40 százalékos kiadáscsökkentési terveket kér a tárcáktól a brit pénzügyminisztérium

Kiadásaik 40 százalékos csökkentéséről szóló tervek összeállítását kérte a brit pénzügyminisztérium a többi tárcától.

A brit sajtó vasárnapi értesülései szerint a költségvetési konszolidációért felelős pénzügyminiszter-helyettes, Danny Alexander a hétvégén küldte szét a kérést kabinetbeli kollégáinak, jóllehet ez nem azt jelenti, hogy a pénzügyi tárca ténylegesen minden minisztériumtól költségvetésének 40 százalékos lefaragását fogja követelni. A BBC úgy tudja, hogy Alexander "illusztrációs" célokból kérte e tervek elkészítését, kiderítendő, hogy "miként nézne ki" egy ilyen mértékű kiadáscsökkentés.

 

A májusi választásokon hatalomra került konzervatív-liberális brit kormány a gazdaság és a költségvetés állapotának átvizsgálása után, június végén vészköltségvetést terjesztett be, amely igen lendületes konszolidációs programot tartalmaz. Ennek fő pontjai között szerepel, hogy a hazai össztermékhez (GDP) mért brit államháztartási hiány a jelenlegi, 2010-2011-es pénzügyi évre várt 10,1 százalékról 2015-2016-ra alig 1,1 százalékra csökken. A költségvetési tervezet elsődleges jelentőségű intézkedései között van a fő áfakulcs felemelése 17,5 százalékról 20 százalékra a jövő évtől, különadó kivetése a Nagy-Britanniában működő bankokra szintén 2011-től, az évi 21 ezer fontnál (6,5 millió forintnál) többet kereső közalkalmazottak bérének befagyasztása két évre, és az állami nyugdíjjogosultság alsó korhatárának gyorsított ütemű felemelése 66 évre.

 

Emellett azonnali hatállyal felemelték 18 százalékról 28 százalékra a legmagasabb jövedelmi kategóriában lévők által fizetett tőkejövedelmi adót, és két évre befagyasztották a kisgyermekeseknek járó szociális juttatásokat. A banki különadóból - amelyet a külföldi tulajdonú bankok Nagy-Britanniában működő érdekeltségeire is kirónak - a kormány évi kétmilliárd font (jóval több mint 600 milliárd forint) bevételt tervez. George Osborne pénzügyminiszter a vészköltségvetést ismertetve a londoni alsóházban kijelentette: az egyes szaktárcáknak kiadásaik átlagosan 25 százalékos visszafogására kell felkészülniük. Jóllehet londoni elemzők nem tartják valószínűnek, hogy a minisztériumokat egységesen és ténylegesen a hétvégi hírekben szereplő 40 százalékos kiadáscsökkentésre kérnék fel, hangsúlyozzák ugyanakkor azt, hogy az Osborne által említett 25 százalékos költséglefaragási előirányzat a költségvetési szféra egészére kiterjedő átlag, amelyen belül lehetnek sokkal nagyobb mértékű, akár 30 százalékot meghaladó eseti kiadáscsökkentések.

 

A koalíciós brit kormány nagyobbik pártja, a Konzervatív Párt már ellenzékben bejelentette, hogy ha kormányra kerül, részletes vizsgálatnak veti alá a brit gazdaság állapotát, és a kormányalakítás után ötven nappal új vészköltségvetést terjeszt elő. Ez június végén meg is történt, de a kormány már a beterjesztés előtt is heteken át folyamatosan - esetenként drámai hangvételű nyilatkozatokkal - készítette fel a lakosságot a várható megszorításokra. George Osborne néhány hete a Financial Timesnak például azt mondta, hogy az új kormány "különböző szekrényekben mindenféle csontvázakra lel". A pénzügyminiszter szerint a Munkáspárt vezette előző kormány "abszolút borzalmas közfinanszírozási helyzetben" hagyta utódjára az országot. A brit gazdaság élénkítésére és a bankok megmentésére fordított csillagászati összegek békeidőben valóban soha nem mért szintre, a hazai össztermék (GDP) 11 százaléka fölé duzzasztották a márciussal zárult előző pénzügyi évben a brit államháztartási hiányt. Ez messze a legmagasabb deficit a hét vezető ipari hatalom (G7) országcsoportján belül.


Brit-ukrán-német-francia-csúcstalálkozó kezdődött Londonban

Brit-ukrán-német-francia-csúcstalálkozó kezdődött vasárnap este Londonban.
2026. 06. 08. 02:00
Megosztás:

Július 1-jétől betiltják a szemeteszsák használatát: már most figyelmeztetik a lakókat

Több településén szigorúbb hulladékkezelési előírásokat vezetnek be: egyre több városban nem engedélyezik, hogy a lakók műanyag zacskóban helyezzék a biohulladékot a gyűjtőedényekbe.
2026. 06. 08. 01:00
Megosztás:

A TRX szabályozott amerikai tőzsdére került: új kaput nyit a TRON előtt a Bitnomial-listázás

A TRON ökoszisztéma natív tokenje, a TRX újabb fontos lépést tett az intézményi elfogadottság felé: a kriptovaluta spot kereskedésben elérhetővé vált a Bitnomial platformján, amely az Egyesült Államokban szabályozott piaci infrastruktúrát kínál.
2026. 06. 07. 23:00
Megosztás:

Tom Lee szerint az Ethereum akár 62 ezer dollárig is emelkedhet – valóban reális a 3000%-os ugrás?

Rendkívül optimista előrejelzéssel állt elő Tom Lee, a Fundstrat társalapítója és a Bitcoin- illetve Ethereum-piacon régóta ismert elemző. Lee szerint az Ethereum árfolyama a jelenlegi, nagyjából 2000 dolláros szintről akár 62 000 dollárig is emelkedhet a következő években, ami közel 3000 százalékos hozamot jelentene a befektetők számára.
2026. 06. 07. 22:00
Megosztás:

Kreml: Moszkva titkos kapcsolatokat is fenntart Kijevvel

Oroszország nyílt és titkos kapcsolatokat fenntart Kijevvel - jelentette ki Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója a Rosszija 1 televízió vasárnapi Moszkva. Kreml. Putyin című műsorának nyilatkozva.
2026. 06. 07. 21:00
Megosztás:

Nyárias meleggel kezdődik a jövő hét, de nem tart sokáig

Nyárias meleggel kezdődik a jövő hét 30 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, majd egy hidegfront érkezik, amely mögött visszaesik a hőmérséklet, csütörtökön napközben már csak 22-27 fok várható, és esőre, záporra, zivatarra is számítani kell. A hét végére azonban visszatér a napos, jellemzően száraz idő - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 07. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 23. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 07. 19:00
Megosztás:

3 kriptovaluta, amely komoly növekedési potenciált rejthet magában

A kriptovaluták világában nem ritka, hogy egy projekt technológiai szempontból sikeresnek bizonyul, miközben a hozzá tartozó token árfolyama hosszabb távon mégsem képes érdemben emelkedni. Ennek oka gyakran az, hogy a hálózat használata és a token értéke között nincs közvetlen kapcsolat, így a rendszer fejlődése nem feltétlenül jelenik meg a befektetők hozamában.
2026. 06. 07. 18:00
Megosztás:

Rákgyógyítás: az alternatív módszerek nem valódi alternatívák!

Daganatos betegség diagnózisa után sok beteg és családtag érzi úgy, hogy a kórházi kezeléseken túl is szeretne tenni a gyógyulásért. Az ingyenes, országos Rákgyógyítás Magazin új lapszáma arra figyelmeztet: különbséget kell tenni a daganatellenes kezeléseket támogató kiegészítő módszerek és az alternatívnak hirdetett eljárások között. Utóbbiakat gyakran hamis reményeket keltve kínálják a betegeknek és családtagjaiknak, kockáztatva ezzel akár az orvosi beavatkozásokkal reálisan elérhető életkilátásokat is.
2026. 06. 07. 17:00
Megosztás:

Az uniós bértranszparencia szabályok bevezetését sürgeti az Amnesty International Magyarország

Az európai uniós bértranszparencia szabályok bevezetését sürgeti a kormánynál az Amnesty International Magyarország - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 06. 07. 15:00
Megosztás:

A miniszterelnök és az oktatási miniszter is köszöntötte a pedagógusokat

A pedagógusokat köszöntötte Magyar Péter miniszterelnök és Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter vasárnap.
2026. 06. 07. 14:00
Megosztás:

A megelőzés jelentőségét emeli ki a Nébih az élelmiszerbiztonsági világnapon

A megelőzés jelentőségét emelte ki az élelmiszerbiztonsági világnap alkalmából a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vasárnap. A hivatal arra hívta fel a figyelmet, a rosszul tárolt ebéd, a nem megfelelően átsült hús vagy egy elmulasztott kézmosás is elég lehet ahhoz, hogy az élelmiszer ne táplálékot, hanem veszélyt jelentsen.
2026. 06. 07. 13:00
Megosztás:

Csökkenő forgalom mellett mérséklődött a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 0,70 százalékkal csökkenve 133 670,96 ponton fejezte be a hetet.
2026. 06. 07. 12:00
Megosztás:

Meredek jövőt jósolnak az XRP-nek – akár 70%-os zuhanás is jöhet öt éven belül

Miközben a kriptovaluta-piac továbbra is nehéz időszakon megy keresztül, egyes elemzők szerint az XRP jövője különösen bizonytalan lehet. A digitális eszközök teljes piaci kapitalizációja az elmúlt év rekordmagasságaihoz képest jelentősen visszaesett, és az XRP árfolyama is több mint kétharmadát elveszítette tavaly nyári csúcsértékének. Bár a token mögött álló technológia valós problémára kínál megoldást, egyre többen kérdőjelezik meg, hogy hosszú távon képes lesz-e megőrizni jelentőségét.
2026. 06. 07. 11:00
Megosztás:

Megnyíltak a szavazóhelyek Koszovóban

A koszovói parlamenti választáson vasárnap reggel hét órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek. Az ország hivatalosan mintegy kétmillió választópolgára dönt a 120 fős törvényhozás új összetételéről.
2026. 06. 07. 10:00
Megosztás:

A Mol megkapta az amerikai hatóság újabb engedélyét a NIS-szel folytatott tárgyalások folytatására

A Mol Nyrt. megkapta az amerikai hatóság újabb engedélyét a NIS-szel folytatott tárgyalások folytatására - tette közzé a magyar olajtársaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szombat este.
2026. 06. 07. 09:00
Megosztás:

A Terra Luna Classic túlélői: akik még mindig hisznek a Do Kwon által hátrahagyott láncban

Miközben Do Kwon és a Terraform Labs már rég maga mögött hagyta az eredeti Terra ökoszisztémát, a Terra Luna Classic közössége továbbra sem adta fel. A LUNC mögött ma már nem egy központi vállalat, hanem egy sérült, megosztott, mégis kitartó globális közösség áll, amely a kriptotörténelem egyik legnagyobb összeomlása után is a visszatérésben reménykedik.
2026. 06. 07. 08:00
Megosztás:

Június 20-án indul a nyári főszezoni balatoni menetrend

Június 20-án indul, és a MÁV elektronikus rendszereiben hamarosan elérhető lesz a nyári főszezoni balatoni menetrend - jelentette be a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 06. 07. 07:00
Megosztás:

Kármán András: bizalmat kapott Magyarország és a jelenlegi gazdaságpolitikai irány a három nagy hitelminősítőtől

Bizalmat kapott Magyarország és ezzel a jelenlegi költségvetési, gazdaságpolitikai irány is - írta a pénzügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán, miután a Fitch Ratings is közzétette Magyarország hitelbesorolásáról szóló döntését.
2026. 06. 07. 06:00
Megosztás:

Június 30-ig kell teljesíteni a magyarországi vállalkozásoknak a NIS2 kiberbiztonsági auditot

Fontos határidő közeledik a hazai vállalkozások számára: június 30-ig mintegy négyezer vállalkozásnak kell sikeresen teljesíteni a NIS2 kiberbiztonsági auditot - hívta fel a figyelmet a tudományos és technológiai miniszter a Facebook-oldalán szombaton megjelent bejegyzésében. Jelezte, módosulhat a kiberbiztonsági auditorokra vonatkozó szabályozás.
2026. 06. 07. 05:00
Megosztás: