Képzésekkel segítik a munkavállalók elhelyezkedését
A hivatal MTI-hez pénteken eljuttatott közleménye szerint az alacsony iskolai végzettségűeknek szóló kiemelt projektben mintegy 230 ezer embernek biztosítottak lehetőséget alapszintű digitális kompetenciák elsajátítására, fejlesztésére 23 milliárd forint európai uniós támogatás felhasználásával a Széchenyi 2020 programban.
Kiemelték, a képzések a kevésbé fejlett régiókban élők számára nyújtanak segítséget az alapfokú digitális készségek elsajátításában, az elektronikus ügyintézési folyamatokban való eligazodásban.
A digitális szakadék csökkentésére indított képzéseken az elmúlt 5 évben mint egy 30 ezer oktatást tartottak. A legélénkebb érdeklődés az Észak-alföldi régióban volt, itt valósult meg az összes képzés 35 százaléka. A régión belül Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt a legtöbb, mintegy 7000 képzés.
A tanfolyamok első 100 ezer tanulója egy 1-10 pontos skálán átlagosan 9,6-re értékelte a tudásátadást, amely érték egyértelműen alátámasztja, hogy a képzések színvonala az országban mindenhol magas volt. Ezen belül a legnagyobb elégedettséget - alig elmaradva a maximális 10 ponttól - az oktatók érdemelték ki, míg a résztvevők az infrastrukturális körülményeket átlagosan 9,5 ponttal kielégítőnek értékelték - tájékoztatott a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal.