890 tonna élelmiszer a jubileumot ünneplő Adománykonvoj mérlege

Kevés magyar kezdeményezésből lett globális ügy, de az élelmezési világnap ilyen siker. 1980 óta minden október 16-án az ENSZ arra hívja fel a figyelmet, hogy az élelemhez való hozzáférés alapvető emberi jog. Ennek ellenére ma is világszerte 673 millió ember – a Föld lakosságának 8% éhezik –, és csak Európában és Közép- Ázsiában 24 millióan küzdenek élelmiszerhiánnyal. A számok önmagukért beszélnek: összefogás nélkül nincs fenntartható és igazságos élelmezés.

890 tonna élelmiszer a jubileumot ünneplő Adománykonvoj mérlege

Az összefogás és a partnerségek erejét mutatta meg ma délelőtt az az élelmiszer-adományokat szállító konvoj, ami Budapest belvárosán gördült végig a Magyar Élelmiszerbank Egyesület, valamint az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szervezésében. A kamionsor 40 tonnányi felajánlást szállított hazai és nemzetközi élelmiszeripari vállalatoktól rászoruló családok és közösségek részére – közben rövid megállót is tartottak a Hősök terén egy sajtóesemény erejéig.

80 év az éhezés felszámolásáért

Az idei világnap kettős jubileumot ünnepel. 80 éve jött létre a FAO, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, valamint 20 éves a hazai Adománykonvoj, amely eddig összesen 890 tonna élelmiszert juttattot el rászoruló családok tízezreihez. A FAO programjai egyértelmű üzenetet közvetítenek. A fenntartható, minőségi jövő nem csupán cél, hanem közös felelősség.

„Nyolc évtizede a FAO az országok és közösségek mellett áll világszerte és adatokat, tudást és innovációt megosztva segíti a mezőgazdasági politikák és gyakorlatok fejlesztését, valamint támogatja azokat, akik az élelmet megtermelik, feldolgozzák és eljuttatják hozzánk” – mondta Nabil Gangi, a FAO helyettes regionális képviselője.

„De az igazság az, hogy egyetlen ország, egyetlen szervezet sem érheti el ezt egyedül. Ahogy az idei élelmezési világnap témája is sugallja, csak közösen vagyunk képesek előre jutni, a valódi partnerségek és az erős együttműködések révén.”

„Az élelmezési világnap idei mottója: „Kéz a kézben a jobb táplálkozásért és jobb jövőért”, amely szlogen – Dr. Ökrös Oszkár, az Agrárminisztérium nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkára szerint – tökéletesen rámutat az összefogás erejére és a nemzetközi fejlesztési projektekben rejlő lehetőségekre. Magyarország elkötelezett az agrár-élelmezési rendszerek átalakítása a szegénység felszámolása, az éhezés és alultápláltság megszüntetése és az egyenlőtlenségek csökkentése mellett. Hiszünk abban, hogy az élelmezési problémákat helyben, fenntartható fejlesztési programokkal és a szaktudás fejlesztésével kell orvosolni.”

Egy szelet kenyérben is ott a változás lehetősége!

„Fiat panis”, vagyis „Legyen kenyér” szól a FAO jelmondata, amelyhez az Adománykonvoj, másik szervezője a Magyar Élelmiszerbank Egyesület is csatlakozik. Hangsúlyozzák: legalább ilyen fontos az is, hogy ha már van kenyér, az ne vesszen kárba. „Ha az országban évente termelődő élelmiszerfeleslegeket teherautókra tennénk, a sor Budapesttől Nürnbergig érne. Ebből az Élelmiszerbank több mint 288 millió adagot mentett meg és juttatott rászorulókhoz az elmúlt 20 évben. A többségében közeli lejáratú, illetve csomagolási hibás termékek között a megmaradt pékáruk teszik ki a legnagyobb részt, napjainkban körülbelül 10 ezer kilót gyűjtünk össze minden nap többszáz áruházból, hogy a nélkülöző emberekhez szállítsuk őket” – mondta el Szabó Szilvia, az Élelmiszerbank ügyvezető igazgatója.

Az Élelmiszerbank gyártók, termelők, kereskedők és vendéglátóhelyek százaival áll kapcsolatban, a tőlük megmentett élelmiszert pedig önkéntesek és kisebb helyi karitatív szervezetek közreműködésével juttatja el az elesetteknek.

A Honeybeast zenekarral közös jótékonysági akciójukkal most egy újfajta összefogást építenek, amelyben Szeged város lakosságát próbálják mozgósítani egy jó ügyért:

„Közösségi adakozásra hívtuk a város lakosságát, hogy Szegeden is elindulhasson az Élelmiszerbank ebédmentő programja és a város menzáin megmaradó ételek rászorulókhoz juthassanak. Egymillió forint gyűlt össze alig néhány nap alatt és még mindig várjuk a jószándékú felajánlásokat. Mert nem sétálhatunk el az elesettek mellett, meg kell hallanunk a segítségkérésüket, főleg ha hibátlan ételekkel segíthetünk nekik, amikre a nap végén megsemmisítés várna” – osztotta meg a közönséggel Tarján Zsófi, a Honeybeast énekesnője.

Ősgabonák: a múltunk is szerepet kap a jövő élelmezésében

Az élelmezési világnap nemcsak a rászorulók helyzetére, hanem az egészséges, fenntartható és igazságos élelmiszerrendszerek kihívásaira is ráirányítja a figyelmet. A megoldások között egyre nagyobb szerepet kapnak az ősgabonák – például az alakor, a tönköly, a tönke vagy a kamut – amelyek évezredek óta részei az emberi táplálkozásnak, de a modern mezőgazdaság fejlődésével fokozatosan háttérbe szorultak. Azonban mivel alig estek át nemesítési folyamatokon, kevesebb vegyszert igényelnek, jobban tűrik a szárazságot és a gyengébb talajokat, így a klímaváltozás okozta szélsőséges időjárási viszonyok között is megbízhatóan termeszthetők. Itthon is a modern mezőgazdaság fenntartható alternatívái lehetnek.

Fekete Gergő, az Artizán pékséghálózat alapító-tulajdonosa elárulta, hogy tápanyagtartalmuk is kiemelkedő. „Magas a fehérje-, a rost- és az ásványianyag-tartalmuk, valamint több antioxidánst és vitamint tartalmaznak. A karakteres, mély ízviláguk miatt is egyre keresettebbé válnak az egészségtudatos fogyasztók körében, amiben nagy szerepe van a kis kézműves pékségeknek is. Míg tíz évvel ezelőtt csak egy hektáron termesztették őket, mára már 200 hektárat vetnek be velük.”

Ezeket szállította az Adománykonvoj 2025-ben

Az adománykonvoj szállítmányai 2025-ben a Magyar Élelmiszerbank Egyesület partnereitől érkeztek: Aldi Magyarország, Auchan Magyarország, Bio-Fungi Kft., Bonafarm Csoport, Budapest Party Service, Coca-Cola HBC Magyarország, Danone Magyarország Kft., Flora Food Hungary Kft., Gyermelyi Zrt., KFC, Kifli.hu, Kometa, KOTÁNYI Hungária Kft., Lidl Magyarország, METRO Nagykereskedelem, Nestlé Hungária Kft., PENNY Magyarország, Shell Hungary Zrt. és logisztikai partnere a HAVI Logistics Kft., Tesco Magyarország, Waberer’s.

Többek között rizsből, tésztából, bébiételekből, zöldségkonzervekből, friss gombából és édességekből érkeztek felajánlások. Az adományokból az Élelmiszerbank tízezer élelmiszercsomagot tud összeállítani rászoruló emberek és családok számára. 

Legjobb kripto előértékesítések 2025-ben: Fedezd fel a következő banki óriást – Digitap ($TAP)

A Snorter és a Bitcoin Hyper a 2025-ös előértékesítési piac új kihívóiként tűnnek fel, mindkettő egyedi megközelítéssel próbálja megszólítani azokat a befektetőket, akik a legjobb altcoinokat keresik.
2025. 11. 14. 21:00
Megosztás:

Vegyesen alakult pénteken a forint árfolyama

Vegyesen alakult pénteken a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon és a hetet is vegyes eredménnyel fejezte be.
2025. 11. 14. 20:00
Megosztás:

Black Friday előtt: részletfizetés formálja át a vásárlási szokásokat

A közelgő Black Friday-időszak előtt a szakértők a tudatos költekezésre hívják fel a figyelmet. A 2024-es akciószezonban a forgalom elérte a 160 milliárd forintot, az online vásárlások 70 százaléka mobilról érkezett. Bár a magyarok többsége még utánvéttel fizet, egyre többen választják a „Buy Now, Pay Later” (BNPL) típusú kamatmentes részletfizetést.
2025. 11. 14. 19:00
Megosztás:

Lelassult ősszel az ingatlanpiaci kereslet, de csak átmenetileg

A rendelkezésre álló adatok szerint az adásvételek száma országosan több mint 14 százalékkal csökkent októberben szeptemberhez képest, miközben a lakáshirdetések száma négyéves rekordot döntött. Gadanecz Zoltán ingatlanpiaci szakértő szerint a mostani lassulás természetes, és inkább a piac egészséges korrekcióját, mintsem gyengülését jelzi.
2025. 11. 14. 18:00
Megosztás:

Minőségi magánklinikai szolgáltatások elérhető közelségben

Egyre több közép-európai, köztük magyar páciens választja a szlovákiai magánklinikákat plasztikai beavatkozásokhoz és kisebb műtétekhez – nem véletlenül.
2025. 11. 14. 17:30
Megosztás:

Továbbra is elkötelezett a kormány a bortermelők támogatása mellett

Közös érdekünk, hogy történelmi borvidékeink minőségi borokat állítsanak elő, megélhetést nyújtva a gazdáknak, ezért számos eszközzel támogatja az Agrárminisztérium (AM) a szőlő-borágazat piaci szereplőit a kihívások közepette is - hangsúlyozta Hubai Imre mezőgazdaságért felelős államtitkár a XVI. Márton-napi szakmai rendezvényen, Soltvadkerten az AM pénteki közleménye szerint.
2025. 11. 14. 17:00
Megosztás:

Okos otthon, okos döntések – hogyan spórolhatunk a rezsin technológiával?

Az energiaárak ingadozása és a környezettudatos szemlélet előtérbe kerülése miatt egyre többen keresnek olyan megoldásokat, amelyekkel hosszú távon csökkenthetik otthonuk rezsiköltségét. Az okosotthon-technológiák fejlődése ma már lehetővé teszi, hogy a komfortérzet csökkenése nélkül használjunk kevesebb energiát. A kulcs nem a lemondásban, hanem az irányításban rejlik: abban, hogy tudatosan szabályozzuk, mikor, mennyit és mire fogyasztunk.
2025. 11. 14. 16:30
Megosztás:

Orbán Viktor szerint a 14. havi nyugdíj bevezetése gazdaságilag megalapozott

A 14. havi nyugdíj bevezetése és a gyermekek után járó adókedvezmények növelése gazdaságilag megalapozott, jó döntések, amelyeket a baloldal ellenében is meg kell csinálni - jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2025. 11. 14. 16:00
Megosztás:

Bruttó 640 ezres kezdőbér az új óvodai nevelőknek

Tömegek érdeklődnek az új „Óvodai nevelő” technikusi képzés iránt, amely érettségi után közvetlenül óvodapedagógusi munkát és akár bruttó 640.900 forintos kezdő fizetést kínál. Az MKKR 5-ös szintű képzés különlegessége, hogy a végzettek azonnal óvodapedagógus-munkakörben helyezkedhetnek el, a pedagógus életpálya szerinti bérezéssel. A szak gyorsítósávot is nyit a diplomához: akár 30 egyetemi kredit beszámítható, és az emelt szintű érettségit is kiváltja. A pályaalkalmassági vizsgálathoz kötött képzés országosan elérhető, és minden jel szerint az egyik legkeresettebb szakmává válhat.
2025. 11. 14. 15:30
Megosztás:

Hankó Balázs: 120 milliárd forintot biztosítanak a magyar egyetemi kutatások támogatására

Jövőre több mint 460 milliárd forintot biztosít a kormány kutatásra és innovációra, ebből 120 milliárd forintot biztosít a magyar egyetemi kutatások, és azok piaci hasznosításának ösztönzésére a pénteken elfogadott Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alap 2026. programstratégia alapján - jelentette be Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2025. 11. 14. 15:00
Megosztás:

Hogyan lehet hatékonyan új autót vásárolni?

Napjainkban ez a kérdés egyre többször kerül elő a magánszemélyek, vállalkozások körében. Az elmúlt években az autóipar hatalmas változáson, fejlődésen ment keresztül. Az elektromos autók kerültek egyértelműen reflektorfénybe, így mindenki keresi azt a lehetőséget, hogy hogyan lehetne lecserélni a meglévő autót.
2025. 11. 14. 14:30
Megosztás:

Újabb Otthon Start változások lépnek életbe november 15-től

Egy éjszaka megjelent kormányrendelet alapján újra módosítják az Otthon Start program feltétételeit. Többek között ettől a dátumtól már az igénylő testvére is szerepelhet a hitelben adóstársként. Ezek a változások is november 15-től lépnek életbe.
2025. 11. 14. 13:30
Megosztás:

Magyarország a paprikára épít: 10. hely Európában a friss paprika exportjában, 5. a szárítottban

A paprika az a termék, amely világszerte összefonódik Magyarországgal. Helyet kap a hagyományos gulyásban, lecsóban vagy paprikás ételekben, szárított formája pedig a nemzeti konyha szimbóluma.
2025. 11. 14. 13:00
Megosztás:

Fejleszti hálózatát az E.ON elektromos töltőállomás üzemeltető cége

Az E.ON töltőállomás-üzemeltető vállalata, az E.ON Drive Infrastructure Hungary (EDRI) új funkcióval bővíti az állomásokat elektromos töltőhálózatán, az automatikus Plug&Charge töltésindítással egyszerűsödik az elektromos járművek töltési folyamata.
2025. 11. 14. 13:00
Megosztás:

Mesés cicás ajándéktippek macskakedvelők részére

Sokan szeretik a cicákat, így egy macskás meglepetés biztosan könnyen elnyeri bárki tetszését. Legyen szó bármilyen alkalomról, az alábbi ötletek segítenek megtalálni a megfelelő ajándékot.
2025. 11. 14. 12:30
Megosztás:

A Visa Direct új stabilcoin-kifizetési pilotjával gyorsabban juthatnak pénzhez a tartalomgyártók és a szabadúszók

A Visa új pilotprogramja lehetővé teszi, hogy a kifizetések közvetlenül USD-alapú stabilcoin tárcákba érkezzenek, így a tartalomkészítők és szabadúszók gyorsabban férhetnek hozzá a pénzükhöz.
2025. 11. 14. 12:00
Megosztás:

Rekordméretű tőkekiáramlás a Bitcoin ETF-ekből – Közel 870 millió dollárt vontak ki egyetlen nap alatt

A kriptopiac egyik legviharosabb hetét éli, miután az amerikai tőzsdén jegyzett Bitcoin ETF-ekből csak csütörtökön több mint 869 millió dollárt vontak ki a befektetők. Az eladási hullám nemcsak az árfolyamokat nyomta le, hanem komoly kérdéseket is felvet a piaci hangulatról és a befektetői bizalom jövőjéről. De mi áll a háttérben, és vajon csak egy korrekcióról van szó, vagy egy mélyebb átrendeződés kezdetéről? Mutatjuk a részleteket.
2025. 11. 14. 11:30
Megosztás:

Kisvállalkozások nagy fegyvere: Hogyan építhet arculatot egy kis cég hatalmas költségek nélkül?

A kisvállalkozások ma kemény versenyben próbálnak láthatóvá válni. A digitális hirdetések ára emelkedik, az algoritmusok folyamatosan változnak, az online jelenlét fenntartása pedig egyre nagyobb idő- és pénzbefektetést igényel. A fizikai megjelenés viszont továbbra is a legegyszerűbb és legstabilabb módja annak, hogy egy vállalkozás megragadja a figyelmet – különösen akkor, ha igényesen, tudatosan tervezett vizuális eszközöket vesz igénybe.
2025. 11. 14. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők pénteken?

A záráshoz közeledve a japán és koreai piacok meredek esésben vannak.
2025. 11. 14. 10:30
Megosztás:

Meredeken estek az amerikai indexek

Az európainál is nagyobb, meredek esést mutattak az amerikai indexek. Az S&P 500 és a Dow Jones 1,7%-kal, a technológiai túlsúlyú Nasdaq Composite 2,3%-kal került lejjebb.
2025. 11. 14. 09:30
Megosztás: