74 milliárd forintos hálózatfejlesztést indít az E.ON Hungária

Az E.ON Hungária csoport 74 milliárd forintos hálózatfejlesztést indít, ennek felét saját forrásból finanszírozza, másik felét pedig az uniós Helyreállítási és ellenállóképességi eszköz programból (RRF) származó támogatásból, amelyet a magyar kormány előfinanszíroz - jelentette be az E.ON Hungária csoport hálózatokért felelős vezérigazgató-helyettese a vállalat csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

74 milliárd forintos hálózatfejlesztést indít az E.ON Hungária

Katona Ádám elmondta: 2026-ig az E.ON Hungária ellátási területén, a Dunántúlon és Pest vármegye nagyobb részén több mint 15 ezer kisebb-nagyobb hálózatfejlesztési projektet hajtanak végre, ennek eredményeként 726 megawattnyi többletkapacitást tudnak csatlakoztatni az elektromos hálózathoz. Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium (EM) energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta: a beruházás erősíti Magyarország ellátásbiztonságát és energiaszuverenitását. Az elmúlt időszakban a tervezettnél sokkal gyorsabban csatlakoztak a hálózathoz a napelemes létesítmények. Már meghaladja a 4000 megawattot a hazai napelemes kapacitás, de a további fejlődéshez szükség van arra, hogy a hálózat képes legyen a megtermelt energiát kezelni - fejtette ki az államtitkár.

Steiner Attila felhívta a figyelmet arra, hogy a villamos energia szerepe kiemelten fontos lesz a következő időszakban. Úgy fogalmazott: nagy érték, ha energiát helyben lehet előállítani és szétteríteni. A villamos hálózat ugyanakkor nem ilyen termelési ütemezésre lett kialakítva, hanem alapvetően a nagy erőművekben termelt energia szétosztására. Ezért a hálózatot át kell alakítani, hogy a helyben megtermelt, tiszta energiát szét is tudja osztani - mondta, hozzátéve, hogy a hálózat rugalmasságának fejlesztése segíti az időjárásfüggő kapacitások csatlakozását.

Steiner Attila kiemelte, hogy a többi elosztó társaságnál, valamint a nagyfeszültségű hálózatot üzemeltető Mavirnál is szeretnének hasonló projekteket támogatni. A Helyreállítási és ellenállóképességi eszköz programban 163 milliárd forintnyi támogatási igényt adtak be és hagyattak jóvá az Európai Unióval. Amíg ezek a források megérkeznek, a kormányzat előfinanszírozza a beruházásokat, hogy minél gyorsabban megvalósulhassanak - közölte az államtitkár. A 163 milliárd forintos, a beruházások 50 százalékát finanszírozó támogatás plusz 3000 megawattnyi napelem-kapacitás hálózati csatlakozását teszi lehetővé, ez a paksi atomerőmű teljesítőképességének másfélszerese - jelezte.

Az E.ON Hungária csoport hálózatokért felelős vezérigazgató-helyettese elmondta: tavaly a vállalathoz több mint 130 ezer háztartási méretű kiserőmű csatlakozási igénye érkezett be, ami meghaladta az előző tíz évi összes igényt. Ilyen robbanásszerű változást csak hasonló léptékű hálózatfejlesztéssel tudnak egyensúlyban tartani - mutatott rá.

Katona Ádám kifejtette: az E.On Hungária olyan rugalmas hálózatokat tervez kiépíteni, amelyek képesek az újabb kapacitásokat csatlakoztatni, a növekvő energiaigényeket kiszolgálni és az ellátás biztonságát tovább erősíteni. Ennek érdekében a többi között nagy-, közép- és kisfeszültségű hálózatokat fejlesztenek, új alállomásokat építenek, és sok egyéb pontszerű, lokális beruházást hajtanak végre - közölte.

Ságvári Pál, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal stratégiai és nemzetközi ügyekért felelős elnökhelyettese a sajótájékoztatón hangsúlyozta: Magyarország energiaellátása a földgáz és az áram esetében is biztosított. A globális energiakrízis azonban minden eddiginél élesebben mutatott rá arra, hogy a jövőben milyen feladatok vannak az ellátásbiztonság, a fenntarthatóság és a megfizethetőség garantálása érdekében.

A villamos hálózatot fejlesztő beruházások egyszerre növelik az ellátásbiztonságot, felkészítik a hálózatot az egyre növekvő felhasználói igények kielégítésére, lehetővé teszik további időjárásfüggő termelők elosztóhálózati integrációját és hozzájárulnak a klímacélok megvalósításához is - tette hozzá.

Otthon Start: jóval többet hozhat a konyhára az alacsonyabb kamat, mint az ajándékpénz

Valamivel több mint egymillió forint megtakarítást jelent egy átlagos Otthon Start hitel teljes törlesztési terhénél a maximális, 3 százalékos kamathoz képest adott 0,2 százalékpontnyi kedvezmény: tehát az alacsonyabb árral hosszabb távon jóval nagyobb előnyhöz juthatnak az ügyfelek, mint a kölcsön mellé adott egyszeri jóváírásokkal és egyéb engedményekkel – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2026. 04. 26. 19:00
Megosztás:

Csehország az idén nem teljesíti NATO-kötelezettségét a védelmi kiadások terén

Csehország az idén nem fogja teljesíteni a NATO-val szembeni kötelezettségvállalását, hogy a védelemre a bruttó hazai termék (GDP) két százalékát fordítsa - jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök az X-en vasárnap közzétett videójában.
2026. 04. 26. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, versenyképes ötletekre építi

Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú és fenntartható siker titka - hangsúlyozta Kapitány István leendő gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 04. 26. 17:00
Megosztás:

Moszkva és Phenjan erősíteni fogja stratégiai partnerségét

Oroszország és Észak-Korea közös erőfeszítésekkel fogja erősíteni átfogó stratégiai partnerségét - közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök üdvözlő táviratában, amelyet abból az alkalomból intézett Kim Dzsongün észak-koreai vezetőhöz, hogy Phenjanban vasárnap felavatták a külföldi katonai műveletek hőseinek emlékközpontját.
2026. 04. 26. 16:00
Megosztás:

Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje

A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe lép - közölte a közlekedési vállalat vasárnap az MTI-vel.
2026. 04. 26. 15:00
Megosztás:

Felejtsd el az altcoinokat – Bitcoin és Ethereum marad a fókuszban

Újabb éles fordulatot vett Kevin O’Leary kriptovalutákkal kapcsolatos álláspontja. A „Mr. Wonderful” néven ismert befektető ezúttal határozott üzenetet küldött: a kezdő és tapasztalatlan befektetőknek érdemes elkerülniük az altcoinokat, és inkább a két legnagyobb digitális eszközre, a Bitcoinra és az Ethereumra koncentrálniuk. De mi áll a véleményváltás mögött, és mit jelent ez a kriptopiac jövőjére nézve?
2026. 04. 26. 13:00
Megosztás:

A RAY árfolyam kilőtt: 24%-os emelkedés mögött új lendület a Solana DeFi-ben

Erőteljes mozgással hívta fel magára a figyelmet a Raydium (RAY), amely egyetlen nap alatt közel 25%-ot erősödött. A látványos árfolyam-emelkedés mögött nem csupán spekuláció, hanem a Solana (SOL) ökoszisztémájában tapasztalható növekvő aktivitás is áll. De mi hajtja pontosan a RAY token új lendületét, és meddig tarthat a rali?
2026. 04. 26. 12:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 17. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 26. 11:00
Megosztás:

Az erős, viharos szél felkavarhatja a port

Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
2026. 04. 26. 10:00
Megosztás:

Donald Trump: Irán hamar kedvezőbb ajánlatot küldött

Irán a korábbinál kezdvezőbb ajánlatot küldött az Egyesült Államoknak, Donald Trump közlése szerint rögtön azt követően, hogy az amerikai elnök lemondta az amerikai tárgyalóküldöttség útját.
2026. 04. 26. 09:00
Megosztás:

A klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon

A lucfenyők országszerte tapasztalható gyorsuló pusztulása a klímaváltozás előrehaladását jelzi - tudatta a debreceni HUN-REN Atommagkutató Intézet (ATOMKI) közleményben az MTI-vel.
2026. 04. 26. 08:00
Megosztás:

A Ball Corporation több mint 40 új munkahelyet hoz létre a nemrég megvásárolt makói gyárában

Nagy léptékű munkaerő-toborzásba kezdett nemrég megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolások terén világszerte vezető Ball Corporation.
2026. 04. 26. 07:00
Megosztás:

Horvátország először vett részt a NATO Locked Shields kiberhadgyakorlatán

A horvát fegyveres erők kiberparancsnoksága először vett részt a NATO legnagyobb nemzetközi Locked Shields (Összezárt Pajzsok) fedőnevű kiberhadgyakorlatán április 13. és 24. között - közölte szombaton a horvát védelmi minisztérium.
2026. 04. 26. 06:00
Megosztás:

Zelenszkij: Ukrajna hajlandó azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal

Ukrajna hajlandó valamely azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal a háború lezárásáról - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton Bakuban, Ilham Aliyev azeri elnökkel folytatott megbeszélései után.
2026. 04. 26. 05:00
Megosztás:

Súlyos problémák vannak e-cigaretták körül Európában

Egyre súlyosabb problémával néz szembe az eldobható ízesített e-cigaretták (vape) európai piaca, mert a termékek csaknem felét a szürke- vagy a feketekereskedelem adja - mondta Christos Harpantidis, a Philip Morris International (PMI) globális vállalati ügyekért felelős vezetője a 11. delphi gazdasági fórumon az MTI-nek.
2026. 04. 26. 04:00
Megosztás:

Szíjjártó Péter súlyos betegsége - mi a baja a leköszönő külügyminiszternek?

Súlyos betegséget állapítottak meg Szijjártó Péternél, ám hosszú ideig semmi nem utalt arra, milyen komoly küzdelmet folytat a háttérben.
2026. 04. 26. 03:00
Megosztás:

Dupla családi pótlék érkezik! - politikai bejelentés

A Tisza Párt álláspontja szerint már 2026 folyamán megvalósulhat több jelentős gazdasági lépés. Magyar Péter úgy nyilatkozott, hogy ezek közé tartozhat a családi pótlék összegének megduplázása, a nyugdíjak növelése, valamint egy új, az iskolakezdést segítő támogatás bevezetése is.
2026. 04. 26. 02:00
Megosztás:

Olcsóbb lett a nyaralás a Tisza Párt győzelmével - mutatjuk mennyivel

A devizapiacok sokszor gyorsabban reagálnak a politikai változásokra, mint gondolnánk.
2026. 04. 26. 01:00
Megosztás:

Trump újra kriptogálán: milliókat mozgatott meg a $TRUMP memecoin

Donald Trump szombaton ismét részt vesz saját memecoinjához kötődő exkluzív rendezvényen, a Mar-a-Lagóban tartott gálán, ahová csak a $TRUMP token legnagyobb befektetői kapnak meghívást. Az eseményen üzleti és kriptós szereplők mellett ismert vendégek is felszólalnak, például Mike Tyson és Tony Robbins.
2026. 04. 26. 00:05
Megosztás:

Orbán Viktor visszaadja mandátumát

Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP listavezetője, leköszönő miniszterelnök visszaadja a választáson elnyert mandátumát - ezt a Fidesz elnöke maga jelentette be szombaton, hozzátéve, hogy rá most nem a parlamentben, hanem a nemzeti oldal újjászervezésében van szükség. Azt is közölte: Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője.
2026. 04. 25. 23:00
Megosztás: