Továbbra is bika forint jön, trendforduló nem látszik

Betekintés a devizapiac, állampapírpiac főbb eseményeibe és a mai napon várható makrogazdasági adatokba. Elemző: Sörös Csaba, Takarékbank

Magyarország

Az optimista nemzetközi hangulat, a szárnyaló régiós és hazai tőzsdék (BUX +3.4%) és az euró/dollár 1.44-1.45-ös sávban való maradása miatt a forint is meg tudta őrizni pozícióit az euróval szemben és a 266.50-268-as sávban mozgott a kurzus a hétfői nap folyamán. A másodlagos állampapír-piaci hozamok 2-12 bázispontos csökkenést mutattak szintén az előbbiek hatására. A technikai indikátorok (MACD, sztohasztik, RSI) továbbra sem jeleznek trendfordulót az euró/forint lefelé jövetelében, ahogy az euró/dollár felfelé araszolásának kifáradását sem vetítik egyelőre előre. Így továbbra is rövid 1-2 hetes időtávon forint erősödésre számítunk, amennyiben nem jönnek kiugróan jó amerikai makroadatok a héten. Felmerülhet a kérdés, hogy november óta gyakorlatilag érdemi korrekció nélkül emelkednek a nemzetközi részvénypiacok és egy esetleges korrekció nem veszélyezteti -e a forint pozícióit. Technikai alapon itt sem látjuk még a trend elgyöngülését, de természetesen a befektetők fejében ott lehet a kisördög, hogy egy-egy érdemi rossz hír, vagy egy vártnál rosszabbul sikerülő gyorsjelentési szezon, esetén jobban beleadjanak a piacokba és akkor a forint erősödésének fenti teóriája is megdőlhet. Tehát továbbra is fő az óvatosság!

 

Bánfi Tamás monetáris tanács tag a héten azt nyilatkozta, hogy szerinte az MNB-nek nem kellene lassítani a kamatcsökkentés sebességén és újra visszatérhetnének az 50 bázispontos ütemhez. Vélekedésének megfelelően a forint is el tudna viselni egy kis gyengülést az export felfuttatása érdekében. A gyengébb forint nem mellesleg visszafogná az importot és csökkenne az ország külső finanszírozási igénye is. Szerinte az alapkamat vágási ciklus alja 5.5 százalék alatt kell, hogy legyen, amit még 2010 év vége előtt szükséges lenne elérni, azelőtt mielőtt az EKB és a Fed elkezd kamatot emelni. A nyilatkozat egyelőre nem befolyásolta a forintpiacot érdemben, nem úgy, mint amikor 2009-ben egy konkrét sávot (275-285) adott meg Bánfi a kívánatos euró/forint range-nek. Akkor is 270 alatt járt a kurzus és rövid időn belül be is csúszott a sávba, igaz az egy teljesen más, sokkal bizonytalanabb piaci környezetben történt.

 

A forint kedden 267 fölé gyengült az euróval, 185-ig a dollárral és 181 fölé a svájci frankkal szemben lévén, hogy némi korrekció mutatkozik a nyugat-európai és a régiós tőzsdéken is a tegnapi rally után. A mai nap későbbi részére a legvalószínűbb továbbra is a 266-269-es sávban való oldalazás, az erősödés egy újabb pluszos részvénypiaci kör esetén kezdődhet újra.

 

Nemzetközi

A nyugat-európai részvényindexek hétfőn a kereskedés végére visszaadták a nap közbeni csaknem 1 százalékos emelkedéseiket és végül nagyjából nulla körüli teljesítménnyel zártak. A befektetők a nap korai fázisában a kiváló decemberi kínai külkereskedelmi adatokat ünnepelték, de végül a profitrealizálók kerültek többségbe. Illetve sokan már a negyedik negyedéves amerikai gyorsjelentési szezon előtti izgalmak miatt vették visszább a pozíciókat.

 

A tengerentúli tőzsdék ugyan még 0.2-0.4 százalékkal fentebb zártak hétfőn, igaz a gyorsjelentési szezont megkezdő Alcoa a vártnál rosszabb eredményt produkált, de ez már a kereskedés utáni időszakban volt. A Pittsburg-i székhelyű alumíniumipari cég vesztesége egyértelmű csökkenést mutatott a negyedik negyedévben, de az elemzők kisebb mínuszra számítottak. Az ázsiai tőzsdék vegyes teljesítményt mutattak kedden reggel. Kína egyértelműen jelezte több intézkedésével is, hogy folytatja a monetáris szigorítást. Ez most abban valósult meg, hogy a központi bank a vártnál nagyobb mértékben  növelte meg az állami vezénylet alatt zajló kötvénykibocsátás hozamát több pénz kiszívva ezáltal a piacról és megemelte a bankok kötelező tartalékrátáját is. A Nikkei és a Shanghai kompozit pluszban tudott zárni, míg a Hang Seng esett. Az öreg kontinens börzéi jelenleg 0.7-1 százalékos piros tartományban tartózkodnak, míg az amerikai futuresek 0.6 százalékkal járnak lentebb röviddel a nyitás előtt. Úgy tűnik tehát a gyorsjelentési szezon első fecskéje nem csinált nyarat és inkább negatívan harangozta be a szezont és némi profitrealizálásra számíthatunk az elmúlt 3 hét emelkedései során a nap későbbi részében és a tengerentúlon is. Délután a novemberi amerikai külkereskedelmi mérleg egyenlege és az IBD/TIPP gazdasági optimizmus index moderálhatja a mínuszokat.

 

Devizák

Az euró/dollár 1.4540-as szintekről 1.4480-ig jött vissza mostanra elsősorban a részvénypiaci lejtmenet hatására. Amennyiben a hét során jelentő cégek viszont rá tudnak cáfolni az Alcoára és jobbat jelentenek, akkor mehet tovább felfele a kereszt. A technikai indikátorok is ezt valószínűsítik.


Az innováció és az összefogás erejét ünnepeljük az élelmezési világnapon

Huszonegy, élelmiszeradományokat szállító teherautó indult útnak Budapesten az élelmezési világnap alkalmából, hogy felhívja a figyelmet egy egyszerű, mégis fontos üzenetre: a jó minőségű élelmiszer érték, amelynek mindenkihez el kell jutnia. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett kezdeményezés keretében több mint 10 000 csomag élelmiszer-adomány jut el rászoruló emberekhez országszerte. Az adománykonvojt Bóna Szabolcs, agrár- és élelmiszergazdasági miniszter is köszöntötte az autósor Hősök terénél tartott megállójánál.
2026. 10. 16. 19:00
Megosztás:

A digitális csalók az embereket célozzák

A digitális csalók már nem elsősorban a bankok fejlett rendszereit próbálják feltörni, hanem az embereket célozzák, az OTP Bank Kiberbűnök krónikája című filmsorozata humorral és abszurd helyzetekkel segít felismerni a manipuláció jeleit - mondta Sonjic László, az OTP Bank biztonsági igazgatóságának vezető tanácsadója sajtóbeszélgetésen pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 18:30
Megosztás:

Agrárkamara: a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből

A klímaváltozás és a csapadékhiány miatt a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből, ám még nem egyértelmű, milyen növény termesztésére állnak át helyette - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés Megyei Igazgatóságának alelnöke pénteken az MTI-nek.
2026. 10. 16. 18:00
Megosztás:

A házi gyermekorvosok kiszámítható praxisfinanszírozásán dolgozik a minisztérium

Kiszámítható és igazságos, a kiadásokat valóban fedező, a gyógyítást értéken kezelő praxisfinanszírozáson dolgozik az Egészségügyi Minisztérium a házi gyermekorvosok esetében, ezen kívül és a tárca rendezni kívánja a szakdolgozói bértáblát is.
2026. 10. 16. 17:30
Megosztás:

Nagyot lépett a Mastercard: egy rendszerbe kerülnek a fiatpénzek és a stabilcoinok

A Mastercard és a BVNK elindította a Global Money Platformot, amely közös rendszerbe kapcsolja a hagyományos pénznemeket és a stabilcoinokat. Az új infrastruktúrával a bankok, fintechcégek és vállalatok egyetlen technológiai kapcsolaton keresztül kezelhetik a számlákat, a pénzváltást és a különböző fizetési szolgáltatásokat. A cél, hogy a digitális pénzek használata könnyebben beilleszthető legyen a nemzetközi üzleti működésbe.
2026. 10. 16. 17:00
Megosztás:

Újabb gépbeszerzésre nyert pályázati forrást a hortobágyi halgazdaság

A versenyképesség javítására, termelőkapacitások bővítésére, a gép- és eszközpark korszerűsítésére, illetve innovatív megoldások bevezetésére elnyert csaknem 250 millió forint támogatás után újabb, 27,2 millió forinthoz jutott a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) Plusz keretében - tájékoztatta a cég vezérigazgatója az MTI-t.
2026. 10. 16. 16:30
Megosztás:

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő csütörtökön - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 16. 16:00
Megosztás:

Csökkent az elektromos autók globális eladása szeptemberben

Globálisan két százalékkal 2,15 millióra csökkent az elektromos autók (EV) eladása szeptemberben éves szinten a londoni székhelyű Benchmark Mineral Intelligence ágazati információszolgáltató pénteken közölt adatai szerint.
2026. 10. 16. 15:30
Megosztás:

Indul az újabb devizaváltási szezon: így lehet a legjobban kihasználni a bankok kedvezményeit

Az őszi szünettel elindul egy újabb utazási szezon, ezzel együtt pedig a bankok versenye is a devizát váltó ügyfelekért. Ha a külföldre tartók kihasználják a kedvezményeket, több tízezer forintot is spórolhatnak. Ehhez azonban a BiztosDöntés.hu szakértői szerint pontosan kell ismerni, hogy mennyit, mikor és milyen pénznemben lehet kedvező árfolyamon váltani, ez ugyanis bankonként változik.
2026. 10. 16. 14:30
Megosztás:

Tudnak róla, mégsem lépnek: hiába ismerik fel a veszélyt, sok cégnél elmarad a beavatkozás

Szabálytalan kifizetések, visszaélésre utaló panaszok, gyakorta megszegett belső előírások – az ilyen esetek időben történő feltárása komoly veszteségektől óvhatja meg a vállalatokat. Ehhez azonban az is kell, hogy a figyelmeztetés eljusson a megfelelő vezetőhöz, és intézkedés is kövesse. A beavatkozás leggyakrabban a vezetői döntéseknél vagy az információ továbbításánál akad el – derül ki az EY közel 50 hazai, visszaélések megelőzésével és kockázatkezeléssel foglalkozó szakember részvételével készült gyorsfelméréséből. A válaszadók többsége rendszeresebben ellenőrizné, milyen lépéseket tettek a feltárt hiányosságok megszüntetéséért.
2026. 10. 16. 13:30
Megosztás:

Ursula von der Leyen: az EU nem old fel egyetlen szankciót sem Oroszország ellen

Az Európai Unió nem old fel egyetlen szankciót sem Moszkva ellen, amíg Oroszország be nem fejezi a háborút - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben pénteken.
2026. 10. 16. 12:30
Megosztás:

Augusztusban 740 600 forint volt a bruttó átlagkereset

Augusztusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 740 600 forint, a nettó átlagkereset 519 900 forint volt. A bruttó átlagkereset 8,4, a nettó átlagkereset 10,0, a nettó reálkereset pedig 8,6 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 10. 16. 12:00
Megosztás:

Magyar Péter: fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából

Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő hétéves uniós költségvetési keret tárgyalása lesz, ugyanis sok-sok milliárd euróról lesz szó - közölte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.
2026. 10. 16. 11:30
Megosztás:

Nyomtatott formában is újraindult a Népszabadság

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
2026. 10. 16. 11:00
Megosztás:

10 bázispont felett esett az amerikai 10 éves hozam

Az AI szektorral, és a részvénypiacokkal kapcsolatos aggodalmak is segítették a 10 éves amerikai hozam mérséklődését, ami több, mint 10 bázispontos eséssel 5,09%-on zárt. A csökkenést a vártnál magasabb termelőiár-index sem tudta visszafordítani.
2026. 10. 16. 10:30
Megosztás:

Más tárcájából fizetett az OpenAI ügynöke: 362 Ethereum-címet vizsgált át

Egy programozási feladatot kellett megoldania, végül azonban egy engedély nélkül használt kriptotárcából fedezte a szükséges tranzakciós díjakat az OpenAI belső kutatási modellje. Az AI-ügynök 362 tárcacímet ellenőrzött, mielőtt elegendő egyenleget talált az Ethereum Sepolia teszthálózatán. A történet különösen kényes részlete, hogy a rendszer felismerte az engedélyezési problémát, mégis elfogadhatónak minősítette saját lépését.
2026. 10. 16. 10:00
Megosztás:

Az amerikai termelőiár-index is a várakozások felett alakult

A szerdai jelentős esés után tegnap korrigáltak az amerikai indexek. Az S&P 500 0,3%-kal, Nasdaq Composite 0,1%-kal, a Dow Jones 1,1%-kal emelkedett.
2026. 10. 16. 09:30
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 10. 16. 09:00
Megosztás:

A gyengélkedő technológiai szektor ellenére is tovább emelkedtek az európai indexek

A vezető nyugat-európai indexek csütörtökön is tovább emelkedtek. A STOXX 600 0,4%-kal, a DAX 0,3%-kal, a CAC 40 0,8%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal került feljebb.
2026. 10. 16. 08:30
Megosztás:

A száz legnagyobb Csongrád-Csanád megyei cég összesített árbevétele 2,9 billió forintra nőtt tavaly

A száz legnagyobb Csongrád-Csanád megyei cég összesített árbevétele 2,7 százalékkal 2,9 billió forintra nőtt, ami reálértéken 1,7 százalékos csökkenés - derül ki a csütörtökön bemutatott Top 100 - Csongrád-Csanád Megye Gazdasága 2025 című kiadványból, amelyet Szegeden mutattak be.
2026. 10. 16. 08:00
Megosztás: