45 fölöttieket diszkrimináció érheti az állásinterjún

Miközben a kormány célul tűzte ki, hogy 2020-ig 5%-kal növelje a közép- és időskorúak foglalkoztatottságának mértékét, az álláskeresők tapasztalatai mást mutatnak. A munkaadói sztereotípiák leküzdése, és a munkavállalói oldal felkészültségének erősítése céljával jött létre a Restart-Up közösségi program, számos nagyvállalati támogatóval.

45 fölöttieket diszkrimináció érheti az állásinterjún

Immár tizedik éve, hogy az ENSZ illetékes szervezete, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) október 7-ét jelölte meg a Tisztességes Munka Világnapjának. Ez a világnap elsősorban a nők és a férfiak közötti bérkülönbségek leküzdésére, a régiók közti egyenlőtlenségek enyhítésére, valamint a munkahelyi megbecsülés fontosságára hivatott felhívni a figyelmet. Ugyanakkor az elmúlt években a világnap alkalmából rendezett konferenciákon egyre fontosabb téma lett a munka és magánélet egyensúlya, a fiatalok munkához jutása, továbbá – legújabb jelenségként – az idősebb korú munkavállalókkal szembeni diszkrimin&aa cute;ció, a középkorúak munkában maradási és újraelhelyezkedési kihívásai.


Magyarországon a 45 fölöttiek munkaerőpiaci kihívásainak képviseletére jött létre 2016-ban a Restart-Up közösségi program. A program célja, hogy a magasan kvalifikált 45 fölöttiek körében mutatkozó negatív álláskeresési tapasztalatokat vizsgálja és ezekre megoldást kínáljon. „Nonszensz, hogy bizonyos szakmákban az emberhiány már a vállalatok növekedésének szab gátat, ugyanakkor képzett és felkészült emberek tömegével számolnak be arról, hogy nem kapnak meg állásokat, vélhetően az életkoruk miatt.” – mondja Pethő Anikó, a Restart-Up alapító tagja. A Restart-Up a tagoknak segítséget nyújt az interjú kra való felkészülésben, újonnan meghirdetett állások megismerésében, egyes készségek vagy nyelvtudás fejlesztésében, és általában is a képzett, de koros jelentkezőket érő diszkrimináció leküzdésében.


Aki akar, az talál munkát – vagy mégsem?


Természetesen az alapítók a szubjektív élményeken túl több felméréssel is igyekeztek igazolni a sejtéseket, valamint felderíteni az okokat. Egy kérdőíves kutatás során 234 főt kérdeztek, elsősorban felsőfokú végzettségű, többségében nyelvet beszélő, jelenleg is aktív álláskeresőket.


A felmérésből az derült ki, hogy a megkérdezettek közel fele már több mint 25 helyen próbálkozott, az összes megkérdezett több mint negyede pedig már 50 helyre is beadta életrajzát, sikertelenül. Nem csoda, hogy 10 megkérdezettből 4 több mint egy éve nem kap képzettségének és felkészültségének megfelelő állást, noha minden tizedik megkérdezett 20-nál is több interjúval „büszkélkedhet”.

Saját megítélésük szerint az állások elnyerésének elsősorban az életkor, a túlképzettség és a fizetési igény szab gátat, és csak ezután jönnek a nyelvi, a szakmai, valamint az önkifejezési hiányosságok.


A középkorúaknál mutatkozó elhelyezkedési problémákat egy másik kutatásban vizsgálta az egyesület. 136 HR-vezető kérdőíves megkérdezéséből az derült ki, hogy valóban hajlamosak a nyugdíjhoz közeli, de már akár 45-50 éves jelentkezőket is kritikusan kezelni a vállalati felvételiztetők. A megkérdezettek 40 százaléka szerint ez előfordul az általuk képviselt cégnél! Ugyanakkor több mint 90 százaléka a HR-es válaszadóknak úgy nyilatkozott, hogy örömmel venne egy olyan kezdeményezést, ami az idősebbek álláskeresési nehézségeinek leküzdésében segít.

 

A 45 fölöttieket érő diszkriminációra változatos indokokat adnak a HR-esek. A dobogós érvek a vállalat vezetésének elvárásai, a generációs különbségek, a digitális lemaradás, és ezeket követik az okok között a jelentkezők rugalmatlansága, és a személyiségükkel kapcsolatos más kritikák. Ugyanakkor a HR-esek elismerik, hogy az idősebbek lojálisabbak, szakmai tapasztalataik értékessé teszik őket, kiegyensúlyozott életvitelük pedig sokat hozzátesz megbízhatóságukhoz.


Fontos megjegyezni, hogy a HR-esek nem igazolták vissza azt a gyanút, hogy a teherbírásukra, esetleg a családi okokra lenne visszavezethető a kvalifikáltak körében az életkori diszkrimináció. „Ez a korosztály sokszor a pályakezdő szinglikkel vetekszik: odafigyelnek az egészségükre, a gyerekeik pedig, ha vannak, egyre önállóbbak. Nyitottak az új ismeretekre, válás esetén pedig maguk is függetlenséget élveznek. Nagy hiba lenne lemondani róluk, csak azért, mert nem olyan pörgős a Facebook profiljuk” – mondja Pethő Anikó.

 

Kapcsolódó kalkulátorok:

Mennyi pénzt ér a házimunkád? - kalkulátor

Mennyi pénzt kellene keresnem, ha rendesen megfizetnének?

Mennyi esélyed van, hogy havi 1 millió Ft-ot keress?

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Egyre kevesebb a regisztrált álláskeresők száma

Hónapról hónapra kevesebb a regisztrált álláskereső Magyarországon, számuk a tavaly júniusi mélypont óta már több mint 120 ezerrel csökkent a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint - jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca által csütörtökön az MTI-hez eljutatott közleményben.
2021. 08. 26. 15:00
Megosztás:

Fenntartható-e az összeszerelő Magyarország?

Az alacsony bérek politikájával Magyarország jelentős nemzetközi versenyelőnyt épített ki magának. Hirdetjük, hogy kiváló befektetési lehetőségeket kínálunk, rugalmas munkaerőpiaccal, alacsony munkaerő-költségek mellett, érdemes itt fejleszteni, beruházni. Vajon belülről nézve, nekünk is ez lenne a tartós, legjobb út?
2021. 08. 25. 16:00
Megosztás:

A dolgozók harmada home office-ban marad, az IT-védekezést is ehhez kell igazítani

Év végére globálisan az alkalmazottak csaknem harmada távmunkában végzi el a feladatait, arányuk pedig a közeljövőben sem csökken jelentősen. Ez arra kényszeríti a szervezeteket, hogy legalább öt, egyes szektorokban akár tíz évvel is előrehozzák a digitális átalakítási terveiket. Ennek megfelelően a vállalatoknak az IT rendszereik védelmét is ehhez kell igazítani, s erre tekintettel kell kialakítani — hívja fel a figyelmet a Maxvalor Hungary, a dán Heimdal Security magyarországi forgalmazója.
2021. 08. 25. 13:00
Megosztás:

Nem teljes a munkáltatói bizalom a távmunkában foglalkoztatottak felé.

A munkáltatók mindössze 35 százaléka bízik meg teljes mértékben a távmunkában dolgozó munkatársaiban, 39 százalékuk viszont úgy véli, hogy emberei otthon nem dolgoznak olyan keményen és hatékonyan, mint az irodában - közölte a Ricoh Europe kedden az MTI-vel.
2021. 08. 25. 03:00
Megosztás:

Egyszerűbb és gyorsabb toborzást követelnek a vezetők

A Magyarországon kialakult munkaerőhiány következtében szinte minden szektorban megnehezült a toborzás. Egyre több nehézséggel szembesülnek a mindennapokban a cégvezetők és a HR szakemberek, hiszen a gyorsan változó munkaerőpiaci viszonyok és a munkavállalók minél jobb minősége között kell megállniuk a helyüket. Ma már a munkahelyváltás folyamata is felgyorsult, ami a toborzóktól azonnali reakciókat és hatékony kommunikációt kíván meg számos csatornán, miközben rövid időn belül kell megtalálniuk a szervezet számára tökéletes munkaerőt. Ennek a megváltozott helyzetnek is meg vannak az eszközei, amiről Nemes-Nagy Szilvia a Performia Hungary Kft. ügyvezető-tulajdonosa, vezetési és toborzási szakértő adott részletes tájékoztatást.
2021. 08. 22. 05:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás:

A munka jövője: automatizáció

A Universal Robots a robotikai piac egyik úttörője az olyan szabályozások kidolgozásában, melyek a kobotok, az automatizáció, valamint a biztonságos munkavégzés feltételeit teremtik meg. A cég évek óta arra törekszik, hogy világszerte szabályozza a robotok működését és a munkáltatók számára, úgynevezett együttműködő robotok biztosításával segítse a munkavégzést.
2021. 08. 19. 07:30
Megosztás:

Ismét egyre optimistábbak a magyar munkavállalók

A hazai munkavállalók az egy évvel ezelőtti állapothoz képest egyre optimistábban tekintenek jelenlegi állásuk, illetve munkahelyük stabilitására, amelyet egy esetleges új elhelyezkedés esélyével kapcsolatos percepció rekordmagas pontszáma is alátámaszt. Összességében elmondható, hogy a magyarok egzisztenciális válságérzete már túl van a mélyponton és közelít a járvány előtti időszakhoz, derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából.
2021. 08. 14. 07:00
Megosztás:

A magyarok több mint fele biztosnak látja munkahelyét

Több mint öt évre látja biztosnak a munkahelyét a magyar munkavállalók 62 százaléka, míg egy évvel korábban ez az érték még 55 százalékon állt, vagyis egyre optimistábbak a magyar dolgozók - derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb, júniusban készített közös kutatásából.
2021. 08. 13. 08:00
Megosztás:

Így nőtt a román nettó átlagbér

Júniusban 7,4 százalékkal volt magasabb a román nettó átlagbér a tavalyi év azonos időszakához mérten, az inflációt figyelembe vevő reálkereset 3,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a román országos statisztikai intézet szerdán.
2021. 08. 12. 08:00
Megosztás:

Sokan visszakerültek a munkaerőpiacra

Sokan visszakerültek a munkaerőpiacra azok közül, akik korábban elvesztették munkájukat, így ma 4,7 millió foglalkoztatott van országban - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára kedden Miskolcon, az Együtt a munkavállalásért Borsod-Abaúj-Zemplén megyében című rendezvényen.
2021. 08. 11. 05:30
Megosztás:

Nőtt a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliség az USA-ban

A vártnál nagyobb mértékben nőtt júliusban a foglalkoztatottak száma és szintén a vártnál nagyobbat csökkent a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics pénteki jelentése alapján.
2021. 08. 07. 20:00
Megosztás:

Képzésekkel segítik a munkavállalók elhelyezkedését

Informatikai ismereteket nyújtó képzésekkel segíti a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal a munkavállalók elhelyezkedését, vissza nem térítendő uniós források felhasználásával a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop).
2021. 08. 07. 00:01
Megosztás:

Csükkent a munkanélküliek száma az Egyesült Államokban

Csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a szokásos heti statisztika szerint, míg az elbocsátott munkavállalók száma 21 éves mélypontra süllyedt júliusban.
2021. 08. 06. 06:00
Megosztás:

Új ipari területeket építenek ki Pásztón

Tíz hektáron építenek ki új ipari területeket a belvárost elkerülő bekötőúttal Pásztón több mint 500 millió forintos beruházásban - az MTI-t erről a városháza kommunikációs munkatársa tájékoztatta csütörtökön.
2021. 08. 06. 02:00
Megosztás:

Robbanás előtt áll a hazai HR digitalizáció

Cégmérettől, iparágtól és digitális HR érettségtől függetlenül intenzív informatikai fejlesztési hullámra lehet számítani a HR területén – derül ki a Deloitte Digitális HR 2021 kutatásából. A HR technológiák aktuális magyarországi állapotáról átfogó képet adó felmérés szerint a HR adatok elemzése és a HR fókuszú üzleti intelligencia, az online képzések és fejlesztés, továbbá a toborzás, onboarding és tehetségmenedzsment lehetnek elsősorban a digitalizáció célkeresztjében.
2021. 08. 03. 03:00
Megosztás:

Sosem látott csúcson van a foglalkoztatás

Sosem látott csúcson van a foglalkoztatás, de folytatódik a munkahelyteremtés - áll az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szombati, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2021. 07. 31. 21:00
Megosztás:

Milyen tényezők befolyásolják a fizetéseket?

A gazdaság újraindulása miatti munkaerőhiány béremelési nyomást eredményezhet, a gyorsuló infláció viszont laposabbá tette a reálbérindex görbéjét. Mi várható a következőkben?
2021. 07. 31. 10:00
Megosztás: