A Feden múlik a jó részvénypiaci hangulat

A javuló gazdasági környezetet látva a Fed újból lassította eszközvásárlási programját, 2015-ben pedig az első kamatemelést is meglépheti. Kérdés azonban, hogy az eddig elkényeztetett piacok hogyan fogják értékelni, ha a jegybank háttérbe vonul. A tét nagy, hiszen a részvénypiacok szárnyalását egyértelműen a kedvező befektetői hangulat hajtja, így ha ez megtörik, az komoly eséseket okozhat. Az elemzések alapján úgy látjuk, hogy a kockázatokat mérlegelve a Fed igen óvatos lépésekkel fogja levezényelni a szigorítást, így továbbra is ajánljuk a részvénypiacokat - tanácsolja Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

A Fed a vártnak megfelelően tovább lassította eszközvásárlási programját, így augusztustól havi 25 milliárd dollárt költ államkötvények és jelzálog-fedezetű értékpapírok vásárlására, majd 2015-ben az első kamatemelést is meglépheti. Ezzel lassan véget ér az a kísérlet, miszerint korábban soha nem alkalmazott laza monetáris politikával segítik a világgazdaság válság utáni talpra állását, és amelyet a négy nagy jegybank (Fed, EKB, Bank of England és Bank of Japan) különböző csatornákon és eltérő intenzitással ugyan, de egységesen alkalmazott az elmúlt időszakban.    
 
vissza a normál kerékvágásba
A mennyiségi lazítás eredményessége körül rengeteg vita zajlik, az azonban bizonyos, hogy a befektetők rég nem látott pénzbőségben úszkáltak az elmúlt években, ami a piaci eszközök árának (részvények, kötvények, stb.) bámulatos emelkedését eredményezte. „Mivel az elmúlt hónapokban a fejlett országok többségéből egyre szebb makrogazdasági adatok érkeznek, a jegybankoknak ideje levenniük a kezüket a piacokról. Ez azonban egyáltalán nem ilyen egyszerű, hiszen amikor tavaly májusban először felmerült, hogy a Fed idővel csökkenti kötvényvásárlási programjának ütemét (tapering), a piacok nagyon hevesen reagáltak. Holott az igazi kihívás – a kötvénypiaci vásárlások teljes beszüntetése és a kamatemelés – még csak most következik” – mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója. „A feladat tehát az, hogy a jegybankok háttérbe vonulását a piacok a pénzcsapok elzárása helyett a javuló gazdasági helyzet jeleként, tehát pozitív üzenetként értékeljék. A Fed esetében ez rendkívül bonyolult és kockázatos, hiszen a világ legnagyobb gazdaságának pénzpolitikájáért felelős intézményeként minden rezdülésére odafigyelnek a befektetők” – tette hozzá a szakember.
 
hogyan reagál majd a piac?
Befektetőként számunkra a legfontosabb kérdés, hogy milyen piaci reakciókra számíthatunk a kamatemelés közeledtével. Ahhoz, hogy erre válaszolni tudjunk, érdemes a múltbeli tapasztalatokat megnézni:  


A korábbi nagy kamatemelési ciklusokkal (1994, 2004) összehasonlítva a Fed várhatóan sokkal óvatosabb lesz: egyrészről alacsonyabb kamatszintről indul, másrészről az emelések üteme várhatóan lassabb lesz


Emellett az is lényeges, hogy mivel az amerikai jegybank a tapering esetében már szembesült azzal, hogy a szigorításra vonatkozó bármilyen bejelentés mennyire érzékenyen érinti a befektetőket, így  a befektetők folyamatos tájékoztatásával, megnyugtatásával hónapok óta készíti elő a lépést, elkerülve ezzel a meglepetéseket. 


Azt sem szabad elfelejteni, hogy a kötvényvásárlási program csökkentésének első, tavaly májusi bejelentése még sokkal gyengébb makro környezetben történt: akkor a munkanélküliség 7,5%-on, az infláció pedig 1,2%-on volt. Azóta azonban a munkanélküliségi ráta 6,2%-ra mérséklődött, az infláció 1,5%-ra gyorsult, ami jóval erősebb gazdaságról tanúskodik


A J.P. Morgan azt is megvizsgálta, hogyan mozgott az amerikai S&P500 a korábbi kamatemelések hatására: amikor az amerikai hosszabb távú kötvényhozamok 5% alatt voltak, a piacok pozitívan fogadták a kamatemeléseket, mivel azt a stabil növekedés jeleként értelmezték. Ez alapján a jelenlegi 2,5% körüli 10 éves amerikai hozamok mellett nem kell aggódni a befektetők negatív reakcióitól. 


„Úgy tűnik tehát, hogy nem kell aggódni a piacok negatív reakcióitól az első kamatemelés kapcsán. Igaz, a részvények értékeltsége rég nem látott csúcsokra emelkedett, ami óvatosságra inti a befektetőket, azonban bízhatunk a Fed egyre kifinomultabb kommunikációjában, amellyel sikeresen készíti fel a piacokat az elkerülhetetlen kamatemelésre. Mindezek fényében továbbra is kitartunk a részvénypiacok mellett, és a részvényeszközök felülsúlyozását javasoljuk” – hangsúlyozta a befektetési szakember.            


Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Vegyes zárás az európai tőzsdéken

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek kedden.
2021. 08. 24. 19:00
Megosztás:

Minuszban zárt BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 389,34 pontos, 0,75 százalékos csökkenéssel, 51 633,85 ponton zárt kedden.
2021. 08. 24. 18:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Nyereséges kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 10:00
Megosztás:

Nőtt a BUX, a Mol volt a nap nyertese

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 326,64 pontos, 0,63 százalékos emelkedéssel, 52 023,19 ponton zárt hétfőn.
2021. 08. 23. 20:00
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az európai tőzsdék

Pluszban kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék hétfőn.
2021. 08. 23. 10:00
Megosztás:

Emelkedés jöhet nyitásban az elemző szerint

A csütörtöki negatív korrekciót követően hétfőn pozitív tartományban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint, mert a hazai részvénypiac kimaradt a pénteki mozgásból, amikor nagyrészt felfelé tartottak a részvényindexek.
2021. 08. 23. 09:00
Megosztás:

Így alakult a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1317,90 pontos, 2,62 százalékos emelkedéssel 51 696,55 ponton fejezte be a hetet.
2021. 08. 22. 09:00
Megosztás:

Hitelt vesz föl az Opus a Titász megvásárlásához

Az Opus Energy Kft. 50 milliárd forint hitelt vesz föl az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. (Titász) megvásárlásához - olvasható a tulajdonos Opus Global Nyrt. közleményében, amelyet szombaton tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2021. 08. 21. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az európai tőzsdéken

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 20. 10:00
Megosztás: