50 bázispontos kamatemelést vár az elemzők többsége
A megkérdezett 21 elemző közül 15 fél százalékpontos kamatemelésre számít, a többiek prognózisa egyenlően oszlott meg a 25 bázispontos emelés és a kamattartás között. A megkérdezett elemzők többsége szerint az alapkamat jövő heti 7,5 százalékos szintjén tetőzhet, majd az év végére 7,0 százalékra, 2013 végére pedig 6,75 százalékra mérséklődhet.
A kérdésre választ adó 14 elemző közül 13 arra számít, hogy eredményesen zárulnak a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val kezdeményezett hiteltárgyalások és 9-en feltételezik, hogy a megállapodás még az első negyedév végéig létrejön. A decemberi 4,1 százalékos, és a múlt évi átlagos 3,9 százalékos infláció után erre az évre 5,0 százalékos - az MNB-vel egyező mértékű - átlagos inflációt várnak az elemzők.
Ugyanakkor a várakozások szerint 2012 végére az infláció 4,4 százalékra esik vissza, majd 2013-ban 3,25 százalékra csökken az átlag. A 2012. évi gazdasági növekedéssel kapcsolatos előrejelzés átlaga továbbra is stagnálást mutat, mínusz 0,1 százalékot. A megkérdezett 19 elemzőből öt számít a GDP növekedésére, kilencen visszaesést jeleznek, míg öt elemző szerint stagnálás lesz. Az idei GDP arányos államháztartási hiányra az elemzők 3,25 százalékos prognózist adtak, jövőre 3,1 százalékot. (MTI)