90 napra felfüggesztve az Emfesz gázkereskedelmi engedélye

Kilencven napra felfüggesztette a Magyar Energia Hivatal (MEH) az Emfesz (Első Magyar Földgáz-és Energiakereskedelmi és Szolgáltató) Kft. földgáz kereskedelmi működési engedélyét. Az engedély felfüggesztése 2011. január 13-án (csütörtök) reggel 6 órától lép hatályba - közölte a MEH szerdán az MTI-vel.

A hivatal közölte azt is, hogy az Emfesz Kft. valamennyi felhasználójának ellátása érdekében a MEH más földgázkereskedőt, illetve egyetemes szolgáltatói engedélyest jelöl ki a kellő földgázforrással rendelkező engedélyesek közül.

 

A MEH közlése szerint az Emfesz Kft. kereskedelmi engedélyének felfüggesztése automatikusan megszünteti az Emfesz Kft.-nek valamennyi felhasználójával kötött földgáz kereskedelmi szerződését. Az érintett felhasználóknak jelenleg semmi tennivalójuk nincs. A később kijelölt kereskedő(k), illetve egyetemes szolgáltató(k) és az Emfesz Kft. korábbi felhasználói között új szerződés, azaz jogviszony jön létre.

 

Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára a Magyar Televízió Az Este című műsorában szerdán este azt mondta, hogy a kiválasztott szolgáltató a jogszabályban meghatározott maximális árat alkalmazhatja majd. A műsorban lejátszott bejátszásban Kaderják Péter, a Budapesti Corvinus Egyetem Regionális Energiagazdálkodási Kutatóközpontjának vezetője pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a kereskedelmi engedély felfüggesztésével ezek a felhasználók elveszítik azt a 8 százalékos árelőnyt, amit az Emfesz biztosított számukra.

 

Az államtitkár magyarázata szerint az FGSZ Földgázszállító Zrt. kedden reggel hat órakor felmondta az Emfesz Kft.-vel kötött gázszállítási szerződést. Ezért, és az Emfesz pénzügyi-gazdasági bizonytalan helyzete miatt a Magyar Energia Hivatal 90 napra felfüggesztette az Emfesz kereskedelmi engedélyét. A társaság 60 nap alatt helyreállíthatja az engedélyhez szükséges feltételeket: érvényes szerződés a szállítóvezetékhez való hozzáférésre, megfelelő gázmennyiség és bankgarancia.

 

Bencsik János közlése szerint másfél napja már nem az Emfesz földgázát használják az gázkereskedővel szerződött fogyasztók, de ezt nem vették észre a felhasználók, senki nem maradt ellátás nélkül. Az Emfesznél kialakult helyzetről az MTV műsorában Góczi István, az Emfesz Kft. egyik ügyvezetője hangsúlyozta, hogy nincs csődhelyzetben a társaság. A vevők 70-80 napos határidővel fizetnek, az Emfesznek pedig előre kell fizetnie a földgázért. Az ügyvezető megjegyezte: a kereskedelmi engedély felfüggesztése mintegy egymillió embert érint.

 

A társaság pedig közleményben jelezte: az Emfesz tiszteletben tartja a Magyar Energia Hivatal (MEH) határozatát és minden tőle telhetőt megtesz a határozatban foglaltak teljesítése érdekében. Az Emfesz december 22-én jelentette be, hogy egy vevői csoport mintegy hárommilliárd forint tartozása miatt kormányzati segítséget kért, és a kialakult helyzetről tájékoztatta a Magyar Energia Hivatalt. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az MTI kérdésére szerdán írásban azt közölte: az Emfesz Kft. kormányzati "megsegítése", egy ilyen kormányzati intézkedés átmeneti megoldásként is súlyos és indokolatlan beavatkozást jelentene a piaci folyamatokba, ezen felül ellentétes lenne a vonatkozó európai uniós szabályozással is.

 

Erről Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter válaszlevélben tájékoztatta az Emfesz Kft. ügyvezetőjét. Az Emfesz december 22-i közleménye szerint Pomázi Csaba több cége, a Dunacent Kft., az ENERGOTT Kft., az Alfa-Nova Kft., illetve a Szegedi Hőszolgáltató Kft., - Szekszárd, Szolnok, Szeged, Székesfehérvár, Dunaújváros, Tatabánya, és Győr távhőszolgáltatói - összesen mintegy hárommilliárd forinttal tartoznak a gázkereskedő Emfesznek.

 

December 28-án az MTI-hez eljuttatott közleményben jelentették be, hogy Pomázi Csaba tulajdonos, valamint a nevével fémjelzett négy cég, a Dunacent Kft., az ENERGOTT Kft., az Alfa-Nova Kft., illetve a Szegedi Hőszolgáltató Kft. több száz millió forintos kártérítést követel a gázkereskedő Emfesz Kft.-től jó híre csorbítása miatt. A cégcsoport ezt december 27-én keltezett levelében jelezte Góczi Istvánnak, az Emfesz ügyvezetőjének, és követeléséről tájékoztatta - többek között - Szalay Ferenc szolnoki polgármestert (Fidesz) is, aki a levelet az MTI rendelkezésére bocsátotta.

 

Az Emfesz azért került nehéz helyzetbe - mondták december 22-én az MTI kérdésére -, mert a fenti hárommilliárd forintos követeléssel szemben 1,1 milliárd forint kötelezettség keletkezett a Kelernél a Napi Földgáz- és Kapacitáskereskedelmi Piacon (NFKP) megkötött földgázvásárlási ügyletek elszámolásából. Ezért ebből a kereskedési rendszerből az Emfeszt kizárták. Az Emfesz Kft. 300 ezer lakossági, 300 önkormányzati, 1100 intézményi fogyasztót, hatezer kis- és közepes vállalkozást és több száz ipari céget lát el földgázzal.


December 24. munkaszüneti nap lesz – erre kell készülniük a munkáltatóknak

Az Országgyűlés ma elfogadta a december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló törvényt. A változás miatt a munkáltatóknak át kell tekinteniük a decemberi munkaidő-beosztásokat és szabadságokat, egyes esetekben újra kell számolniuk a munkaidőkeretet, és a bérszámfejtési rendszereket is módosítaniuk kell – hívja fel a figyelmet a Niveus. A változás a december 12-re korábban áthelyezett munkanapot is érinti.
2026. 11. 03. 18:30
Megosztás:

A cseh államfő szerint Montenegró belépése az EU-ba stratégiai beruházás lenne

Montenegró belépése az Európai Unióba stratégiai beruházás lenne az egész unió számára, másfelől pozitív példaként is szolgálhatna a többi balkáni országnak - jelentette ki Petr Pavel cseh államfő keddi prágai sajtóértekezletén, miután tárgyalt Jakov Milatovic montenegrói elnökkel.
2026. 11. 03. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében

Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében tett, 475 milliárd forintot érintő feljelentés nyomán - közölte a gazdasági és energetikai miniszter kedden a Facebook-oldalán.
2026. 11. 03. 17:30
Megosztás:

Tombol az influenza Horvátországban, késik az oltóanyag

Horvátországban már két halálos áldozata van az idei influenzaszezonnak, miközben a vírus elleni vakcinák még nem érkeztek meg az országba. A horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) 420 ezer adag oltóanyagot rendelt, de a szállítás pontos időpontja egyelőre nem ismert - közölte a Jutarnji List című horvát napilap.
2026. 11. 03. 17:00
Megosztás:

Minisztérium: nyomozás indult a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a LOGOSZ Alapítvány ügyében, miután a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium feljelentést tett - közölte tárca kedden az MTI-vel.
2026. 11. 03. 16:30
Megosztás:

Új gyűjtőállomást épít Vecsés mellett a Mol

A Mol 5,5 milliárd forintos beruházással új gyűjtőállomást épít Vecsés térségében, ahonnan a vállalat hazai kőolajtermelésének mintegy 30 százaléka származik - közölte a társaság az MTI-vel kedden.
2026. 11. 03. 16:00
Megosztás:

A legjobb online kaszinók Magyarországon

Rajongsz az online játékokért? Fedezd fel a legjobb magyarországi online kaszinót bemutató válogatásunkat! Élvezd a biztonságos, izgalmas játékot, a nagyszerű bónuszokat, a legnépszerűbb játékokat és a valódi pénznyeremények lehetőségét.
2026. 11. 03. 15:57
Megosztás:

Így mozgathatja meg az aranyat, az olajat és a Bitcoint az amerikai választás

Az amerikai félidős választások hatása messze túlmutathat a részvénypiacokon: a Kongresszus új összetétele az amerikai gazdaság- és költségvetési politika kilátásain keresztül az arany, a kőolaj, a dollár és akár a kriptoeszközök piacán is éreztetheti hatását. Az XTB elemzői azt vizsgálták, hogyan reagálhatnak ezek az eszközök a különböző választási forgatókönyvekre, és mely tényezők lehetnek meghatározók a novemberi szavazást követő időszakban.
2026. 11. 03. 15:30
Megosztás:

Megválasztotta Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlament

A képviselők megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek az Országgyűlés keddi ülésén.
2026. 11. 03. 15:00
Megosztás:

Nagyot javított az LG: 55,9 százalékkal nőtt a kilenchavi üzemi nyereség

Az LG Electronics 2026 első kilenc hónapjában az árbevételénél jóval gyorsabban növelte üzemi eredményét. A háztartásigép- és járműipari üzletág stabil teljesítménye mellett a televíziós tevékenység javulása is támogatta a jövedelmezőséget, miközben a mesterséges intelligenciát kiszolgáló adatközpontok hűtése egyre jelentősebb növekedési lehetőséget kínál a vállalatnak.
2026. 11. 03. 14:30
Megosztás:

Hongkongi dollár stabilcoin érkezhet a Solanára – nagybanki háttérrel

A Standard Chartered banki hátterével működő Anchorpoint a Solana hálózatára is kiterjesztené hongkongi dollárhoz kötött stabilcoinját, a HKDAP-t.
2026. 11. 03. 14:00
Megosztás:

Újabb szolgáltatással bővült a NAV Pénztárgép Portálja

Már az online pénztárgépek és taxaméterek üzemeltetésével kapcsolatos változások is bejelenthetők a NAV Pénztárgép Portálján, amely egyre több ügyintézést tesz lehetővé külön nyomtatványkitöltő program nélkül - hívta fel a figyelmet keddi közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
2026. 11. 03. 13:30
Megosztás:

Sztrájkba léptek a cseh közszolgálati tévé és rádió dolgozói

Sztrájkba léptek éjfélkor a cseh közszolgálati televízió és rádió dolgozói, hogy így tiltakozzanak a a közszolgálati médiumok finanszírozási rendszerének kormánykoalíciós módosítási terve ellen.
2026. 11. 03. 13:00
Megosztás:

Az AI percek alatt elvégzi a munkát, mégis egyre többet dolgozunk miatta

Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a munkanap sokaknál mégsem rövidül. A Boston Consulting Group 2025-ös kutatása szerint az AI-val időt megtakarító válaszadók 54 százaléka újabb feladatokra fordítja a felszabaduló kapacitást. Tóth Tamás, az AI Workshop vezető szakértője szerint a korábban megvalósíthatatlannak tűnő fejlesztések olyan sikerélményt adhatnak, hogy a vállalkozók nehezen hagyják abba a munkát.
2026. 11. 03. 12:30
Megosztás:

Kinek a CSOK Plusz, kinek a Wekerle Plusz - nem mindegy, hogy mikor és melyiket választják a fiatalok

A Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön megjelenésével ismét érdemes összehasonlítani az államilag támogatott lakáshiteleket, különösen azoknak a fiataloknak, akik családalapítás előtt állnak. Bár az új konstrukció egyik legnagyobb előnye, hogy nem feltétel hozzá a házasság és a gyermekvállalás, a gyermeket tervező házaspárok számára a CSOK Plusz továbbra is jelentős pénzügyi előnyöket kínálhat.
2026. 11. 03. 12:00
Megosztás:

Tízéves mélyponton a fluktuáció: kivárnak a felmondással a munkavállalók

Tízéves mélypontra csökkent a munkahelyi fluktuáció Magyarországon, de nem a növekvő munkavállalói elégedettség, hanem a gazdasági bizonytalanság miatt. A dolgozók egyre kevésbé mernek munkahelyet váltani, miközben a munkaerőpiac kettészakad: egyes vállalatok létszámot csökkentenek, mások külföldi munkavállalókkal enyhítik a munkaerőhiányt – derül ki a HR-Evolution legfrissebb országos fluktuációkutatásából.
2026. 11. 03. 11:30
Megosztás:

Kismértékben mérséklődtek az amerikai hosszú hozamok, míg Európában alig volt változás

Az amerikai állampapírpiacon vegyes mozgások voltak megfigyelhetők, miközben a befektetők a hét során érkező fontos makrogazdasági adatokra, vállalati gyorsjelentésekre és a közelgő amerikai félidős választásokra készültek.
2026. 11. 03. 11:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a főbb tengerentúli indexek

Az amerikai részvénypiacokon folytatódott a szektorrotáció, a technológiai részvények gyengélkedése miatt a Nasdaq és az S&P 500 csökkent, miközben a Dow Jones emelkedni tudott tegnap. Bár a kereskedés során kezdetben még emelkedtek az indexek, a nap végére a befektetők tovább csökkentették kitettségüket a mesterséges intelligenciához kapcsolódó részvényekben. A technológiai szektort több vállalati hír is nyomás alatt tartotta.
2026. 11. 03. 10:30
Megosztás:

Egy kriptó kilőtt, négy kapaszkodik: mi történik a nyertesek mögött?

A Pieverse több mint 14 százalékos ugrással húzott el a mezőnytől, miközben a TRON, a JUST és a World Liberty Financial nagyjából 2 százalékot erősödött. A Filecoin már 0,37 százalékos plusszal is felkerült a a napi toplistára, hiszen a többi kripto árfolyama pirosban van az elmúlt 24 órát elemezve. Öt zöld sor, öt különböző történet: mesterséges intelligencia, digitális dollárok, tokenégetés és egy újratervezett adattárolási üzlet.
2026. 11. 03. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek tegnap a főbb európai indexek

Emelkedéssel kezdték a hetet az európai részvénypiacok, a STOXX 600 0,4%-kal erősödött, ezzel nyolchetes csúcsra emelkedett. A befektetői hangulatot javította, hogy az Egyesült Államok és Irán között újabb diplomáciai egyeztetések körvonalazódtak, ami enyhítette a közel-keleti konfliktus további eszkalációjával kapcsolatos félelmeket.
2026. 11. 03. 09:30
Megosztás: