A 2010 óta követett gazdaságpolitika határozza meg a 2018-as költségvetést is

A 2010 óta követett gazdaságpolitika határozza meg a 2018-as költségvetést is - mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára csütörtökön a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) konferenciáján Budapesten.

Hozzátette, a gazdaságpolitika célja, hogy csökkenjen az államadósság, a hiány alacsony legyen, érdemi gazdasági növekedés valósuljon meg, és ez párosuljon a foglalkoztatottak számának valamint a reálbérek növekedésével.
    

Az államtitkár a Fiskális mozgástér és kényszerpálya 2018 címmel rendezett konferencián úgy vélekedett, az a gazdaságpolitika, amelyet a kormány 2010 óta folytat, nemzetközi összehasonlításban is eredményesnek tekinthető, hiszen a hiányt érdemben, 3 százalék alá tudták szorítani, az államadósság csökkenő pályán van, a növekedési szerkezet kiegyensúlyozott. Az eredményeknek az egyik kulcsát a foglalkoztatás terén hozott intézkedések jelentik, köztük is kiemelten a munkahelyvédelmi program és a hatéves bérmegállapodás - mondta.
    

Kifejtette, a kormány úgy látja, a hiányt jövőre is alacsony szinten lehet tartani, az előre nem látható helyzetek kivédésére mintegy 200 milliárd forintos tartalékkal kalkulálnak. Az államadósság további csökkenésével számolnak, a növekedés 4 százalék fölött alakulhat, a foglalkoztatottak száma tovább emelkedik.
    

Aláhúzta, az elért eredményekhez elkerülhetetlenek voltak a kétharmados törvényalkotást igénylő változások, amelyek alapján most minden befektetőnek azt mondhatják: az alaptörvény alapján a mindenkori kormánynak olyan költségvetést kell készítenie, amely az államadósság csökkenését eredményezi.
   
Banai Péter Benő kitért arra is, hogy a költségvetési stabilitás és az alacsony hiány megőrzése a regionális összehasonlításban még magas államadósság csökkentése miatt is lényeges. Nagyon fontos a képzett munkaerő biztosítása is, a feldolgozóipari cégek 80 százaléka említi ezt a növekedés korlátjaként. E területen is vannak intézkedések, például a második szakma ingyenes megszerzése, a mobilitás támogatása vagy például a munkahelyvédelmi akció, de még vannak feladatok, ahogy a termelékenység, versenyképesség területén is, amelyet az uniós támogatásokkal igyekszik javítani a kormány - mondta.
    

László Csaba volt pénzügyminiszter egy 2016 júliusa és decembere között, a KPMG és a GKI konzorciuma által a Miniszterelnökség számára készített kutatás eredményeit ismertette, amely az uniós támogatások 2007 és 2015 közötti, magyar gazdaságra tett hatását vizsgálta.
   
Elmondta, a válságot is magában foglaló időszakban EU-támogatások nélkül 1,8 százalékos csökkenés lett volna a 4,6 százalékos növekedés helyett. A háztartások fogyasztása 5 százalék helyett 11 százalékkal csökkent volna a vizsgált időszak végére, a beruházások 31 százalékkal, a foglalkoztatás pedig 280 ezer helyett 105 ezerrel bővült volna uniós támogatások nélkül.
    

Közölte, a költségvetés hiánya az EU-támogatások nélkül egyetlen évben sem tudott volna 3 százalék alá kerülni, az államadósság pedig 84 százalék körül lett volna ebben az időszakban. E források nagyban segítették a külső stabilitást is a 40 milliárd euró forintra váltásával. Megjegyezte: a magánnyugdíjpénztárakat érintő intézkedés amellett, hogy egyszeri 6-8 százalékkal csökkentette az államadósságot, azóta minden évben 1,5 százalékkal javítja az államháztartás hiányát azzal, hogy a tagdíjak az állami nyugdíjkasszába folynak be. Ezzel egyúttal komoly implicit adóssága keletkezett, mert több nyugdíjat ígért ezzel - mondta.
   
Romhányi Balázs, a Költségvetési Felelősségi Intézet igazgatója egyebek mellett kritikaként fogalmazta meg a költségvetési politika kiszámíthatatlanságát. A 2018-as költségvetésre ható kényszerpályák közül a "hiánycél-fetisizmust", az állami béremelést, az EU-források akadozását valamint a politikai elköteleződéseket (például Paks2, sportcélú tao, modern városok program) emelte ki, valamint, hogy magas adósságrátával várja az ország az emelkedő kamatkörnyezetet. Kényszerpályán van bizonyos szempontból az alacsony jövedelműek magas adóékével, a torz családtámogatásokkal - néhány százezer gyermek nem jut hozzá az adókedvezményhez -, a romló oktatás és egészségügy miatt is - tette hozzá.
    

György László, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezető elemzője azt hangsúlyozta, a politika és a gazdaságpolitika célja az emberhez méltó körülmények megteremtése, és fenntartható javítása, amennyiben erre lehetőség van. Ez folyamatos egyensúlyozást igényel a különböző célok között. E szempontból kiemelten fontos a makrogazdasági egyensúly megteremtése, a külföldi és a hazai tulajdon, valamint a munka és a tőke egyensúlya - mondta.
   
Banai Péter Benő az uniós támogatásokról készült kutatásra reagálva egyebek mellett azt mondta, ha elfogadnák a megállapításait, akkor a magyar gazdaságnak 2016-ban, amikor kevesebb uniós forrás érkezett, nem bővülnie kellett volna, hanem recesszióban lennie. A 2,2 százalékos növekedés szerény a korábbi évekhez képest, de magasabb az EU 1,9 százalékos átlagos növekedésénél.
   
Romhányi Balázs előadására reagálva egyebek mellett kifejtette: olyan költségvetést kell készíteni, amely az államadósságot csökkenti. Arról lehet vitatkozni, milyen mértékű legyen ez a csökkentés - tette hozzá. A hiánycél-fetisizmussal kapcsolatban megjegyezte, a hitelesség megtartásához hozzátartozik, hogy "amit mondunk, azt csináljuk".
   
László Csaba viszontválaszában elmondta: nem állította, hogy az EU-támogatások miatt van növekedés. Ám irdatlan mennyiségű pénz - 2013-2015-ben nagyjából átlagban 2000 milliárd forintnyi nettó forrás - érkezett az EU-tól, ami a GDP 6-7 százaléka, ennek akkor nem lenne köze a gazdasági növekedéshez, ha mind ellopnák, de ez nem igaz.



Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: