A Fidesz még vezet, de feljövőben az MSZP

Bár június elején a Fidesz is növelte valamelyest (16-ról 17 százalékra) a támogatottságát, az elmúlt hetek nyertese az MSZP: a május eleji 12-ről 15 százalékra bővült a szavazótábora. Eddigi csúcsára ért az LMP is, amely a választásra jogosultak 6 százalékának támogatását élvezi és aktivizálódtak némileg a választópolgárok is - állapította meg az Ipsos a június legelején, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatásából származó adatok alapján.

A 15 százalékos arány a választások óta a legjobb eredménye a szocialista pártnak. Megtartotta előző havi, harmadik helyezését és táborának 9 százalékos méretét a Jobbik. A Demokratikus Koalíció (DK) 2 százalékon áll, ami azonos a korábbi hónapok eredményeivel. A gazdasági, közéleti viták hatására a választópolgárok valamelyest aktivizálódtak, a politika szereplői felé fordultak - ennek egyik jele, hogy a pártokat elkerülők aránya 54-ről 49 százalékra csökkent - olvasható az Ipsos MTI-hez eljuttatott összegzésében.
    

A cég szerint a biztos pártválasztók is többen lettek a múlt hónaphoz képest (arányuk egy kicsivel meghaladja a népesség egyharmadát), de annyian még nincsenek, hogy a körükben mért adatok ne minősülnének tájékoztató jellegűnek. A Fidesz ebben az aktív választói közegben 35, az MSZP 31 százalékos. A biztos szavazók csoportjában a Jobbik 18, az LMP 10, a DK 4 százalékon áll.
    

Az Ipsos rámutatott: az elmúlt két évben a rendszerváltás óta először fordult elő, hogy a győztestől elforduló szavazók csak a pártoktól távolságot tartók csoportját gyarapították, az ellenzék nem tudta magához csábítani őket. "Úgy tűnik, most megtört a jég, az MSZP és az LMP ugyanis profitált a kormányzó párt korábbi veszteségeiből" - írták.
    

A szocialisták aktuális bővülése az Ipsos megállapításai szerint nem egyenletes, főképpen azokban a társadalmi csoportokban figyelhető meg, ahol a párt pozíciói eddig gyengék voltak. Így például a Fidesz korábbi és részben mostani bázisának számító középrétegekben: az érettségizettek, a nagyobb vidéki városok lakói, a harmincas-negyvenes éveikben járó és munkahellyel rendelkezők körében a korábbi 6-8 százalékos MSZP-támogatottság mostanra 13-14 százalékra emelkedett - mérte az Ipsos, amely szerint ez egyben azt is jelenti, hogy a szocialista hívek aránya e csoportokban közel van a táboruk átlagos méretéhez és a Fidesztől is csak kis mértékben maradnak le. A középfokú végzettségűeknél 17-14 a vezető kormánypárt és az MSZP százalékos aránya, a közép- és nagyvárosokban 18-15, az aktív középkorúak körében 16-14.
    

A kutatás alapján a huszonévesek között is javított az MSZP, de itt a Fidesz jelentős mértékben vezet (20 illetve 11 százalékon állnak). A "véleményvezérnek tekinthető" csoportok, így az értelmiség, a vezető beosztásúak körében is érzékelhető a szocialisták felzárkózása az Ipsos szerint, itt az idei évben rendszerint 10-12 százalék volt a támogatottságuk, most 18 százalékos (a Fideszé 19 százalékos).
    

Az MSZP társadalmi beágyazottsága széleskörűvé vált, amit jól illusztrál, hogy alig van olyan társadalmi csoport, ahol kifejezetten alacsony vagy kiugróan magas lenne a támogatottsága - olvasható az elemzésben, amely rögzíti: a legrosszabb eredmény a fiatal inaktívak (tanulók, gyes-en, gyed-en lévők) körében látható - itt 10 százalékot ér el az MSZP -, a legnagyobb tábort (21 százalék) a 60 év felettiek és a nyugdíjasok körében tudja felmutatni a baloldali ellenzéki párt.
    

A választások óta jellemzően 3-4 százalékon állt az LMP, most június elején viszont sokkal jobban szerepelt az Ipsos szerint: 6 százalékos eredménye azt jelenti, hogy közel félmillió szavazópolgár erőteljes szimpátiát élvezi. Az ökopárt főleg azokban a társadalmi rétegekben erősített, ahol a tábora korábban is meghaladta az átlagot. A 30 évnél fiatalabbak körében 6-ról 9, a diplomások csoportjában 6-ról 10, a fővárosiaknál 8-ról 12 százalékra bővítette a táborát.
    

A pártoktól távolságot tartók csoportjának e havi csökkenését az MSZP és az LMP a maga javára tudta fordítani, a Jobbik és a Demokratikus Koalíció nem - állapította meg az Ipsos. A Fidesznek aktuálisan 1,4 millió, az MSZP-nek 1,2 millió támogatója van, a Jobbik 700 ezer, a DK közel 200 ezer támogatóra számíthat mostanában.
    

Az elemzés szerint az ellenzék két pártjának erősödése összefügg a közhangulat romlásával. Már a tavaszi hónapok adatai is meglehetősen borongós társadalmi közérzetről számoltak be (72-75 százalék között volt azok aránya, akik szerint rossz irányba mennek a dolgok, 15-17 százalék azoké, akik pozitívan értékelték e helyzetet), de a mostani adatok ennél kritikusabbak: 81 százalék úgy véli, hogy inkább a negatív történések jellemzik hazánkat, míg 12 százalék pozitívan ítéli meg ország állapotát - közölte a cég. Az MSZP-sek véleménye ebben a kérdésben egységes és lényegében osztatlan: 97 százalék kedvezőtlennek, 2 százalék kedvezőnek minősíti a Magyarországon zajló történéseket. Az LMP-sek körében ez arány 87-13, a jobbikosoknál 94-1, a pártoktól távolságot tartók között 87-5. A Fidesz hívei, ha nem is maradéktalanul, de érezhetően pozitívan élik meg a hétköznapokat: 53 százalékuknak az a véleménye, hogy jó irányba mennek az ország dolgai. Ugyanakkor figyelemreméltó, hogy 35 százalékuk viszont negatívan értékeli közállapotainkat - mutat rá az anyag.
    

A június 1. és 6. közötti adatfelvétel során az Ipsos 1500 embert kérdezett meg, akik együttesen az ország 18 éves és annál idősebb lakosságát képviselik. (MTI)


A kulturális tárca feljelentést tett a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Feljelentést tett a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csaknem 20 millió forintos feltételezett vagyoni hátrány miatt, költségvetési csalás gyanújával a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt - közölte a tárcavezető pénteki Facebook-bejegyzésében.
2026. 10. 17. 09:00
Megosztás:

BlueSphere ETF, AI-támogatás vagy apránként félretett forintok – három út a befektetésekhez

Befektetni sokféleképpen lehet, és az sem mindegy, ki milyen tapasztalattal, tudással vagy éppen mekkora összeggel vág bele. Van, aki már otthonosan mozog a befektetések világában és maga szeretne dönteni, más inkább szakértővel konzultálna a befektetési lehetőségekről, sokan pedig még csak most tennék meg az első lépést.
2026. 10. 17. 08:00
Megosztás:

Elon Musk vagy a Coinbase vezére bírja jobban az italt? Különös ranglista kavart vihart a techvilágban

A Coinbase vezérigazgatója, Brian Armstrong végzett az utolsó helyen azon a listán, amely 39 technológiai vezető alkoholfogyasztását rangsorolta a Stripe Cheeky Pint című podcastjában. Armstrong szerint azonban éppen ez az eredmény teszi őt a valódi győztessé: ha az egészségmegőrzést nézzük, az alacsony alkoholfogyasztás inkább előny, mint hátrány.
2026. 10. 17. 07:00
Megosztás:

Spanyolországban 65 éve nem volt ilyen forró a szeptember

Spanyolországban az elmúlt 65 évben nem mértek olyan magas hőmérsékleteket szeptemberben a meteorológiai állomások, mint idén - közölte a spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) pénteken.
2026. 10. 17. 06:00
Megosztás:

Augusztusban tovább gyorsult a keresetek növekedési üteme

Augusztusban a keresetek növekedési üteme tovább gyorsult, amelyben a vállalati és az állami szférának egyaránt szerepe volt - közölték elemzők pénteken az MTI-vel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb számaira reagálva.
2026. 10. 17. 05:00
Megosztás:

Új szabályok alakítják át a zártkerteket: értékes zöldfelületeket emészt fel a lakóterület terjeszkedése

Éppen akkor válik könnyebbé számos zártkerti ingatlan művelés alóli kivonása, amikor az Otthon Start már külterületi lakóingatlanok megvásárlására is igénybe vehető. A városok peremén fekvő egykori szőlőhegyek és zártkertek azonban nem egyszerűen beépítésre váró területek: a lakhatás mellett teret adnak a gazdálkodásnak és a rekreációnak, jelentős növényzetük pedig a városi hőség mérséklésében is szerepet játszhat. Vasárus Gábor László és Lennert József, az ELTE KRTK Regionális Kutatások Intézetének kutatói szerint ezért nem lehet minden zártkertet egyformán kezelni: mást kívánnak a már jórészt beépült területek, és mást azok, ahol a kertművelés és a zöldfelületi jelleg még megőrizhető.
2026. 10. 17. 04:00
Megosztás:

Egy számlán lehetnek a dollárok és a stablecoinok: új fizetési platformot indít a Mastercard

A Mastercard és a stablecoin-fizetésekre szakosodott BVNK elindította a Global Money Platform nevű szolgáltatását, amely lehetővé teszi, hogy bankok, fintechcégek és vállalkozások hagyományos pénzeket és stablecoinokat is kezelő számlákat kínáljanak ügyfeleiknek. A rendszerhez stablecoinokhoz kapcsolódó bankkártyák és helyi bankszámlákra történő átutalások is tartozhatnak.
2026. 10. 17. 03:00
Megosztás:

Betiltja a gázkazánok használatát az Európai Unió Magyarországon is

Eltűnhetnek a földgázzal működő kazánok az európai otthonokból, de a már elfogadott szabályok nem jelentenek azonnali, általános használati tilalmat. Mégis mire kell akkor felkészülnie annak, aki gázzal fűt?
2026. 10. 17. 02:00
Megosztás:

Így változik a nyugdíjasok kedvezményes utazása

Sok nyugdíjasnak egyáltalán nem kell menetjegyet vásárolnia, mások néhány száz forintos bérlettel közlekedhetnek, bizonyos járatokon azonban a díjmentesség mellett is fizetni kell. A magyarországi utazási kedvezményeknél az életkor, az ellátás típusa és a választott közlekedési szolgáltatás egyaránt számít. Összefoglaltuk, milyen lehetőségekkel élhetnek az idősek, és mire érdemes figyelniük indulás előtt.
2026. 10. 17. 01:00
Megosztás:

Az energiaellátás és a közműszolgáltatások működését mutatja be az Erőművek Éjszakája

Országszerte 83 energetikai és közműszolgáltató létesítmény nyitja meg kapuit az Erőművek Éjszakáján pénteken, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és partnerei rendezvényére csaknem 5300 látogató regisztrált.
2026. 10. 17. 00:05
Megosztás:

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz közzé hamarosan a kormány

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz mindenki számára elérhetővé a kormány október végén, november elején: az előző kormány által megrendelt egészségügyi reformtanulmányt, valamint az egészségügyi országleltárt és Magyarország egészségügyi stratégiáját - jelentette be az egészségügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 23:00
Megosztás:

205 milliárd forintnyi támogatás érkezett a gazdákhoz

A rendkívüli természeti és piaci nehézségekre tekintettel a kormány 205 milliárd forint támogatást már kifizetett a gazdáknak az október 16-án kezdődő normál előlegfizetési időszak előtt - közölte az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 22:00
Megosztás:

Könyvtárak jövője: országos stratégia készül 2031-ig

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 21:00
Megosztás:

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 20:00
Megosztás:

Az innováció és az összefogás erejét ünnepeljük az élelmezési világnapon

Huszonegy, élelmiszeradományokat szállító teherautó indult útnak Budapesten az élelmezési világnap alkalmából, hogy felhívja a figyelmet egy egyszerű, mégis fontos üzenetre: a jó minőségű élelmiszer érték, amelynek mindenkihez el kell jutnia. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett kezdeményezés keretében több mint 10 000 csomag élelmiszer-adomány jut el rászoruló emberekhez országszerte. Az adománykonvojt Bóna Szabolcs, agrár- és élelmiszergazdasági miniszter is köszöntötte az autósor Hősök terénél tartott megállójánál.
2026. 10. 16. 19:00
Megosztás:

A digitális csalók az embereket célozzák

A digitális csalók már nem elsősorban a bankok fejlett rendszereit próbálják feltörni, hanem az embereket célozzák, az OTP Bank Kiberbűnök krónikája című filmsorozata humorral és abszurd helyzetekkel segít felismerni a manipuláció jeleit - mondta Sonjic László, az OTP Bank biztonsági igazgatóságának vezető tanácsadója sajtóbeszélgetésen pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 18:30
Megosztás:

Agrárkamara: a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből

A klímaváltozás és a csapadékhiány miatt a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből, ám még nem egyértelmű, milyen növény termesztésére állnak át helyette - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés Megyei Igazgatóságának alelnöke pénteken az MTI-nek.
2026. 10. 16. 18:00
Megosztás:

A házi gyermekorvosok kiszámítható praxisfinanszírozásán dolgozik a minisztérium

Kiszámítható és igazságos, a kiadásokat valóban fedező, a gyógyítást értéken kezelő praxisfinanszírozáson dolgozik az Egészségügyi Minisztérium a házi gyermekorvosok esetében, ezen kívül és a tárca rendezni kívánja a szakdolgozói bértáblát is.
2026. 10. 16. 17:30
Megosztás:

Nagyot lépett a Mastercard: egy rendszerbe kerülnek a fiatpénzek és a stabilcoinok

A Mastercard és a BVNK elindította a Global Money Platformot, amely közös rendszerbe kapcsolja a hagyományos pénznemeket és a stabilcoinokat. Az új infrastruktúrával a bankok, fintechcégek és vállalatok egyetlen technológiai kapcsolaton keresztül kezelhetik a számlákat, a pénzváltást és a különböző fizetési szolgáltatásokat. A cél, hogy a digitális pénzek használata könnyebben beilleszthető legyen a nemzetközi üzleti működésbe.
2026. 10. 16. 17:00
Megosztás:

Újabb gépbeszerzésre nyert pályázati forrást a hortobágyi halgazdaság

A versenyképesség javítására, termelőkapacitások bővítésére, a gép- és eszközpark korszerűsítésére, illetve innovatív megoldások bevezetésére elnyert csaknem 250 millió forint támogatás után újabb, 27,2 millió forinthoz jutott a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) Plusz keretében - tájékoztatta a cég vezérigazgatója az MTI-t.
2026. 10. 16. 16:30
Megosztás: