A Diákhitel Központ nullszaldóval zárta 2014 első fél évét

A hallgatói hitelrendszert működtető Diákhitel Központ (DK) Zrt. 2014 első fél évét nulla forint mérleg szerinti eredménnyel zárta, a társaság az első hat hónapban bruttó 8,9 milliárd forint hitelt folyósított - derül ki a DK féléves jelentéséből.

A BÉT honlapján hétfőn közzétett jelentés emlékeztet arra, hogy az állami tulajdonú társaság az alapítói szándék szerint nyereségcél nélkül működik. A DK a 2013/2014-es tanulmányi évben 17,7 milliárd forint hitelt folyósított, amely mintegy 9 százalékkal elmarad az előző tanévtől.

 

A hitelrendszer 2001. évi indulásától 2013. június 30-ig mintegy 277 milliárd forint hitelt nyújtott a DK. Az eszközök 95 százalékát alkotó diákhitelek állománya június 30-án mintegy 272 milliárd forint volt. A társaság 2001. évi indulásától 2013. június 30-ig több mint 341 ezren részesültek Diákhitel 1-ben, közülük mintegy 128 ezren már visszafizették teljes tartozásukat. Diákhitel 2-t 10 863 személynek folyósított a DK 2012 szeptembere óta.

 

Az ügyfelek visszafizetései 2014 első fél évében 159 százalékban fedezték az új hallgatói hitelfolyósításokat, az adósságportfólió az első fél évben nettó 5,5 milliárd forinttal csökkent - számol be róla a jelentés. A DK a működéséhez szükséges forrásokat – állami készfizető kezességvállalás mellett – a pénz- és tőkepiacokról vonja be. A társaság a 2014. március-júniusi időszakban két alkalommal hozott forgalomba kötvényeket összesen 11,5 milliárd forint névértékben; június 30-án három kötvénysorozatával lehetett kereskedni mintegy 86,3 milliárd forint névértékben.

 

A hallgatói hitelek után számított kamatbevétel, valamint a pénzügyi műveletek egyéb bevételei 2013 első fél évéhez képest 13 százalékkal, 8,375 milliárd forintra csökkentek, amit a hallgatói hitelek kamatának jelentős csökkenésével magyaráz a jelentés. Ezt jelentős részben az tette lehetővé, hogy az adósságállománnyal kapcsolatos kamat- és kamatjellegű ráfordítások összege 21 százalékkal, 5,705 milliárd forintra mérséklődött.

 

A különbözet nyújt fedezetet a hitelezési veszteségeket fedező kockázati céltartalék képzésére, illetve a működési ráfordításokra. A diákhitel kockázati céltartalék június 30-án meghaladta a 30,459 milliárd forintot, 2013 végéhez képest 7,8 százalékkal emelkedett. A jelentés emlékeztet arra: a társaság január 1-jével, illetve a fél év végén mindkét hitelterméke kamatát mérsékelte, így a naptári év második hat hónapjában a Diákhitel 1 kamata 5,75 százalék, a Diákhitel 2 kamata pedig 7 százalék (az utóbbi esetében az ügyfeleket csak fix 2 százalék terheli, az ezen felüli részt az állam kamattámogatás formájában megfizeti az ügyfelek helyett).

 

A jelentés beszámol arról is, hogy a tevékenység bővülése, illetve a felsőoktatás finanszírozásának egyidejű átszervezése miatt a szokásosnál magasabb bizonytalanság mellett lehet előrejelezni az alaptevékenység alakulását, a megfelelő tartalékokkal történő tervezés azonban a működési kockázatokat nem növeli. A DK a 2014. évi tervek összeállításakor az éves folyósítás csökkenésével számolt. A szabad felhasználású Diákhitel 1 új felvevőinek száma a jelentés szerint várhatóan jelentősebben csökken, mert az önköltséges képzésben tanuló hallgatók a Diákhitel 2-t veszik igénybe. Utóbbi esetében - mivel az évente belépő új jogosultak számának jelentős emelkedése nem várható - visszafogott növekedéssel számolnak.

 

A visszafizetések tekintetében a korábbi trendeknek megfelelő növekedésre számít a társaság. A finanszírozási feltételek rövid távon várhatóan kedvezően alakulnak, így a forrásköltségek tovább csökkenhetnek. A jelenlegi pénz- és tőkepiaci környezet azonban fokozott bizonytalanságot jelent, így a forrásbevonást megfelelő óvatossággal és rugalmassággal kell tervezni - írja jelentésében a DK.


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: