8 takarítási tipp, amivel csökkentheted a rezsiszámlád

Háztartásunk tisztasága nem csak komfortérzetünk miatt lényeges, hanem szerepet játszik abban is, hogy mennyi energiát fogyasztunk. Az energiaárak emelkedésével már augusztustól szembe kell nézzünk, ezért minden apró lépés számít, amivel visszaszoríthatjuk a fogyasztásunkat. A rezsiszámlákat már azzal is érezhetően csökkenthetjük, ha csak a takarítás, a házimunka során jobban odafigyelünk néhány dologra. A BONUS Kft., Magyarország vezető tisztítóeszközgyártója adott tippeket arra, hogyan spórolhatunk a helyes takarítással.

8 takarítási tipp, amivel csökkentheted a rezsiszámlád

1. Hűtő, fagyasztó

A hűtőt ne helyezzük napfénynek kitett helyre, hőforrás közelébe, vagy az átlagnál melegebb helyiségbe, ugyanis a hűtés energiaigénye erősen függ a külső hőmérséklettől. A kívül-belül tiszta hűtő nem csak higiénés szempontok miatt fontos, hanem kevesebbet is fogyaszt, ugyanis könnyebben adja le a felesleges hőt. Ellenőrizzük, hogy az ajtók szigetelése megfelelő-e! Ellenőrizzük, hogy a hűtő megfelelő távolságra legyen a faltól (legalább 10 cm), és rendszeresen portalanítsuk a hátulját! Amint szükséges, olvasszuk le a jeget, és csak olyan hőfokra állítsuk, ami feltétlenül szükséges!

2. Tűzhely, sütő

A tűzhelyet és sütőt is tisztítsuk rendszeresen kívül-belül. A koszos tűzhely elnyeli a hőt, a tiszta pedig visszaveri – ahogy azt kell! Ha a tűzhely gázlángja sárga, és nem kék, akkor az égés nem tökéletes, alacsony hatásfokú – ilyenkor vegyük igénybe szakember segítségét! A lángot az edényekhez képest mindig kicsit kisebbre vegyük, a fedőt pedig használjuk bátran, mert úgy kevesebb hő szökik el, és hamarabb melegszik fel a fazék tartalma.

A sütőajtó megfelelő záródásáról is győződjünk meg! Az elektromos sütőben lehetőleg készítsünk több adag ételt, vagy süssünk többféle fogást! Az eszköz lassan hűl ki, így azt a sütés utolsó 5-10 percére nyugodtan lekapcsolhatjuk. A légkeveréses funkció használatával a sütő kevesebbet fogyaszt, mert így alacsonyabb hőfok is elég ugyanolyan eredményhez.

3. Mikró

A mikrohullámú sütő kedvező fogyasztású konyhai gép, de a benne lévő kiömlött kávé vagy ételfolt elnyeli a mikrohullámokat, így a teljesítmény csökken, egyúttal nő a fogyasztás. „A kosz pár lépésben, könnyedén fellazítható: tegyünk a mikróba egy tálba vizet, melegítsük 5 percig, hagyjuk állni további 2 percig (az ajtót ne nyissuk ki). A felületen lévő szennyeződés fellazul és könnyen eltávolítható. Fogjunk egy MicroSCRUB dörzsikendőt, melynek a dörzsi felével fellazíthatod, sima felével letörölheted a szennyeződéseket” – javasolja Botos Andrej, a BONUS szakértője.

4. Vízforraló, kávéfőző

A kávéfőzőt és vízforralót rendszeresen vízkőtelenítsük pl. ecet vagy citromsav segítségével. Ezzel megnövelhető az eszközök élettartama, a hatásfokuk pedig olyan lesz, mint újkorukban. A vízforralót használhatjuk a főzéshez használt víz felforralására, így a rosszabb hatásfokú tűzhelyet vagy mikrohullámú sütőt jóval kevesebb ideig kell használni.

5. Kézi és gépi mosogatás

Kézi mosogatáskor kerüljük a forró víz használatát, felesleges energiát használunk el vele, ugyanis a szennyeződések nagyja meleg vízben is eltávolítható. A folyóvíz helyett inkább áztassunk, ám még könnyebb dolgunk van, ha a tányérokra nem hagyjuk rászáradni az ételmaradékot, hanem azonnal elmossuk.

A mosogatógépet lehetőleg csak akkor indítsuk el, ha tele van. Ha nem túlzottan szennyezett edényeket helyezünk bele, alacsonyabb hőfokon, ún. ECO programmal is hatékony a mosogatás. Nyáron, főleg ha klíma felel a benti kellemes hőmérsékletért, a mosogatógépet igyekezzünk a hűvösebb napokban, napszakban használni, hiszen többlethőt termel, amit a klímának kell kompenzálnia. A mosogatógépet szintén érdemes időnként megszabadítani a vízkőtől és egyéb szennyeződéstől, amihez használjuk a gyártó által kijelölt tisztítószert és a megfelelő programot.

6. Mosógép

Ha a kimosandó ruháink átlagos mértékben szennyezettek, érdemes energiatakarékos programot választani, hiszen a legtöbb mosószer ilyen körülmények között is hatékony: 30 °C-on mosva a 60°C-os mosáshoz képest kb. 40%-kal kevesebb áramot használunk el. A mosógép gumitömítéseit és a dobot időnként töröljük át egy nedves MicroUNI mikroszálas kendővel és egy kisméretű szivaccsal. A mosószeradagolóban se hagyjunk lerakódásokat képződni.

7. Fűtés

A maximális hatékonyság érdekében a radiátorokat portalanítsuk mikroszálas kendővel, és helyezzünk el a fűtőtestek mögé hővisszaverő fóliát, melyet magunk is tudunk készíteni kartonpapírból és alufóliából. Meggondolandó lehet falvédők és szőnyegek beszerzése a hideg fal- és padlófelületek ellen, illetve igyekezzünk a szekrénysort a leghidegebb falhoz helyezni, hiszen az is szigetel.

8. Portörlés, porszívózás, felmosás, okosan

Ha egymás után a portörlést és a porszívózást is napirendre tűzzük, mindig a portörléssel kezdjünk, hiszen a felkevert por úgyis a földön végzi. „A portörlés és általános felülettisztítás kapcsán fontos megjegyezni, hogy a mikroszálas kendők (pl. MicroUNI, MicroDUO, MicroGLASS, MicroSCRUB) bármilyen felületen, üvegen is a leghatékonyabb takarítóeszköznek számítanak. A mikroszálak milliárdjai még a baktériumokat feltörlik, összességében pedig minden más kendőhöz képest több port és piszkot tudunk velük feltörölni sokkal kevesebb víz felhasználásával, ráadásul külön vegyszerek nélkül. A mikroszálas kendőket elég vízzel benedvesítve használni” – hangsúlyozza a szakértő.

Porszívózás helyett söprű és lapát!

A porszívó szűrőit gyakran tisztítsuk, ugyanez igaz a porzsák ürítésére. Ellenkező esetben csökkent teljesítményt és szívóerőt fogunk tapasztalni. A porszívók típustól függően viszonylag nagy fogyasztók, ezért gondoljuk meg, hogy mindig, minden felületen szükséges használni? Kisebb munkákra -- ha a szőnyeg, konyhapult stb. kis mértékben szilárd anyaggal szennyezett -- használhatunk morzsaporszívót, esetleg a kisebb szőnyegeket kirázhatjuk, kiporolhatjuk kültéren. A sima felületek rutinszerű takarításakor inkább söpörjünk fel a porszívózás helyett energiát takaríthatunk meg.

Két vödrös módszerrel a vízszámlánkon is spórolhatunk

A felmosáshoz pedig a 2 vödrös módszert javasoljuk, amivel gyorsan tiszta járólapokat kapunk, és nem utolsó sorban kevesebb vizet is használunk. A módszer a következő: az egyik vödröt megtöltjük a felmosóvízzel, ám a felmosót nem ebbe csavarjuk ki, hanem a másik, üresen hagyott vödörbe. Ha egy vödröt használnánk, előfordulhat, hogy többször meg kell ismételni a felmosást, hiszen az elsőre nem eredményez makulátlan tisztaságot. Nem véletlenül, ha ugyanabba a vödörbe csavarjuk ki a mopot, amivel felmosunk, a felmosóvíz egyre szennyezettebb és szennyezettebb lesz – így helyezzük vissza a koszt a járólapra.

„A legnagyobb ellenségünk a forróságban az a pára. Meleg vízből nagyon meleg pára lesz. Felmosáskor használjunk hideg vizet és mikroszálas felmosófejet. A leghatékonyabb felmosókat a kendőkhöz hasonlóan mikroszálak alkotják. A MicroMOP általános használatra, míg a MicroMOP Soft a legkényesebb felületekre ajánlott” – összegez a szakértő.


Bajban a vidéki házaspárok - az Uniós jog 2 millió magyar otthont érint

Nehéz időszak jöhet a vidéki háztulajdonosoknak: több mint kétmillió magyar otthont érint az uniós szigorítás.
2026. 11. 05. 02:00
Megosztás:

Törvényi döntés! A 2027-es nyugdíj emelés így fog megvalósulni

​A bejelentett 3 százalékos januári nyugdíjemelés 200 ezer forintos ellátásnál havi 6000 forint pluszt jelent. Novemberben további összeg is érkezhet, de vajon ez tartós emelés vagy egyszeri kifizetés lesz? A nyugdíjtörvény pontos menetrendet ad: megmutatja, mikor kötelező korrigálni, melyik infláció számít, és hogyan hat az elszámolás a következő januári nyugdíjra. Mutatjuk a pontos számokat és mindent alaposan elmagyarázunk.
2026. 11. 05. 01:00
Megosztás:

Fitch: az állampapírhozamok európai emelkedése közfinanszírozási stressz, de nem válsághelyzet

Az állampapírhozamok emelkedése közfinanszírozási stresszt okoz az európai szuverén adósok körében, de alapvető különbségek vannak a mostani helyzet és a korábbi euróövezeti adósságválság között - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott európai adósságpiaci körképében.
2026. 11. 05. 00:05
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár és a PTE

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár Zrt. (Egis) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Gyógyszerésztudományi Kara - közölte a gyógyszergyár szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 23:30
Megosztás:

A komplex szervezetek vezetésének kulcsa: vállalatok, szakterületek, emberek és célok összehangolása

Klie Ferenccel, több cég irányításában tapasztalatot szerzett felsővezetővel, korábbi élsportolóval és business coach-csal beszélgettünk a stratégiaalkotás és a megvalósítás összhangjáról, a különböző szervezetek és csapatok összehangolásáról, az új területeken történő gyors értékteremtésről, a fenntartható eredményességről, valamint a sport és az üzleti élet közös vezetési alapelveiről.
2026. 11. 04. 23:00
Megosztás:

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt, aki illegálisan tartózkodott az országban; egy közvetlen charterjárattal szállították őket szerdán Kairóba - közölte a horvát belügyminisztérium.
2026. 11. 04. 22:30
Megosztás:

Brüsszelben tárgyaltak Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről

Brüsszelben tárgyalt szerdán Ukrajna, Németország, Franciaország, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, valamint a NATO és a Világbank küldöttsége Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről.
2026. 11. 04. 22:00
Megosztás:

Nyolchavi csúcson a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

A várakozásoktól kissé elmaradó, de így is jelentős növekedéssel nyolchavi csúcsra emelkedtek a brit gazdaság októberi aktivitásának szerdán ismertetett végleges mérőszámai.
2026. 11. 04. 21:30
Megosztás:

NAV: kezdődik a bizalmi vagyonkezelések ellenőrzése november közepén

Megkezdődik a több mint ezer bizalmi vagyonkezelést, illetve magánalapítványt érintő ellenőrzés november közepén - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 21:00
Megosztás:

Nőtt a Magyar Telekom bevétele és nyeresége a harmadik negyedévben

A Magyar Telekom összes bevétele 7,4 százalékkal, adózott eredménye 6,9 százalékkal nőtt 2026. harmadik negyedévében 2025 azonos időszakához képest - olvasható a társaság szerdán közzétett jelentésében.
2026. 11. 04. 20:00
Megosztás:

Felerősödhet a kompromisszumkeresés az amerikai belpolitikában a nagy demokrata győzelem nyomán

A nagy demokrata győzelem ellenére sem várható hirtelen, gyökeres fordulat az Egyesült Államok politikájában, inkább az alkudozás, kompromisszumkeresés erősödhet fel - mondta Mészáros Tamás, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az MTI érdeklődésére szerdán, az amerikai félidős választások után.
2026. 11. 04. 19:30
Megosztás:

Politikai fordulat Amerikában: az európai cégeknek nem a dollár miatt kell aggódniuk

Az amerikai félidős választások alapvetően átrendezték a washingtoni politikai erőviszonyokat. A piacok erre adott első reakciója negatív volt. A dollárindex mintegy 0,3 százalékkal csökkent, az euró árfolyama 1,125 dollár közelébe erősödött, míg a tízéves amerikai államkötvények hozama 6–7 bázisponttal, megközelítőleg 4,90 százalékra mérséklődött.
2026. 11. 04. 19:00
Megosztás:

Varga Mihály: a V4-es jegybankok együttműködése erősíti a régió stabilitását

A visegrádi országok jegybankjai közötti együttműködés szerepét, fontosságát méltatta a közép-európai régió stabilitásának erősítésében Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Visegrádi négyek országcsoport (V4-ek) jegybankelnökeinek szlovákiai csúcstalálkozóján - tájékoztatta az MNB szerdán közleményben az MTI-t.
2026. 11. 04. 18:30
Megosztás:

Harmadával több új lakás épült – a kínálat 42 százaléka fér bele a Wekerle Pluszba

2026 első kilenc hónapjában 9803 új lakás épült Magyarországon. Ez 31 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A harmadik negyedévben önmagában 3525 lakást adtak át, 49 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor. Ez derül ki az ingatlan.com legfrissebb, hivatalos és saját adatokon alapuló összeállításából. Az elemzés az új lakások kínálatát is bemutatja.
2026. 11. 04. 18:00
Megosztás:

Egy nap alatt 93 milliárd forintot igényeltek az EXIM megújított exportösztönző hitelprogramjában

Egy nap alatt 93 milliárd forintnyi finanszírozási igény érkezett az EXIM megújított Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogramjára, ezzel az igények az első napon lefedték a teljes rendelkezésre álló keretet - közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter szerdán Facebook-oldalán.
2026. 11. 04. 17:30
Megosztás:

Az AWS éles teszten bizonyította európai felhőjének függetlenségét

Az Amazon Web Services (AWS) sikeresen tesztelte, hogy európai szuverén felhője az Európai Unión kívüli infrastruktúrától teljesen függetlenül is képes működni. A többórás gyakorlat során az ügyfelek szolgáltatásai zavartalanul üzemeltek, adataik pedig folyamatosan elérhetők maradtak. A teszt különösen fontos eredményt jelenthet a szigorú adatbiztonsági és digitális szuverenitási követelményeknek megfelelő európai vállalatok és közintézmények számára.
2026. 11. 04. 17:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőtt az ipar szeptemberben is

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi ipari termelési adatokat. Az ipar kibocsátása 8,2 százalékkal bővült szeptemberben éves szinten az augusztusi (felfelé revideált) 8,8 százalék után. Az adat pozitív meglepetés, hiszen nagyobb lassulás volt valószínűsíthető az éves indexben: a mi várakozásunk 6,7 százalék, az elemzői konszenzus pedig 6 százalék volt. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezett a kiigazítatlannal - áll az ERSTE elemzői anyagában.
2026. 11. 04. 16:30
Megosztás:

Októberben is csökkent a költségvetési hiány

Októberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének hiánya 200,6 milliárd forint volt, 138,4 milliárd forinttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az első tíz havi deficit 5462,5 milliárd forint volt - jelentette szerdán kiadott gyorsjelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).
2026. 11. 04. 16:00
Megosztás:

Több az eladó autó, jobb alkupozícióba kerültek a vevők – októberi keresleti trendösszesítő

Kisebb versennyel válogathattak a használtautó-vásárlók októberben a Használtautó.hu adatai szerint: egy hirdetésre átlagosan 3,7 érdeklődés* jutott, egy évvel korábban ez a szám 4,2 volt. A kínálat 2,3%-kal, 101,9 ezer hirdetésre bővült. A hibridek és a városi terepjárók egyszerre lettek olcsóbbak és nagyobb a kínálatuk is.
2026. 11. 04. 15:30
Megosztás:

Krízisévet zár az agrárium

Krízisévet zár az agrárium Magyarországon, a mezőgazdaságnak idén nincs problémamentes ágazata, a beruházások mind a mezőgazdaságban, mind az élelmiszeriparban lassulnak - mondta a K&H Bank agrárüzletágának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
2026. 11. 04. 15:00
Megosztás: