7 milliós bírságot kapott az egyik népszerű bioszolárium

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 7 millió forint bírságot szabott ki a KiwiSun bioszolárium franchise hálózatot működtető Fox Consulting Kft.-re, amely reklámjaival megsértette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát - közölte a GVH kedden az MTI-vel.

7 milliós bírságot kapott az egyik népszerű bioszolárium

Közleményük szerint a GVH megállapította, hogy a cég "a "fokozza az endorfin termelődését", "segíti a kalcium beépülését", "jobban mozognak az ízületek", "immunrendszer erősítő" típusú állításokkal igazolatlan, egészségre ható állítást tett, emellett "nem fejtette ki, hogy a "zöld bio", "bio" és a "természet erejével" típusú állítások alatt mit ért, ami így - önmagában is, de különösen a fentiekkel együtt - szintén igazolatlan, egészségre ható állításnak minősül; "a "speciális fény", a "világon egyedülálló technológia" és az "egész Európában piacvezető újdonság" típusú állításokkal pedig igazolatlanul állította piacelsőségét.
   
A hivatal a bírság mellett a vállalkozást egyúttal eltiltotta a jogsértő kereskedelmi gyakorlat folytatásától, mert úgy ítéli meg, hogy aggályos igazolatlanul egészségesnek feltüntetni olyan szolgáltatást, amely a tudomány jelenlegi állása szerint kifejezetten káros lehet az egészségre.
   
A GVH felhívja a figyelmet arra, hogy a szolárium szolgáltatást 14 európai országban tiltották be a 18 év alattiak számára. Az Európai Bizottság Egészségi, Környezeti és Újonnan Felmerülő Kockázatok Tudományos Bizottsága (SCHEER) 2016-ban készült állásfoglalása alapján rákkeltőnek minősül az ultraibolya sugárzás, beleértve a napozóágyak által kibocsátottat is.

 

REAKCIÓ A GVH DÖNTÉSÉRE 


A KiwiSun vitatja a GVH döntését - tájékoztatta a társaság a ProfitLine.hu-t.

 

A GVH döntését a Fox Consulting Kft. mint a KiwiSun szolárium hálózat jogtulajdonosa teljes egészében jogszerűtlennek tartja, melyre tekintettel közigazgatási per megindítása útján kezdeményezi a döntés bírósági felülvizsgálatát. A KiwiSun határozott álláspontja szerint mindig a hatósági előírásoknak megfelelően és az orvosi kutatások eredményei szerint kommunikálta a szolárium szolgáltatást. A KiwiSun célja, hogy a Bíróság a határozatot megváltoztassa.

Hozzászólások

6+1 hasznos tudnivaló az otthoni munkavégzés kapcsán

Az AFP hírügynökség számításai szerint 50 országból közel 1 milliárd embert kértek arra az utóbbi időben, hogy dolgozzon otthonról, és ez a szám folyamatosan, napról-napra bővül. Számos vállalat és még több munkavállaló számára ez egy új helyzet, amelyben eddig ismeretlen kihívásoknak kell megfelelniük. A Prohuman, Magyarország piacvezető HR szolgáltató és munkaerő-kölcsönző vállalata az otthoni munkavégzés speciális kérdéseivel kapcsolatban gyűjtötte össze a legfontosabb tudnivalókat.
2020. 04. 02. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több ország is aggódik az új magyar törvény miatt

Több uniós ország - Belgium, Dánia, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Írország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Portugália, Spanyolország, valamint Svédország - szerda este közös nyilatkozatban fejezte ki aggodalmát a magyar parlament által elfogadott, a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény miatt. A nyilatkozat az egyes országok külügyminisztériumainak honlapján jelent meg.
2020. 04. 02. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb módszerrel próbálkoznak a koronavírus-csalók

Újabb módszerrel próbálkoznak a koronavírus-járvány okozta félelmet kihasználni a csalók; akár a bejelentkezési adatok is veszélybe kerülhetnek - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kibervédelmi Intézet a honlapján.
2020. 04. 02. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vállalkozások és társasházak is dönthetnek a hiteleik folyamatos törlesztéséről

A lakossági ügyfelek mellett a vállalkozásoknak és a társasházaknak is megvan a lehetőségük arra, hogy ne vegyék igénybe a fizetési moratórium jelentette könnyítést és változatlanul törlesszék hiteleiket, amennyiben szeretnék. Az OTP Bank ügyfeleinek ehhez csupán egy nyilatkozatot kell kitölteniük és e-mailben elküldeni.
2020. 04. 02. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A koronavírus átírhatja a nagyvállalatok online banki szokásait

Jelenleg a nagyvállalatok körében az online banki átutalás a legnépszerűbb elektronikus szolgáltatás, azonban a mobil applikáción történő bankolás lehetőségével egyelőre még kevés cég él – derül ki a K&H nagyvállalati felmérésből. A következő néhány hétben, hónapban azonban az online ügyintézés még jobban felértékelődhet, és még több ügytípusra kiterjedhet, hiszen a pénzügyek akkor sem állnak le, ha otthonról kell dolgoznunk vagy már az országhatárokat is lezárták.
2020. 04. 02. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hol él a legtöbb 65 évnél idősebb magyar? Ábrán mutatjuk!

országban összesen: 1 889 959 fő (2019. január 1.)
2020. 04. 02. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megérkeztek az első ingatlanpiaci forgalmi adatok!

A Duna House közreadja havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB) és jelzáloghitel előrejelzését, amely szerint 2020 márciusában, országosan 11 100 ingatlan adásvétel bonyolódott, valamint 79,5 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
2020. 04. 02. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentős értékesítési problémák vannak a hazai nyúlágazatban

A hazai előállítású nyúlhús-termékek 96 százalékát az európai piacokon értékesítik, de az egyes országokban elrendelt korlátozások miatt drasztikusan visszaesett a kereslet - derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), valamint a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács együttműködésében készült elemzésből.
2020. 04. 02. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

3,6 millióan kérvényeztek állami jövedelem-kiegészítést Franciaországban

A koronavírus-járvány miatt nehézségekbe került francia vállalatok eddig 3,6 millió részleges kényszerszabadságra küldött munkavállalóik számára kérvényeztek állami jövedelem-kiegészítést - jelentette be szerdán Muriel Pénicaud munkaügyi miniszter.
2020. 04. 02. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Érdemes átnézni az szja-bevallási tervezeteket

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerint érdemes az szja-bevallási tervezet átnézni, összehasonlítani a munkáltatóktól, kifizetőktől kapott igazolásokkal és szükség esetén módosítani, majd beküldeni, a tervezetek már két hete elérhetőek a webes felületen - közölte az adóhivatal szerdán az MTI-vel.
2020. 04. 02. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Az NKM Energia lett a legnagyobb energia-kiskereskedelmi társaság

Az NKM Energia lett a legnagyobb hazai energia-kiskereskedelmi társaság - közölte a Nemzeti Közművek (NKM) szerdán az MTI-vel.
2020. 04. 01. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csütörtöktől gyakrabban közlekednek egyes BKK járatok

A fővárosi közösségi közlekedésben a szerda reggeli tapasztalatok alapján csütörtöktől gyakoribb járatindulást biztosítanak számos vonalon, hogy a koronavírus-fertőzések megelőzése érdekében az utasok kellő távolságban lehessenek egymástól a járműveken - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-t.
2020. 04. 01. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Három telitalálat a Skandináv-lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az április 1-én megtartott 14. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
2020. 04. 01. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult a tankönyvrendelés

A 2020/21-es tanévben használatos iskolai tankönyvek rendelése a korábbi években megszokott ütemezés szerint április 1-jén kezdődik - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán az MTI-vel.
2020. 04. 01. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új forgatókönyvet kap Magyarország: csak az a kérdés, mennyivel lesz magasabb a hiány

A tavalyi 2 százalékos költségvetési hiány jóval magasabb lesz az idén, ahogy a GDP-hez mért államadósságra is emelkedés vár a járvány negatív hatásai miatt. A hiány alakulása nagyban függ attól, hogy konkrétan milyen gazdaságvédelmi intézkedések lesznek.
2020. 04. 01. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

AutoWallis: Új szakasz a Jaguar és a Land Rover márkák életében Magyarországon

A mai naptól a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett AutoWallis Nyrt. leányvállalata, a Wallis Automotive Europe értékesíti a két ikonikus brit márkát, a Jaguart és a Land Rovert a hazai piacon, miután nemzetközi pályázat eredményeként elnyerte a járművek és az alkatrészek kizárólagos importőri jogát Magyarországon. Ezzel a lépéssel a vállalat kilenc országra bővíti a két márkához kapcsolódó nemzetközi jelenlétét.
2020. 04. 01. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a lakossági forinthitelek állománya februárban

A házartások hitelállománya februárban szezonálisan igazítva 100,1 milliárd forinttal, míg korrekció nélkül 81,8 milliárd forinttal nőtt, a szezonálisan nem igazított adatok szerint a forinthitelek állománya 82,3 milliárd forinttal bővült, a devizahiteleké lényegében nem változott, 0,4 milliárd forinttal csökkent - közölte a Magyar Nemzeti Bank honlapján.
2020. 04. 01. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Richter kivételével gyengültek a vezető részvények

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 773,53 pontos, 2,33 százalékos csökkenéssel, 32 361,34 ponton zárt szerdán.
2020. 04. 01. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A GVH ideiglenesen felfüggesztette a Kérdezd Bongót! emelt díjas szolgáltatást

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ideiglenes intézkedésével felfüggesztette a jellemzően kamaszok és kiskamaszok által használt, „Kérdezd Bongót!” (AskBongo) elnevezésű szolgáltatást és annak reklámozását, valamint a már közzétett, de még elérhető reklámok hozzáférhetőségének haladéktalan megszüntetésére és a szolgáltatás honlapjának módosítására kötelezte a szolgáltatás üzemeltetőjét, a Global AQA Pty Ltd.-t. A hatóság továbbá a szolgáltatás, illetve a hirdetések felfüggesztésére kötelezett több olyan vállalkozást, amelyek valamilyen módon részt vettek a reklámok és a szolgáltatás közzétételében, így közreműködésük indokolt a beavatkozás hatékonyságának biztosítására.
2020. 04. 01. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

23 százalékot esett vissza az ingatlanpiac

Márciusban 11 100 ingatlan cserélt gazdát Magyarországon, ez 23 százalékos visszaesés tavaly márciushoz képest, amikor 14 373 adásvétel történt és 15 százalékos csökkenés az előző hónaphoz viszonyítva a Duna House (DH) saját adatain alapuló becslése szerint - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
2020. 04. 01. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások: