8 százalék alatti hozamok a kötvényaukción

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 3, 5 és 10 éves lejáratú kötvény aukcióján két és félszeres túljegyzés mellett a közelebbi lejárat után már a hosszabb lejáratok átlaghozama is 8 százalék alá csökkent.

Az ÁKK a 2013. október 24-én lejáró 1013/E jelű, eredetileg 3 éves államkötvényből 25 milliárd forintot hirdetett meg, míg két héttel ezelőtt 20 milliárd forintot. Az elsődleges forgalmazók 70 ajánlatot nyújtottak be 76,70 milliárd forint értékben, míg a két héttel ezelőtti aukción 86,65 milliárd, az egy hónappal ezelőttin pedig 41,11 milliárd forintnyit. Az ÁKK 18 ajánlatot fogadott el a meghirdetettnél magasabb, 30 milliárd forintnyi összegre, a kibocsátás pedig 60 milliárd forint lett. A benyújtott és elfogadott ajánlatok aránya 2,56 lett. Az előző aukción a 20 milliárdos meghirdetésre 25 milliárd forint értékben fogadott el ajánlatot az ÁKK, a kibocsátás akkor 50 milliárd forint lett. Az aukción 7,40 százalékos átlaghozam alakult ki, 59 bázsiponttal alacsonyabb az előző aukció 7,99 százalékánál. Akkor 7 bázispontos csökkenéssel állt be az átlaghozam a 8 százalékos küszöb alá.

 

A 2015/A jelű, 2015. február 12-én lejáró, eredetileg 5 éves államkötvényből 12 milliárd forintot hirdetett meg az ÁKK, ugyanannyit mint az előző, két héttel ezelőtti aukción. Az elsődleges forgalmazók 74 ajánlatot nyújtottak be 51,55 milliárd forint értékben az előző aukción benyújtott 38,40 milliárd forint és az egy hónappal ezelőtti 19,36 milliárd forint ajánlattal szemben. Az ÁKK 12 ajánlatot fogadott el a meghirdetettnél magasabb, 18 milliárd forintos összegben. A kibocsátás 25,20 milliárd forint lett az előző 16,8 milliárd forint és az egy hónappal ezelőtti 12 milliárd után. A benyújtott és elfogadott ajánlatok aránya 2,86 lett. Az aukción 7,58 százalékos átlaghozam alakult ki, 49 bázisponttal alacsonyabb a két héttel ezelőtti 8,07 százaléknál. Egy hónappal ezelőtt 8,12 százalék volt az átlaghozam.

 

A 2019/A jelű, 2019. június 24-én lejáró 10 éves államkötvényből az ÁKK 10 milliárd forintot hirdetett meg, ugyanannyit, mint az előző aukción. Az elsődleges forgalmazók 64 ajánlatot tettek 28,45 milliárd forint értékben, szemben az előző aukción tett 22,517 milliárd forintos és az egy hónappal ezelőtti 13,177 milliárd forintos ajánlattal. Az ÁKK 12 ajánlatot fogadott el 12 milliárd forint értékben, szemben az előző aukció 10 milliárdjával. A kibocsátás 16,8 milliárd forint volt. A benyújtott és elfogadott ajánlatok aránya 2,37 lett.


Michael Burry: shortoljuk bátran az AI részvényeket!

Michael Burry ráerősít az AI-részvények elleni fogadására: fordulat jöhet a chippiacon?
2026. 09. 23. 03:00
Megosztás:

Tartozásod van? Akkor bajban leszel, mert így árvereznek majd

Elmaradt hiteltörlesztés, felhalmozott közös költség vagy rendezetlen közüzemi számla: megfelelő jogi feltételek mellett mindegyikből lehet végrehajtás, végül akár árverés. A lakás elvesztése azonban nem automatikus következmény. A magyar szabályok több lépcsőt és védelmet írnak elő, de a hivatalos levelek figyelmen kívül hagyása súlyosan ronthatja az adós helyzetét.
2026. 09. 23. 02:00
Megosztás:

Ennyi lesz a tej, zsír és a csirkemell ára októbertől

Három olyan alapélelmiszer ára kerül most a középpontba, amely rendszeresen bekerül a magyar családok kosarába.
2026. 09. 23. 01:00
Megosztás:

Megmozdultak a bálnák: 2 milliárd dollár érkezett az XRP piacára

Látványos fordulat következett be az XRP piacán: a kriptovaluta három nap alatt 8,22 százalékkal drágult, miközben a nagybefektetők több mint 2 milliárd dollár értékben halmozták fel a tokent. Az árfolyam már az 1,55–1,60 dolláros ellenállási zónát ostromolja, a technikai indikátorok azonban arra figyelmeztetnek, hogy a gyors emelkedés után rövid távú megtorpanás is következhet.
2026. 09. 22. 23:59
Megosztás:

Figyelmeztető jel az Nvidia részvényénél: mitől tart a piac?

Száguldó bevétel, közel duplázódó profit és mégis egyre visszafogottabb tőzsdei értékeltség: különös ellentmondás alakult ki az Nvidia körül. A mesterségesintelligencia-boom egyik legnagyobb nyertese a várt nyereségéhez képest több mint egy évtizede ritkán látott alacsony szorzón forog. A befektetők azt mérlegelik, meddig tarthat a rendkívüli növekedés, és mennyit őrizhet meg a chipóriás kiemelkedő jövedelmezőségéből.
2026. 09. 22. 23:00
Megosztás:

Rákapcsolt a Strive: újabb 1355 Bitcoint vásárolt a vállalat

Újabb nagyszabású Bitcoin-vásárlást jelentett be a dallasi központú Strive: a társaság öt nap alatt 1355 BTC-vel növelte készletét, amely így már 26 355 Bitcoinra emelkedett. A több mint 107 millió dolláros ügylet azt mutatja, hogy a vállalat a több hónapja tartó árfolyam-emelkedés ellenére sem lassítja felhalmozási stratégiáját.
2026. 09. 22. 22:00
Megosztás:

Elveszi a munkát az AI? A Meta újítása után drága meglepetés jöhet

A Meta Muse nevű mesterségesintelligencia-asszisztense újra előtérbe helyezte a kérdést: hány ember munkáját válthatják ki az algoritmusok? Miközben a vállalatok hatékonyabb működést és alacsonyabb költségeket remélnek, egy friss előrejelzés szerint az AI miatt elküldött dolgozók egy részére néhány éven belül ismét szükség lehet – ráadásul drágábban.
2026. 09. 22. 21:00
Megosztás:

Friss adatok a hazai biotermék piacról: egyre több bioélelmiszer kerül a kosarunkba, de lépést tud-e tartani a hazai kínálat?

Növekvő kereslet, bővülő piac és új lehetőségek a hazai élelmiszerágazat számára: az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) legfrissebb piacelemzése szerint a biotermékek kiskereskedelmi forgalma 2023 és 2025 között 28 százalékkal nőtt, elérve az 53,8 milliárd forintot, miközben az eladott mennyiség is 26 százalékkal bővült. A biotermékek értékesítési forgalma ezzel 14 százalékponttal gyorsabban nőtt, mint a KSH által mért teljes élelmiszer- és italkiskereskedelemé, ami az erősödő fogyasztói keresletet és a kisebb inflációs kitettséget jelzi. A kedvező piaci trendek fontos növekedési lehetőséget jelentenek a hazai bioszektor számára: a következő évek fontos feladata, hogy a bővülő fogyasztói kereslet egyre nagyobb arányban találkozzon hazai alapanyagból előállított, magasabb hozzáadott értékű biotermékekkel.
2026. 09. 22. 20:30
Megosztás:

Orbán Anita és Tanács Zoltán is megszólalt Magyarország és Európa jövőjéről: tudásra, erőre és sebességre lesz szükség

A rendelkezésre álló munkaerő további bevonása és a beruházások önmagukban már nem biztosítanak elegendő alapot Magyarország hosszú távú felzárkózásához: a következő növekedési korszak egyik legfontosabb kérdése az lehet, hogyan tud az ország nagyobb gazdasági értéket teremteni a rendelkezésére álló tudásból. Ez rajzolódott ki a Hungarian Business Leaders Forum 26. Pénzügyi Csúcstalálkozóján, ahol gazdasági döntéshozók, vállalatvezetők és közgazdászok vizsgálták Magyarország növekedési lehetőségeit.
2026. 09. 22. 20:00
Megosztás:

Európában egyre zöldebb az elektromos autók töltéséhez használt áram

Az Arval flottakezelő stratégiai tanácsadó üzletágának húsz országot vizsgáló friss jelentése[1] szerint 2020 májusa és 2026 májusa között átlagosan 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés karbonintenzitása Európában.Ez azt jelenti, hogy míg egy kilowattóra áram előállításához 2020-ban átlagosan 225 gramm CO₂-egyenértékű kibocsátás kapcsolódott, 2026-ban már csak 173 gramm. A kedvező tendencia várhatóan a következő években is folytatódhat: a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) előrejelzése szerint az Európai Unió villamosenergia-termelésének CO₂-intenzitása 2030-ra mintegy 90 gramm/kWh-ra csökkenhet.
2026. 09. 22. 19:00
Megosztás:

2028. január 1-től 2,5 százalék lesz az MNB inflációs célszintje

Ezúttal sem okozott meglepetést a Monetáris Tanács. A vártnak megfelelően 5,5 százalékon tartotta az alapkamatot a jegybank, a kamatfolyosó szélei sem változtak. Bejelentették, hogy 2028. január 1-től 2,5 százalékra csökken a jegybanki inflációs célszint, a ±1 százalékos toleranciasáv megmarad.
2026. 09. 22. 18:30
Megosztás:

Több fontos változást is bejelentett az MNB

Szeptemberi kamatdöntő ülésén számos fontos kérdésben hozott döntés az MNB. A mai napon a jegybanki alapkamat változatlanul 5,50 százalékon tartották, a konszenzusnak megfelelően.
2026. 09. 22. 18:01
Megosztás:

A kamatokon nem módosított, közvetve mégis szigorított az MNB

Várakozásunknak és a piaci konszenzusnak megfelelően szeptemberben 5,50%-on tartotta az alapkamatot az MNB.
2026. 09. 22. 17:00
Megosztás:

Hogyan alakítják át a pénzügyi technológiák az online kaszinós fizetéseket?

Régen egy online kaszinónál a fizetés leginkább bankkártyát vagy átutalást jelentett. Ma jóval több lehetőség közül választhatunk. A pénzügyi technológiák gyorsabbá tették a pénzmozgást, egyszerűsítették az ellenőrzést, és új biztonsági megoldásokat hoztak. A változások elsősorban a tranzakciók sebességében, a biztonsági ellenőrzésekben és a játékosok számára elérhető fizetési lehetőségekben figyelhetők meg.
2026. 09. 22. 16:32
Megosztás:

A Binance kriptotőzsde 100 millió dollárt fektetett a Circle-be – öt évre szóló USDC-megállapodás jött létre

A Binance mintegy 100 millió dollár értékű részesedést szerzett a Circle Internet Groupban, miközben a két vállalat új, öt évre szóló kereskedelmi megállapodást kötött az USDC stabilcoin terjesztésének és használatának bővítésére. A konstrukció túlmutat egy egyszerű részvénybefektetésen: a Circle havi ösztönző díjakat fizet majd a Binance-nek az arra jogosult USDC-egyenlegek után, a kriptotőzsde pedig vállalta, hogy tovább erősíti az USDC jelenlétét saját ökoszisztémájában.
2026. 09. 22. 16:31
Megosztás:

A Zcash elhatárolódott a ZRC-20-tól és a CASH tokentől

A Zcash Foundation egyértelműen jelezte, hogy nincs hivatalos kapcsolata a ZRC-20 nevű tokenstandarddal és az ehhez kötődő CASH tokennel. A helyzet azért vált különösen érzékennyé, mert korábban a Foundation X-fiókján keresztül olyan bejegyzés jelent meg, amely úgy mutatta be a ZRC-20-at, mintha az a Zcash hálózat új, hivatalos tokenes funkciója lenne.
2026. 09. 22. 15:41
Megosztás:

Kárt is okozhat az otthoni klímatisztítás

Kárt is okozhat a klímaberendezésben a nem megfelelő otthoni tisztítás – figyelmeztet egy műszaki szakértő. A bolti spray-k és habok átmenetileg megszüntethetik a kellemetlen szagokat, de a készülék mélyebben fekvő alkatrészeit nem tisztítják meg teljesen.
2026. 09. 22. 15:10
Megosztás:

35 millió forintból vállalható nyugdíjas életszínvonal

Átlagosan 35 millió forintot tartanak szükségesnek összegyűjteni a magyar középkorúak 65 éves korukra ahhoz, hogy állami nyugdíj nélkül is vállalható életszínvonalat biztosítsanak maguknak – derül ki a K&H biztos jövő kutatás második negyedéves eredményeiből.
2026. 09. 22. 14:34
Megosztás:

Stratégiai együttműködést kötött a MOL-LUB és a BDN a hidrogénüzemű motorok fejlesztésére

A MOL-csoporthoz tartozó MOL-LUB Kft. és a BDN Automotive Kft., a BDN Group tagja stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a hidrogén- és alternatív tüzelőanyaggal működő motorok, valamint a kapcsolódó kenőanyag-technológiák fejlesztésére. A BDN Powertrain hidrogén-dízel programjának BME-n végzett tesztjei során a hidrogén energiaaránya elérte a 83%-ot; az emissziós tesztsorozat legkedvezőbb munkapontján pedig közel 78,5%-os, üzemanyag-fogyasztásból számított közvetlen CO₂-csökkenés adódott.
2026. 09. 22. 13:30
Megosztás:

A Coinbase már IPO-részvényeket is kínál: az Oura nyitja az új korszakot

Újabb nagy lépéssel távolodik a kizárólag kriptovaluták kereskedésére épülő üzleti modelltől a Coinbase. Az amerikai felhasználók hamarosan már tőzsdei bevezetés előtt álló vállalatok részvényeiből is igényelhetnek a platformon, az új szolgáltatás első szereplője pedig az okosgyűrűiről ismert Oura lesz.
2026. 09. 22. 13:00
Megosztás: