50 forintos csomagolások: ezt a terméket váltották vissza leggyakrabban

2024-ben csak fémdobozból 360 milliót cseréltek pénzre Magyarországon: fél év alatt egymilliárd palack és doboz került vissza a körforgásos gazdaságba a kötelező visszaváltási rendszer (DRS) működtetéséért felelős MOHU közlése szerint.

50 forintos csomagolások: ezt a terméket váltották vissza leggyakrabban

A nyilvános adatokból olyan érdekességek is kiderülnek, minthogy a visszaváltott dobozok másfélszer körbeérnék a Földet az Egyenlítő mentén, az üvegekből megy a legtöbb kárba, és hogy melyik volt a leggyakrabban visszaváltott termék tavaly.

2024-ben Magyarországon is elindult az új palackvisszaváltási rendszer, másnéven DRS (Deposit Return System). A cél Magyarországon is a 90 százalékos újrahasznosítási arány elérése, és nem állunk rosszul, a MOHU tájékoztatása szerint ugyanis decemberben ez a szám már meghaladta a 75 százalékot.

Pusztai Márk, a Minden Doboz Visszajár képviselője a hulladékgazdálkodási vállalat adatait elemezve elmondta, karácsony és szilveszter között volt olyan nap, hogy a visszaváltások száma rekordot döntve átlépte a napi 10 milliót.

Ami szembetűnő, hogy arányaiban az üvegeket váltják vissza a legkevésbé a magyarok. Az összes kibocsátott csomagolásnak nagyjából a 8 százaléka üveg, de a visszaváltott csomagolásoknak csak az 5 százalékát teszik ki. Ehhez képest a legnagyobb darabszámban visszavitt csomagolás a műanyag palack 58 százalékos aránnyal, a fémdobozok pedig 37 százalékát teszik ki az egésznek.

„Utóbbival kapcsolatban izgalmas, hogy a közel 360 millió visszaváltott dobozért a fogyasztók 18 milliárd forintot kaptak. A dobozok éves visszaváltási aránya azonban még így is csak 41 százalékon van, ennek oka részben az, hogy az első hónapok nagyon alacsony számokat hoztak, de ahogy haladunk előre, egyre tudatosabbak a vásárlók” – magyarázta.

Összehasonlításként megemlítette, hogy ha a 360 millió dobozt egymás mögé tennénk, akkor a sor másfélszer körbeérné a Földet az Egyenlítő mentén, az újrahasznosításukkal pedig 50 000 tonna szén-dioxid kibocsátást takarítottunk meg.

Erősödhet a kézi REpontok létjogosultsága

Pusztai Márk elárulta, a legnagyobb számban visszaváltott termék is egy fémdobozos ital volt, mégpedig egy hazai gyártású sör fél literes kiszerelésben. A második egy szintén hazai, szénsavmentes ásványvíz 1,5 literes kiadása, a dobogó legalsó fokára pedig egy két deciliteres fémpalackos energiaital fért még oda.

Ezek a számok valószínűleg kecsegtetően hangzanak az érintett gyártóknak is, ugyanis nem könnyű odaférni az élbolyba: a rendszerben több mint 20 ezer termék van regisztrálva, ebből 70 százalék az üveg, 20 százalék a PET, és 10 százalék a doboz.

„Figyelemre méltó még az adatokat böngészve, hogy egy fogyasztó átlagosan egy tranzakcióban 18 darab palackot váltott vissza az automatáknál. A visszatérítés módja pedig az esetek 83 százalékában bolti utalvány, közel 17 százalékban banki utalás, és mindössze a vásárlóknak a 0,25 százaléka választja azt, hogy jótékonyságra felajánlja az összeget” – mutatott rá Pusztai Márk, megjegyezve, hogy 2024-ben a legtöbb palackot visszaváltott automatás REpont egy nyíregyházi üzlet volt.

Az év eleji statisztikák szerint országszerte 4300 helyen biztosított az italcsomagolások visszaváltása, amelyből mintegy 1500 kézi REpontként működik. A szakember arról beszélt, utóbbi esetében is jelentős növekedést várnak idénre, mert a tavalyi év megmutatta, hogy van rá igény. Szeretnék, ha minél többen csatlakoznának a rendszerhez, és ezáltal a lakosság könnyebben és egyszerűbben tudná visszaváltani a dobozait.

A Minden Doboz Visszajár az Every Can Counts magyarországi tagja, és elsődleges küldetése, hogy a fém italcsomagolások újrahasznosításának fontosságára hívja fel a figyelmet. A szervezet által Magyarországon összegyűjtött alupalackok száma pedig mára bőven meghaladta az egymilliárdot. A Minden Doboz Visszajár 2012-ben csatlakozott a nemzetközi szervezethez, amely továbbra is azon dolgozik, hogy forradalmasítsa az italdobozok újrahasznosítását innovatív, hatékony megoldásokkal, egyre közelebb kerülve a 100 százalékos globális italdoboz-újrahasznosítási célhoz.

Megütötte a Robinhood kriptós bevételeit a piaci visszaesés – de sérült a hosszú távú sztori?

A Robinhood első negyedéves gyorsjelentése jól mutatja, mennyire széles körben érezteti hatását a kriptopiaci lehűlés. A digitális eszközök árfolyamesése nemcsak a befektetők portfólióját nyomta meg, hanem azoknak a vállalatoknak az eredményét is, amelyek üzleti modelljükben jelentős szerepet adnak a kriptokereskedésnek. A nagy kérdés most az: átmeneti visszaesésről van szó, vagy a Robinhood hosszabb távú növekedési története is megrepedt?
2026. 05. 03. 12:00
Megosztás:

Óriási mértékben nőtt az átutalások száma, ez áll a gyors változás hátterében

Öt év leforgása alatt csaknem 40 százalékkal emelkedett a bankszámláról indított egyedi átutalások darabszáma Magyarországon. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a jelentős növekedés elsősorban az azonnali fizetési rendszer bevezetésével magyarázható.
2026. 05. 03. 11:00
Megosztás:

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések, ugyanakkor ezek eredménye nem kielégítő – hangoztatta az amerikai külügyminisztérium szóvivője szombaton.
2026. 05. 03. 10:00
Megosztás:

Inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok jelennek meg a jövő héten

Hétfőn az ipari termelői árak márciusi statisztikája jelenik meg. Februárban az ipari termelői árak átlagosan 3,3 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbinál. A belföldi értékesítés árai 3,1, az exportértékesítéséi 3,3 százalékkal mérséklődtek 2025 februárjához képest. A belföldi értékesítési árak 0,3, az exportértékesítési árak 1,0 százalékkal elmaradtak az előző havi szinttől, így az ipari termelői árak összességében 0,8 százalékkal alacsonyabbak voltak.
2026. 05. 03. 08:40
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a kórházak legyenek tiszták, biztosítsák az alapvető higiénés feltételeket!

A tisztaság és az alapvető higiénés feltételek, így többek között kézmosószer és toalettpapaír biztosítására kérte a kórházakat Hegedűs Zsolt kijelölt egészségügyi miniszter, a Tisza Párt országos listáján megválasztott országgyűlési képviselő Facebook-oldalán péntek délután közzétett bejegyzésében.
2026. 05. 03. 07:00
Megosztás:

Lógyógyászati termékeket vizsgált a Nébih

A Szupermenta program terméktesztjén ezúttal lovaknak szánt gyógyhatású termékeket és ápolószereket elemeztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai. Az összehasonlító vizsgálatba került 16 termék hatósági, laboratóriumi és kedveltségi vizsgálaton is részt vett. A hatósági szakemberek már a tesztfolyamat elején három esetben eljárást indítottak jogszabályellenes forgalmazás miatt. Hat terméknél pedig a jelölést kifogásolták, ezért felszólították az érintett forgalmazókat a feltárt hibák kijavítására.
2026. 05. 03. 06:00
Megosztás:

Fejleszti kerékpáros infrastruktúráját a fertődi Esterházy-kastély

A fenntartható és az aktív turizmus erősítése érdekében fejleszti kerékpáros infrastruktúráját idén a fertődi Esterházy-kastély - tudatta az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. az MTI-vel.
2026. 05. 03. 05:00
Megosztás:

Új kibercsalás: adófizetés ellopott összeg visszautalásához

Hamis befektetések korábbi károsultjait fosztanák ki ismét kibercsalók. A korábban megszerzett pénzek hatósági visszafizetését ígérik, ha az áldozatok előzetesen adót fizetnek „az összeg visszautalásáért”. Ismét bűncselekmény gyanújáról van szó, így célszerű a megkereséseket elutasítani és rendőrségi feljelentést tenni.
2026. 05. 03. 04:00
Megosztás:

Uniós támogatásból fejleszti tovább űripari technológiáját az Admatis miskolci mérnökcég

A miskolci székhelyű Admatis Kutató, Gyártó és Kereskedelmi Kft. 105 millió forint uniós forrást nyert el, amellyel a cég egyik alapkompetenciáját adó speciális hőkezelési eljárási technológiát fejleszti tovább - közölte Bárczy Tamás, a társaság alapító-tulajdonosa, ügyvezetője az MTI-vel.
2026. 05. 03. 03:00
Megosztás:

Ezzel az ősrégi finn módszerrel a fűtés-számlád a töredéke lesz!

A levegőcserélő berendezés hosszú távon az egészségünket és a pénztárcánkat is kíméli. Elmondjuk hogyan is működik ez a finn módszer.
2026. 05. 03. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj korhatár 2027 - hány évesen mehetünk nyugdíjba?

A Nyugdíj korhatár 2027 kérdése sokakat érint, különösen azokat, akik 1962-ben születtek, hiszen ők 2027-ben töltik be a jelenlegi általános öregségi nyugdíjkorhatárt. Magyarországon a hatályos szabályok szerint az öregségi nyugdíj alapvető feltétele a 65. életév betöltése, valamint a megfelelő szolgálati idő megléte. A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint teljes öregségi nyugdíjhoz főszabály szerint legalább 20 év szolgálati idő, résznyugdíjhoz pedig legalább 15 év szolgálati idő szükséges.
2026. 05. 03. 01:00
Megosztás:

Megállíthatatlan a Tisza-tó lendülete az átrendeződő nyaralópiacon, a Balaton és Velencei-tó pedig stabilitást mutat

A hosszú távú trendeket nézve jelentős átalakuláson ment keresztül a nyaralóövezetek lakóingatlanpiaca. Öt évvel a koronavírus-járvány idején csúcsra futott a kereslet, amely azóta jelentősen csökkent. Az ingatlan.com friss, nyaralószezon közeledtének apropóján készült elemzése az elmúlt évek január-áprilisi időszakának kereslet-kínálati adait vizsgálva bemutatja az éves és ötéves változásokat is. Az eredményekből kiderül, hogy a mérsékeltebb érdeklődés visszafogta a drágulás ütemét is a klasszikus nyaralópiacokon, ám a különböző üdülőövezetek teljesen eltérő pályán mozognak.
2026. 05. 02. 23:00
Megosztás:

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot"

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot" pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.
2026. 05. 02. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 02. 21:00
Megosztás:

Rekord tartalékpufferrel erősített a Tether: 1,04 milliárd dolláros profit az első negyedévben

A Tether újabb látványos pénzügyi eredménnyel jelezte, hogy továbbra is meghatározó szereplője a globális stablecoin-piacnak. A vállalat 2026 első negyedévében 1,04 milliárd dolláros nettó nyereséget ért el, miközben tartalékpuffere történelmi csúcsra, 8,23 milliárd dollárra emelkedett. A friss jelentés különösen fontos időzítéssel érkezett, mivel a stabilcoin-kibocsátókra vonatkozó amerikai szabályozás egyre szigorúbb átláthatóságot követelhet meg.
2026. 05. 02. 20:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője pénteken.
2026. 05. 02. 18:00
Megosztás:

Új határidőt jelölt ki a Pi Network a következő PI tokenfrissítés előtt

A Pi Network újabb fontos határidőt jelenthetett be a következő PI tokenfrissítés előtt, ám a pontos részletek egyelőre nem teljesen tisztázottak. A projekt felhasználóinak ezért érdemes fokozottan figyelniük a hivatalos csatornákat, különösen akkor, ha még vannak függőben lévő ellenőrzési vagy migrációs lépéseik.
2026. 05. 02. 17:00
Megosztás:

Közel 200 ezres futással is kapósak a japán modellek

A Használtautó.hu 2026 első negyedéves adatai alapján a japán autók továbbra is stabilan a hazai használtautó-piac legkeresettebb szereplői közé tartoznak. A toplista élén toronymagasan a Suzuki Swift áll, de a Toyota és a Honda modelljei is szép számban képviseltetik magukat. Az adatok alapján egyértelmű trend rajzolódik ki: a magyar vásárlók jelentős része továbbra is a megbízható, kiszámítható fenntartású modelleket keresi, még akkor is, ha ezek általában idősebbek a piaci átlagnál.
2026. 05. 02. 16:00
Megosztás:

A Parkl megoldásával és a Schneider Electric technológiájával megvalósított elektromos autó töltőinfrastruktúra jött létre a BMW debreceni gyáránál

A Parkl Digital Technologies a saját megoldásait és a Schneider Electric technológiáját használva építette ki Magyarország egyik legnagyobb, vállalati elektromos autó töltőinfrastruktúráját a BMW Group debreceni gyárában.
2026. 05. 02. 15:00
Megosztás:

Charles Hoskinson szerint a Cardano és a Midnight hozhatja el a Web 2.5 korszakát

Charles Hoskinson, a Cardano alapítója és az Ethereum egyik társalapítója ismét nagyívű jövőképet vázolt fel a kriptoszektor következő fejlődési szakaszáról. A beszélgetés középpontjában a Midnight projekt, az ADA ökoszisztéma jövője, az AI-alapú blokklánc-megoldások, az önrendelkező vagyonkezelés, valamint a kvantumszámítógépek jelentette fenyegetés állt.
2026. 05. 02. 14:00
Megosztás: