44 ezren nyújtottak be pályázatot a mosógépcsere programban
2015. 12. 31. 12:00
A nemzeti fejlesztési miniszter még karácsony előtt jóváhagyta az utolsó körben támogatásra felterjesztett pályázatokat is, ezzel lezárult az Otthon Melege Program keretében mosógépcserére benyújtott 44 ezer pályázat feldolgozása - mondta el a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szóvivője szerdán az M1 aktuális csatornán.
Kiss Anita szerint óriási volt az érdeklődés a pályázat iránt, a minisztérium kezdetben 500 millió forintot szánt erre a célra, végül ezt az összeget a megnövekedett igények miatt több mint 1,8 milliárd forintra emelte.
Kiemelte: a pályázat egyik szempontja pont az volt, hogy minél nagyobb energiamegtakarítást érjen el a vásárló az új készülékével.
A támogatási formáról elmondta: a mosógépek árának legfeljebb a felét lehetett elnyerni a pályázaton, ez 25 ezer és legfeljebb 45 ezer forint között mozgott.
A pályázók több mint 90 százaléka részt vehetett a mosógépcsere programban - tette hozzá. Arról is beszámolt, hogy jövőre valószínűleg az NFM a családi házak korszerűsítését helyezi majd előtérbe.
(MTI)
Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is
Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
Javult a magyarok egészségértése
Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere
A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint
Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten
Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből
Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?
Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot
Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése
Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél
Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.