4,6%-os munkanélküliségi ráta és 10,3%-os reálbérnövekedés a hazai munkaerőpiacon

A november-januári időszakban továbbra is csúcsközelben állt a foglalkoztatottság, a hazai elsődleges munkaerőpiacon 17 ezer új munkahely jött létre az előző év azonos időszakához képest, a közfoglalkoztatottak száma 8 ezer fővel csökkent, a külföldre ingázók száma pedig nem változott érdemben, így a legutolsó háromhavi átlag alapján a gazdaság teljes foglalkoztatotti létszáma 4.718 ezer fő volt.

4,6%-os munkanélküliségi ráta és 10,3%-os reálbérnövekedés a hazai munkaerőpiacon

Ugyanebben az időszakban a nemzetközi módszertan szerinti munkanélküliségi ráta 4,6% volt az előző időszakban mért 4,4% után és az előző év azonos időszakában mért 4,0% után. Az NFSZ nyilvántartásában 233 ezer regisztrált álláskereső szerepelt ugyanebben az időszakban, ami az előző év azonos időszakához képest 4,4%-os csökkenést mutat, a megelőző hónaphoz viszonyítva pedig 3,5%-kal nőtt. A bejelentett betöltetlen álláshelyek száma a fenti időszak végén 70 ezer volt az előző hónap végén nyilvántartott 79 ezer után.

A foglalkoztatási ráta továbbra is historikusan magas, a legutolsó negyedévben a 15-64 éves népesség 75,0%-a dolgozott a megelőző negyedév 74,7%-os, illetve az előző év azonos időszakában mért 74,6%-os szinttel összevetve.

A decemberi átlagbér emelkedés eközben 16,4% volt éves alapon a hazai munkaerőpiacon, ami továbbra is az inflációs környezetre való reagálást és a feszes munkaerőpiacot jelzi – a decemberi minimálbéremelés hatásán túl - és egyben 10,3%-os reálbérnövekedést eredményezett a hónapban. Az alapvető piaci tendenciákat némileg jobban megragadó és a monetáris politika számára is pontosabb iránymutatást jelentő versenyszférai béremelkedés 15,6% volt a megelőző hónap 13,3%-os mértéke után.

Kilátások

A következő hónapokban a munkanélküliség továbbra is a 4%-os szint körül ingadozhat, ami a munkaerőpiacilag aktívak között közel teljes foglalkoztatást jelent, azonban ha tartósabban 4,5% fölé kerül az állástalanok aránya az jelezheti a munkaerőpiaci feszesség és a konjunktúra lanyhulását. Összességében továbbra is igaz, hogy a teljes foglalkoztatottság közelében áll a hazai piac, aminek egyik oka, hogy a két évvel ezelőtti helyreállási problémákból kiindulva a jelenlegi alacsonyabb keresleti szint mellett is igyekeznek megtartani a bevált munkaerőt a piaci szereplők, ami egyben azt is jelzi, hogy a piaci szereplők is egy átmeneti gazdasági visszaesésre számítanak. Ezzel párhuzamosan a béremelkedés mértéke az idei évben kevéssel 10% felett lehet – némi felfelé mutató kockázat mellett -, amit támogatnak a decembertől 15 és 10%-kal emelkedett bérminimumok.

Részletek, háttér

A hazai foglalkoztatottsági szint továbbra is rekordközelben tartózkodik, miközben minimálisan a munkanélküliek száma is emelkedik az inaktivitásból a munkaerőpiacra visszatérők számának növekedése miatt és így az aktivitás is új csúcsra kerül, immár csak kismértékben elmaradva az 5 millió főtől. A fejlett piaci munkaerőpiacok jelenlegi gyengébb, recessziós környezetben tapasztalt ilyen mértékű stabilitása  némi meglepetésre ad okot, mivel a jelentősebb ideje zajló erőteljes jegybanki kamatemelések a korábbi tapasztalatok alapján ennyi idő után már elkezdenek hatást gyakorolni a munkaerőkeresletre. Eközben az említett aktivitás is új csúcsokra ér, mivel láthatóan az inaktívak is egyre inkább visszatérnek a munkaerőpiacra az inflációs környezet következtében, így a foglalkoztatás bővülésével párhuzamosan a munkanélküliség is emelkedett kismértékben. A munkaerőpiaci feszesség továbbra is relatíve magas, a 70 ezret meghaladó bejelentett betöltetlen álláshelyek száma alapján továbbra is erős kereslet mutatkozik a munkaerő iránt.

Továbbra is a legakutabb kérdés, hogy az ár-bér spirál magasabb szinten történő beragadását valószínűleg sikeresen megakadályozó jegybankok mikor tudnak további hűtő hatást kifejteni a munkaerőpiacokra a fejlett gazdaságokban és elősegíteni a munkaerőpiaci feszesség és az ebből következő béremelkedési ütem olyan szintű lassulását, ami segíti a jegybanki inflációs célok elérést. A továbbra is láthatóan erős munkaerőpiaci kereslet erősíti az aggodalmakat, hogy a 2%-os jegybanki inflációs célokhoz való visszatérés később következhet be és hogy mindez megvalósulhat-e puha landolással, vagyis erőteljesebb recesszió nélkül vagy esetleg jóval hosszabban lesz szükséges a historikusan magas kamatokat fenntartani. A jelenlegi stabil állapotból eredően az extenzív, vagyis a munkaerőpiac mennyiségi bővülésének határaihoz érve a vállalatok erőteljesebben fordulhatnak a hatékonyság és a termelékenység növelésének irányába, illetve valósíthatnak meg olyan beruházásokat, amit eddig a kellő számban rendelkezésre álló munkaerő miatt nem valósítottak meg vagy nem térült volna meg, ami továbbra is pozitív fejlemény a teljes nemzetgazdaság szempontjából.

2023 IV. negyedévében a téli szezonalitásnak megfelelő képet mutatott a hazai munkaerőpiac szektorális bontásban. A mezőgazdaságban 3 ezer fővel csökkent a létszám, a feldolgozóiparban 2 ezerrel esett, míg az építőiparban 8 ezer fővel nőtt, a piaci szolgáltatások területén 24 ezerrel nőtt, a közszolgáltatások területén pedig 11 ezer fővel bővült a foglalkoztatotti létszám az előző év azonos időszakához képest.

Új kulturális modell kidolgozását kezdeményezi a Magyar Színházi Társaság

Új, átláthatóbb és arányosabb alapokra helyezné a kulturális szféra működését a Magyar Színházi Társaság (MSZT), ennek érdekében a szervezet több mint száz pontból álló szakmai javaslatcsomagot állított össze – közölte a társaság kedden az MTI-vel.
2026. 04. 21. 15:00
Megosztás:

Meredeken romlottak a németországi és euróövezeti gazdasági várakozások

Áprilisban meredeken csökkent a ZEW gazdaságkutató intézet németországi és euróövezeti gazdasági hangulatindexe a márciusi erőteljes süllyedést követően.
2026. 04. 21. 14:40
Megosztás:

A BIS szigorítaná a stabilcoin-szabályozást – de már túl késő lehet?

A stabilcoin (angolul: stablecoin) piac robbanásszerű növekedése új szintre emelte a pénzügyi kockázatokat – és a szabályozói aggodalmakat is. A Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) most egyértelmű figyelmeztetést adott ki: globális szabályozás nélkül a rendszer sérülékeny marad. De vajon a piac már túlnőtt a szabályozók reakcióidején?
2026. 04. 21. 14:00
Megosztás:

A Waberer’s három új MAN típusú elektromos nyerges vontatóval bővíti alternatív hajtásláncú flottáját

A Waberer’s tovább erősíti fenntarthatósági törekvéseit, és három új, tisztán elektromos MAN TGX 20.449 4x2 BL SA EB típusú nyerges vontatóval bővíti alternatív hajtásláncú járműflottáját. A beszerzéssel az ilyen járművek száma 33-ra nő, amellyel a vállalat továbbra is Közép- és Kelet-Európa egyik legnagyobb alternatív flottáját üzemelteti.
2026. 04. 21. 13:30
Megosztás:

Csökkenő bevételről számolt be a német Beiersdorf csoport

A Beiersdorf német kozmetikai és vegyipari csoport csökkenő bevétellel zárta a március végével záródott első negyedévet - áll a vállalat honlapjára kedden fölkerült jelentésben.
2026. 04. 21. 13:00
Megosztás:

Csökkenő bevételről számolt be a német Beiersdorf csoport

A Beiersdorf német kozmetikai és vegyipari csoport csökkenő bevétellel zárta a március végével záródott első negyedévet - áll a vállalat honlapjára kedden fölkerült jelentésben.
2026. 04. 21. 13:00
Megosztás:

Coinbase új szintre emeli a kriptohitelezést: USDC-alapú kölcsönök indulnak az Egyesült Királyságban

A Coinbase tovább erősíti jelenlétét az Egyesült Királyság kriptopiacán: a vállalat elindította kriptofedezetű hiteltermékét, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy Bitcoin és Ethereum fedezet mellett perceken belül USDC-hez jussanak. Az új szolgáltatás nemcsak likviditást biztosít eladás nélkül, hanem fontos lépés az onchain pénzügyi ökoszisztéma kiépítése felé is.
2026. 04. 21. 12:30
Megosztás:

Még lehet jelentkezni az országos önkéntes meteorológiai hálózatba

Még lehet jelentkezni a HungaroMet Nonprofit Zrt. által indított országos önkéntes meteorológiai hálózatba, amelynek célja a hazai mérési lefedettség bővítése és a helyi időjárási jelenségek jobb megismerése.
2026. 04. 21. 12:00
Megosztás:

Jelentősen mérséklődtek a gépjárműbiztosítási díjak az első negyedévben

Az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint az első negyedévben megkötött teljes körű, casco szerződések átlagdíja 197 900 forint volt a személygépkocsik körében, ami 9 százalékkal marad el az előző év hasonló időszakában tapasztalt 217 400 forintos szinttől. Ennél is jelentősebb, 16,5 százalékos csökkenés tapasztalható a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) átlagdíjában, melynek aktuális összege 58 400 forint.
2026. 04. 21. 11:30
Megosztás:

Pénteki szintjük közelében maradtak a hosszú hozamok a fejlett gazdaságok kötvénypiacain, itthon folytatódott a hozamcsökkenés

Nem mozdultak el számottevően pénteki szintjükről a fejlett gazdaságok hosszú hozamai a hétfői kereskedés során, az inflációs félelmek továbbra sem enyhülnek, miközben az USA-iráni konfliktus kimenetele egyelőre bizonytalan, a Hormuzi-szoros kérdésében patthelyzet alakult ki, pedig közeleg a kéthetes tűzszünet április 22-i lejárata.
2026. 04. 21. 11:00
Megosztás:

A tengerentúli tőzsdéken is fordult a kocka, a nyersolaj ára 6-7%-ot emelkedett hétfőn

Hétfőn mérsékelt csökkenéssel zártak a legfontosabb tengerentúli részvényindexek a pénteki csúcsokat követően: a Dow néhány pontos csökkenéssel zárt, az S&P500 0,2%-ot csúszott vissza, míg a Nasdaq Composite 0,3%-ot gyengült.
2026. 04. 21. 10:30
Megosztás:

A pénteki lendület gyorsan szertefoszlott, hétfőn már estek az európai részvényindexek

Csökkenéssel zárt hétfőn a nyugat-európai tőzsdék túlnyomó többsége azt követően, hogy a Hormuzi-szoros pénteki megnyitásáról szóló bejelentések meglódították a részvényindexeket. Azonban a hétvége közel-keleti eseményei ismét nyomás alá helyezték a részvénypiacokat, a befektetők kockázatkerülőbbek voltak, miközben közeleg a korábbi kéthetes tűzszüneti megállapodás vége.
2026. 04. 21. 10:00
Megosztás:

Az elmúlt másfél évtizedben nőtt az üzemanyagárak megfizethetősége

A havi nettó átlagkeresetből megvásárolható üzemanyag mennyisége 2025-ben a kétszeresére nőtt 2010-hez képest - állapítja meg az MTI-hez kedden eljuttatott elemzésében a GKI Gazdaságkutató Zrt., az intézet szerint a védett ár kivezetésével, a piaci árak visszatérésével évekkel ezelőtti szintre ugrana az autósok terhe.
2026. 04. 21. 09:30
Megosztás:

Folytatódik a parlament alakuló ülésének előkészítése

Folytatódnak az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalások kedden az Országházban.
2026. 04. 21. 09:00
Megosztás:

A Mastercard segíti a magyar fintech cégek nemzetközi piacra lépését

A Mastercard háromrészes eseménysorozatot indít Budapesten, hogy a magyarországi fintech-szektor legígéretesebb szereplőit segítse a nemzetközi piacra lépésben - közölte a Mastercard az MTI-vel.
2026. 04. 21. 08:30
Megosztás:

Mi történt a forinttal kedd reggelre?

Vegyesen mozgott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 04. 21. 08:00
Megosztás:

Kínai elnök: biztosítani kell a hajózás zavartalanságát a Hormuzi-szorosban

A hajóforgalom zavartalan fenntartására szólított fel a Hormuzi-szorosban Hszi Csin-ping kínai elnök, aki hétfőn telefonon egyeztetett Mohammed bin Szalmán szaúdi trónörökössel - jelentette a kínai állami média hétfőn.
2026. 04. 21. 07:30
Megosztás:

Az erdélyi és a magyarországi magyarok más-más tapasztalatok alapján döntöttek a választáson

Az erdélyi magyarok más tapasztalatok alapján alkottak véleményt az anyaországi országgyűlési választáson, mint a magyarországi választók. Erdélyből nézve más volt a kormányzati teljesítmény érzékelése, és ebből fakadóan a megítélése is - írta hétfőn a magyarországi választások eredményeiről a Facebookon Bíró Barna Botond, a Hargita megyei önkormányzat elnöke.
2026. 04. 21. 07:00
Megosztás:

A feltörekvő piacokon a sokszínű történetek ellenállóképességet építenek

Majdnem egy évvel a "felszabadulás napi" vámok bevezetése után a közel-keleti konfliktus újabb sokkot okozott a gazdaságoknak. Bár a befektetők aggódhatnak a feltörekvő piacokra gyakorolt hatások miatt, vannak olyan vállalatok és ágazatok ezekben a régiókban, ahol a hosszú távú fundamentumok továbbra is ígéretesnek tűnnek. Fidelity idei Elemzői Felmérésében a korábban uralkodó témák, mint például az amerikai dollár gyengébb kilátásai vagy a monetáris politika lehetséges lazítása, a közel-keleti konfliktus miatt megkérdőjeleződtek. Helyettük a magasabb olajárak, az inflációs aggodalmak és a globális kereskedelem logisztikájával kapcsolatos megújult aggodalmak jelentek meg.
2026. 04. 21. 06:30
Megosztás:

Péntektől felfüggesztik a Otthonfelújítási Programban a támogatási kérelmek beadását a leghátrányosabb régiókban

Péntektől már a leghátrányosabb régiókban, így Észak-Magyarországon, Észak- és Dél-Alföldön, valamint a Dél-Dunántúlon sem lehet támogatási kérelmet benyújtani az Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához című felhívásra - közölték a palyazat.gov.hu oldalon.
2026. 04. 21. 06:00
Megosztás: