwC Voice of the Consumer 2026 kutatása szerint a közép- és kelet-európai fogyasztók 55%-a több friss zöldséget és gyümölcsöt fogyasztana a következő egy évben, 48%-uk csökkentené a feldolgozott vagy magas cukortartalmú élelmiszerek fogyasztását, 47%-uk pedig már először az AI-hoz fordul, amikor egészségügyi vagy életmóddal kapcsolatos kérdése merül fel.
2026. 09. 23. 04:00
Megosztás:

Michael Burry: shortoljuk bátran az AI részvényeket!

Michael Burry ráerősít az AI-részvények elleni fogadására: fordulat jöhet a chippiacon?
2026. 09. 23. 03:00
Megosztás:

Tartozásod van? Akkor bajban leszel, mert így árvereznek majd

Elmaradt hiteltörlesztés, felhalmozott közös költség vagy rendezetlen közüzemi számla: megfelelő jogi feltételek mellett mindegyikből lehet végrehajtás, végül akár árverés. A lakás elvesztése azonban nem automatikus következmény. A magyar szabályok több lépcsőt és védelmet írnak elő, de a hivatalos levelek figyelmen kívül hagyása súlyosan ronthatja az adós helyzetét.
2026. 09. 23. 02:00
Megosztás:

Ennyi lesz a tej, zsír és a csirkemell ára októbertől

Három olyan alapélelmiszer ára kerül most a középpontba, amely rendszeresen bekerül a magyar családok kosarába.
2026. 09. 23. 01:00
Megosztás: