46%-kal nőtt az OTP nyeresége éves szinten, gyengébb Q4 a vártnál

Az OTP Csoport az előző évinél 46 százalékkal magasabb, 122,59 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el 2012-ben, elsősorban az alacsonyabb egyszeri tételek és a külföldi leányvállalatok magasabb nyereségessége miatt – közölte a bank a BÉT honlapján pénteken.

46%-kal nőtt az OTP nyeresége éves szinten, gyengébb Q4 a vártnál

A társaság, gyorsjelentése szerint, a negyedik negyedévet 26,15 milliárd forint adózott nyereséggel zárta, ami 39 százalékkal alacsonyabb a harmadik negyedévi 42,54 milliárd forintos profitnál, de lényegesen jobb az előző év hasonló időszaki 25,84 milliárd forintos veszteségnél.

 

 

 

 

 

A konszenzusnál gyengébb lett a Q4

 

A Portfolio.hu által megkérdezett elemzők átlagosan 30,00 milliárd forintos negyedik negyedéves eredményt vártak.

 

A Bankcsoport konszolidált számviteli eredménye éves szinten jelentősen nőtt – 83,8 milliárd forintról 122,6 milliárd forintra –, emögött elsősorban az áll, hogy a korrekciós tételek által okozott veszteség közel harmadára csökkent: 2012-ben nem került sor goodwill leírásra, a deviza jelzáloghitelek végtörlesztésének negatív eredményhatása döntően a 2011-es év eredményét terhelte, míg a bankadó nagysága gyakorlatilag változatlan maradt y/y.

 

A Bankcsoport 2012. évi korrigált adózott nyeresége 150,0 milliárd forint volt szemben a 2011-ben realizált 161,4 milliárddal. Az éves szinten 7%-os csökkenés elsősorban a magyarországi alaptevékenység eredményének 17%-os visszaeséséhez köthető; mindeközben a külföldi leányvállalatok éves profit hozzájárulása a 2011-es 51,3 milliárd forintról (32%) 2012-ben 61,0 milliárd forintra nőtt (41%). A 4Q eredmény 39%-os visszaesése elsősorban a szezonálisan magasabb működési költségeknek (+9% q/q), illetve a kockázati költségek 16%-os megugrásának, valamint a magasabb adóterhelésnek az együttes következménye.

 

Csoportszinten az adózás előtti eredmény 13 százalékkal 192,19 milliárd forintra csökkent. A működési eredmény 3 százalékkal 449,66 milliárd forintra nőtt, miközben a kockázati költségek 8 százalékkal 253,69 milliárd forintra emelkedtek. A bancsoport egyszeri, korrekciós tételek nélkül számított konszolidált adózás utáni eredménye ugyanakkor 2012 egészében 7 százalékkal 149,95 milliárd forintra csökkent a magyar csoporttagok 19 százalékos eredménycsökkenése mellett. Ezen belül, a magyar alap banki tevékenység egyszeri tételek nélkül számított eredménye 17 százalékkal 94,59 milliárd forintra csökkent.

 

Ismét remeklő orosz és bolgár leány

 

Az orosz nyereség ugyanakkor – döntően a javuló működési eredmény hatására - 15 százalékkal 47,16 milliárd forintra, míg a bolgár profit - elsősorban a kockázati költségek mérséklődése miatt - 90 százalékkal 24,21 milliárd forintra nőtt.

 

A külföldi csoporttagok profit-hozzájárulása így 41 százalékra nőtt 2012-ben az előző évi 32 százalékról. A csoport magyarországi alaptevékenységének alacsonyabb nyeresége elsősorban a működési eredmény jelentős csökkenésével magyarázható. A kockázati költségek 5 milliárd forinttal csökkentek ugyan, de a bevételek 6 százalékkal estek. Utóbbihoz markánsan járult hozzá a nettó kamateredmények 11 százalékos visszaesése, amely a kamatmarzsok mérséklődésével és a devizahitelek végtörlesztése révén kieső bevételekkel magyarázható.

 

A nettó díj- és jutalékbevételek ugyanakkor 1 százalékkal emelkedtek. A magyarországi működési költségek 1 százalékkal csökkentek.

 

Fókuszban a hitelek

 

Az OTP nemteljesítő hiteleinek magyarországi aránya a 2011. év végi 13,6 százalékról 16,1 százalékra nőtt 2012-ben, de a negyedik negyedévben már nem változott ez a mutató. Az OTP magyarországi bruttó (árfolyamszűrt) hitelállománya 7 százalékkal csökkent 2012-ben.

 

A jelzáloghitelek bruttó állománya 9 százalékkal csökkent, a fogyasztási hiteleké stagnált, a mikro- és kisvállalkozói hitelek állománya pedig 8 százalékkal nőtt. A közép- és nagyvállalati hitelek állománya 6 százalékkal, az önkormányzati hiteleké 13 százalékkal csökkent.

 

Csoportszinten az OTP legszűkebb, Core Tier 1 tőkemegfelelési mutatója tovább javult a negyedik negyedévben: 14,7 százalékra nőtt a harmadik negyedév végi 13,9 százalékról, illetve a 2011 végi 12,0 százalékról. A bankcsoport nemteljesítő hiteleinek aránya 19,1 százalék volt 2012 végén a szeptember végi 19,0 százalékot és a 2011 végi 16,6 százalékot követően. Jelentős mértékben, éves szinten 3,3 százalékponttal 80 százalékra javult a problémás hitelek fedezettsége.

 

Az OTP Csoport mérlegfőösszege 10 113,47 milliárd forint volt 2012 végén, alig 1 százalékkal alacsonyabb mint egy évvel korábban.

 

Az OTP részvény tőzsdei árfolyama

 

 

Az OTP részvényeivel az éves jelentés közzétételét megelőző évben 3215-4945 forintos sávban kereskedtek a Budapesti Értéktőzsdén. Az OTP papírjai 14 forintos, 0,29 százalékos napi emelkedéssel 4835 forintos árfolyamon zárták a csütörtöki kereskedést.


Wise: jelentősen eltér az ATM-es készpénzfelvételek díja az egyes országokban

Jelentősen eltér az ATM-es készpénzfelvételek díja az egyes országokban, a magyarok körében népszerű országok közül Szerbiában a legmagasabb a Wise online pénzküldéssel foglalkozó cég elemzése alapján, amelyről közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 10. 13. 21:30
Megosztás:

Világszerte keresett Zsolnay-ritkaságokért indul meg a licitharc Budapesten

Világszerte komoly figyelem előzi meg a Virág Judit Galéria 82. őszi aukcióját, mert a festmények mellett ritka szecessziós Zsolnay-műtárgyak is szerepelnek a kínálatban. A legnagyobb várakozást egy keselyű plasztikával díszített, 120 éves kerámia felbukkanása kelti: a műtárgy 15 millió forintos kikiáltási árról indul, becsértéke pedig a 30 millió forintot súrolja. Ezenkívül “sztártárgynak” számító Zsolnay-vázák és névjegytartók is szerepelnek majd az október 18-i árverésen.
2026. 10. 13. 21:00
Megosztás:

Folytatódott az OTP emelkedése

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 610,48 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 143 550,77 ponton zárt kedden.
2026. 10. 13. 20:00
Megosztás:

Lezárult a Magyarország elleni uniós kondícionalitási eljárás

Lezárult kedden a Magyarország ellen indított kondícionalitási eljárás, 4,2 milliárd eurós uniós forrás szabadul fel és újra elérhető lesz az Eurasmus+ és a Horizont Európa program a magyar egyetemisták és kutatók számára.
2026. 10. 13. 19:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: a balatoni vasúti forgalomban nőtt az utazások, csökkent a késések száma a főszezonban

A MÁV helyjegyes balatoni járatain a főszezonban közel 5 százalékkal nőtt az utazások száma, eközben a legforgalmasabb hetekben az északi parti vonal pontossága 72 százalékra javult a tavalyi 65 százalékról - írta a közlekedési és beruházási miniszter Facebook-bejegyzésében kedden.
2026. 10. 13. 19:00
Megosztás:

AI-alapú előminősítési megoldással segíti a vállalkozásokat az MBH Csoporthoz tartozó BUPA az uniós források lehívásában

Új AI-alapú előminősítési megoldással készül az MBH Csoport digitális szolgáltatásplatformja, a BUPA az európai uniós források lehívására. Az új funkció a támogatási és finanszírozási lehetőségek esetében automatikusan megmutatja a vállalkozásoknak, hogy melyekre lehetnek jogosultak és egy előzetes becsléssel az igényelhető összeg nagyságát is jelzi.
2026. 10. 13. 18:30
Megosztás:

Augusztusban felpattant az építőipar termelése

Augusztusban - három hónap visszaesés után - az egy évvel korábbihoz képest 21,9, az előző hónaphoz képest 14,0 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 10. 13. 18:00
Megosztás:

Így nőtt a lakásbiztosítások átlagdíja a harmadik negyedévben

A lakásbiztosítások átlagdíja 3,6 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben azt követően, hogy június 30-án lejárt a magyarországi biztosítók kötelezettségvállalása a lakásbiztosítási alapdíjak befagyasztására - közölte az Insura.hu biztosításközvetítő kedden az MTI-vel, saját adatai alapján.
2026. 10. 13. 17:30
Megosztás:

Jóváhagyta az EU, hogy az OTP Bank felvásárolja a Luminor Holdingot

Az Európai Bizottság az EU összefonódás-ellenőrzési rendelete alapján kedden jóváhagyta, hogy a magyar OTP Bank Nyrt. felvásárolja, ezzel kizárólagos ellenőrzést szerezzen az észt Luminor Holding AS felett.
2026. 10. 13. 17:30
Megosztás:

Új előírások, hétköznapi változások: átalakul a termékek csomagolása

A mindennapok számos pontján hoz változást az Európai Unió csomagolásról és csomagolási hulladékról szóló rendelete, a PPWR. A fokozatosan bevezetendő, de részben már most alkalmazandó szabályozás a gyártók, importőrök és kereskedők számára is feladatokat jelent, a konkrét kötelezettségek azonban az ellátási láncban betöltött szerepüktől függenek.
2026. 10. 13. 17:00
Megosztás:

Szeptemberben 2,5 százalékra gyorsult az infláció Csehországban

Szeptemberben 2,5 százalékra nőtt az éves infláció Csehországban az augusztusi 1,9 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában.
2026. 10. 13. 16:30
Megosztás:

Kreml: Moszkva folytatja a tárgyalásokat a lehetséges energetikai tűzszünetről

Oroszország folytatja a tárgyalásokat egy esetleges energetikai fegyverszünetről, de új fejlemény nem történt az ügyben - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden Moszkvában.
2026. 10. 13. 16:00
Megosztás:

Úszó naperőművet építenének Horvátország legrégebbi halgazdaságában

Mintegy négyszáz megawatt teljesítményű úszó naperőmű építését tervezik a Horvátország középső részén fekvő Daruvár közelében működő koncanicai halgazdaság tavaira. A mintegy 550 millió eurós beruházás egyben a haltenyésztés korszerűsítését is szolgálná, miközben az egyre bizonytalanabb vízellátáshoz is alkalmazkodnának - írta a Poslovni Dnevnik horvát gazdasági napilap.
2026. 10. 13. 15:30
Megosztás:

Kompozit orrmerevítő vagy acélbetét: melyik való a munkádhoz?

Ha munkavédelmi cipőt keresel, előbb-utóbb eléd kerül a kérdés: acél vagy kompozit orrmerevítő legyen benne?
2026. 10. 13. 15:00
Megosztás:

Hol lehet olcsó nappali szekrénysort venni online? Méret és szállítás

Olcsó nappali szekrénysort online többek között a Belini, a mömax és a Möbelix kínálatában érdemes keresni. A legkedvezőbb ajánlatot azonban nem lehet pusztán a termékár alapján kiválasztani. Fontos a teljes szélesség, a szekrények elrendezése, a TV-elem mérete, a kiszállítás díja és az is, hogy saját kezűleg kell-e összeszerelni a bútort. A jelenlegi kínálatban már 80 000 Ft körül is találhatók kész összeállítások, míg a több változatban, 200-300 cm-es méretben elérhető modellek jellemzően magasabb árszinten jelennek meg.
2026. 10. 13. 14:30
Megosztás:

A német iparban fokozódott az alapanyaghiány

Kissé tovább nőtt az alapanyag-hiány a német iparban szeptemberben, a megkérdezett cégek 14,6 százaléka számolt be a köztes termékek hiányáról, míg egy hónappal korábban, augusztusban ez az arány 13,3 százalék volt - derült ki a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének (ifo Institut - Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e.V.) felméréséből.
2026. 10. 13. 14:00
Megosztás:

Kétbillió dolláros vagyonátadás hajthatja a kriptót – Tom Lee cége tovább veszi az ethert

Új vásárlói hullámot hozhat a kriptopiacra az idősebb generációktól a fiatalabbakhoz kerülő vagyon – véli Tom Lee, a Bitmine elnöke. A Wall Street ismert szakembere szerint 2026 és 2028 között akár 2 billió dollár is gazdát cserélhet, amiből a digitális eszközök piaca is részesülhet.
2026. 10. 13. 13:30
Megosztás:

ÉVOSZ: a régió élmezőnyéhez közelítenek a magyar építőipari bérek

Az építőipari vállalkozásoknál 2026-ban fizetett bruttó átlagbérek alapján Magyarország a régió középmezőnyének felső részében helyezkedik el - közölte a bérek nemzetközi versenyképességének értékelése alapján az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) kedden az MTI-vel.
2026. 10. 13. 13:00
Megosztás:

Esik a Solana árfolyam, mégis vásárolnak: 13 %-os osztalékkal gyűjt pénzt a DeFi Development

A Solana árfolyamának visszaesése sem állította le a DeFi Development felhalmozását: a Nasdaqon jegyzett vállalat újabb több mint 22 ezer SOL-lal és SOL-egyenértékű eszközzel növelte tartalékait. Eközben a cég CHAD nevű elsőbbségi részvénye történelmi csúcsra kapaszkodott, és megközelítette a 10 dollárt. A látványos kettősség mögött egy különleges finanszírozási modell áll, amelynek vonzerejét a jelenlegi, évi 13 százalékos osztalékráta adja – a kockázatát pedig jelentős részben ugyanaz a Solana, amelyből a vállalat egyre többet halmoz fel.
2026. 10. 13. 12:30
Megosztás:

Árstop után: elmaradtak a nagy díjemelések a lakásbiztosításoknál

Átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások átlagdíja a harmadik negyedévben azt követően, hogy június 30-án lejárt a magyarországi biztosítók önkéntes kötelezettségvállalása arra vonatkozóan, hogy 2026. június 30-ig nem emelik a lakásbiztosítási termékeik alapdíjait – derül ki az Insura.hu frissen közzétett adataiból.
2026. 10. 13. 12:00
Megosztás: